A Prímási Palotában fogadott bennünket Erdő Péter bíboros, akivel nem szokványos interjút készítettünk, hiszen szóba került többek között a humora, a szabadideje, sőt A két pápa című film is – amelynek kapcsán bátorkodtunk megkérdezni: volt-e reális esély arra, hogy ő legyen XVI. Benedek pápa utódja? A kedélyes beszélgetés végén természetesen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is szóba került, amelyet szívügyének tekint Magyarország bíborosa.

Amikor az interjúra készülve a munkatársait kérdeztem Önről, akkor kivétel nélkül azt emelték ki, hogy nagyon jó humorú ember. Nyilván egy bíboros a nyilvánosság előtt nem szórja a vicceket, ezért is lehet ez meglepő sokak számára. Tényleg közel áll a humor Önhöz?

Minden stílusnak megvan a maga műfaja, így kerek az élet! Nyilvánvaló, ha az ember liturgikus keretben igét hirdet, akkor nem az a cél, hogy szórakoztassa a közönséget, –  habár természetesen lehetnek vidám pillanatok – hanem Krisztus üzenetét kell átadnia. Ott is helye van a humornak, de sohasem úgy, hogy a mondanivaló igazsága és komolysága zárójelbe kerüljön.

Az egyetemi előadás is akkor jó, ha van néhány poén benne, de nagyon rossz előadó az, aki az órát elvicceli, ahelyett hogy leadná az anyagot. Az üzenetnek meg kell érkeznie a hallgatóhoz.

Már dorogi káplánként is arra törekedett, hogy ezt az arany középutat megtalálja?

Muszáj volt, ottani feladataim közé tartozott az elsőáldozásra készülő gyerekek felkészítése, illetve volt egy felsőtagozatos csoportom, ahol persze már akadtak fegyelmezési problémák is. Több foglalkozás volt a plébánián középiskolásoknak is, de ez akkoriban még nem volt megengedett, más idők voltak.

Nem sokkal később már a kispapokat tanította, pedig még csak 28 éves volt….

Az egyházjogot és az egyháztörténelmet bízták rám, majd később az erkölcsteológiát is. Sőt, a beszédtechnikát is, pedig a kiejtésem nem volt a legjobb. Viszont a kispapok között volt valaki, aki korábban színésznövendék volt, ezért mindig vele olvastattam fel a szakaszt, majd pedig elmondtam a többieknek, hogy így kellene ezt csinálni! (Nevet)

Könnyen elfogadták?

Igen, de ez magából a tárgyból is adódott, más lett volna a helyzet, ha mondjuk matematikát tanítottam volna. Annak kell átjönnie a diákok felé, hogy a tanár hisz abban, amit tanít. Ha ez megvan, akkor létrejön a bizalom, és nem azt látják, hogy száraz adathalmazokról beszélek, hanem közösen keresünk valamit, ami nekünk fontos.

Hányszor halljuk a kifejezést, hogy „mai fiatalok”. Lát különbséget az akkori és a mai ifjú generáció között?

Van különbség, de nem lényeges. Az egyik ilyen különbség, hogy most már több évtizede internetgenerációk vannak, X,Y, Z betűjelekkel emlegetve őket. Kétségtelen tény, hogy most már nagyon gyors információszerzésre van lehetőség, illetve most már nincs rákényszerítve az ember arra, hogy pontosan megfogalmazza a saját gondolatait. Például ilyen az egyetemi előadásokon a prezentáció: kiáll az előadó és nem beszéli végig a 45 percet logikusan, bekezdésekbe illő kerek mondatokban, hanem pontokba szedve teszi mindezt, diákat lapozgatva. Fontosnak tartom, hogy a logikus gondolkodás, és az ezzel kapcsolatos pontos szóbeli kifejezés ne vesszen ki a gyakorlatból.

Sokszor veszem azt észre, hogy például történelmi kérdésekben a mai hallgatóság egy része nem arra kíváncsi, hogy mi az igaz, hanem arra, hogy mi a szórakoztató és az érdekes.

Bármilyen furcsának hangzik, de számomra úgy tűnik, hogy a negyven évvel ezelőtti fiatal generáció kritikusabb volt az információval szemben, mint a mostani. Ma nagyon művelt fiatalok is vannak, akik rögtön érzelmileg lereagálják az impulzust, mielőtt még mérleget vonnának.

