KAZINCZY Ferenc tanítványai közül KÖLCSEY FERENC a legkiválóbb tehetség. Mint költő előkelő helyet foglal el líránk történetében, prózai írásművei nyomán a magyar stílus szerencsésen fejlődött, bíráló szelleme az irodalmi érzék finomítására jelentékenyen hatott, gondolatai új eszméket ébresztettek.

Kölcsey Ferenc 1790 augusztus 8-án született Sződemeter faluban, Középszolnok megyében. Régi református nemesi családból származott. Atyja, Kölcsey Péter, biharmegyei és szatmármegyei földbirtokos volt, korán elhúnyt; hat gyermekkel hagyta hátra özvegyét, Bölöni Ágnest. A költő hat éves korától kezdve a debreceni református kollégiumban tanult. Nádfödeles házban lakott testvéreivel és egy öreg nőcseléddel, aki anyjukat helyettesítette. A kollégiumot sohasem tudta megszeretni; a tanárok komorsága, a tanulók szilajsága, az iskolai élet sivársága elkedvetlenítették; úgyszólván társtalanul nőtt fel a debreceni iskolában. Félénk viselkedése, mélabús természete, egyre jobban fokozódó olvasókedve elkülönítették diáktársaitól. A szomorúságra elég oka volt: még mint kisgyermek himlőbe esett s balszemére megvakult; atyját alig ismerte, anyja korán elhalt. A rokonok, cselédek, diákok társasága nem pótolhatta a szülői szeretet melegét.

Egyre több gyönyörűséget talált a könyvekben. Képzelete a görög és római hősök tettei körül kalandozott; az ókori klasszikusokat, különösen Cornelius Nepost, lelkesedéssel olvasta; később belemélyedt a modern írókba is. Tanulmányozta a népszerű francia szerzőket: Baylet, Montesquieut, Regnardt, Rousseaut, Voltairet; a németek költőit: Bürgert, Gessnert, Goethét, Hagedornt, Herdert, Kleistot, Klopstockot, Lessinget, Matthissont, Schillert; a magyarok közül: Csokonait, Kazinczyt, Kisfaludyt, Virágot.

Húsz éves korában Pestre ment törvénygyakorlatra. Baráti viszonyba lépett Horvát Istvánnal, Szemere Pállal, Vitkovics Mihállyal; megismerte Fáy Andrást, Helmeczy Mihályt, Virág Benedeket; szorosan csatlakozott a széphalmi mester nyelvújító irányához. Törvénygyakorlatának befejezése után nyilvánosan is fellépett költeményeivel s Szemere Pál társaságában ő írta a Mondolatra a Feleletet. Ez a gúnyirat s még inkább a Tudományos Gyüjteményben közzétett bírálatai az olvasó közönség jelentékeny része előtt népszerűtlenné tették.

1812-től kezdve biharmegyei jószágán, Álmosd faluban, gazdálkodott. A megélhetés gondjai nemesi birtokrészének gondozására szorították, az irodalmi élet után vágyódó íróból falusi gazda lett. Baráti összeköttetéseit a félreeső faluban csakúgy megtartotta, mint új gazdaságában, a világtól szintén elzárt szatmármegyei Cseke községben. Itt 1815-ben telepedett le, ekkor osztozott meg testvéreivel családi örökségén. Sivár életébe levelezése és péceli kirándulásai hoztak némi derűt. Pécelen lakott legjobb barátja, Szemere Pál; kastélyában sok kedves órát töltött.

