Ha ősz, akkor iskolakezdés. Részben más lesz, mint a megszokott. A rendkívüliség, a bizonytalanság sok félelmet szül szülőkben és gyermekekben egyaránt. Szülőként kapaszkodókat, biztos pontokat keresünk, úgy érezzük, hogy ebben a helyzetben nem hagyatkozhatunk csak emberi erőfeszítéseinkre. A félelemmel szemben leginkább az Istentől kapott erővel, szeretettel és józansággal vértezhetjük fel magunkat – Szénégető István családreferens, marosvásárhely-remeteszegi plébános írása.

Az ősz és az iskolakezdés elején vagyunk. Tapasztalom, hogy az én hétköznapjaimban is, de a szülőkében is mintha felfokozódni látszik a feszültség. Változó mértékben, de ott van a félelem.

Mondják, hogy különösen a kisebb gyermekek nem értik, miért kell gyakran kezet mosni, tárgyakat fertőtleníteni, arcunkon maszkot hordani, hogyan kell azt helyesen viselni. Többször is magyarázni kell a távolságtartás fontosságát, azt, hogy miért kell kerülni egymás érintését stb. A járványhelyzet a gyermekek tudatában még magyarázattal együtt is zavart, feszültséget okoz. És megérzik, hogy bennünk, felnőttekben is zavar, feszültség, félelem lappang, a félelem bennük is megnövekedni látszik.

A téma kapcsán Hogyan készülünk Istennel az új tanévre? címmel tartottunk szabadtéri lelki estet Marosvásárhelyen a remeteszegi Szent Család templom kerengőjében és udvarán. A Szentírásból választott mondattal elmélkedtünk szülők, tanítók, pedagógusok. Ez segített minket abban, hogy megnézzük, mindez így van-e? Van-e bennünk és ha van, milyen mértékben van félelem 2020 őszén?

Szent Pál az ifjú Timóteusnak mondja: „Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmi ajándékát, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét” (1Tim 1,6-7).

A félelem elővételezett frusztráció. Egy gondolat, melyet a fantázia is támogat, amely által előre látunk bizonyos történéseket, amelyek bekövetkeznek vagy bekövetkezhetnek a mindennapokban. Ha közvetlenül érinti a számunkra legfontosabb, legféltettebb értéket, pl. az életünket, egészségünket, szeretteinket, kapcsolatainkat stb. – megjelenik a félelem.

Ha azt nézzük, hogy Jézus félt-e életében, azt láthatjuk, hogy igen. Az ember Krisztus jelenik meg előttünk. A keresztrefeszítés pillanatában jelen lehet ez az érzés, amikor így imádkozik: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!”. Vagy a vért izzadás pillanatában a Getszemáni kertben…

Szent Pál három szót mond az ifjú Timóteusnak, amit úgy is felfoghatunk, hogy mintegy ellensúlyozza, gyógyítja a bennünk levő feszültséget és félelmet – az erő, a szeretet és a józanság.

Arra gondoltam, hogy az olvasókkal együtt is nézzük meg ezt a három kegyelmet, amit Szent Pál az ifjú Timóteusnak is ajánl és ezzel együtt elénk is tár.

Erő: táplálkozzunk!

A félelem a mindennapok része. Ez természetes. Szabad ilyet tapasztalni. Az Isten közelében élni akaró embernek is.

Az erő a létező állapotában, mozgásának irányában vagy sebességében változást előidéző külső hatás – valahogy így emlékszem fizikából. Amikor gyengének, erőt vesztettnek élem meg önmagam, amikor életem iránya összezavarodik és a lelkesedésem is kifárad, félelem és szorongás is megjelenhet a szívemben. Akár tartósabban is.

Ha szeretnénk a hétköznapok irányában, cselekvésünk helyességében és döntéseink sebességében jó irányba haladni, akkor el kell fogadnunk, hogy kívülről kell jönnie egy hatásnak. Ez Isten kegyelme.

