Január 26-án délelőtt a Szentatya ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában Isten igéjének első vasárnapján, amelyet az Aperuit illis kezdetű, 2019. szeptember 30-án közzétett apostoli levelével vezetett be.

Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

„Jézus prédikálni kezdett” (Mt 4,17). Máté evangélista így vezeti be Jézus szolgálatát. Ő, aki Isten Szava, eljött közénk, hogy szóljon hozzánk, szavaival és életével. Isten szavának ezen az első vasárnapján prédikálásának kezdeteihez, az élet Szavának forrásaihoz megyünk vissza. Ebben segít nekünk a mai evangélium (Mt 4,12–23), amely elmondja, hogy miként, hol és kinek kezdett el Jézus prédikálni.

1. Miként kezdte? Egy nagyon egyszerű mondattal: „Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa!” (Mt 4,17). Ez az alapja összes beszédének: el akarja mondani nekünk, hogy a mennyek országa közel van. Mit jelent ez? A mennyek országa alatt Isten uralmát érti, vagyis az ő uralkodási módját, ahogyan viszonyul hozzánk. Jézus azt mondja nekünk, hogy a mennyek országa közel van, hogy Isten közel van. Itt van az újdonság, az első üzenet: Isten nincs távol; az, aki a mennyben lakik, földre szállt, emberré lett. Eltávolította az akadályokat, áthidalta a távolságokat. Nem mi érdemeltük ki: ő szállt alá, ő jött elénk. És Istennek ez a közelsége népéhez az ő szokása, kezdettől fogva, az Ószövetségben is. Azt mondta a népnek: „Gondolj bele, melyik néphez vannak olyan közel istenei, mint én tehozzád?” (vö. MTörv 4,7). És ez a közelség lett testté Jézusban.

Ez egy örömüzenet: emberré válva Isten személyesen jött felkeresni bennünket. Nem felelősségérzetből, nem, hanem szeretetből vette fel emberi létállapotunkat. Szeretetből vette fel emberségünket, mert azt szoktuk felvenni, amit szeretünk. És Isten azért vette fel emberségünket, mert szeret bennünket, és ingyenesen meg akarja adni nekünk azt az üdvösséget, amelyet nem tudunk megadni önmagunknak. Ő szeretne velünk lenni, szeretné nekünk ajándékozni az élet szépségét, a szív békéjét, annak örömét, hogy bocsánatot nyertünk és szeretve érezzük magunkat.

Így megértjük Jézus egyenes felhívását: „Térjetek meg”, vagyis „változtassátok meg életeteket”. Változtassátok meg életeteket, mert egy új életmód kezdődött el: véget ért az önmagunknak élés ideje, és elkezdődött az Istennel és Istenért, a többiekkel és többiekért, a szeretettel és szeretetből élés ideje. Jézus ma neked is megismétli: „Bátorság, közel vagyok hozzád, készíts helyet nekem, és életed megváltozik!” Jézus kopogtat az ajtón. Ennek érdekében az Úr neked adja szavát, hogy azt neked írt szerelmeslevélként fogadd, s vele megéreztesse veled, hogy melletted van. Szava megnyugtat és bátorít bennünket, ugyanakkor megtérésre késztet, felráz bennünket, megszabadít az önzés bénultságából. Mert szava rendelkezik ezzel a hatalommal: megváltoztatja az életet, átjuttat a sötétségből a fényre. Ilyen hatalma van szavának!

2. Ha megnézzük, hol kezdett Jézus prédikálni, felfedezzük, hogy épp az akkoriban „sötétnek” tartott térségekből indult el. Az olvasmány és az evangélium ugyanis azokat említi, akik „a halál földjén és árnyékában” éltek: „Zebulun és Naftali földjének” lakosai, „a tenger útja, a Jordánon túl, pogányok Galileája!” (Mt 4,15–16; vö. Iz 8,23–9,1). A pogányok Galileája: ezt a térséget, ahol Jézus prédikálni kezdett, azért hívták így, mert egymástól különböző emberek lakták, népek, nyelvek és kultúrák valódi keveréke volt. Ott haladt ugyanis tenger útja, amely útkereszteződést jelentett. Éltek ott halászok, kereskedők és külföldiek: biztosan nem olyan hely volt, ahol fellelhető lett volna a választott nép vallási tisztasága. Jézus mégis onnan indult el: nem a jeruzsálemi templom csarnokából, hanem az ország ellentétes részéből, a népek Galileájából, egy határvidékről, egy félreeső területről.

