A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.
Damjanich János:
Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.
Török Ignác:
Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok.
Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.
Aulich Lajos:
Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam.
És halálommal is szolgálni fogok.
Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.
Vécsey Károly:
Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.
Lázár Vilmos:
Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa?
Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.
Dessewffy Arisztid:
Tegnap hősök kellettek, ma mártírok...
Így parancsolja ezt hazám szolgálata.
Nagy-Sándor József:
De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben.
Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.
Knézich Károly:
Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény
és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.
Schweidel József:
A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.
Kiss Ernő:
Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e?
Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
Láhner György:
Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon.
És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.
Poeltenberg Ernő:
Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.
Nyugodjanak békében.
Örök főhajtás!
Elődeink alakjának és tetteinek a felidézése nem csak erkölcsi kötelesség, hanem hosszú távon a siker záloga is. Mind egyénként, mind nemzetként, hiszen erényeikből és hibáikból egyaránt tanulni lehet, emberi tartásuk pedig minket is helytállásra kötelez. Az emlékezés a szellemi köldökzsinór, amely minket őseinkkel összeköt. Kimeríthetetlen energiaforrás, melyből mindennapi csatáinak sikeres megvívásához erőt meríthetünk. Önbecsülésünket és önérzetünket tápláló, bennünket hitünkben, magyarságunkban, emberségünkben, illetve szülőföldünkön megtartó gyökér. A múlt ismerete pedig az iránytű, mely megmutatja, merre kell tartanunk. Az alap, amelyre felépíthető a jövő.
Nem véletlen tehát, hogy ellenségeink át akarják írni a történelmünket, ki akarják törülni a tudatunkból. Lelki és szellemi fogódzók nélkül ugyanis ingatagokká, sebezhetővé, valamint kiszolgáltatottá vállunk. Szalmabábbá, melyet bármikor elsodorhatnak a változó irányú szelek. Önazonosság nélküli, az élet útjain vakon botorkáló, ingatag személyekké.
Van tehát létjogosultsága az emlékezésnek és emlékeztetésnek. Annál is inkább, hogy olyan elődökkel büszkélkedhetünk, akik magatartásukkal, cselekedeteikkel és megvalósításaikkal nem csak a magyarság, hanem az egyetemes emberiség javát szolgálták. Közéjük tartoznak az Aradon 1849-ben, illetve 1850-ben kivégzett főtisztek, valamint a börtönben megőrült Lenkey János tábornok is.
Haynau elsőként Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredest akasztatta fel 1849. augusztus 22-én. Október 6-án Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen–Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly tábornok és Batthyány Lajos miniszterelnök vált a vérengző fenevad áldozatává. Október 25-én Kazinczy Lajos, 1850. február 19-én pedig Ludwig Hauk ezredes.
Amint a nevük is mutatja, nem voltak mind magyar származásúak, azonban igazság- és szabadságszeretetük mellénk állította őket, azonosultak velünk és az önkényuralom ellen folytatott küzdelmünkkel. Ők nem csak kockáztatták, hanem fel is áldozták életüket a magyar haza oltárán, így részünkről örök főhajtás jár nekik.
Az aradi 13-ak utolsó mondatai...
Az aradi 13-ak utolsó mondatai...