Ebben a világban vagy vezetsz, vagy vezetnek, mondogatta mindig Máthé Zsoltnak édesapja. Azt, hogy vezessék, Zsolt négy évig hagyta: saját vállalkozását, a Gifty nevű erdélyi kézműves termékeket árusító boltját másfél éve indította el Segesváron egy jól sikerült lakodalom, egy Bethlen-grófnő és néhány festett faláda segítségével.

Kerámiák, fajátékok, szörpök, lekvárok, szappanok, bicskák, játék babák, festett székek és ládák – a Giftybe belépve egy átlagos kelet-európai szuvenírbolt felhozatala fogad. Valami azonban mégis más: ebben a boltban nem rettegek attól, hogy egy rossz mozdulattal kerámiák tucatjait küldöm a földre, a legtöbb ajándékbolttal ellentétben a Gifty kifejezetten szellős és túratáska-kompatibilis. Az sem szokványos, hogy a megmunkált bőr, a friss festék és a levendulapárnák illata keveredik.

Máthé Zsolt egy segesvári vállalkozócsaládban nőtt fel, apjának építési cége, anyjának gombatermesztő üzeme volt, kezdeményezőnek, vállalkozókedvűnek nevelték őt is. „Ebben a világban vagy vezetsz, vagy vezetnek, ezt mondta mindig édesapám. Sokaknak nem tetszik ez a mondat, de nekem meghatározta az életemet” – mondja Zsolt, miközben mutatóujjával körberajzolja az előtte lévő asztalt borító festékfoltokat.

A középiskola után öt évig festettbútor-restaurálást tanult a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen, utána rögtön visszaköltözött Segesvárra, ahol egy részben restaurálással foglalkozó alapítványnál helyezkedett el előkönyvelőként.

Fél év után mindenki rájött, hogy Zsolt nem erre született, a következő években egy erdőültetési projektet vezetett, Kovászna és Hargita megyében koordinálta több százezer facsemete szétosztását az erdészetek és közbirtokosságok között. Az alapítványi munka mellett restaurált is, kelengyésládákat, szószékkoronákat, templomi ajtókat hozott helyre.

Aztán jöttek a különböző sikerről szóló tanácsadó könyvek, a „belső kocolódások”, majd a „na-most-itt-az-ideje-pillanat”, míg végül 2016-ban, három év erdőültetés után úgy döntött, itt az ideje, hogy restaurátori tapasztalatát felhasználva elindítsa saját vállalkozását.

Feleségével közösen megegyeztek, hogy az esküvőjük bevételének egy részét, 5000 eurót („sok barát, nagy rokonság”) befektetnek az üzletbe. Tőkéje volt, üzlethelyisége nem.

Egyértelmű volt, hogy Segesváron marad. „Voltam Németországban dolgozni, és bizony, nem volt könnyű az 1600–1700 eurós havi kereset után itthon 800 lejt keresni. Maradhattam volna, de a legtovább három hónapot bírtam ki. Ez az én miértem: megmutatni, hogy itthon is meg lehet csinálni.”

Az egyre erősödő turizmust mindenképp ki akarta használni. Segesvár belvárosában két olyan utca volt, ami szóba jöhetett („a többibe a lustább turista már nem néz be”), ezeket házról házra járta be, hogy megfelelő helyszínt találjon.

Hetekig nem járt sikerrel. Közben folytatta a restaurálást, egy alkalommal a Bethlen-család keresdi ágának egyik leszármazottja kérte fel, hogy javítson meg két padládát. A grófnő a főtéren lévő Szarvas-ház panziójában szállt meg, a fizetséget (3000 lejt) a recepción hagyta. A recepción épp az a hölgy volt, akinél Zsolt néhány héttel azelőtt üzlethelyiség után érdeklődött. Átadta a pénzt, és megkérdezte, talált-e helyet azóta.

