Az aradi 13-ak utolsó mondatai...

 

Leiningen-Westerburg Károly: 

A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Damjanich János: 

Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Török Ignác: 

Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. 

Életem parányi súly csupán, de tudom,  hogy mindig csak Őt szolgáltam.

Aulich Lajos: 

Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. 

És halálommal is szolgálni fogok. 

Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom  megértik azt a szolgálatot.

Vécsey Károly: 

Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

Lázár Vilmos: 

Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? 

Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok  lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Dessewffy Arisztid: 

Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... 

Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Nagy-Sándor József: 

De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. 

Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Knézich Károly: 

Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény 

és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Schweidel József: 

A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó,  az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom,  a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Kiss Ernő: 

Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? 

Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett,  hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.

Láhner György: 

Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. 

És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.

Poeltenberg Ernő: 

Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.

Nyugodjanak békében.

Örök főhajtás!

Elődeink alakjának és tetteinek a felidézése nem csak erkölcsi kötelesség, hanem hosszú távon a siker záloga is. Mind egyénként, mind nemzetként, hiszen erényeikből és hibáikból egyaránt tanulni lehet, emberi tartásuk pedig minket is helytállásra kötelez. Az emlékezés a szellemi köldökzsinór, amely minket őseinkkel összeköt. Kimeríthetetlen energiaforrás, melyből mindennapi csatáinak sikeres megvívásához erőt meríthetünk. Önbecsülésünket és önérzetünket tápláló, bennünket hitünkben, magyarságunkban, emberségünkben, illetve szülőföldünkön megtartó gyökér. A múlt ismerete pedig az iránytű, mely megmutatja, merre kell tartanunk. Az alap, amelyre felépíthető a jövő.

Nem véletlen tehát, hogy ellenségeink át akarják írni a történelmünket, ki akarják törülni a tudatunkból. Lelki és szellemi fogódzók nélkül ugyanis ingatagokká, sebezhetővé, valamint kiszolgáltatottá vállunk. Szalmabábbá, melyet bármikor elsodorhatnak a változó irányú szelek. Önazonosság nélküli, az élet útjain vakon botorkáló, ingatag személyekké.

Van tehát létjogosultsága az emlékezésnek és emlékeztetésnek. Annál is inkább, hogy olyan elődökkel büszkélkedhetünk, akik magatartásukkal, cselekedeteikkel és megvalósításaikkal nem csak a magyarság, hanem az egyetemes emberiség javát szolgálták. Közéjük tartoznak az Aradon 1849-ben, illetve 1850-ben kivégzett főtisztek, valamint a börtönben megőrült Lenkey János tábornok is.

Haynau elsőként Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredest akasztatta fel 1849. augusztus 22-én. Október 6-án Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen–Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly tábornok és Batthyány Lajos miniszterelnök vált a vérengző fenevad áldozatává. Október 25-én Kazinczy Lajos, 1850. február 19-én pedig Ludwig Hauk ezredes.

Amint a nevük is mutatja, nem voltak mind magyar származásúak, azonban igazság- és szabadságszeretetük mellénk állította őket, azonosultak velünk és az önkényuralom ellen folytatott küzdelmünkkel. Ők nem csak kockáztatták, hanem fel is áldozták életüket a magyar haza oltárán, így részünkről örök főhajtás jár nekik.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

A 13 ARADI VÉRTANÚ EMLÉKÉRE

1849. október 6.

 

Jaj de búsan süt az őszi nap sugara,

Az aradi várnak tömlöc ablakára.

Szánja azt a tizenhárom hős magyar vitézt,

Ki a tömlöc fenekében halálra kész.

 

Elítélték sorba mind a tizenhármat,

Szőttek, fontak a nyakukba ezer vádat.

Elnevezték felségsértő pártütőnek,

hogy a magyar szabadságért harcra keltek.

 

S uram fia az ítélő akasztófa,

Mintha gyávák s utonállók tették volna,

Mintha méltók nem lennének egy lövésre,

Katonákhoz, férfiakhoz illő végre. 

 

Nyílik már a börtön ajtó vas zárja,

Jertek, jertek hű magyarok halálba.

Búcsúzzatok el egymástól mindörökre,

Úgy szálljatok, úgy menjetek jobb életre.

 

Ki is jöttek vérző szívvel valahányan,

Elbúcsúztak egy két szóval, katonatársam.

Gyerünk pajtás az Istenhez fel az égbe,

Had fordítsa szemeink a magyar népre.

 

Óh mi boldog kit elsőnek nevez ő meg,

Ki a halált legelőször öleli meg.

Jaj de bezzeg kit utolsónak hagytak hátra,

Hogy társai szenvedését végig lássa.

 

Damjanicsot hagyták végső vértanunak,

Mert ő mindég elől állt a csatában.

Kegyetlenül haragszik rá minden Német,

Számtalanszor földhözvágta őkelméket.

 

Dörgő villám ezek, hát az én bíráim,

Kiket összetörtek az én katonáim.

Mondhatom, hogy derék hősök szép vitézek,

Nincsen kedvem az életre, ha rájuk nézek.

 

És körülnéz, olyan hősen, olyan bátran,

Mintha honvédek közt lenne a csatában.

Bajtársai mind ott függnek már előtte,

Ő is megyen őt is viszik már előre.

 

És negáll az akasztófa közelében,

Megöleli, megcsókolja keservében.

Isten hozzád szabadságos akasztófa,

Rajtad halok meg hazámért nem hiába.

 

Sürög, forog már a hóhér kötéllel,

Számolni egy hős Magyarnak életével.

Damjanics meg azt kiáltja nyugalmában,

Vigyázz hóhér fel ne kuszáld a szakállam.

 

Mintha amit szenved nem is halál lenne,

Mintha nem is sírba, hanem bálba menne.

A Németek buta képpel bámulának,

Hogy bátran mond jó éjszakát e világnak.

 

Aradi vár, Aradi vár halál völgye,

Tizenhárom hős Magyarnak temetője.

Viruljatok környékén e sírvirágok,

Felejthetetlen legyen az ő haláluk.