Hatszázharminc éve, 1389. június 28-án arattak az első rigómezei csatában az oszmán török hadak döntő győzelmet a szerbek vezette keresztény seregek fölött. A “szerb Mohács” évszázadokra megszabta a Balkán sorsát, a mai napig a szerb nemzeti tudat, hagyomány, emlékezet meghatározó része.

A Koszovó területén kialakult szerb állam fénykorát a 14. század közepén élte, a magát cárnak kikiáltó Dusán István birodalma a Dunától a Korinthoszi-öbölig terjedt. Dusán 1355-ben meghalt, gyönge utóda alatt országa hanyatlani kezdett, s a szerbek 1371-ben a Marica folyó mellett komoly vereséget szenvedtek a csak húsz évvel korábban európai terjeszkedésbe kezdő oszmán törököktől. A Szerbiát két évszázadig uraló Nemanjic-dinasztia ugyanebben az évben halt ki, s a trónra névleg Marko herceg került, akinek alakja köré később legendák szövődtek, de a valóságban csak egy kisebb területet uralt. Az anarchiába süppedő Szerbiát a leghatalmasabb főúr, Lazar Hrebeljanovic próbálta meg egyesíteni, aki 1381-ben visszavert egy török támadást, majd 1386-ban Plocniknál és 1388-ban Bilecánál újabb győzelmet aratott I. Murád szultán hadai fölött. A szultán a következő évben teljes erejével a szerbek ellen indult, és személyesen állt seregei élére, Lázár pedig az összecsapásra készülve békét kötött Zsigmond magyar királlyal és szövetséget valamennyi riválisával.

Az egyesült szerb-bosnyák-horvát hadak Rigómezőn, a mai Pristinától mintegy öt kilométerre vállalkoztak a döntő csatára. Az 1389. június 28-án (a régi naptár szerint június 15-én), Szent Vitus napján lezajlott ütközet részleteiről keveset tudunk, ráadásul a szerb és a török beszámolók jelentősen eltérnek egymástól. Újabb kutatások a keresztény sereg nagyságát 12-30 ezer főre, a törökökét 27-40 ezer főre teszik.

A szerencse kezdetben a szerbeknek kedvezett, akiknek lovasrohama áttörte a török balszárnyat, és középen is fölénybe kerültek, de végül a Bajazid trónörökös vezette török jobbszárny ellentámadása eldöntötte a csatát. (A szerb hagyomány a vereségért a Lázár hatalmára féltékeny Vuk Brankovic nagyurat teszi felelőssé, aki a legenda szerint a döntő pillanatban 12 ezer emberével kivált a csatarendből. Valószínűbb azonban, hogy Brankovic később, a vereséget látva vonult el, hogy megkímélje embereit.) A csatamezőn ott maradt a szerb nemesség színe-java, élükön Lázár fejedelemmel, de az ütközetet a török források is keserűen említik, mert I. Murád is életét vesztette (ő volt az egyetlen török uralkodó, aki csatában halt meg). Az ma sem világos, hogy harc közben esett-e el, avagy – ahogy a török források írják – már a győzelem után, a csatamezőn sétálva döfte le egy magát színleg megadó szerb nemes, Milos Obilic. A szerb források szerint ugyanakkor Obilic még a csata előtt, megadást színlelve ment a török táborba, és saját sátrában egy mérgezett késsel végzett Muráddal. Bajazid mindenesetre azonnal cselekedett: magát nyilvánította szultánná, öccsét pedig (aki a csatában a balszárnyat vezette) ott helyben megfojtatta, hogy elkerülje a trónviszályt.

A csatában mindkét sereg súlyos veszteségeket szenvedett, de a törököknek – a szerbekkel ellentétben – szinte kimeríthetetlen tartalékaik voltak. A szerb fejedelmek sorra hódoltak be a töröknek, területeik fél évszázadra idegen uralom alá kerültek, Magyarország pedig közvetlenül határos lett az Oszmán Birodalommal.

A vesztes csata a szerb hagyomány és nemzeti identitás meghatározó eleme lett, egyfajta mitikus jelleget öltve egyszerre jelképezi a bukást és a reményt, az újjászületést. A vértanúvá felmagasztalt Lázár fejedelem körül kultusz alakult ki, nemzeti szentként tisztelik. Alakja és a csata hősei köré mítoszok szövődtek, s ezek döntő szerepet játszottak abban, hogy a szerbek elkerülték az iszlamizálódást. A szerb történelem számos eseménye kapcsolódik Szent Vitus napjához: 1876-ban ezen a napon kezdődött a török elleni függetlenségi háború, 1914-ben Gavrilo Princip ezen a napon gyilkolta meg Szarajevóban Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst, kirobbantva az első világháborút, 1921-ben ezen a napon hirdették ki az újonnan létrejött délszláv állam, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság első alkotmányát, 1948-ban Jugoszláviát ezen a napon zárták ki a Kominternből, amivel véglegessé vált szakítása a Szovjetunióval. 1989-ben, a csata 600. évfordulóján tartott ünnepségen Slobodan Milosevic szerb elnök egymillió ember előtt mondta el híres-hírhedt beszédét, meghirdetve minden szerb egy államba egyesítését, megelőlegezve a délszláv háborúkat – őt pedig bukása után, 2001-ben ezen a napon adták ki a hágai törvényszéknek.

(lokál)

www.delhir.info