„Mondom, nem találtam, pedig kérvényt is adtam le. Na, gyere velem, mondja. Jövök utána, fel a lépcsőn, bejövünk ide. Körbenézek: gyönyörű padló, kandalló az egyik sarokban, faragott kőbejárat, boltívek. Aztán megkérdezi, ez a szoba megfelelne-e – egy pillanatra elhallgat. – Nem tudhatom biztosra, hogy a grófnő bizalmának köszönhetem-e ezt. Valószínűleg igen.”

Szimbolikus összegért kibérelte hát a földszinti helyiséget, lázas polcépítésbe kezdett, és másfél hónappal később, 2017. május elején megnyitott a Gifty. Eleinte főleg a saját fabútorait árulta, mára tizennyolc erdélyi kézműves tárgyait gyűjtötte össze a boltba.

„Körülbelül harminc szuveníres van itt Segesváron, ebből nagyjából öt olyan, aki igazi, Erdélyben készített termékeket árul. A többi mind kínai, egy-lére-megy dolog.”

Jól fogynak a kerámiák (öt korondi és egy kőhalmi keramikus beszállítóval dolgozik), a kolozsvári waldorf-babák és a szenterzsébeti bicskák. A legnépszerűbbek a saját fabútorai, Zsolt szerint azért, mert „műhelye” a bolt közepén van. A vevők orra előtt készíti a tárgyakat, látják, ahogy húzza az ecsetvonásokat, hallják, ahogy magyarázza, melyik motívum mit jelent.

„Bizonyos szempontból plafonálódok. Várj, ez egy erdélyi szó… Szóval nem tudok tovább fejlődni a festésben, nem győzök olyan gyorsan festeni, amilyen gyorsan igénylik. Ezért van az, hogy az én polcomon fúj a szél, látod? Amit tenni tudok, az az, hogy keresek egy embert, aki segít nekem a festésben.”

Tavasszal, amikor az első turisták megérkeznek, egy átlagos napon száz látogatója van, nyáron nem ritka, hogy háromszáznál is többen benéznek hozzá. A boltra eldugottsága miatt nem egyszerű rálelni, szép időben ezért gyakran kiül a Szarvas-ház elé festeni – azt mondja, ilyenkor kétszer annyian mennek be hozzá. Úgy látja, a fiatalokat nem érdeklik a kézműves termékek, jellemzően 30 év felettiekből álló, néhány fős turistacsoportok néznek be hozzá, a nagyobb csapatok elkerülik.

A téli holtidő egyelőre kihívás, mint ahogy a munkaerőhiány is. Zsolt most egyedül dolgozik (a könyvelést felesége intézi), nyaranta szezonális önkéntesekkel, idén viszont már állandó csapatot szeretne kialakítani.

A beszállítói egy része régi ismertségi köréből jön, a többiekre „szájhagyomány útján” talált rá. Mindannyian erdélyi képzőművészek, de nem feltétlenül magyarok, a varrott babák, a lekvárok, a szörpök és néhány festmény román művészek munkái. Szerinte ez teljesen természetes, mint mondja, Segesváron a magyarok és a románok megtanultak egymás mellett élni, bár neki is volt kevésbé békés időszaka. „Eredetileg belsőépítészetet akartam tanulni Kolozsváron, de nem vettek fel arra az egyetemre – mondja, már nem az üzletben, hanem a várnegyed lábánál egy étteremben, pizzázgatás közben. – De nem is bánom. Nekem azért kellett Nagyszebenbe kerülnöm, hogy megbéküljek a románokkal.”

A Giftyvel a célja az, hogy az erdélyi kézműves termékeket megismertesse Európával

„Akár az Amazonon is. És miért ne? Ha itt Segesváron hadat üzentem a kínai szuvenírtermékeknek, az Amazonon is sikerülhet.

A minőség mindig meg fogja verni a mennyiséget, itt legalábbis egyelőre így vagyunk. Ami igazán jó, annak az ember az árát ritkábban nézi meg.”

BÁNÁTI ANNA, ÚJSÁGÍRÓ

www.forbes.hu

Fotó: Jámbor Anita