Ha már az internetgenerációt említette: mennyire tudja – vagy egyáltalán mennyire akarja használni a közösségi médiát?

Én jómagam nem regisztráltam a Facebookra. Az egyházmegye médiareferense jelezte, hogy valaki a tudtomon kívül létrehozott egy profilt, ezt követően évekig kellett huzakodni, hogy vagy nyilvánítsa ki, nem én vagyok a kezelője, vagy törölje. Van bennem egy óvatosság a közösségi média kapcsán, de az egyházmegye megjelenik ezeken a felületeken.

Ezek szerint a szabadidejét nem a közösségi oldalakon tölti, mik a hobbijai a Bíboros úrnak?

Nagyon szeretem a jó levegőt, ezért ha van lehetőségem kimenni a természetbe, akkor örömmel teszem.  De az igazi hobbim a könyvek, azokból is a régi kiadások! Különleges élmény, amikor egy fárasztó nap után hazaérek, és van egy órám olvasni például egy 1500-as években megjelent latin könyvből. Tegnap például a Miatyánkról olvastam, érdekesség, hogy több mint ezer olyan mű van, amely erről az imáról szól.

Mennyire tud feltöltekezni lelkileg, van ideje elmélyíteni az Isten-kapcsolatát? Olyan hivatása van, amely során mindig azt várják, hogy adjon, de tud töltekezni is?

A régi cowboy-filmek jutnak erről eszembe, ahol a cowboy töltött-lőtt – töltött lőtt, majd egy idő után már csak lőtt. A pap számára valóban veszély, hogy mindig azt várják tőle, hogy adjon, de ehhez töltekeznie kell. Tudnia kell, hogy ami kötelessége a liturgiában és az imában, az egyben lelkiéletének forrása is, nem pedig csak formalitás.

Számomra nagy segítséget jelent a zsolozsma és a liturgiák is a töltekezésben.

Azért is kérdeztem ezt, mert amikor valaki fiatalemberként a papi hivatást választja, akkor eszébe sem jut, hogy egyszer majd bíborosként kell képviselnie a katolikus egyházat. Az Ön szolgálatában nemcsak a lelkiségnek kell jelen lennie, hanem a diplomáciának, a protokollnak is…

Amikor megszülettem, akkor az én püspököm, Mindszenty József már börtönben volt, vele személyesen soha nem találkoztam, pedig amikor 1970-ben papnak jelentkeztem még mindig ő volt a püspök, de még bent volt az amerikai nagykövetségen. Finoman fogalmazva sem volt akkoriban vonzó lehetőség püspöknek lenni, nyilvánvalóan engem sem foglalkoztatott, helyette annak örült az ember, hogy szabadlábon volt. Nekem volt olyan osztálytársam a szemináriumban, akit letöltendő szabadságvesztésre ítéltek azért, mert a Műegyetemen az egyetemi társaival kirándulni ment és hittant tanított.

De aztán persze máshogy alakult a történelem, mindig azt kell ajándéknak tekinteni, amilyen lehetősége van az embernek…

Ajándékként fogja fel, hogy bíboros lett Önből?

A püspök szolgálata mindig nagyon nehéz volt, mindig is nagy felelősséget vállalt, mégpedig egy egész közösségért. Érdemes megnézni, hogy hogyan alakult a történelem folyamán a feladatuk és a küldetésük, például hogy a Római Birodalomban hogyan próbálták a püspökök összefogni a kereszténységet. Azóta már más feladata is van, a kérdésre válaszolva: minden lehet ajándék az életben, ha úgy állunk hozzá.

Éles témaváltás: látta A két pápa című filmet?

Igen.

Mi a véleménye róla?

Nehéz nekem erről beszélni, mert én ebből sok mindent személyes tapasztalatból tudok. Nem egészen úgy voltak a dolgok, ahogyan a film bemutatja, ezzel együtt, ha az a végkövetkeztetés, hogy mind a két pápát szeretjük, akkor az helyes. A részletekben nem biztos, hogy minden úgy volt, például nem hiszem, hogy Ferenc pápának olyan programja volt, hogy bevezeti az azonos neműek házasságát vagy a női papságot. A filmnek az eleje mintha ezt sugallaná. 

A filmben szerepel az a konklávé is, amely során megválasztották Ferenc pápát. Ebben az időben több külföldi cikk is az esélyesek közé sorolta Önt, az olasz Il Foglio XVI. Benedek pápa természetes utódjának nevezte. Volt erre reális esély?

