Hatalmas elismerés érte a bükki füves embert - Gyuri bácsit!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_fuves.jpgNemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a maguk területén kiemelkedőt alkotó - nyújtó szakembereknek, tudósoknak és művészeknek. A kitüntetettek között volt Szabó Gyuri bácsi, a népi magyar gyógyászat kiemelkedő alakja, aki több évtizedes munkássága elismeréseként vehette át a rangos állami kitüntetést.

- Gratulálok Szabó Gyuri bácsinak!! -
Csaba testvér
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át Szabó Györgynek, ezzel ismerve el a bükki füvesember több évtizedes munkáját, mellyel a magyar lakosság egészségének megőrzését, a hazai gyógynövényipar fellendítését, a népi gyógyászati örökség közkinccsé tételét szolgálta.
Miközben a parlagfűről évtizedek óta folyik a vita, a bükki füvesember jó szívvel javasolja a növényből készült tea fogyasztását. A népgyógyászat és Szabó György neve mára elválaszthatatlanul összeforrott, hiszen a bükki füvesember több évtizede dolgozik azért, hogy segítse a kiegészítő gyógymódok iránt nyitott embereket.
Gyerekkora óta jó ismerője és gyűjtője a gyógynövényeknek, az egyedi receptúrái alapján összeállított gyógyteái számtalan betegségre nyújtanak enyhülést. Könyveivel, előadásaival is sokat tett azért, a természetes gyógymódok iránt érdeklődők hiteles forrásból szerezhessenek információkat. Fontos szerepet töltött be a magyar gyógynövényipar megerősítésében.
A kitüntetéshez szívből gratulálunk! Hosszú és boldog életet kívánunk Gyuri bácsinak!
www.atudasfaja.com