Csekei magányából az országszerte meginduló közéleti mozgalmak ragadták ki. 1829-től kezdve ereje nagyobb részét a szatmármegyei közigazgatás és az országos politika kérdései kötötték le. A szabadelvű mozgalmak buzgó harcosra találtak benne, a nagykárolyi vármegyeházán csakhamar feltűnt nagy tudásra valló felszólalásaival. 1832-ben Szatmár vármegye főjegyzőjévé és országgyűlési követévé választották, a pozsonyi országgyűlésen a legtekintélyesebb politikusok közé emelkedett. 1834. végén lemondott követi megbízásáról. Szatmár megyében a konzervatív nemesek kerekedtek felül, ő a liberalizmus eszméit képviselte, nem maradhatott helyén. Megindító beszédben búcsúzott el a pozsonyi rendektől. Utolsó szónoklatával annyira meghatotta követtársait, hogy azon a napon nem folytatták tovább az ülést. Az ifjúság gyászfátyolt kötött kalapjára, Kossuth Lajos gyászkeretben küldötte szét országgyűlési tudósításait.

Főjegyzői tisztét továbbra is viselte vármegyéjében; hivatalos ügyei mellett az irodalomnak és gazdaságának élt. Családot nem alapított, szeretettel gondozta elhúnyt fivére családját, tanítgatta patvaristáit; ezek később is hálásan emlékeztek vissza a Csekén és Nagykárolyban eltöltött évekre. Résztvett a Magyar Tudományos Akadémia munkájában is, de ahhoz, hogy régi vágyát követve állandóan Pesten tartózkodjék, nem volt elég vagyona. Az akadémiai titkárságot sem tudta elnyerni, bár erre Döbrentei Gábor lemondása után szintén vágyódott. Iró társainak, különösen Szemere Pálnak és az Auróra-kör tagjainak, kérésére gyakran küldött fel egy-egy verset vagy prózai darabot a folyóiratokba és évkönyvekbe. Élete végén minden idejét lekötötte a báró Wesselényi Miklós ellen indított pör. A szabadelvű ellenzéki főurat hűtlenségi pörbe fogták, védelmét ő vállalta el, de védőiratát nem fejezhette be. 1838 augusztus 24.-én, élete negyvennyolcadik évében, hirtelen elhúnyt. Halála helyén, Csekén, temették el.

Adatok Kölcsey Ferenc életéhez:

896. – A honfoglalás idején a hét magyar vezér egyike, Und, megtelepedik a Felsőtisza vidékén. A hagyomány szerint az ő törzséből származik a Kölcsey-nemzetség. (Hitelesen a XIII. századig lehet kinyomozni a fölmenő ágat. Kölcsey Ferencnek Szemere Pálhoz intézett 1833, évi önéletrajzi levele szerint: «A Kölcsey-nemzetség már emberemlékezetétől fogva Szatmár megyében törzsökösnek tartatott. A nemzetség levéltárában vannak levelek fel a 13-ik századig. A nemzetség s a megyeiek elejétől fogva úgy hitték, hogy eredetűnket Ázsiából vesszük s javainkat ex prima occupatione et divisione regni bírjuk». Egyik 1831. évi hexameteres töredékében is büszkén hivatkozik családja ősi magyarságára: «Büszke magyar vagyok én, keleten nőtt törzsöke fámnak, Nyugoti ég forró kebelem nem tette hideggé… Kölcsey-nemzetség, Ete hű maradéka, kit egykor Don hullámi körül a hét magyar egyike, hős Ond, Lángölelés zálogja gyanánt neje karjairól vőn. Vígan laktanak ők rohanó Tisza partjai mellett». A család ősi fészke a szatmármegyei Kölcse falu.)

1790. – Kölcsey Ferenc születésének éve. Aubusztus 8-án születik Erdélyben, a középszolnokmegyei Sződemeteren. (A magyar-román lakosságú falut később az 1876-ban szervezett Szilágy megyébe olvasztják. A költő anyja, nemes Bölöni Ágnes, erre a vidékre való, tehát erdélyi származású; ezen az alapon a költő is félig erdélyinek vallja magát: «Én fél erdélyi vagyok s valahányszor e földről gondolkozom, poétai hév ömlik el keblemen. Ó, ha ti csak egy szikrát, csak egyetlenegyet kapnátok a lángból, mely keblemben ég! Akkor mienk lenne Erdély, a szép haza; változatlan örök kapcsolattal a miénk. Mit nem adnék érette, csak egyszer vethetném le magamat a földre, hol születtem s rebeghetném: visszanyertelek!»: írja később Országgyűlési Naplójában. Atyja, Kölcsey Péter, tiszántúli kálvinista nemesúr. Halálakor a költő hat éves, anyja elhúnyta idején tizenkét esztendős. Öt testvére van.)

