Szentelési ünnepséged melyik mozzanata legemlékezetesebb számodra?
Felejthetetlen élmény volt számomra a papszentelés. Egyrészt öröm és meghatottság töltött el annak átélésében, hogy most az Isten is elköteleződik mellettem. Én nem magamban bízva vállaltam a papságot és mindazt, amit ez számomra jelentett, hanem Isten biztató, bátorító szavára hagyatkozva. És csak azért mertem igent mondani erre az életre szóló odaadottságra, mert tudtam, hogy Isten vállalja értem a garanciát, amennyiben komolyan gondolom az igenemet. Ezért volt nagyon megható, hogy Isten engem választott egy ilyen szövetségre.
De másrészt nagy erővel tapasztaltam meg sok-sok ember irántam való szeretetét, és ez is nagyon boldoggá tett. Sok barátom lelkesen és nagy áldozatokat hozva szervezte meg a szentelést, és sokan komoly áldozatok árán jöttek el a szentelési misére. Hogy csak egy példát említsek: a budapesti Mátyás-templom kórusa pénteken este indult busszal az ünnepségre (mert sokan még dolgoztak aznap), szombaton délután pedig már vissza kellett indulniuk, mert másnap Magyarországon Úrnapja volt, és otthon kellett énekelniük. Két éjszakát buszoztak csak azért, hogy velem ünnepelhessenek. Gyönyörű jelét adták ragaszkodásuknak és szeretetüknek.
Mit osztanál meg szívesen az olvasókkal papi jelmondatod kapcsán?
Két jelmondatom is lett, mert egyikről sem tudtam lemondani. Az egyik: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”(Jn 15,16). A másik pedig: „Az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak”(Iz 61,1). Az első idézet azért volt fontos számomra, mert azt tudatosította bennem újra meg újra, hogy nem én választottam ezt a hivatást, hanem az Úr választott ki engem erre. És ezt tényleg így is éltem meg mindig. A második idézet pedig azt a csodálatos és erőimet meghaladó küldetést fogalmazza meg, amit mindig is papi szolgálatom lényegének láttam. Örömhírt vigyek: meggyőződésem, hogy az Isten jelenlétének egyik látható, megtapasztalható gyümölcse a több élet, több öröm, több béke az életünkben. Ezt azóta is tapasztalom és látom, és ez számomra az Istenben való élet egyik hitelesítője. Azóta is elmélkedem azon, próbálom elmélyíteni annak titkát, hogy mi az az „örömhír”, amitől ilyenné válik az élet. Erről már sokat tudnék mesélni, de még sok felfedeznivaló van ezen a téren is. Meggyógyítsam a megtört szívűeket: Isten iránti nagy hálával mondhatom, hogy lelkipásztori munkám során sok megtört szív gyógyulásának lehettem tanúja. Az élet mindannyiunkat megsebez. Ez elkerülhetetlen. Isten viszont minden sebet, minden megtört szívet képes meggyógyítani – ez a legvigasztalóbb számunkra. Ennek akartam és akarok munkása, eszköze, tanúja lenni. Szabadulást/szabadságot hirdessek: már szentelésem előtt megtapasztaltam, hogy mennyi mindentől szabaddá tett Isten, és hogy milyen jó íze van az igazi szabadságnak. Csodálatos érzés Isten szeretett gyermekének szabadságában élni: szabadon bűnöktől; szabadon a megfeleli akarástól; szabadon elvárásoktól; szabadon a világ mulandó értékeitől; szabadon még saját vágyaink, akaratunk és elképzeléseink követelőzésétől is. Erre a szabadságra is egyedül Isten képes elvezetni, és ő akarja is ezt a szabadságot.
Minek örülsz leginkább lelkipásztori szolgálatodban?
Hála a jó Istennek, nagyon sokféle szolgálatban örömömet lelem papi munkámban. Szeretek másokért imádkozni. Nagyon sokat segít és ösztönöz az az ószövetségi kép, amikor Mózes a hegyen imádkozik, a nép pedig harcol. Ameddig Mózes imádkozott, a nép győzte a harcot. Amikor Mózes abbahagyta az imát, a nép is abbahagyta harcát és menekülőre fogta (Kiv 17. fejezet). Nem is vágyom arra, hogy tudjam, melyik imám kinek mennyit segített. Elég számomra az a boldogító tudat, hogy imáimmal is hozzájárulhatok emberek üdvözülésének a csodálatos művéhez.
Nagyon szeretek gyerekekkel lenni. Sokat töltődöm a velük való foglalkozások során. De igencsak építő fiatalok között lenni is. Az ő lelkesedésük, nyitott érdeklődésük, optimizmusuk rám is átragad. Megtisztelő, megrendítő tapasztalni bizalmukat és azt, hogy nyitottak a spirituális táplálékra.
Házaspárokkal is szeretek lenni. Számomra is ösztönző és megerősítő, amikor azt láthatom, hogyan küzdenek kapcsolatukért, hogyan törekednek egymást mind jobban és jobban szeretni. Öröm együtt járni velük ezen az úton.
Szívesen hallgatom idősek élettörténeteit is, ezekből is sokat lehet tanulni.
Melyek a pasztoráció súlypontjai számodra?
Lelkipásztori szolgálatomban számomra első perctől két terület volt a legvonzóbb:
Egyrészt a családok lelkigondozása: a házaspárok segítése, támogatása abban, hogy a házasság szentségét kibontakoztassák életükben. Meggyőződésem, hogy e szentségi kapcsolat kimeríthetetlen kincsesbánya. Annyit merítenek belőle, amennyit tudatos odafigyeléssel, személyes munkával ki akarnak bányászni belőle. Ebben akartam és akarom őket lelkesíteni, segíteni, bátorítani. Gyermekeik vallásos nevelésében is szeretnék együtt gondolkodni és munkálkodni velük.
Másrészt az emberek lelki táplálása: lelki beszélgetések, lelkigyakorlatok, előadások, imaiskola, átélt liturgiák és bármi egyéb program által.
Később harmadik témaként kedvencemmé vált a felnőttképzés. Magamon is tapasztalom, de másokon is látom, mennyire fontos lenne, hogy hitünket tudatosan éljük, ismerjük, az értelmünket is komolyan bevonjuk keresztény életünkbe. A mai sokféle kihívás, sokfelé vivő utak között egyre nehezebb lesz „öntudatlanul”, csak úgy „ösztönösen” megmaradni az életre vivő úton, a gyümölcsöző keresztény életben.
Egy másik álmom a lelkipásztori munkában: élő keresztény közösségek létrehozása, növekedésük támogatása.
Ilyés Zsolt plébános Csíkszentsimonon született 1970. február 9-én. 1977-ben Székelyudvarhelyre költöztek és ott érettségizett. Teológiai tanulmányait 1989-1990 között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán kezdte, 1990-1995 között pedig Budapest a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanult.
Pappá Székelyudvarhelyen 1995. június 17-én szentelték.
2000-2003 – Rómában a „S. Anselmo” Liturgikus Intézet folyatta tanulmányait.
SZOLGÁLATI HELYEI:
• Csíkszereda I., Szent Kereszt főplébánia – 1995-től 1997-ig,
• Gyergyószentmiklós I. – 1997-től 1998-ig,
• Marosvásárhely I. – 1998-től 2000-ig.
• 2003-tól 2012-ig a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetben liturgikatanár és a kispapok lelki vezetője volt.
„Isten biztató, bátorító szavára hagyatkozva vállaltam a papságot.” ILYÉS ZSOLT plébánost kérdeztük.