Gyönyörű írást kaptunk Roska Péter római katolikus paptól a cölibátus és a házasság témájában. Egyszerre gyönyörködtető és elgondolkoztató.

Az emberben él egy olthatatlan vágy arra, hogy a legbensőségesebb módon egyesüljön azzal, aki feltétel nélkül szereti őt, és akit gyengéden viszontszerethet. Isten férfinak és nőnek alkotta az embert, és meg akarja ajándékozni a szeretetben való egyesülés, az egység csodálatos tapasztalatával.

A hitvesi szeretetben két ember egymásnak ajándékozza magát, szövetséget köt holtomiglan holtodiglan.

Ezt a szeretetben való egységet fejezik ki a testükkel is, amikor egymásba belefeledkezve egymáséi lesznek, és erre a szeretetre bízza rá Isten egy új, megismételhetetlen emberi személy létrejöttét. Kettejük viszontagságokkal teli, közös története a törékenység és kiengesztelődés tapasztalatával kifejezi azt a kalandot is, amire Isten vállalkozott, amikor az emberben hasonló társat teremtett magának, akinek nemcsak életet adott, hanem Krisztusban életét adta érte.

A hitvesi szeretet-szövetség az egyik legszebb valóság, amit ember itt a földön megtapasztalhat, mégsem beteljesülése az ember titkának. Törékeny dolog: megtörténhet, hogy szeretett társam megváltozik, sőt hűtlenné lehet, és meg is halhat. Isten általa csak ízelítőt ad abból a hűséges, gyöngéd, áldozatos szeretetből, amivel Ő maga szeret minket. Senkivel sincs olyan szoros kapcsolata egy teremtménynek, mint magával a Teremtővel, aki szeretetből teremtette őt, a Megváltóval, aki feláldozta magát érte, aki saját Magával: szent Testével és Lelkével ajándékozza meg, hogy végérvényesen az övé legyen:

„Magadnak teremtettél, Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned” – írja Szent Ágoston.

Isten minden emberi személyt így szeret, és mindenkinek – akármilyen kockázatos ez – szabadságot adott, hogy képes legyen teljes szívéből, lelkéből és elméjéből viszontszeretni Őt. A legtöbb embert éppen a hitvesi és a szülői szeretet által akarja megformálni, hogy képessé váljon a szívből jövő, önzetlen, áldozatos szeretetre, hogy amikor halálában találkozik Teremtőjével, fel tudja ismerni Őt, aki csak Szeretet. Mégis meghív egyeseket már itt a földön arra, hogy egyedül Vele egyesüljenek, egyedül Annak ajándékozzák oda legbensőbb intimitásukat, aki életet ajándékozott nekik, aki Jézusban életét adta és Lelkét kitette értük. Életük így üzenet lesz embertársaiknak arról, hogy az ember számára Isten egyedül elég: Ő a boldogság maga. A cölibátussal arra hív meg Jézus, hogy egyedül az Övé legyek, úgy, ahogy Ő teljesen az Atyáé.

Jézus maga cölebsz életet élt. Az Atyával való egysége volt életének legbensőbb titka. Éjszakákat töltött Isten imádásában. Azt vallotta, hogy az Ő eledele nem más, mint hogy Atyja akaratát teljesíti. A Vele való szeretetkapcsolatába ölelte bele az embereket: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is Titeket” – mondta tanítványainak. Ennek a szeretetnek a megélésére hívja meg őket is: „Szeressétek egymást, amint én szeretlek Titeket.” Jézus tanítványa az Ő szeretetét  közvetíti.

Az emberek komoly része lelki magányban él, mert senki sincs, aki feltétel nélkül szereti és elfogadja őt, akivel meg tudná osztani lelkének titkait, akivel szeretetben egyesülne.

Az, hogy van partnere, még súlyosbíthatja is a dolgot, ha a másik lelkiekben nem társa. Így talán éppen az intimitás pillanataiban éli át legélesebben azt az ellentmondást, ami a testi egyesülés és a lelki közömbösség között feszül, amikor a másiknak inkább a testére van szüksége, mint a lelkére, pedig ő személy: tele annyi gyógyulásra szoruló sebbel és kielégítetlen vágyakozással. Nagyon is rászorul arra, hogy őt magát ölelje át a társa: egész történetével, lényének titkával. Ehelyett sokszor bizony „az ágy közös, a párna nem”, ahogy Pilinszky írja. Aki nem éli meg, hogy életének Teremtője gyöngéden és visszavonhatatlanul szereti őt, annak az élete előbb-utóbb menthetetlenül társtalanná válik, ha előbb nem, akkor azon a ponton bizonyosan, amikor szembekerül testi egészségének szétfoszlásával és végül saját személyes halálával. Mennyire szüksége van arra, hogy legyenek, akik életükkel hirdetik meg számára azt az örömhírt, hogy Valaki ővele szeretetből személyes egységre vágyik, és hogy ez a Valaki a mindenben hatalmas Isten Maga.

Az Egyház Urának, Jézusnak tanítása és személyes példája alapján nagy kincsnek és ajándéknak tartja, ha valakit Isten úgy akar teljesen lefoglalni magának, hogy Ő legyen a meghívott ember életének egyetlen bensőséges Társa. Erről az ajándékról tanúskodik a szerzetesek életformája. Ezt mutatja az is, hogy a közösségek élére olyan vezetőket állít, akiknek Isten megadta ezt az ajándékot, és Jézus cölebsz életformájára hívta meg őket. Ha teljes szívvel válaszolnak erre a hívásra, életük örömhír lesz mások számára, beszédes tanúbizonysága Isten szépségének, amely megragadta őket.

Roska Péter atya

www.777blog.hu