Oppidum Deva már a 15. században, korához viszonyítva, eléggé terjedelmes volt, de szegény. Látva ezt 1449-ben, Hunyadi János lemond a neki évente kijáró három ajándékról, a város részéről, és a census felét elengedi. 

1370-1444 között felépül Déva első temploma (katolikus), Szent Miklós tiszteletére felszentelve. Körülötte várfal, és nem tartom kizártnak, hogy jelentősebb személyek ott nyugvóhelyet kaptak volna, a kor szokásához híven.

Dévának tisztán magyar lakossága 1570 körül papjával, Sándor Andrással együtt, ki Erdélyben a reformátusok első püspöke lett, a reformációhoz csatlakozott.

1603. augusztus 4-re hatalmas éhezés lépett fel Hunyad vármegyében, amikor még az emberevés ténye is megtörtént, Lozsádon, Laposnyakon, Bábolnán, Rápolton vagy Alsó-Szilváson. Nem volt ritkaság az akasztott embereket is lelopni, sok helyen őröket állítottak a temetőkbe, megakadályozni a halottak ellopását. Sarutalpat, nyergeket, mindenféle bőrt beáztattak és elfogyasztottak.

„…Idézzünk fel egy képet abból az időből, mikor magyar élet volt e vidéken. Nem politikai, nem fontos köztörténeti adat az, melyet bemutatunk, csak egyszerű gazdasági kép az utolsó fejedelem: Apaffi Mihály uram korában.

Apaffi Mihály fejedelem házilag kezelte birtokait. Mindegyikben volt egy praefectus, kinek számadásait a szorgos fejedelemasszony: Bornemissza Anna vizsgálta át. Apaffi csak a borszállítási jegyzékek, pincék és egyéb e munkába vágó számadásokat tartotta fenn magának.

A dévai uradalmat 1680-1689-ig Markos Péter számtartó igazgatta. Évenként körülbelül 2-3000 frtot adott a fejedelmi udvarba készpénznek. Ez az egyes élelmi czikkek elárusításából s a korcsmapénzből (400 frt) telt ki leginkább.

Sokat jövedelmezett azonban a vashámor, mely évenként 8000 patkót és 50000 patkó-szeget gyártott. Ásók, kapák és szántóvasak is innen kerültek ki leginkább. A dévai kovácsokat hívja a fejedelem méneseihez patkolni. Az évi aranybeváltásnál az oláh czigányok 50-60 nehezék poraranyat szoktak volt itt beváltani.

A dévai uradalom urbariuma, mint fejedelmi birtok, 1673-ban iratott össze Ecsedy László által, ki a várnak rövid ideig provisora is volt.

Dévához tartozott: Déva városa, Szántóhalma, Szent-András, Veczel, Herepely, Bretelyin, Laposnyak, Radulyesd, Plaj, Runkány, Banyica, Alsó-Lapugy, Szedisor, Mihályfalva (ma Miholyest), Pánk, Laszó, Felső-Lapugy, Tisza, Batzina, Burjánfalva, Kecske-dága, Nyavalyásfalva, Füzesd, Kelemenesd, Csertézs, Toplicza, Új-Boresd, Valye-Brad, Grohor, Buldzest, összesen egy város és 54 falu.

Az egész uradalomban volt 229 jobbágy. A gazdasági álltok közt 99 ló, 826 ökör, 219 tulok, 691 tehén, 881 juh, 798 disznó, 32 bárány iratott össze.

Bujdosóban volt 99 jobbágy, azaz más birtokra szökött. Kapuadójuk 189 frt, földadójuk (gabona, dézsma) 49 frt volt, adtak 149 tyúkot, 941/2 veder vajat, 13 veder veres bort.

A legtöbb jobbágy Déván volt, 21; közülük Csorba Ferenc a bíró, 1 vinczellér, egy pallér, 1 darabant, s 1 nőtlen csizmadia.

Szőlőhegy kettő volt: A váralatti-mál és a Csik-mál.