Isten az, aki megerősít. A szenvedő Krisztus amikor felsóhajt és imádkozik, a mennyei Atya szeretetében erősödik meg. És ezt mondja: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” Vagy később a kereszten: „Beteljesedett!” Erőtlenségében erőre kap. Belülről. A bizalom síkján. Tehát Jézust nem a négy szeg tartja fenn a kereszten, hanem az Atyától elfogadott szeretet. Az Atya iránti bizalom, a hűség. Az Atya melletti döntés. Mi is ezt az utat járjuk. A hétköznapokban – hiszem – sokszor kapunk Istentől fizikai és lelki, szellemi erőt a megújuláshoz, a tovább lépéshez. Isten megerősít. És mindezt azért is, hogy egymást is megerősítsük.

Ha visszatérünk oda, hogy felnőttként, szülőként gyermekeinkre átsugározzuk olykor a saját félelmünket, Isten arra indít, hogy próbáljuk meg is erősíteni őket. De hogyan?

Erőre akkor kapunk, ha táplálkozunk. Isten mindig úgy ad erőt az embereknek, hogy táplálja őket. A 23. zsoltárban ez így áll: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára” (Zsolt 23,5). Nem fegyvert ad a kezembe, hogy harcoljak. A bennem levő lelki-szellemi erőt, a szeretetemet, a hitemet táplálja. Amikor a feltámadt Krisztus az apostolokkal a Galileai tó partján találkozik, reggelizni hívja őket: mielőtt a nagy missziós küldetést adja, táplálja őket.

Mindig amikor valamilyen kihívással kell szembenéznünk, Isten az erő lelkét adja nekünk, úgy, hogy táplál minket. Ilyen tápláló erő, az Ő szava, az ige. Az igének egyetlen magja is elég. Ha szívünkben befogadó talajba jut, már szárba szökken. Új élet jöhet. Az ige vagy igehirdetés gyakori vagy rendszeres hallgatása, mivel növeli a bizalmat az Atya iránt, elhozhatja bennünk a félelem oldódását. A szentmisében pedig az ige mellett a szentáldozásban kapott mennyei kenyér táplál. Ahogy egy szülő gyermekét vagy orvos a betegét nagy szeretettel, hozzáértéssel táplálja, úgy táplál minket is Jézus saját testével az Eukarisztiában.

Jó lenne itt megállni és egy kicsit elmélkedni is: hogyan tapasztalom a szentírásban leírt vagy igehirdetésben, prédikációban hallott igének… vagy a szentáldozásnak tápláló erejét?

Szeretet, hogy továbbadjuk

A szeretet, mint döntés. Ez is csökkentheti a félelem mértékét. Ha a szeretet mellett döntök, mindig jó döntést hoztam. A hitben is meg fogok erősödni. Isten jelenlétében fogok maradni. A szeretet tetteiről, a konkrét szeretetről van itt szó, amikor úgy döntök, hogy a mellettem levő embert szeretem, függetlenül attól, hogy várja vagy nem, megérdemli vagy nem. A szeretet nem jutalom, hanem orvosság.

Mostanság gyakran halljuk a „szociális távolságtartás” kifejezést. Kicsit vitában vagyok ezzel. Szerintem a világjárvány idején nem szociális, hanem csak fizikai távolságtartásra van szükségünk. A fizikai távolságtartás, a másfél-két méter távolság betartása, ez fontos járványtani szempontból. Tudatosítani érdemes: a nem közeledni, távol maradni, arcot elfedni, nem megérinteni azonban önmagában és következményeiben is a pszichénkben félelmet generálhat. Amikor az ember az embertől eltávolodik, a szíveink is részben eltávolodnak, megkopik, eltűnik, elszürkül közöttünk a kommunikáció, az érzések kihűlhetnek.

