Nagy Szent Leóra, az Egyház negyvenötödik pápájára emlékezünk liturgikus ünnepén, november 10-én.
Alapos teológiai képzettség, spekulatív készség, biztos ítélőképesség, érzékenység az idők jelei iránt, gyors reagálóképesség s józan tekintélytudat jellemezte. Johannes Cassianus egy levelében „a római szentszék és az istenszolgálat ékességének” nevezte.
400 körül született; 440. szeptember 29-én választották meg Péter utódául. Ő volt a negyvenötödik pápa. Gyakran beszélt a római püspök feladatáról és helyzetéről az Egyházban. Ezek a beszédek világosan kifejezik, mennyire tudatában volt: mint pápa Péter hivatalát viseli. „Miként mindig érvényben marad az, amit Péter Krisztusról hitt, úgy az is megmaradt mindig, amit Krisztus Péterben alapított” – írta.
Pápaként úgy látta, hogy az Egyház szervezeti egysége fontos biztosítéka a hitbeli egységnek, amelyet akkoriban több szekta is nagyon veszélyeztetett: a manicheusok Rómában és Itáliában, a priszcilliánusok Hispániában, a monofiziták pedig Egyiptomban. A legnagyobb küzdelmet a monofizita Eutükhésszel kellett megvívnia, aki szerint Krisztusban csak egy természet van, az isteni, tehát Krisztus szerinte nem volt igazán ember. Ez a tanítás Krisztus egész megváltó művét kérdőjelezte meg, és felkavarta a keleti egyházat. A szabályos időközönként megtartott konstantinápolyi pátriárkai zsinaton Flavianus pátriárka 448 novemberében Eutükhész tanítását mint eretnekséget elítélte, a szerzőt magát pedig letették hivatalából. Eutükhész egyszerre fellebbezett a pápához és a császárhoz. Leó pápa 449. június 13-án kelt, híressé vált dogmatikus levelével válaszolt. Mesteri pontossággal fejtette ki a Szentírásra és a keresztelési hitvallásra támaszkodva a Krisztus egy személyére és két össze nem keveredett természetére vonatkozó tanítást, mely szerint mindkét természet, az isteni is, az emberi is a másikkal összekapcsoltan végzi sajátos tevékenységeit.
Eutükhész és barátja, Dioszkurosz alexandriai pátriárka válasza nem sokáig váratott magára. Dioszkurosz a császár segítségével zsinatot hirdetett 449-ben Efezusba, amelyen nem engedték felolvasni a pápa levelét, és igazolni akarták Eutükhészt. Leó tiltakozását jelentette be a császárnál az általa rablózsinatnak nevezett eseményen elhangzottak miatt.
Ám II. Theodosius császár 450. július 28-án meghalt. Nővére, Pulcheria a hadsereg támogatásával maga mellé császárrá emelte Markianosz tábornokot, akihez feleségül ment. Az új császár a birodalom egységének biztosítását látta abban, ha a hitegység szilárd, ezért zsinatot hívott össze Niceában. Leó csak nehezen adta beleegyezését a zsinathoz. Életének csúcspontja 451. október 10-én következett el. Miután a zsinat előtt felolvasták dogmatikus levelét, a résztvevők egyöntetű lelkesedéssel kiáltották: „Ez az atyák hite és az apostolok hite! Péter szól Leó által! Valamennyien ezt hisszük!”
452-ben Leó a hunoktól mentette meg Rómát és lakosságát azzal, hogy bátran Attila elé vonult, és visszafordulásra bírta.