1796. – Beíratják a debreceni református kollégiumba. (Itt tanul tizenhárom évig. Vakációit özvegy édesanyja álmosdi házában és anyai nagyanyja sződemeteri kúriáján tölti. Jóviseletű, szorgalmas tanuló. Latin olvasmányainak hatása alatt a görög államférfiakról ábrándozik; kedves játéka, hogy Akropolist épít homokból és szónoklattal dicsőíti csodált hőseit. A vallásoktatás nem sok nyomot hagy lelkén, bár a kollégium egyik fő célja, hogy rendíthetetlenül hívő kálvinistákká nevelje növendékeit.)

1805. – Csokonai Vitéz Mihály halála Debrecenben. (Kölcsey Ferenc tizenöt éves diák, elmegy a temetésre, ott látja meg Kazinczy Ferencet, de nem mer hozzá közeledni. Ekkor már javában verselget. Egyik tanára részleteket olvas az osztályban Kisfaludy Sándorból, Csokonaiból és más költőkből: «Attól fogva – írja önéletrajzi levelében – néhány tanulótársammal együtt kezdénk olvasgatni magyar és latin írókat. Kazinczy régibb munkáit kincs gyanánt tartogattuk. Akkor én jobban tudtam latinul, mint magyarul».)

1808. – Kazinczy Ferenc a Hazai Tudósításokban arról vitázik Kresznerics Ferenccel, hogy melyik Magyarország legrégibb földabrosza. Kölcsey Ferenc levelet ír Széphalomra s döntő adattal szolgál a vitás ügyben. (A széphalmi vezér örül közeledésének, a debreceni diák újabb levélben fejezi ki hódolatát, egyúttal verset is mellékel soraihoz. Kazinczy Ferenc minden gyöngédsége mellett is eléggé megbírálja a sikertelen szárnypróbálgatást: a Pávatollról szóló éneket. A tizennyolc éves ifjúnak rosszul esik a szigorú kritika, de szeretete nem csökken «Széphalom szent énekese» iránt. Őt választja pályája vezércsillagául. Mestere különösen azt köti lelkére, hogy mélyedjen bele a hellén szellemi világba. «Kedves öcsémuram még esztendeig lesz Debrecenben. Az Istenért, tanuljon meg azalatt görögül, de ne félig!» Az ifjú válasza: «Örömmel fogok a Tekintetes úr azon intésének engedelmeskedni, mely engem a görögül való tanulásra tüzel». Megtanulja a nyelvet, kiváló jártasságot szerez a hellén irodalomban. Görög tanulmányainak egyik emléke későbbi Iliász-fordítása: körülbelül 1300 hexameteres sorra terjedő töredék az első három énekből.)

1809. – Ez év őszén Debrecenben befejezi jogtanulói pályáját. (Bár később fanyar kedéllyel gondol vissza debreceni diákéveire, sok szellemi kinccsel megrakodva hagyja el az ősi kollégium padjait. Ellenmondások kétségtelenül vannak lelkében. Olvasmányai kozmopolitizmussal kísértik hazafiasságát, a hittan tanulása nem tudja meggyőzni a dogmák igazságáról. Különösen Bayle Péter történeti és kritikai lexikona tesz rá nagy hatást, az ateista francia filozófus cinikus fejtegetései erősen táplálják szkepticizmusát, egy ideig a pogány sztoicizmusban és a pesszimista racionalizmusban talál vigaszt az emberi sors fájdalmai ellen.)

1810. – Jogi tanulmányainak gyakorlati kiegészítésére Pestre megy. Irodalmi érdeklődése fokozódik. (Latinul, görögül, németül, franciául könnyedén olvas. «Magyarul még jól azaz grammatice nem tudtam» a magyar nyelv és irodalom tudatos tanulmányozására a pesti írók hívják fel figyelmét. Ez időtájt minden fővárosi iró és tudós ismeri egymást, oly kicsi Buda és Pest; mégis szellemi paradicsom a vidéki élet sivárságából felvetődő műveltebb ifjak számára. A száraz törvénygyakorlat nem tetszik Debrecen neveltjének, de végzi ezt is becsülettel. Szabad ideje az irodalomé.)

1812. – A biharmegyei álmosdi Kölcsey-birtokon gazdálkodik. (Állás után kellene néznie – bíztatják rokonai – mert nem lesz elég a jövedelme. «Hozzáteszem lelkem függetlenségét és így elég lesz» válaszol atyjafiainak. Elszigeteltsége, szerelmi bánata, olvasmányok után való vágyódása gyötrelmessé teszi életét. Nem szeret bajlódni a béresekkel és jobbágyokkal; kevés örömet talál a vetésben, aratásban, szüretelésben.)

1813. – Érzékenysége fokozódik, magánya egyre búsabbá teszi. («Nekem a sors – írja Kazinczy Ferencnek – csapongó fantáziával vérző keblet adott együtt. Szenvedek én, mint senki itt körülem nem szenved; egy szó, egy tekintet, egy távol sejdítés lever engem s nemsokára elemésztődöm én.» Utóbb: «Az én belsőm tűzzel teljes, de külsőm, ezen nyomorult alkotmányú test, mindenre alkalmatlan. Szerfelett puha vagyok s ezen rövidlátású szem, ezen többnyire zúgó fej azt teszik, hogy félve lépjek minden társaságba, hol nagyon ismeretes emberekre nem találhatok». Sóhaja egyik versében: «Ó, sírni, sírni, sírni, mint nem sírt senki még Az elsüllyedt boldogság után… Ah, fájdalom Lángoló, mint az enyém, csapongó s mély, Nincsen több, nincs sehol!»)

1814. – A nyarat Pécelen tölti Szemere Pál kastélyában. Itt állítják össze a Mondolatra írt Feleletet. (A debreceni ortodox reformátusok szemében Kazinczy Ferenc gyűlölt ember: hite szerint kálvinista, szívében pápista, lelkében istentelen szabadkőműves. A dunántúli katolikusok a túlzó nyelvújítót és a csipkedő kritikust gáncsolják személyében. Ez ellen a kettős áramlat ellen küzd a két jó barát: a széphalmi vezér két leghűségesebb tanítványa.)

1815. – Huszonöt éves. Gazdálkodni kezd szatmárcsekei birtokán. (Közösen gondozzák tiszamenti jószágaikat öccsével, Kölcsey Ádámmal. Élete unalmas. Mástermészetű ember, mint nemestársai; nem szeret mozogni, lovagolni, vadászni; kerüli a társaságot, bort, pipát. Olvasással és levelezéssel enyhíti a nappalok és éjjelek unalmát.)

1817. – Bírálatai a Tudományos Gyüjteményben. (Ebben az évben huzamosabb időt tölt Pesten s továbbra is a fővárosban maradna, ha adósságcsinálás nélkül pénzt tudna keríteni. Így visszavonul a csekei Kölcsey-kúriába. Szigorú bírálatai miatt elveszti népszerűségét az irói körökben. Csak néhány régi barátja – Kazinczy Ferenc, Szemere Pál – nem szidalmazza a háta mögött. Csokonai Vitéz Mihály tisztelői különösen haragusznak reá. Pálóczi Horváth Ádám a Tudományos Gyüjtemény 1818. évfolyamában gúnyoshangú verses levelet tesz közzé azzal a tanulsággal, hogy Kölcsey bírálata nem hallatszik a mennyországba.)

