Egy megkapóan tiszta és hiteles vallomást olvashatnak arról, hogy Jézus kereszthalálának és feltámadásának ünnepe, a húsvét miként kapcsolható össze a gyermekvárással. Bábel Antónia prózájához Petrőczi Éva József Attila-díjas költő, író irodalomtörténész, publicista írt bevezetőt.

Közös kiadónk, a Katica-Könyv-Műhely, egy közös könyvheti dedikálás, illetve egy dabasi előadás alkalmával kötöttem barátságot a 2019 húsvétjára második kislányát váró Bábel Antónia meseíróval.

Antónia 1982-ben született, civil hivatását tekintve óvodapedagógus, s az utóbbi években egyre ismertebbé vált, gyerekeknek és szülőknek, nagyszülőknek egyaránt szóló, Isten, az emberek és a teremtett világ minden eleme iránt szeretetet sugárzó írásaival.

Két sikeres meseregényén, a tévéinterjúkat is „termő” kedves-humoros Galádka rémtettein és a növények, gyümölcsök, illetve az egészséges táplálkozás világába vezető Babmanó és Borsótündéren kívül (mindkettő Katica-kiadás!) Antónia A furfangos kis asszony című meséjével harmadik helyezést ért el a Nemzetközi Benedek Elek Meseíró Pályázaton. Szerepelt már írása a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány antológiájában, s lakóhelyén, Dabason a Karitász egyik elkötelezett, önzetlen munkatársa. Meséken kívül ír verseket és elbeszéléseket is; 2017 májusában az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj megosztott első helyezését nyerte el, Lopott vétkek című novellájával.

Itt közölt lírai prózája megkapóan tiszta, egyszerű és hiteles vallomás arról, hogy Jézus kereszthalálának és feltámadásának ünnepe, a húsvét miként kapcsolható össze a gyermekvárással. Bábel Antónia rövid írása egy hívő anya hitvallása, egy olyan fiatal nőé, aki nem „gyermeket vállal”, hanem repeső örömmel készül második gyermeke születésére, úgy, mint az ő külön „húsvét a húsvétban” életeseményére. E sorok írója látta már ezt a kislányos termetű, gyerekarcú meseírót kicsinyek és saját nagyobbik lánykája társaságában. S így bátran mondhatja, hogy személyében az igazi, Isten küldte anyaszívűek egyikével találkozhatott. Ezt érezhetik az alábbiakban közölt, prózaversnek beillő húsvéti gondolatsor olvasói is, a Bábel Antónia, e bibliás nevű fiatal írónő tollából felröppent ünnepi üzenet szövegében elmélyülve.

Petrőczi Éva

Bábel Antónia: A Pocaklakó és a feltámadás

A szívem alatt egy másik dobog. Sokadik szív, és nagyjából a százhuszonnégymilliomodik szívverés… Az emberi lét csodája jár át, amit oly sokan szeretnének a magukénak tudni, és oly sokan szeretnének az irányításuk alá vonni. A születést olyan csoda, olyan misztikum lengi körül, mint a feltámadást. A fogantatásról és az azt követő kilenchónapnyi időszakról, amely a női szervezet sajátja, mindenki tud, de csak az élheti át, akivel megtörténik. Mi, nők, kislánykorunktól fogva arra vágyunk, hogy anyák lehessünk, hogy megtapasztalhassuk ezt a különleges állapotot, amely Isten által csak nekünk adatik meg. Igyekszünk méltóvá válni, s várakozunk a pillanatra, amíg szívünk alatt megfogan az élet, aztán türelemre int a lassú változás, amíg önmagunk is kívül-belül átalakulva meg nem pillanthatjuk gyermekünk arcát. Azét a gyermekét, akivel örökre összeköt a közösen megélt csoda. Nem a nagykorúságáig, nem a halálunkig, hanem túl az emberi léten, mindörökre. 

És mint minden csoda, ez sincs ingyen. Az ára vér és verejték, kétségbeesés, remény, gyakran elkeseredettség és elengedés, de csak az részesülhet az üdvösségben, aki osztozik Jézus szenvedéseiben is, aki felveszi a keresztjét, aki a nehézségek ellenére az életét bizalommal belehelyezi a szögekkel átvert, áldott tenyérbe.

A kérdés, hogy mikortól számít embernek egy magzat, talán sosem képezte annyira vita tárgyát, mint napjainkban. Mikortól illetik jogok, és meddig szabályozhatja a sorsát teljes körűen a törvény és a biológiai szülei? A mi tiszta, önös érdekektől még nem hajtott négyéves gyermekünk számára a kishúga a fogantatása óta létező, a családunk részét képező negyedik ember, aki velünk együtt végzi a megszokott tevékenységeit, csak ő a saját kis „zsákjában”. Számára nem kérdés, hogy csak egy lélek és érzések nélküli emberkezdemény-e, vagy egy érző, olykor éhes vagy alvó, jókedvű vagy épp szomorú kisbaba, aki mozgással jelez a testvére beszédére.

A mi gyermekünk húsvétkor érkezik meg teljes valójában a családunkba. Talán épp ebben a pillanatban látja meg a napvilágot, amikor a kedves olvasó e sorokat olvassa. A küzdelmet felváltja a megnyugvás és a teljesség érzése. Meglehet, hogy a feltámadás is ilyen. Egy katartikus, felfokozott, örömmel szegélyezett út, amelynek végén mindannyian egyformán és együtt tündöklünk majd a végtelen szeretet és a béke sugarában.

Ebben a reményben kívánok minden olvasónak égi áldással beragyogott húsvéti ünnepeket és mély hittel megélt mindennapokat! 

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír