A Lengyel Püspöki Konferencia vezetése május 22-én közzétett lelkipásztori levelében sajnálatát fejezte ki, hogy nem tett meg mindent a kiskorúak védelméért. A körlevelet, melyet teljes terjedelmében közreadunk, május 26-án, vasárnap Lengyelország minden katolikus templomában felolvasták.

ÉRZÉKENYSÉG ÉS FELELŐSSÉG

A püspökök szavai a hívekhez

Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. (Mk 9,42)

Kedves Testvérek!

Az utóbbi időben a lengyel egyház közössége újabb és újabb fájdalmas, megrázó információkat kap arról, hogy egyes papok szexuálisan kihasználnak gyermekeket és fiatalokat. Ezek a bűncselekmények az áldozatok számára mély szenvedés forrásai. Nincsenek rá szavak, hogy kifejezzük, mennyire szégyenkezünk a szexuális botrányok miatt, amelyekben papok vesznek részt. Hatalmas megbotránkoztatást okoznak, és teljes mértékben elítélendőek. Ezen felül, szükség van arra, hogy szigorú következményeket vonjanak maguk után a bűnösökkel szemben, és azokkal szemben, akik eltitkolták ezeket a cselekményeket.

Az áldozatok szenvedése nemcsak őket magukat érinti, hanem egész családokat és egyházi közösségeket. Ezek a bűncselekmények „annyira elhomályosították az evangélium fényét, amennyire évszázadok üldöztetései után sem került sor” (XVI. Benedek levele Írország katolikusaihoz, 2010. március 19.).

Mélyen élnek bennünk egy áldozat tanúságtételekor kikiáltott szavai, hogy Krisztus nem bántalmazott gyermekeket. „Az [amit a pap tett] tényleg hatalmas mértékben kihatott a felnőtt életemre. A mai napig rémálmok gyötörnek. Ez folyamatosan bennem van” – így nyilatkozott a filmben a tettessel való szembesítés során a 39 éves Anna, aki a történtekkor 9 éves tanuló volt. És egy másik tanúságtétel, ami egy ma már felnőtt férfi által írt cikkben jelent meg: „Nem hibáztatom az Egyházat. Tudom, hogy nem az [egész] Egyház bántalmazott, hanem egy konkrét személy. Nem tudom, hogy bármelyik felettese bármit tudott-e erről a dologról. De aggaszt, hogy az olyanok, mint én, az Egyház figyelmén kívül maradnak.” Mindkét vallomás megrázó – ennek soha nem szabadott volna megtörténnie.

1. Tanúságtétel a szenvedésről

Sokan közülünk megnézték a Csak ne mondd el senkinek című filmet. Ez a dokumentumfilm elsősorban a ma már felnőtt emberek megrázó beszámolóit tartalmazza, akiket papok használtak ki gyermekkorukban. Vannak benne példák az érzékenység hiányára, az elhanyagolás bűnére és arra, hogy nem hittek a bántalmazottaknak, ami végeredményben a tetteseket védelmezte. Ez a film a károsultak perspektíváján keresztül mindannyiunkat rádöbbentett arra, hogy mennyire szenvednek ezek az emberek. Mindenki, aki érzékeny, amikor megismeri a károsult személyek sorsát, fájdalmát, szomorúságot érez a szenvedésük miatt. Köszönjük mindenkinek, akinek volt bátorsága elmesélni a saját szenvedését. Tisztában vagyunk azzal, hogy nincs rá szó, amely kompenzálná a bántalmakat, amiket megtapasztaltak.

Bevalljuk, hogy mint az Egyház pásztorai nem tettünk meg mindent, hogy megelőzzük ezeket a bántalmakat.

Sok hívő számára, főleg azoknak a fiataloknak, akik őszintén keresik Istent, a lelkipásztorokkal kapcsolatos szexuális botrányok nehéz próbára teszik hitüket és hatalmas megbotránkozást okoznak. A csalódás és felháborodás annál nagyobb és fájdalmasabb, hogy a gyermekek a gondoskodó szeretet és Jézus közelségének keresése helyett erőszakot és a gyermeki méltóságtól való brutális megfosztást tapasztaltak meg. Az egyházi közösség az ilyen jellegű viselkedéseket már létezésének kezdetétől  különösen súlyos bűnnek tartotta; Krisztus szavai szerint: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék” (Mk 9,42); „Jaj a világnak a botrányok miatt! Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik” (Mt 18,7).

2. Érzékenység

Mindannyiunknak, papoknak és világiaknak egyaránt feladata, hogy megfelelő teret hozzunk létre a károsultak számára, és hogy visszaállítsuk a lelkipásztorok és püspökök iránti bizalmat.

A károsultak vallomásai sürgetnek minket, püspököket és minden jószándékú embert, hogy legyünk figyelmesebbek a veszélyekre; legyünk érzékenyebbek a károsultak segítésében. Az egész környezet, nemcsak az egyházi, hanem a családi, az iskolai és minden más, az áldozatot körülvevő csoport közreműködése szükséges az áldozat támogatásában és segítésében. Az áldozatok élethelyzete arra késztet, hogy gyorsabban és eredményesebben segítsük őket. Hatalmas érzékenységre és támogatásra van szükségük ahhoz, hogy megtalálják életükben az egyensúlyt.

Kérjük a papok által bántalmazott személyeket, hogy a megtapasztalt sérelmeket jelentsék az egyházi feletteseknek és a megfelelő állami szerveknek. Az összes egyházmegyében és számos szerzetesi tartományban kijelölnek egy képviselőt, aki fel lesz hatalmazva, hogy fogadja a papok által szexuálisan kihasznált kiskorúakkal kapcsolatos bejelentéseket. Feladata az is, hogy segítsen megszervezni a pszichológiai, jogi és lelkipásztori támogatást. Szeretnénk támogatni a károsultakat ennek az útnak a legelejétől, hogy megtegyék azokat a lépéseket, amelyekre szükség van a megtapasztalt bántalmazás következményeinek leküzdéséhez.

