...... beszélt a saját lélektörténetéről is: hogyan jutott el a kirekesztettségtől – politikai fogoly fiát nyilván nem vették fel pionírnak – és a bosszúvágytól addig a felismerésig, hogy egy diktatúrának sosincs értelme, mindenkinek rossz, még az elkövetőknek is; és haragudnia sem az emberekre, hanem az emberi ostobaságra kell, ami ellen csak tanítással és szeretettel – vagy ahogy Jézus szavait huszonegyedik századira fordította: informálással és motiválással lehet.

 

„Mert az Úristen nem ad fel olyan házi feladatot, amit ne lehetne megoldani, s úgy megoldani, hogy az mindenkinek jó legyen” – fogalmazott. Manapság, amikor sokszor a csomagolópapír fontosabb, mint az ajándék, különösen fontos ez, hiszen sem a diplomák, sem a vagyon nem jön majd szembe az utolsó ítélet napján, „de a gyermekek, akiket felneveltünk, igen, mert nekik halhatatlan lelkük van” – mondta Böjte, végül hozzáfűzve: „ezért lettem szerzetespap, mert úgy gondoltam, jó lenne a következő generáció gyermekei úgy nőnének fel, hogy majd egymás apját ne üssék agyon”.

Szüleik feljelentésére nevelt gyerekek, a családot a párttal helyettesíteni kívánó lenini dogma és hamis cigányügyi Kádár-nosztalgia, valamint a Nyugat tudatlansága a kommunizmus bűnei terén – a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családpolitikáért (KINCS) beszélgettek a diktatúrák családellenes tetteiről, többek között Böjte Csaba ferences szerzetes részvételével.

Magyarországon nincs olyan család, amelynek legalább egy tagját ne érintette volna hátrányosan a totalitárius diktatúrák, legyen szó akár a fasizmusról, akár a kommunizmusról – mutatott rá Fűrész Tünde a Szabadságvédő Alapítvány konferenciáján, amely A XX. századi totalitárius diktatúrák családrombolás címet viselte.

A KINCS elnöke felidézte: az intézetalapító, elismert orvos és pszichológus, Kopp Mária családja is komolyan érintett volt, hiszen édesapját az egyházi iskolák államosítása elleni tiltakozása miatt 1949-ben kitelepítették és kisemmizték, Mária egyetemi felvételijét pedig maximális pontszáma ellenére kétszer is elutasították.

A család viszont hatalmas erő, amit az ilyen pusztító rendszerek sem bírnak lerombolni; ahogy Kopp Mária mondta, család állandó védőfaktor de maga is védelemre szorul.

Éppen ezért – s ezt már Rétvári tette hozzá – minden diktatúra célkeresztjében ott a család.

Diktatúrák célkeresztjében a család

Rétvári Bence, az EMMI államtitkára – aki az esemény második felében a kerekasztalbeszélgetés vezetője volt – emlékeztetett az 1939. augusztus 23-án aláírt Molotov-Ribbentropp, vagy ahogy mondta, Hitler-Sztálin paktum jelentőségére, ami mutatta, mennyire egy húron pendült a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra, ha Európa felosztásáról vagy saját szélsőséges ideológiájuk terjesztéséről van szó.

Ugyanazon értékeket támadták és vonták kétségbe: a polgári keresztény értékeket, amelynek alapja a család, hiszen ezeket az értékeket itt adják tovább generációról generációra – hangsúlyozta. Példaként említette, hogy a szüleik feljelentésére nevelt gyerekekre mindkét rendszer büszke volt; ellenben magukat a gyerekeket a kommunizmus idején a termelőmunka akadályainak látták, így jöttek például az egész hetes napközik a munkaversenyek idején, és ennek része volt az egyházellenesség, amely ugyancsak mindkét rendszert áthatotta.

Napjainkban Rétvári szerint új ideológiai csoportok képviselik ugyanezt a rombolást, és jól látható, hogy minden szélsőséges ideológia családellenes, vonuljon fel akár barna, vörös vagy éppen szivárványszínű zászló alatt.

Ha nincs család, nincsenek emberi kapcsolatok, könnyebb a dolga minden diktatúrának, ha csak számok vagy mai szemmel csak fogyasztók vagyunk – fogalmazott az államtitkár. Hozzáfűzte: tanulnunk kell ebből az időszakból, és azok is jobban tennék, ha tanulnának a mi kárunkból, akik például az elnökválasztás előtt álló Egyesült Államokban hirdetnek efféle eszméket. A politikus emellett méltatta a családügyi intézkedéseket, a tíz év alatt meg két és félszerezett kormányzati ráfordítást a családpolitikára, amely a népesedésben is lassan, de kezdi éreztetni hatását.

„A szent család titka a földi család, s hogy előbbit eltüntessük, utóbbit kell elméletben és gyakorlatban megsemmisíteni” – ezzel a vallás- és családellenesség ötvözetét jelentő Marx-idézettel nyitotta előadását Molnár Balázs, a KINCS elnökhelyettese, aki a szovjet rendszer családrombolásáról számolt be olyan megrázó adatokkal, mint hogy az első világháború után, a hétmilló árva országában az állam betiltotta az örökbefogadást, hogy sikertelen janicsárképzési kísérleteket végezzen a gyerekeken, hogy nemhogy társbérletbe kényszerítették az erőszakkal urbanizált parasztcsaládokat a szétlőtt városokba, de sokszor még egy egész szobát se kaptak, csak szobarészt, a pártfunkcionáriusok szabadon „szocializálhatták” az iskolákból kiválogatott lányokat. 