1823. – Harminchárom éves. Csekei magányában megírja Himnuszát. (A halhatatlan költeménynek a szabadságharc korától kezdve számos verses fordítása jelenik meg idegen nyelveken, örményre és héberre is lefordítják szövegét. Erkel Ferenc 1844-ben megzenésíti, a fenséges dallamot ez év nyarán mutatják be először a pesti Nemzeti Színházban.)

1826. – Az iliászi pör aktáinak megjelenése az Élet És Literatúra hasábjain. Ez az irodalmi civódás megzavarja baráti viszonyát Kazinczy Ferenccel. (A csekei költő annak idején belekezdett az Iliász hexameteres fordításába, kéziratát Kazinczy Ferenc megküldte Vályi Nagy Ferencnek s a sárospataki tanár átvett belőle egyes részeket a maga Iliász-átültetésébe. Kölcsey a «lopás» ügyében levelezést folytatott Kazinczyval; a széphalmi vezér bevallotta, hogy ő biztatta az azóta már elhúnyt Nagy Ferencet a szóbanforgó részek felhasználására. A tanítvány kíméletlen volt mesterével szemben, de a vitatkozáshoz csatolt végszó során békülésre szólította fel Kazinczyt: «Fellobbanásé a hiba, elcsendesülésé a helyrehozás. Megbántott ő engem? Im elégtételt vettem. Megbántottam én őtet? Bizonyosan elégtételt vett ő is. Kezemet nyujtom az engesztelésre s literátori pályánk első bajnokáért kevesebbet tennem nem lehet». A plágium-pör huzavonáját Kazinczy megbocsátotta, de haláláig nem feledte.)

1827. – Meghal testvéröccse, özvegyét és árváját magához veszi, csekei birtokát egyedül gondozza. (Unokaöccse, Kölcsey Kálmán, szépreményű gyermek, nevelésére nagy gondot fordít; kevéssel halála előtt, szellemi örökségül, neki írja a Parainesist.)

1829. – A szatmármegyei tisztújítás alkalmával tiszteletbeli aljegyző lesz. (Vármegyei pályája elég későn, harminckilenc éves korában, indul meg. Addig nem forgolódott eleget nemestársai közt, szabadelvűbb gondolkodásáért gyanús volt sokak szemében. A békésebb embernek nem való a vármegyei élet. Villongások a konzervatívok és a liberálisok között, a gróf Károlyi-család ujjhúzása a nemesség egy részével, hatalmas verekedések a nagykárolyi kormánypárti és ellenzéki összeseregléseken: mindezeknek elviseléséhez erős politikai elszántság kell. Benn az üléstermekben higgadtabb az élet, de olykor itt is kitör az elvek és érdekek harca.)

1830. – Negyven éves. A Magyar Tudós Társaság igazgatótanácsa november 17-én Pozsonyban kinevezi az első akadémiai rendes tagokat. Ezek között van ő is. (A nyelvtudományi osztály hat rendes tagja: Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály a fővárosi, Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferenc, Pázmándi Horvát Endre és Guzmics Izidor a vidéki írók közül. Más osztályokba jutnak: Berzsenyi Dániel, Döbrentei Gábor, Kazinczy Ferenc, Kis János.) Ebben az évben a szatmármegyei nemesség előtt, a nagykárolyi vármegyeházán, nagyhatású beszédet mond a jobbágyság nyomorúságos helyzetéről és a zsidó veszedelemről. (A vármegye területén 5000 nemesfamilia, 25.000 városi lakos és 130.000 paraszt él, az ország közterheinek legnagyobb részét a paraszt fizeti terményeinek eladásából és napszámos munkájából. Ezt a gyámoltalan földművelő népet a pálinkafőző zsidók befonják és tönkreteszik. «Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást szaporodása. Senki sincs a Tekintetes Vármegye itt ülő tagjai közül, akinek, a zsidók ezen szaporodására, a szomszéd Galiciának sorsa eszébe ne jusson.»)

1832. – Akadémiai emlékbeszéde Kazinczy Ferencről. (Szeptember havában a pesti vármegyeházban tartja a Magyar Tudós Társaság József főherceg nádor védnöksége és gróf Teleki József elnöklete alatt első ünnepélyes közgyűlését. Itt hangzik el – a magyar díszruháktól ragyogó teremben – a halhatatlan tanítvány megemlékezése a halhatatlan mesterről.) A szatmármegyei novemberi tisztújításon a vármegye főjegyzője lesz, az ugyanakkor tartott követválasztáson egyik nemestársával együtt követté választják. Megkapja utasításait a vármegyétől, decemberben Pozsonyban van. (Az országgyűlést I. Ferenc király nyitja meg, a politikai törekvéseknek Metternich Kelemen államkancellár az ellenőrzője, a tárgyalásokat József főherceg-nádor és Mérey Sándor királyi személynök irányítja. A legjobban ünnepelt politikusok és szónokok: gróf Széchenyi István, báró Wesselényi Miklós, Felsőbüki Nagy Pál, Beöthy Ödön, Pálóczy László, Ragályi Tamás. E kiválóságok mellett Kölcsey szavát hallgatják legéberebb figyelemmel.)

1833. – Szónoki sikerei a pozsonyi országgyűlésen. (Küzd a korszerű reformokért, a jobbágyság terheinek könnyítéséért, a magyar nyelv jogaiért, Magyarország és Erdély egyesítéséért. Liberális politikus, csak a zsidósággal szemben foglal el visszautasító álláspontot. Felszólalásai a művészi lendületű politikai szónoklat mintái. Előadó módjáról és hallgatóságára tett hatásáról Kossuth Lajos így emlékezik meg: «A tiszai követek asztalánál egy férfi állott, kinek halk szózata szent pietás ihletéseként rezgett végig a csontvelőkön. Egy erős lélek töredékeny test láncai között. Tar agyát őszbe vegyült kevés haj lengte körül; színtelen arcán ezernyi átvirrasztott éjnek tikkadtsága ült; egyetlen szemében a nemzet mult s jelen bánata tükrözött. Szava tompa, mély és érctelen, mint egy síri hang, melynek monoton egyformasága csak ritkán, csak az indulatok legfőbb hevében szállongott alá és lőn még tompább, még érctelenebb, még síriasabb, mikor aztán ökölbe szorított jobbját emelve, a reá meresztett szemek előtt úgy állott, mint egy túlvilági lény, kinek szellemszavát, nem úgy, mint másét, az érzékek segedelmével, hanem közvetlenül lelkűnk lelkével véltük hallani. És e síri hangra síri csendesség figyelmeztetett, melyet csak az érzelmek villanyos kitörése szakasztott félben. Pesti Hirlap. 1842.)

1834. – Ez év őszén a szabadelvű politikai irány megbukik Szatmárban, a konzervatív nemesség új utasításokat küld két országgyűlési követének, Kölcsey Ferenc Pozsonyból Nagykárolyba kocsizik, meg akarja változtatni a vármegye hangulatát, Wesselényi Miklós is segítségére siet Erdélyből. A decemberi közgyűlésen egetverő lárma támad, a köznemesek nem engedik szóhoz Kölcseyt és Wesselényit, a költő lemond követi megbízásáról. (Nem kellene lemondania, mert jogában áll elfogadni a nemességnek a jobbágyság ellen irányuló új határozatát s akkor megmaradhat követnek, de ő nem áldozza fel politikai elvhűségét az országgyűlési szereplés ragyogásáért. Visszautazik Pozsonyba, hogy elbúcsúzzék követtársaitól.)

1835. – Február havában távozik Pozsonyból. Követtársai búcsúlakomát rendeznek tiszteletére, ő a népre üríti poharát. Ünneplésén ott van Széchenyi István is. (A költőnek rosszul esik, hogy meg kell válnia az országos politikától, szeretne visszatérni Pozsonyba, de nem sikerül magát megválasztatnia megyéjén kivül sem. Biharban megbukik. Főjegyzői tisztségében nem háborgatják.)

