1971-ben, Maximilian Kolbe boldoggá avatása előtt a Famiglia Cristiana riportere interjút készített Franciszek Gajowniczekkel, akit a lengyel minorita vértanúságával megmentett a haláltól. A holokauszt nemzetközi emléknapja (január 27.) alkalmából felidézzük a történetet.

1941 júliusának végén az auschwitzi koncentrációs táborból megszökött egy rab, és az érvényben lévő rendelkezések szerint emiatt tíz társát éhhalálra ítélték. Köztük volt egy családapa, Franciszek Gajowniczek. Amikor meghallotta a nevét, feljajdult, hogy soha nem láthatja viszont feleségét és két gyermekét. De megmenekült, mert Maximilan Kolbe lengyel minorita pap felajánlotta, hogy helyette megy a halálba, ő pedig elfogadta áldozatát.

Gajowniczek az Odera melletti Brzegben élt, amikor interjút készítettek vele, ötven kilométerre Wrocławtól. Története szinte hihetetlen: először 1940-ben ítélték halálra, de miután három órán át állt a kivégzőosztag előtt, új parancs érkezett, hogy engedjék szabadon. Később, miután Kolbe atya felajánlotta érte az életét, tífuszt kapott, és a kórházban úgy döntöttek, meg kell halnia. Egy lengyel orvos azonban, gyerekkori barátja, aki maga is Auschwitzban volt rab, elrejtette és meggyógyította. A visszavonuláskor a németek rabtársaival együtt magukkal hurcolták, a hosszú menetelés során sokan meghaltak végkimerülésben, másokat lelőttek, de neki huszonkét társával együtt sikerült megszöknie. Utolérték, körbevették őket, de neki egy másik társával együtt ismét sikerült elmenekülnie.

A Famiglia Cristiana olasz katolikus családi hetilap újságírójával 1971-ben visszament Auschwitzba „csakis a Kolbe iránt érzett szeretetből és tiszteletből”. Kérte, hogy siessenek, mert minden egyes ott töltött pillanat rettenetes emlékeket idéz fel benne. Az egykori tábor, ahol emberek milliói haltak meg, ma múzeum. Bejáratánál ott a felirat: A munka szabaddá tesz. A 14. blokk előtt álltak meg, Franciszek barakkja előtt, ahol azokat zsúfolták össze, akiket mezőgazdasági munkára rendeltek.

Gajowniczek 1940. november 8-án került Auschwitzba, Kolbe atya 1941. május 28-án. Nem ismerték egymást, de Gajowniczek utólag rájött, hogy korábban már szemtanúja volt egy jelenetnek, amely Kolbe atyával történt. Egy gödörből trágyát hánytak ki, hogy a táborba vigyék. Egy kutyás őr az egyiküket megkérdezte, miért csak olyan keveset dobott arrébb, és mielőtt a fogoly válaszolhatott volna, elkezdte bottal ütni és ráuszította a kutyáját. A rab nyugodt marad, egy jajszót sem hallatott. El is mondta, hogy pap, erre az őr még jobban felbőszült és még jobban ütötte.

Július 28–29-e körül vitték át a ferences szerzetest a 14. blokkba, pár nappal később történt, hogy egy rab elszökött. A szökést követően mindenkinek három órán át kellett a tűző napon állnia, nem kaptak vacsorát, kiöntötték az adagjukat. Másnap, mivel a szökevényt nem találták meg, a névsorolvasásnál a parancsnok kiválasztott tíz elítéltet, köztük Gajowniczeket is. Ekkor történt, hogy Maximilian Kolbe felajánlotta életét az övé helyett, mindenki, köztük a nácik megdöbbenésére. Augusztus 14-én, két héttel azután, hogy bezárták őket a sötétzárkába, már csak a pap volt életben. Nagyboldogasszony vigíliájának estéjén a tábori hóhér ölte meg egy fenol-injekcióval.

„Ha őszinte akarok lenni – mondta Gajowniczek –, Maximilianra gondolva sokáig lelkiismeret-furdalásom volt. Aláírtam a halálos ítéletét azzal, hogy elfogadtam a menekülési lehetőséget. De most, évek távlatából meg vagyok győződve róla, hogy az az ember nem tehetett másképp. Senki nem kötelezte, hogy így tegyen. És talán mivel pap volt, azt is gondolhatta, hogy ha ott lesz a többi elítélttel, azzal segít nekik, hogy ne keseredjenek el teljesen. Velük volt a végsőkig.”

Hozzátette: „Amikor szabadultam, arra gondoltam, soha nem fogok megbocsátani… Aztán arra gondoltam, ha van különbség köztünk és azok között, akik ezeket a bűnöket elkövették, az az, hogy mi mindennek ellenére emberek maradtunk.”

Kolbe atya egyik fogolytársa így nyilatkozott a szent életű szerzetesről: „A páter haláláról az egész táborban beszéltek. Ő nem csak egy embert mentett meg az életnek: tettével sokakban fölébresztette a bátorságot ahhoz, hogy túléljék a tábort. Fel tudta ébreszteni bennünk az emberi jóságba vetett hitet.”

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét nemzetközi holokauszt-emléknappá. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábor. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, nagy többségében zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

Forrás és fotó: Famigliacristiana.it

Magyar Kurír

(tzs)