Ezek buta beszédek, nem érzékeltem ezt. Én is tudom, hogy miket írtak, de nem gondolom, hogy lett volna valóságalapjuk.

A konklávé pedig először választott meg az amerikai kontinensről egyházfőt, a megítélése azonban vegyes, elég ha csak a magyar közvéleményt vesszük alapul. Mit gondol erről?

Ki ítélkezik a pápa fölött? Egy úgynevezett közvélemény, amiből nem tudjuk, hogy ki a katolikus, ki a keresztény.

Ez a média világa, ahol az arctalan mondatok keverednek, és nem csak Ferenc pápa személye kapcsán.

Nagy hiba lenne a közvéleményt és ezt a világot összekeverni azzal, hogy hogyan tekintünk a mindenkori pápára.  Maga Ferenc pápa fejezte ki nagyon érzékletesen a helyzetet a szinódus kapcsán, amikor úgy fogalmazott, hogy kettő volt belőle: egy az aulában, egy másik pedig a médiában, a kettő pedig csak ritkán érintkezett egymással.

Szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszíne Budapest lesz, a sok éves készülődés után szinte már csak pár pillanat választ el minket az eseménytől…

Nemcsak Budapestnek, sőt nemcsak Magyarországnak, hanem az egész katolikus közösségnek nagy ünnepe lesz. Reméljük, hogy sok országból fognak érkezni, a regisztrációs számok ígéretesek, már most hamincezernél járunk. A Mátyás-templom és a Bazilika előtt felállított órák mutatják, hogy hány nap van hátra, rohamosan fogy az idő.

Úgy hírlik, hogy kimondottan a kezében tartja az irányítást a kongresszus kapcsán, elégedett a szervezéssel?

Kötelességem is kezemben tartani. Most már a kéthetente történő találkozás a NEK-titkárság munkatársaival nem elegendőek, át fogunk térni a heti megbeszélésekre. Amit mindenképp szeretnék hangsúlyozni, hogy senki ne ijedjen meg attól, hogy bonyolult a regisztráció.

Hosszú harcokat vívok azért, hogy a lehető legegyszerűbb és érthetőbb legyen.

A programokon mindenféle regisztráció nélkül is részt lehet venni, csak természetesen ez egy rizikót is jelent, hiszen aki nem teszi meg, annak nem lesz garantált ülőhelye.

Amikor legutóbb Magyarországon volt a kongresszus, akkor pápai legátus érkezett Pacelli bíboros személyében, aki később XII. Piusz néven lett pápa.  Lehet már tudni, hogy kit küld a Vatikán a NEK-re?

Egyelőre nincsen válasz, és pontosan ezért még egy kis remény is van a szívünkben, hogy esetleg maga Ferenc pápa jön el. Ha nem így lesz, akkor meg fogja nevezni a legátust, de ez még nem történt meg. A legmagasabb rang a bíboros-államtitkár, de természetesen más képviselőt is küldhet.

Sokat beszéltünk a fiatalokról, összekötve a két témát: mennyire tudja majd a NEK megszólítani a fiatalokat?

Nagy szerepet szánunk a fiatalságnak: akár a nyitó szentmisén, ahol már most négyezernél többen jelentkeztek elsőáldozásra. Aki egy ilyen alkalommal járul először az Oltáriszentséghez, az egész élete során emlékezni fog rá. Élnek még olyanok, akik az 1938-as kongresszuson voltak elsőáldozók, és örömmel emlékeznek rá.

Az egyéni lelki élmény mellett ismerjük a közösségi lelki élmény fogalmát is: Szent II János Pál pápa körül sokszor tapasztalhattuk, amikor a körülötte lévő tömeg lenyűgöző élményt élt át. Ezekben az esetekben minden bizonnyal a Szentlélek működik. Bízunk abban, hogy minél több ilyen közös lelki élményben lesz részünk mindannyiunknak!

Lesznek olyan rendezvények is, ahol a kikapcsolódás is fontos hangsúlyt kap. A fiatalok számára több ilyen program is lesz, például pénteken este a Papp László Arénában Ákos-koncert, majd pedig ForrásPont lesz. Az a célunk, hogy ezekben a napokban mindenki megtalálhassa azt az eseményt, amely segíti elmélyíteni a hitét, közelebb kerülni Istenhez. Valódi ünnepre készülünk!

Martí Zoltán

Fotó: Bodnár Patrícia