„Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!” – mondta Jézus tanítványainak. E felhívást követik a világ számos országában tevékenykedő misszionáriusok, akiknek célja Krisztus tanításának továbbadása az egész földkerekségen. Az Egyház 1926 óta minden év október harmadik vasárnapján megtartja a világmisszió napját. Október 22-én a magyar templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak, és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják. A missziós világnapra Ferenc pápa "A misszió a keresztény hit szívében" című üzenetével fordult a hívekhez, melyet az alábbiakban adunk közre.

Együtt a fiatalokkal, vigyük el az Evangéliumot mindenkinek

Kedves fiatalok, most arra hívlak fel titeket, hogy együtt gondolkozzunk el azon a küldetésen, melyet Jézus reánk bízott. Amikor hozzátok fordulok, egyúttal megszólítok minden keresztényt is, akik az Egyházban azt a kalandot valósítják meg, hogy Isten fiaiként élnek. Ebben a veletek, és minden egyes emberrel megkezdett dialógusban az a bizonyosság vezet engem, hogy a keresztény üzenet mindaddig aktuális és fiatal marad, amíg nyitott a Jézus által ránk bízott küldetésre. A misszió megerősíti a hitet (Redemptoris missio 2) írta Szent II. János Pál, egy olyan pápa, aki nagyon szerette a fiatalokat.

A szinódus, melyet októberben, a missziók hónapjában fogunk tartani, lehetőséget biztosít számunkra arra, hogy jobban megértsük a hit fényében mindazt, amit az Úr Jézus nektek, fiataloknak, és rajtatok keresztül az egész keresztény közösségnek üzenni akar.

Az élet egy misszió

Minden férfi és nő egy küldetés, és ez az oka annak, amiért az ember a földön létezik. Elragadottnak és elküldöttnek lenni: e két érzés, mely szívünket, különösen fiatal korban, mint belső erő vezeti, életünket és jövőnket előmozdítja. Senki más nem érzi át oly mélyen az élet hívogató szavát, mint egy fiatal. Az a felelősség, hogy örömben éljünk a világban, mindnyájunk számára óriási kihívást jelent. Jól ismerem a fiatal lét örömteli és árnyoldalait is, és amikor a saját fiatalságomra és családomra gondolok, egyúttal emlékezem a jobb jövőbe vetett élénk reményre is. Az a tény, hogy nem a saját elhatározásunkból élünk a földön, sejtetni engedi, hogy létezik egy minket megelőző terv és kezdeményezés, mely mindnyájunkat éltet. Mindnyájan arra vagyunk meghívva, hogy el-elgondolkodjunk azon, hogy „Küldetés vagyok ezen a földön, ezért vagyok ebben a világban.” (Evangelii Gaudium apostoli buzdítás 273). 

Jézus Krisztust hirdetjük nektek

Az Egyház, miközben azt adja tovább, amit maga is ingyen kapott (vö. Mt 10,8; ApCsel 3,6) veletek megoszthatja az utat és az igazságot, melyek ezen a földön az élet értelméhez vezetnek. Jézus Krisztus, aki értünk meghalt és feltámadt, saját magát tárja lehetőséget szabadságunk elé, és arra szólít, hogy ezt az igazi és teljes értelmet keressük, felfedezzük és hirdessük. Kedves fiatalok, ne féljetek Jézustól és az Ő Egyházától! Bennük található meg az a kincs, ami az életet örömmel tölti el. Tapasztalatból szólok hozzátok: a hitnek köszönhetően találtam meg álmaim forrását, és azt az erőt, melyekkel álmaimat meg tudom valósítani. Sok szenvedést és sok szegénységet láttam, melyek számtalan fivérünk és nővérünk arcát eltorzítják. Ám azok számára, akik Jézussal vannak közösségben, minden rossz egyben felhívás is arra, hogy még jobban szeressenek. Sok férfi és nő, sok fiatal szolgálta nagyvonalúan testvéreit és nővéreit az evangélium iránti szeretetből, sokszor egészen a vértanúságig. Jézus keresztjéből tanuljuk meg önmagunk ajándékozásának isteni logikáját (vö. 1Kor 1,17-25), mint az evangélium hirdetését a világ életéért (vö. Ján 3,16). Lángra gyullasztva Krisztus szeretetétől, felemésztődik az, aki ég, és növekszik az, aki szeret; ez a szeretet megvilágosít és átmelegít (vö. 2Kor 5,14). A szentek iskolájában, akik nekünk is megnyitják az Isten tágas horizontját, meghívlak benneteket arra, hogy minden élethelyzetben tegyétek fel ezt a kérdést: „vajon mit tenne Krisztus az én helyemben?”

Egészen a föld legvégső határáig hirdetni a hitet

Ti is, fiatalok, akik a keresztség által élő tagjai vagytok az Egyháznak, ezért együttes küldetésünk az, hogy mindenkinek hirdessük az evangéliumot. Az életre születtetek. A hitben növekszünk az Egyház szentségeinek köszönhetően, és ez a hit egyesít minket a tanúk generációinak folyamával: ezáltal mindazok bölcsessége, akik erről már tapasztalatot szereznek, bizonysággá és bátorítássá válik mindazok számára, akik megnyílnak a jövő felé. A fiatalok újdonsága pedig támogatássá és reménnyé válhat azok számára, akik már életútjuk feléhez közelednek. Különböző életkorú emberek együttélésében az Egyház missziója hidat alkot a generációk között, melynek segítségével az Istenbe vetett hit és a felebarát iránti szeretet belső egysége valósul meg.