1836. – Megalakul a Kisfaludy-Társaság, őt, is megválasztják az első tagok közé. (Ebben az évben hangzik el Berzsenyi Dánielről szóló emlékbeszéde a Magyar Tudományos Akadémiában.)

1837. – Szeretne alispán lenni vármegyéjében, de a főispán nem veszi fel nevét a jelöltek és választhatók közé, hiába tiltakozik és zajong a nemesség egy része. A főjegyzőségről való lemondását nem fogadják el. Ez évben egy másik súlyos sérelem is éri. A csekei parasztság föllázad ellene s tönkreteszi birtoka termését. (A jobbágyok zendülését vérrokona, Kölcsey Mihály földbirtokos és szolgabíró, irányítja több nemesúr támogatásával. Irigykednek a költőre, mert a hivatalos birtokrendező eljárás előnyösen zárult le számára; gonosz híresztelésekkel felizgatják a parasztokat; ezek ráhajtják marháikat a vármegyei főjegyző legszebb vetéseire és kaszálóira, összetipratják búzáját és szénáját. A sors gúnyja, hogy éppen őellene, a jobbágyság nagylelkű védelmezője ellen, irányul a nép haragja. Statáriumot hirdetnek, felvonul a katonaság, a lázadókat megbotozzák és bebörtönzik, a bujtogatásban részes nemesurak ellen vizsgálatot indítanak.)

1838. – Teljes munkaerővel dolgozik Wesselényi Miklóst védő nagyszabású törvényszéki előterjesztésén. A bárót néhány napig vendégül látja csekei házában. Patvaristái azaz joggyakorló ifjai vele együtt buzgón dolgoznak, ezek között az ügyvédjelöltek között van két szépíró is: Obernyik Károly és Pap Endre. (Obernyik Károly 1837 elején költözik Csekére, itt a költő unokaöccsét, Kölcsey Kálmánt, neveli.) Augusztus 24-én váratlan csapás rázza meg Csekét, Szatmár megyét és az országot: a költő halála. (Egyik hivatalos útján átfázik, otthon lázba esik, néhány napi szenvedés után meghal. Utolsó éjszakáján özvegy sógorasszonya, egyik szolgája és Obernyik Károly virrasztanak mellette. A fővárosba öt nap mulva ér fel a gyászos hír, Szemere Pál is ekkor tudja meg, hogy legjobb barátja már nincs az élők között. Másnap Bártfay László elmegy a Vadászkürt szállába Wesselényi Miklóshoz, tudatja vele a csapást, a báró kezébe temeti arcát: «Nem közénk való volt!»)

1840. – Halála után két évvel megindul munkáinak első gyűjteményes kiadása. (Sajtó alá rendezői: Eötvös József, Szalay László, Szemere Pál. A második bővített kiadást Toldy Ferenc indítja meg 1859-ben.)

1856. – Tisztelői emlékoszlopot állítanak sírja fölé a csekei temetőben. (Ma is ott áll a síremlék, csakhogy nem Csonka-Magyarországon, hanem Románia területén.)

1864. – Szatmárnémetiben felállítják szobrát. (Ferenczy István műve. A leleplezés ünnepén Greguss Ágost mond emlékbeszédet, felavató szónoklata nyomtatásban is megjelenik: Kölcsey Ferenc emlékezete. Pest, 1864.)

1881. – Aradon megalakul a Kölcsey-Egyesület. (A vidék legtevékenyebb közművelődési társulásainak egyike. Évkönyvei Márki Sándor szerkesztésében indulnak meg; 1881–1884.)

1897. – Nagykároly szobrot emel emlékének. (A szobor Kallós Ede műve. A következő évben megalakul a nagykárolyi Kölcsey-Egyesület.)

1914–1918. – A világháborúban a Kölcsey-család több tagja harcol és nyer kitüntetést. (A Kölcseyek ma is földbirtokosok Szatmár megyében, egyesek közülük tisztviselők, bírák, politikusok.)