Erre az állapotra lehet ellenszer a szeretet melletti döntés a tetteinkkel: valakit „megérinteni” jó szóval, bátorítással. Beszélgetni, kapcsolatban lenni és maradni. Szemkontaktusban lenni. Egymást bátorítani, lelkesíteni. Kifejezni érzéseinket, belső történéseinket és reményünket. Erre nagyobb szükségünk lehet ezekben az időkben, mint életünk más szakaszaiban. Talán sokaknak csak arra van szüksége, hogy telefonon rácsörögjünk, pár percet beszélgessünk, olvassunk egy igét, idézetet, verset, erőt adó gondolatot, egy csésze forró teát helyezzünk elébe… Ezt megtehetjük a szomszédainkkal, ismerőseinkkel, a környezetünkben élőkkel, a plébániánk, közösségünk tagjaival.

Fontos, hogy ne a félelmet tápláljuk rossz hírekkel, panaszkodással, negatív forgatókönyvekkel: „így lesz, úgy lesz”, – ebből nem fogunk tudni erőt meríteni, ezek csak a csüggedést erősítik. Istennel mindig mondhatjuk, hogy jó lesz. Talán nem lesz könnyű, de jó lesz! Ha Isten velünk, ki ellenünk?

Józanság, mint egyensúly

Szent Pál itt nem arra inti Timóteust, hogy ne igyon alkoholt, bódító italt. Nem ebben az értelemben beszél józanságról. Igaz, hogy ez a szempont is lehet fontos adott esetben. Van kiút a józanságra.

Józanság az egyensúly megtalálása a természetes és a természetfölötti között. Túlzás mindent csak a természetfelettivel magyarázni, túlzás mindenben csak a természettudományos szempontokat követni. Követjük pár hónapja egy vírus történetét a világban: fertőzöttek, gyógyultak és elhunytak aránya alapján. Látnunk kell azonban ennek a természetfeletti vonzatait is. Van ebben valami mulandó: a járvány egyszer véget ér. Van benne valami természettudományos, klinikai, epidemológiai szempont. Van ugyanakkor természetfölötti oldala is. Az örökkévalóságra utaló üzenet, prófétai jel a világban. És úgy gondolom, ez az Egyház küldetése, felelőssége ezekben az időkben, hogy ezt a maga anyai, alázatos szolgálatával hirdesse.

Mire lehet kairos, kegyelmi idő és jó alkalom a vírusjárvány? Talán arra, hogy meglássuk és beismerjük: mennyire törékeny az életünk. Ahogy a vírus megtámadja és veszélyezteti testi épségünket, a bűn vírusa veszélyeztetheti örömünket, boldogulásunkat. Alkalom ez az idő arra, hogy Istenhez közeledjünk. Ez a megtérés új lehetősége, ideje is. Alkalom arra is, hogy mi, Krisztust követők még jobban megerősödjünk Isten jelenlétében, egymás szeretetében.

Hogy tudok egyensúlyt tartani a természetes és a természetfölötti között? A túlzásokat (pl. vírus-szkeptikusok) elkerülve a középút, a kiegyensúlyozottság, a józanság lehet.

Szent Pál apostol Timóteusnak a félelem állapotában három kegyelmet tud javasolni: az erőt, a szeretetet és a józanságot. Ha a gyermekeink felé fordulva megtaláljuk mindezt aprópénzre váltva, és tettekkel, hétköznapi gesztusokkal, szavakkal be tudjuk építeni az életünkbe, akkor az ige egyetlen szava is alkalmas lesz arra, hogy átérezzük: ez a harc nem a miénk, hanem az Úré. Mi csak részesei vagyunk a történetnek, de ma minden történés Isten kezében van, mindannyian Isten kezében vagyunk. Ha ezt átgondoljuk és tudatosítjuk, akkor reményeink szerint a szívünkben jó eséllyel enyhülni látszik a félelem.

Jézus szavai ma is időszerűek: „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen” (Jn 14,27).

Szénégető István

www.csalad.ro