452 tavaszán a rémülettől falfehér hírnök érkezett, és jelentette a pápának: Attila, akit mindenki csak Isten ostoraként emleget, hunjaival betört Itáliába, és úton van Róma felé. Valentinianus császár félelmében Ravenna falai mögé menekült. Van még idő, hogy a pápa is kövesse! – Amikor a követ elhallgatott, Leó csodálatosan megmunkált arany karperecet emelt fel az asztalról, amely egy ritka formájú, Rómában még soha nem látott állatot ábrázolt. „Látod ezt? – kérdezte a hírhozótól. – A hunok munkája. Egy nép, amely ilyen műalkotásokra képes, hajlandó lesz az élet igéjének befogadására is. Lehet, hogy Isten színe előtt máris bűnösök vagyunk, mert még nem tettünk kísérletet arra, hogy Krisztus keresztjét e nomádok sátrai közt is felállítsuk. Eddig azon a véleményen voltunk, hogy csak a mi birodalmunk létezik, és semmi más a világon, most pedig félünk. Nem, én nem menekülök; megvédem Rómát, és elmegyek a hunok táborába!” Útra is kelt észak felé, és Mantova közelében találkozott a félelmetes lovasok királyával, akitől egész Itália reszketett. Sikerült rávennie a visszafordulásra, sőt Attila még arra is ígéretet tett, hogy békét köt a birodalommal. Kétségtelen, hogy a körülmények is Leót támogatták – a hunok seregében járvány tört ki, e sztyeppei lovasok nem voltak hozzászokva a hegyvidékekhez, és Markianosz császár felmentő hadműveleteket kezdett a hunok saját területén –, a pápa bátorsága mégis kivételesnek számított.
455-ben azonban már nem tudta megakadályozni, hogy Geiserich vandáljai betörjenek a városba, de annyit sikerült elérnie, hogy az emberek életét megkímélték, és nem gyújtották fel az épületeket.
A régi liturgikus források 461. november 10-re teszik Leó pápa temetését. Rómában június 28-án, Péter és Pál ünnepének vigíliáján ünnepelték, mert I. Szergiusz pápa (687–701) ezen a napon vitette át ereklyéit a vatikáni bazilikába. Később a galliai egyház április 11-i dátumát követték, majd 1969-ben az ünnepet a szent pápa temetése napjára, november 10-ére helyezték át.
Nagy Szent Leó: A test és a lélek harca
Számos harc dúl bennünk. A test a lélek ellen harcol, a lélek a test ellen lázong. Ha ebben a széthúzásban a test vágyai bizonyulnak erősebbeknek, a lélek rútul elveszti méltóságát, és felette szégyenletes lesz szolgálnia annak, akihez a parancsolás volt méltó.
Ha azonban a lélek aláveti magát urának, a magasabb rendű ajándékokban leli gyönyörűségét, a földi örömök ösztönzéseit lábbal tiporja, és halandó testében nem engedi uralomra jutni a bűnt, az értelem rendezett elsőségre tesz szert, és erődítményeit nem ingatja meg a lelki gonoszság semmiféle hiú képzelgése.
Mert az embernek akkor van igazi békéje és igazi szabadsága, ha egyrészt a testet a lélek igazgatja bíróként, másrészt a lelket Isten kormányozza oltalmazóként.
Értsük meg, hogy mennél jobban buzgólkodunk üdvösségünkért, ellenségünk annál több gáncsot fog vetni nekünk. De az, aki bennünk van, erősebb annál, aki ellenünk van, és az által vagyunk erősek, akinek erejében bízunk. Azért engedte az Úr megkísérteni magát a kísértőtől, hogy annak példája oktasson bennünket, akinek segítségére támaszkodunk. Az ellenséget nem az erő hatalmával, hanem a törvény bizonyságával győzte le, egyrészt, hogy ezzel jobban megtisztelje az embert, másrészt, hogy súlyosabban büntesse az ellenséget, mert az emberi nem ellenségét így már nem Isten, hanem mintegy az ember gyűrte le.
Istenünk, ki soha nem engeded, hogy sziklára épült Egyházadon a pokol kapui erőt vegyenek, kérünk, segíts minket, hogy Nagy Szent Leó pápa közbenjárására igazságodban szüntelenül megmaradjunk, és híveid szerte a földön békességben éljenek!
Nagy Szent Leóra, az Egyház negyvenötödik pápájára emlékezünk liturgikus ünnepén, november 10-én.