Sztálin bevezette a család kollektív büntetőjogi felelősségét; mindezt hazánk későbbi kezdettel, de negyven évig gyakorolta, ami pedig torz korfához, az abortusz engedélyezése után pedig egyes években duplaannyi művi vetéléshez vezetett, mint ahány élve születés történt, mindezt pedig megspékelték a negyvenes évek kitelepítései, internálásai is.

Molnár végül érzékletes példát hozott a rendszer működésére: a messze földön híres pécsi Angster és Fia orgona- és harmóniumgyárat, miután tulajdonosait internálták, ugyanazon gépek felhasználásával koporsógyárrá alakították át.

Elpusztíthatatlan derűlátás

A cigányság Kádár-kori felemelkedésének mítoszát Hajnáczky Tamás, az intézet kutató-elemzője oszlatta el, amikor rámutatott, hogyan próbálta erőszakkal asszimilálni a puhának mondott diktatúra a cigányságot úgy, hogy nyelv- és kultúravesztés mellett mindeközben diszkriminálta például a telepfelszámolások során kiosztott Cs- (azaz csökkentett komfortfokozatú) lakások kiosztásánál.

Bár a csendőrtoll eltűnt a kalapokról, a cigányság gumibotozása éppúgy napirenden maradt, mint korábban, miközben rendszeresek voltak a rákkeltő rovarirtószerrel való két-háromheti fürdetés.

A kerekasztalnál, ahol Rétvári már moderátorként szerepelt, személyes élményeiről számoltak be a résztvevők; gróf Nádasdy Borbála író, akit családostól telepítettek ki a negyvenes évek végén osztályidegenként,;Nagyné Pintér Jolán, a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke, akinek szülei éppen a szovjet munkatáborból hazafelé ismerkedtek meg; valamint az online csatlakozott, a rendezvény idején egy tévéképernyőn bejelentkező Böjte Csaba, akinek édesapja kapott „irodalmi elismerést a román Securitatétól” – utalt fanyar humorral a versei miatt bebörtönzött édesapja politikai rabként eltöltött börtönéveire a szerzetes.

Nádasdy Borbálát éjjel cibálták ki az ágyából gyerekként, hogy apját zsarolják vele, egy vallomásba egy koncepciós perhez, miközben a szomszédban akasztást nézettek a többi rab gyerekkel. Pintér Jolánnak gyerekkorát uralta a szülői féltés és a gulágra való visszakerüléstől való félelmük. Böjte Csabának születéséről akkor börtönben raboskodó édesapja pedig csak úgy értesülhetett, hogy amikor három év után végre kaphatott otthonról csomagot, felesége a kis Csaba kitaposott, kék kötött cipőcskéjébe csomagolta a küldött szappant.

Mégis, mindannyian derűsen beszéltek jelenről és jövőről. Szóba került a kerekasztalnál a nők hihetetlen család- és nemzetmegtartó ereje, ami ma is megmutatkozna, ha kellene, ha nem hagyják magukat elbódítani, s hogy milyen fontos, hogy a családok összekapaszkodjanak, ha baj van, akár háború akár járvány legyen is az. A kormány szerepét is méltatták egy-egy mondattal a családok morális és anyagi támogatásáért, csakúgy, mint Skrabski Fruzsináék babazászlóját, ami a kiállás szimbóluma a hagyományos család mellett.

A diktatúrának sosincs értelme

Nádasdy Borbála az emberi segítség és a jóság erejét domborította ki, hiszen amikor végre visszakerült az iskolába, miközben az igazgató az irodában jó hangosan elhordta mindenféle iskolakerülő taknyosnak, és letorkollta, ha védekezni próbált, egy cédulára felírta, hogy tudja, mi történt, és bármiben számíthat rá az akkor 12 éves kislány. Pintér Jolánnak is volt egy felemelő története az orvosról, aki a legnagyobb precizitással és ingyen műtötte meg édesapját, aki fél tüdejét otthagyta a gulágon,

mondván, „szenvedett maga már eleget”.

Böjte beszélt a saját lélektörténetéről is: hogyan jutott el a kirekesztettségtől – politikai fogoly fiát nyilván nem vették fel pionírnak – és a bosszúvágytól addig a felismerésig, hogy egy diktatúrának sosincs értelme, mindenkinek rossz, még az elkövetőknek is; és

haragudnia sem az emberekre, hanem az emberi ostobaságra kell, ami ellen csak tanítással és szeretettel – vagy ahogy Jézus szavait huszonegyedik századira fordította: informálással és motiválással lehet.

„Mert az Úristen nem ad fel olyan házi feladatot, amit ne lehetne megoldani, s úgy megoldani, hogy az mindenkinek jó legyen” – fogalmazott. Manapság, amikor sokszor a csomagolópapír fontosabb, mint az ajándék, különösen fontos ez, hiszen sem a diplomák, sem a vagyon nem jön majd szembe az utolsó ítélet napján, „de a gyermekek, akiket felneveltünk, igen, mert nekik halhatatlan lelkük van” – mondta Böjte, végül hozzáfűzve: „ezért lettem szerzetespap, mert úgy gondoltam, jó lenne a következő generáció gyermekei úgy nőnének fel, hogy majd egymás apját ne üssék agyon”.

Írta: Veczán Zoltán

www.mandiner.hu