Üzenetet olvashatunk ki ebből: a megmentő szó nem fenntartott, sterilizált, biztonságos helyeket keres. Bonyolultságainkba és sötétségeinkbe jön. Ma, mint akkor, Isten azokat a helyeket akarja meglátogatni, ahová úgy gondoljuk, hogy nem megy el. Ehelyett hányszor zárjuk be mi az ajtót, inkább elrejtjük zavarodottságunkat, át nem tetszőségünket és képmutatásainkat! Eltitkoljuk ezeket, és formális imákkal megyünk az Úrhoz, vigyázva, nehogy igazsága felrázzon bennünket. Ez rejtett képmutatás. De Jézus, a mai evangélium tanúsága szerint, „bejárta egész Galileát […], hirdette […] az örömhírt, és meggyógyított mindenféle betegséget” (Mt 4,23): bejárta azt az egész sokszínű és összetett térséget. Ugyanígy nem fél kikutatni szívünket, legkietlenebb és legnehezebb helyeinket. Ő tudja, hogy csak megbocsátása gyógyít meg, csak jelenléte alakít át, csak szava újít meg bennünket. Előtte, aki végighaladt a tenger útján, nyissuk meg leggörbébb útjainkat: azokat, amelyeket magunkban hordozunk, és nem akarjuk, hogy látszódjanak, vagy elrejtjük őket! Engedjük, hogy belénk lépjen az ő szava, amely „élő és hatékony, […] felismeri a szív érzéseit és gondolatait” (Zsid 4,12)!

3. Végezetül: kinek kezdett beszélni Jézus? Az evangélium azt mondja, hogy „amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért […], amint éppen a tengerbe vetették hálójukat. Halászok voltak ugyanis. Így szólt hozzájuk: »Gyertek, kövessetek! Emberek halászává teszlek benneteket«” (Mt 4,18–19). A hívás első címzettjei halászok voltak: nem képességeik alapján gondosan kiválasztott vagy templomban imádkozó ájtatos emberek, hanem átlagos, dolgozó emberek.

Figyeljük meg, mit mondott nekik Jézus: emberek halászává teszlek benneteket! Halászokhoz beszél, és számukra érthető beszédmódot használ. Életükre alapozva vonzza őket: ott hívja őket, ahol és ahogy vannak, hogy bevonja őket saját küldetésébe. „Ők pedig azonnal elhagyták hálóikat, és követték” (Mt 4,20). Miért azonnal? Egyszerűen azért, mert vonzódtak. Nem azért voltak gyorsak és készségesek, mert utasítást kaptak, hanem, mert a szeretet vonzotta őket. Jézus követéséhez nem elegendők a jó elhatározások, mindennap meg kell hallani az ő hívását. Csak ő, aki teljesen ismer és szeret bennünket, ő képes rávenni bennünket, hogy kihajózzunk életünk tengerére. Ahogyan azokkal a tanítványokkal tette, akik hallgatták.

Ezért van szükségünk az ő szavára: hogy meghalljuk a mindennapi ezernyi szó közepette azt a szót, amely nem dolgokról, hanem életről beszél nekünk.

Kedves testvérek, adjunk teret magunkban Isten szavának! Naponta olvassunk el néhány verset a Bibliából! Kezdjük az evangéliummal: tartsuk nyitva az éjjeliszekrényen, vigyük magunkkal zsebünkben vagy táskánkban, nyissuk ki mobiltelefonunkon, engedjük, hogy mindennap inspiráljon bennünket! Fel fogjuk fedezni, hogy Isten közel van hozzánk, megvilágítja sötétségünket, és szeretettel vezet bennünket életünk tengerén!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír