Sokan alábecsülik az empátia szükségességét, pedig ha kicsit is próbáljuk megérteni, hogy miért viselkedik úgy a másik, ahogy, mindenkinek könnyebb lesz a munkaközösségben, családban, barátok között. A Joyce Rupp és társai által felépített Határtalan együttérzés lelkigyakorlat néhány gondolata segítségünkre lehet mindennapjainkban.

Az ítélkezésmentesség azt feltételezi, hogy megpróbáljuk beleélni magunkat a másik ember helyzetébe – olykor múltjába –, hogy megértsük viszonyulási módját, cselekvését, akkor is, ha nem érthetünk egyet vele, és nem helyeselhetjük azt, amit tesz. Elítélhetjük döntését, cselekvési módját – sok esetben meg is kell tennünk ezt –, de nem az embert, mert „az együttérzés sohasem létezhet együtt az ítélkezéssel, hiszen az ítélkezés távolságot és megkülönböztetést teremt, ami megakadályozza azt, hogy valóban a másik emberrel legyünk” (Henri Nouwen).

Nem ártani, csak jót adni

Az erőszakmentesség – egyik nagy mesterének, Gandhinak a szavaival kifejezve – azt jelenti: elkerüljük azt, hogy bántsunk bármit is a Földön gondolatban, szóban vagy cselekedetben. Kihívást jelentő helyzetekben szem előtt kell tartanunk a tényt, hogy „a szenvedés okozására és megszüntetésére való képességünk egymás mellett él bennünk” (Christina Feldman). Ilyenkor az ösztönös reakció helyett a következő lépéseket járhatjuk be: gondolkodás, megkülönböztetés, választás, döntés, cselekvés. Segíthet ennek a sorrendnek a betartásában, ha tudatosítjuk: minden a gondolatainkkal kezdődik, hiszen a szavak, amelyeket elménk gondol, szívünk házává válnak.

A megbocsátás nem elfelejtése, felmentése, elfogadása vagy tagadása a rossznak, a bántásnak, és nem is önmagunk érzéketlenné tétele a fájdalommal szemben, hanem a rossz emlékek és érzések elengedését jelenti. A tudatosság a megkülönböztetésben és imában, elmélkedésben gyökerezik, és segít összhangban élni önmagunkkal, valamint környezetünkkel. „Ha kreatív harmóniát tudsz találni lelked és életed között, valami végtelenül értékesre találtál. Ha fel tudod ébreszteni lelked örök szépségét és fényét, akkor fényt fogsz vinni mindenüvé, ahová mégy…” (John O’Donohue).

A megbocsátással nem a rosszat feledjük vagy tagadjuk, hanem egyszerűen elengedjük az ártó, haszontalan emlékeket, érzéseket. Illusztráció/Unsplash

Együttérzés önmagunkkal

Mindaz, amit önmagunkkal teszünk, befolyásolja azt, ahogyan megtapasztaljuk a világot. Ezért is fontos, hogy szerető, vigasztaló és gondoskodó módon viszonyuljunk önmagunkhoz, amikor saját tökéletlenségeinkkel, határainkkal, külső nehézségekkel, fájdalmas eseményekkel, kudarcokkal, belső zavarral és fájdalommal, kapcsolati gondokkal, önértékelési gondokkal, testünk változásaival szembesülünk. Az önmagunk iránti együttérzés nem önközpontúság, önsajnálat, önmagunk jutalmazása, és nem azonos az önértékeléssel sem. Eszköz hozzá a tudatosság, a mély, tiszteletteljes odafigyelés önmagunkra, valamint arra, hogy hol és miként fáj, a testünkre, lelkünkre, szellemünkre való vigyázás, az önmagunkkal szembeni ítélkezés feladása, a megbocsátás önmagunknak, a türelem, idő adása a gyásznak és fájdalomnak, a tökéletesség helyett inkább teljességre való törekvés, egészséges határok kialakítása.

Fontos elengedni – írja Brené Brown – az egészségtelen bűntudatot, a szégyent és a kegyvesztettségtől, valamint a kudarctól való félelmet (kudarcaink valami értékes forrásai is lehetnek), a kimerültséget mint státusszimbólumot, a szorongást mint életstílust, az önmagunkban való kételkedést, a megfelelési és a kontrollvágyat, valamint meg kell védenünk magunkat mások negativitásától, az egészségtelen elvárásoktól, az érzelmektől való felemésztettségtől, az álságos hízelgéstől és a hamis ígéretektől.

Érdemes odafigyelnünk arra is, hogy bele lehet fáradni az eredményekhez, a sikerhez, az elismeréshez való ragaszkodásba is. Ehelyett inkább a következő kérdéseket tehetjük fel rendszeresen magunknak: Mire van szükségem testem, lelkem, elmém egészsége érdekében? Mit tehetek most ezért? Ki vagy mi segíthet ebben? Tanulhatunk Jézustól, aki időt szakított magányra, imára, töltekezésre, elfogadta mások szeretetét, gyöngédségét, időt töltött barátaival, megengedte és kifejezte érzelmeit, megvédte magát, amikor annak volt ott az ideje, segítséget, támogatást kért (például a Gecsemáné-kertben), megbocsátott, anyját tanítványára bízta. (A témában elmélyülni vágyóknak figyelmébe ajánljuk Joyce Rupp Határtalan együttérzés című könyvét; Verbum 2019).

www.romkat.ro