A hitnek ez a továbbadása, amely nem más, mint az Egyház küldetésének a lényege, azáltal történik, hogy hagyjuk magunkat a szeretet által megérinteni, így örömünk és a lelkesedésünk kifejezésre juttatják, hogy megtaláltuk az élet értelmét és teljességét. Ez a megragadottságból fakadó hitátadás nyitott szíveket kíván meg, melyeket a szeretet tágított ki. A szeretetnek nem lehet határt szabni: a szeretet oly erős, mint a halál (vö. Énekek éneke 8,6). Egy ilyen „énbővülés” találkozást, tanúságtételt, hithirdetést generál: a szeretet megosztást eredményez mindazokkal szemben, akik távol lévén a hittől, közömbösnek, sőt, néha elutasítónak és egyenesen ellenségesnek is mutatkoznak. Olyan emberi, vallási és kulturális közegek, melyek még idegenek Jézus evangéliumától és az Egyház szentségi jelenlététől, „a föld legvégső határának” jelképéül szolgálnak, melyekhez Jézus húsvétjától kezdve küldetést kaptak a tanítványok, mégpedig azzal a bizonyossággal, hogy az Úr mindig velük van (Mt 28,20; ApCsel 1,8). Ezt jelenti azt, amit úgy hívunk, hogy a népekhez (ad gentes) irányuló küldetés. Periférián hagyni a Krisztust kereső emberiséget nem más, mint közömbösség a hittel vagy épp kifejezetten gyűlölet az élet isteni teljességével szemben. Minden anyagi és lelki szegénység, minden, a fivérek és nővérek elleni diszkrimináció nem más, mint Istennek és az Ő szeretetének elutasítása.

A föld legvégső határai, kedves fiatalok, számotokra nagyon is relatívvá és könnyen átjárhatóvá váltak. A digitális világ, a közösségi médiák, melyek mindent átfognak, elmossák a határokat, eltörlik a különbségeket és mérséklik az eltéréseket. Úgy tűnik, hogy minden karnyújtásnyi távolságra van, annyira közeli és közvetlen. Életünk odaadása nélkül ugyan lehet számtalan kapcsolatunk is, de soha nem fogunk tudni egy teljes életközösségbe elmélyülni. A föld végső határáig kiterjedő misszió megkívánja önmagunk ajándékozását, mégpedig abban a hivatásban, melyet az bízott ránk, aki minket erre a világra küldött (vö. Lk. 9,23-25). Ki merem mondani: egy fiatal számára, aki Krisztust akarja követni, a döntő a hivatásának keresése és az ahhoz való hűség. 

A szeretet tanúbizonysága

Megköszönöm minden keresztény intézménynek, melyek lehetővé teszik számotokra, hogy személyesen találkozzatok az élő Krisztussal az Ő Egyházában: a plébániáknak, a lelkiségi mozgalmaknak, a különféle szerzetesrendeknek és a számos missziós szervezet számos képviselőjének. Rengeteg fiatal találja meg az önkéntes missziókban azt az utat, hogy hogyan tudja a legkisebbeket szolgálni (vö. Mt 25,40), az emberi méltóságot előmozdítani és tanúságot tenni a szeretet és a keresztény mivolt öröméről. Ezek az egyházi szervezetek abban segítenek, hogy a sikereket ne csak magunknak tulajdonítsuk, hanem az Úr adománya fejlődjék és kibontakozzék bennünk, azért, hogy jobban tudjuk egymást szolgálni. Eme időben korlátozott missziós tevékenységnek a dicséretre méltó formái jó kezdetet jelentenek, és segíthetnek titeket abban, hogy a teljes önátadásban misszionáriussá váljatok.

A Pápai Missziós Művek ifjú szívekből születtek, azért, hogy támogassák az evangélium minden néphez szóló hirdetését és hogy hozzájáruljanak az Igazságra szomjazó népek kulturális és emberi kibontakozásához. Az imádságok és az anyagi segítség, melyet a Missziós Műveken keresztül nagylelkűen szétosztanak és eljuttatnak, segítik a Szentszéket abban, hogy azok, akik szükségük enyhítésében segítséget kapnak, ezáltal a maguk részéről környezetükben is tanúságot tegyenek. Senki sem annyira szegény, hogy ne tudna abból adni, amije van, vagy legfőképp abból nyújtani, aki. Szeretném megismételni azt az intelmet, melyet a chilei fiatalokhoz intéztem: „Soha ne gondold, hogy nincs semmid, amit felajánlhatnál, vagy hogy senkire sem lenne szükséged. Gondolj arra, hogy sok embernek szüksége van rád. Közületek mindenki a szívében gondolkodjon el azon, hogy milyen sok embernek szüksége van rám.” (Találkozás a fiatalokkal, Maipú-i Nemzeti Kegyhely, 2018. január 17).

Kedves fiatalok, az októberi missziós hónap, melynek során a nektek szentelt szinódust is tartjuk, alkalom lesz arra, hogy Jézusnak és küldetésének még inkább szenvedélyes misszionárius tanítványaivá váljatok egészen a föld végső határáig. Ezért kérem Máriát, az apostolok királynőjét, Xavéri Szent Ferencet, a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézt és Boldog Paul Mannát, hogy mindig kísérjenek minket és járjanak közbe értünk.

Vatikánváros, 2018. május 20., Pünkösd ünnepén.