Az Egregyen (most Cserna) két malom volt. Vámot két helyen szedtek. A provisor háza előtt az uradalom részére, holott egy terhes szekértől 12 dénárt, egy ökörtől 2 d, egy talyigától 6 dénárt, egy juhtól 1 dénárt, két báránytól 1 dénárt, két disznótól 3 dénárt vettek.

A Maroson révpénzt szedtek: hat ökrös szekértől 8 dénárt, két ökörtől 4 pénzt, gyalog embertől 1 d, lovastól 2 d. Minden hajó sótól 1(?) só jár. A többire nézve a gyalog vámtarifa volt érvényben.

A jobbágyok nevei mind magyarok, mint: Szőcs, Balog, Csorba, Seres, Katona, Vámos, Serfőző, Csáki, még a bulcsezdi, herepélyi oláh jobágyok, mint Krisán, Dán, Muntyán, Ursul, Popa birák is magyarul írják alá a nyugtákat.

Az czigányok 23-an voltak, mind oláhok. A vár alatt települtek meg. Hanczal János volt a vasmivesek vajdája, Vitány András a rézmiveseké.

A szántóföldek jók, az erdők nem sokat jövedelmeztek. Nagyban virágzott a méhtenyésztés.

Ennyit mond forrásunk.

Azóta kétszáz év mult el. Az urbériség eltöröltetett, a vallás és nemzetiségek egyenjogusága törvénnyé vált, más nézetek váltották föl a multat, Déva vára rommá lőn, de vajjon romjaiban nem látjuk-e jelképezve nemzetiségünk fogyatkozását?”

Déván is, mint a megye bármely nagyobb városában, a mesterségeket céhek szerint szervezték. A dévai csizmadia- és tímárcéh III. Károly királytól kapta diplomáját, 1720. június 27-én. Ebben az évben Déván 46 csizmadia és tímár iparos dolgozott, nemzetiségre nézve 30 magyar és 16 román. A céhen belül a legényeknek és inasoknak szabályzatuk volt, amelyben a mesterrel való, valamint az egymás közötti viszonyuk szabályoztatott. Mint érdekesség megemlítendő az összes céhdiplomák azon intézkedése, mely a fiatal mestert kötelezi, hogy egy fél év leforgása alatt megházasodjék, ellenkező esetben a mesterség gyakorlásától eltiltották, amíg meg nem házasodott.

A 19. század elejére, Erdélyben a mesteremberek nagy része céhekbe tömörülve folytatta mesterségét. A céhekben dolgozó mesterembereknek kiváltságlevelet adományozott a főkormányszék, ezáltal hivatalosan tevékenykedtek.

A borbélyoknak – akik gyógyítással is foglalkoztak, habár nem volt orvosi képzettségük, azért szinte minden nagyobb településen gyakorolták mesterségüket – az Erdélyi Fejedelemség 1823-ban az egész országot átfogó céhlevelet adományozott, megjelölve azokat a helységeket, amelyekben tevékenykedhettek.

Erdélyben a borbélyok nagy céhét tizenegy körzetre osztották fel, és minden körzetnek volt egy központi irányítással bíró céhvezetősége.

Hunyad vármegye a 11. körzetbe tartozott, helységek szerint a következő képpen: Szászváros 3 műhellyel, Déva 2, Vajdahunyad 1, Hátszeg 1, Algyógy 1, MarosilIlye 1, Szekeremb 1, Körösbánya 1, Halmágy 1, Brád 1 műhellyel."

„Nem lehet a chirurgusokat attol elrekeszteni hogy mühelyeket ne tartsanak, sem pedig a borbélyokat arra eröltetni hogy chirurgusok is legyenek. Mindenik tarthat mühelyt, és ennélfogva lehetnek és legyenek is együtt társasági szoros egybekötésben. Szemesen ügyelvén a chirurgusok arra hogy borbélyok semmiféle orvoslásba magukat ne elegyitsék.” (Kolozsvár 1823. május 5. Pataki Sámuel protomedicus.)

(Adatok Déva történelméből, 3. rész)