Irodalom. – Eötvös József: Emlékbeszéd Kölcsey Ferenc felett. A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei. V. köt. Pest, 1838–1840. – Kállay Ferenc; Kölcsey Ferenc gyermek- és ifjúkori életrajza s néhány eredeti levele. Pest, 1839. – Szemere Bertalan megemlékezése a Budapesti Árvízkönyvben. IV. köt. Pest, 1840. – Obernyik Károly: Kölcsey Ferenc házi körében. Országgyűlési Emlény. 1848. – Pap Endre cikke Csengery Antal könyvében: Magyar szónokok és státusférfiak. Pest, 1851. – Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve. II. köt. Pest, 1857. – Zilahy Károly: Magyar koszorúsok albuma. Pest, 1863. – Toldy Ferenc: Összegyüjtött munkái. IV. köt. Pest, 1817. – Greguss Ágost: Tanulmányok. I. köt. Pest, 1872. – Vajda Viktor: Kölcsey Ferenc. Budapest, 1875. – Ormós Zsigmond: Visszaemlékezés Kölcsey Ferencre. Történeti És Régészeti Értesítő. Temesvár, 1876. – Flegler Sándor: Kölcsey Ferenc. Ford. ifj. Szinnyei József. Budapest, 1878. – Endrődi Sándor; Kölcsey Ferenc. Pozsony, 1883. – Jancsó Benedek: Kölcsey Ferenc élete és művei. Budapest, 1885. – Széchy Károly: Kisebb tanulmányok. Budapest, 1897. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VII. köt. Budapest, 1890. – Petri Mór: Szilágy vármegye monografiája. I. köt. Budapest, 1901. – Angyal Dávid: Kölcsey Ferenc. Budapesti Szemle. 1903. – Vértesy Jenő: Kölcsey Ferenc. Budapest, 1906. – Vajda Viktor: Utóhangok Kölcsey életéhez. Kecskemét, 1908. – Angyal Dávid: Kölcsey Ferenc. Budapest, 1927. – Farkas Gyula: A magyar romantika. Budapest, 1930. – Kölcsey Dezső: A Kölcsey, máskép Szente-Mágócs-nemzetség. Budapest, 1930. – Czeizel János: Kazinczy és Kölcsey. Szegedi áll. Baross Gábor reáliskola értesítője. 1931. – Kende György: Adatok Kölcsey Ferenc szatmármegyei eredeti portréihoz. Kölcsey-évkönyv. 1931. – Kincs Elek: Kölcsey a közéletben. Szombathely, 1931.

1. Isten, áldd meg a magyart

Jó kedvvel, bõséggel,

Nyújts feléje védõ kart,

Ha küzd ellenséggel;

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbünhödte már e nép

A multat s jövendőt!

 

2. Őseinket felhozád

Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vére.

S merre zúgnak habjai

Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai

Felvirágozának.

 

3. Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,

Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél.

Zászlónk gyakran plántálád

Vad török sáncára,

S nyögte Mátyás bús hadát

Bécsnek büszke vára.

 

4. Hajh, de bűneink miatt

Gyúlt harag kebledben,

S elsújtád villámidat

Dörgő fellegedben,

Most rabló mongol nyilát

Zúgattad felettünk,

Majd töröktől rabigát

Vállainkra vettünk.

 

5. Hányszor zengett ajkain

Ozman vad népének

Vert hadunk csonthalmain

Győzedelmi ének!

Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám kebledre,

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre!

 

6. Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,

Szerte nézett s nem lelé

Honját a hazában,

Bércre hág és völgybe száll,

Bú s kétség mellette,

Vérözön lábainál,

S lángtenger fölötte.

 

7. Vár állott, most kőhalom,

Kedv és öröm röpkedtek,

Halálhörgés, siralom

Zajlik már helyettek.

S ah, szabadság nem virul

A holtnak véréből,

Kínzó rabság könnye hull

Árvánk hő szeméből!

 

8. Szánd meg isten a magyart

Kit vészek hányának,

Nyújts feléje védő kart

Tengerén kínjának.

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbünhödte már e nép

A múltat s jövendőt.