Hálásan fogadjuk Ferenc pápa új motu proprióját, amelyben a Szentatya arra kötelez, hogy jelentsük ezeket a bűncselekményeket, és súlyos büntetéseket ír elő azoknak a feletteseknek, akik elhanyagolták a kötelességeiket, hogy Krisztus nyáját megóvják. Arra is emlékezünk, hogy a dokumentumban szereplő új kánonjogi normák értelmében senkit nem szabad hallgatásra kötelezni a bűncselekmény bejelentésekor. Mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy ezeket a bejelentéseket az egyházi intézményekben együttérzés és minél nagyobb érzékenység kísérje, valamint, hogy minden személy biztonságban érezze magát. Továbbra is jelenteni fogjuk a bűncselekményeket az állami bűnüldöző szerveknek.

Sok pap és világi személy dolgozik olyan emberekkel, akik mertek beszélni a saját traumatikus tapasztalataikról. Ezekről nem számolunk be, mert tiszteljük jogaikat. Talán ők maguk döntenek úgy, hogy egyszer hangosan beszélnek minderről. A közvetlen környezet reakciója sajnos ritkán alapul kedvességen és érzékenységen. Gyakran kegyetlen, meggondolatlan és könyörtelen, néha szemrehányásokkal teli. Ezért mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy változtassunk gondolkodásmódunkon, annak érdekében, hogy a gyermekkoruk vagy kamaszkoruk idején bántalmazott személyeket óvni és támogatni tudjuk.

3. Felelősség

Egyre nagyobb figyelmet fordítunk a szemináriumi nevelésre és a leendő papok személyiségének formálására. Nem szeretnénk megengedni, hogy a lelkipásztorok soraiba éretlen személyek kerüljenek, akik nem képesek hűségesek maradni letett esküjükhöz. Ezen felül a Lengyel Püspöki Konferencia által kijelölt gyermek- és ifjúságvédelmi koordinátor a Gyermekvédelmi Központ munkatársaival együtt számos oktatást szervez az egyházmegyei és szerzetesi lelkészségeknek immár hat éve. Az egyházmegyékben és szerzetesi közösségekben egy megelőzési rendszeren dolgozunk; ennek az a célja, hogy megvédjük a gyermekeket és kamaszokat a szexuális kihasználástól. Szeretnénk, hogy az ő biztonságuk prioritássá váljon az összes környezetben.

Ebben a kontextusban különösképpen értékeljük azoknak a papoknak a munkáját (és ők vannak túlnyomó többségben), akik az evangéliumhoz hűen buzgón és áldozatosan szolgálják Istent és az embereket. Ne engedjük, hogy azt a jóságot, amit az Egyházban az ő szolgálatuk által tapasztalunk, elhomályosítsák konkrét emberek bűnei. A kollektív felelősség elve alapján ne vetítsük ki a konkrét reverendás személyek bűneit az összes papra. Ezeket a tetteket egyes emberek követték el, és őket kell megbüntetni a cselekedeteikért. Ezekben a nehéz pillanatokban támogassuk a papokat, akik áldozatosan dolgoznak, hogy ne veszítsék el a lelkesedésüket, és megerősítést kapjanak a világi hívektől.

Minden jó szándékú emberrel együtt egyesítjük erőfeszítéseinket, hogy felismerjük és kiiktassuk azokat a tényezőket, amelyek a bűncselekményeket elősegítik. Kérjük, támogassák a gyermekek és az ifjúság nevelőit és gondozóit az óvodákban és iskolákban, valamint a gyermekgondozási és gyermeknevelési intézményekben. Abban kérünk segítséget, hogy megfelelő információkatt és készségeket szerezzünk ahhoz, hogy az Egyház által vezetett összes létesítmény biztonságos házzá váljon, amelyek a gyermekvédelem legjobb irányelveit jelölik ki. Ugyanilyen felhívást intézünk azokhoz, akik a katolikus mozgalmakért és ifjúsági szervezetekért felelnek. Legyünk mindnyájan figyelmesebbek a gyermekek és kamaszok iránt, valamint a bántalmazott személyek iránt is.

Befejezés

Az összes jó szándékú emberhez irányított szavainkat a Szentlélekhez forduló imával zárjuk:

Itt vagyunk, Szentlélek Úristen,

jelen vagyunk mi, bűnösök,

akik a te nevedben rendkívüli alkalommal jöttünk össze. 

Jöjj hozzánk, légy velünk, 

és töltsd el szívünket. 

Taníts meg minket arra, hogy mit tegyünk, 

merre menjünk; 

Mutasd meg nekünk, mit kell megvalósítanunk, 

hogy segítségeddel 

mindenben a tetszésedre lehessünk. 

(Szent Ágoston)

A Szentlélek erejét és Mária, az Egyház Anyja közbenjárását kérve,

neki ajánlva a bántalmazott személyeket, családokat, gyermekeket és kamaszokat, valamint az egyházi közösségeket, 

imánkban alázatos és bátor lelkületért könyörgünk,

hogy ne engedjük, hogy a rossz legyőzzön minket, és mindenkit gondoskodással vegyünk körül.

Varsó, 2019. május 22.

a Lengyel Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának ülésén  egybegyűlt püspökök

Fordító: Veronika Julianna Piętka

Forrás és fotó: Episkopat.pl

Magyar Kurír