Tíz éve jelent meg Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája, amely korszakos újdonságként nem elsősorban dogmatikai vagy erkölcsi kérdéseket taglal, hanem a teremtett világ megőrzésével, a környezet védelmével foglalkozik. Bár sokan értetlenkedtek, miért fordul az egyház egy ilyen témához, a pápa válasza világos: „minden mindennel összefügg” (LS 10). A természet kizsákmányolása nem csupán ökológiai károkat okoz, hanem emberi szenvedést is, különösen a szegények és a sebezhetőek körében.

Miért ilyen hangsúlyos ez a kérdés Ferenc pápa tanításában? A kulcs az ő névválasztásában rejlik: amikor 2013-ban Assisi Szent Ferencről nevezte el magát, azt üzente, hogy pápai szolgálatát a teremtés tiszteletére, a szegények és a béke szolgálatára építi. A Laudato si’ nem más, mint a ferences lelkiség kortárs újraértelmezése – és egy egyetemes meghívás a felelősségteljes, testvéri életformára.

Szent Ferenc a középkorban nem tudományos értekezéseivel, hanem életpéldájával mutatta meg, mit jelent valóban Isten teremtményeként élni. A „szegények atyja” és a „teremtett világ testvére” minden élőlényt – napot, szelet, tüzet, vizet, földet és még a halált is – testvérként szólította meg. Naphimnusz énekében, amely egyben imádság is, az Isten dicséretét énekli, meghívva erre a teremtett világot is, amelyben az ember, amely már kiengesztelődött és megváltott, nem uralkodó, hanem része a teremtés családjának.

Keresztényként nem választhatjuk meg, hogy törődünk-e a teremtett világgal. 

Ferenc pápa enciklikája ennek szellemében íródott: kezdő sorai magát a Naphimnuszt idézik, mintegy jelezve, hogy a dokumentum egy „modern ferences teremtéshimnusz”. Az enciklika többször hangsúlyozza, hogy Szent Ferenc példájára a „teremtett világgal való egészséges kapcsolatra mint az ember átfogó megtérésének egyik dimenziójára” tekintsünk (LS 218). Ő maga egyszerre törekedett harmóniára Istennel, önmagával, embertársaival és a teremtett világgal.

Ferenc pápa többször is hivatkozik Szent Bonaventurára, a ferences rend nagy teológusára. Bonaventura szerint minden teremtmény a Szentháromság lenyomata, amelyet a szemlélődő ember képes felfedezni. Ez azt jelenti, hogy a világ nem puszta nyersanyag, hanem szentségi jellegű valóság: mindenben visszhangzik Isten dicsősége. A bűn azonban megtörte az ember, a természet és Isten kapcsolatát. Szent Ferenc azért különleges, mert életében mintegy visszatért az ártatlanság állapotába: minden teremtménnyel békére törekedett, így lett a megbékélés prófétája. A Laudato si’ ezt a hozzáállást állítja példaként minden hívő elé: ökológiai válságaink nem pusztán technikai hibák, hanem spirituális törések következményei.

A Laudato si’ ennek a gondolatnak a modern megfogalmazása. Ferenc pápa kimondja: nem lehet különválasztani a szociális és az ökológiai problémákat. A szegények sorsa és a Föld sorsa összefonódik. Ezért beszél „ökológiai adósságról” (vö. LS 30) a gazdag és szegény országok között, és sürgeti a fenntartható, igazságos fejlődés új modelljeit: a szolidaritás és a mértékletesség az emberi és környezeti harmónia alapfeltételei.

Ferenc pápa világosan kimondja: a környezeti válság mélyén spirituális válság rejlik. Az ember elfelejtette, hogy megajándékozott, és önmagát a világ urának tekinti, ezért Ferenc pápa arra hív, hogy újra felfedezzük a testvéri kapcsolatot minden teremtménnyel. Ez a szemlélet nem „érzelgős természettisztelet”. Nem fák ölelgetéséről van szó, hanem arról, hogy életünk minden mozzanatát Isten dicsőségére éljük. Ha kárt teszünk a teremtésben, magunkban is kárt teszünk. A hiteles keresztény élet ma csak úgy képzelhető el, ha felelősséget vállalunk a világért, amely Isten ajándéka.

A Laudato si’ ferences üzenete világos: igen, minden kereszténynek ökológusnak kell lennie. Nem abban az értelemben, hogy mindenkinek hivatásos környezetvédővé kell válnia, hanem abban, hogy hívőként felelősséget vállalunk a közös otthonért. Ez a felelősség három szinten valósul meg:

1. Szemléletben: testvérként tekintünk minden teremtményre.

2. Életmódban: nemet mondunk a pazarlásra, az önzésre, és a szeretetet helyezzük a középpontba.

3. Közösségben: új kapcsolatokat, közös tereket építünk, ahol a felelősség és a szolidaritás erősebb, mint a fogyasztói szemlélet.

Ferenc pápa szerint a kereszténység ma nem képzelhető el ökológiai elköteleződés nélkül. Ez nem fakultatív mellékes téma, hanem hitünk része. Hiszen minden, amit Isten teremtett, szent – és ránk bízatott, hogy szeretettel gondozzuk.

Keresztényként nem választhatjuk meg, hogy törődünk-e a teremtett világgal. Ökológusnak lenni nem külön program, hanem a hiteles evangéliumi élet szerves része.

Urbán Erik OFM

Fotók: FerIZa- Pantea Tibor

romkat.ro