Biztosak vagyunk benne, hogy Márton nap hallatán sokaknak eszébe jut a nagy lakmározás, a libacomb párolt lilakáposztával mellé pedig egy ízletes bor. Igen ám, de tudja-e mindenki, hogy honnan is indult a hagyomány, mit is ünneplünk november 11-én?
A legenda szerint Szent Márton – pontosan nem tudni, hogy 316-ban, vagy 317-ben – a Római Birodalom Pannónia tartományában, Savariában (mai nevén Szombathelyen) egy jómódú, pogány családban született. A legenda szerint a kis Márton, szülei akaratának ellenére fiatal korában megkeresztelkedett, misszionáriusként pedig élete folyamán több nemes cselekedetet is véghez vitt, melyekért később püspökké akarták avatni. A régi római monda alapján Márton ezt nem akarta, ezért bebújt a ludak óljába, hogy az érte küldöttek ne találják meg, de sajnos a ludak hangos gágogása és zavarodottsága leleplezte a bujkálót. A küldöttek megtalálták Mártont és akarata ellenére 371-ben a franciaországi Tours város püspökévé avatták. Életét további csodák és jó tettek vezérelték, melyekről már akkor legendák és történetek keringtek. Az egyik ilyen história szerint Szent István álmában Szent Márton sietett az ország, a király és a nép védelmére, Szent István a hős tiszteletére pedig zászlajaira festette Szent Márton képét, tisztelegve nemes tette előtt. Hasonló jó cselekedeteiért később Magyarország, Burgenland és Franciaország védőszentjeként is emlegették. Régen Szent Márton tiszteletére építették például, vélt születési helyén a Pannonhalmi Bencés Apátságot is, azonban a frissebb kutatások szerint szülőföldjének Szombathelyet tekintik.
Egy másik legenda alapján Mars, a hadisten szent madarai, a ludak, egyszer gágogásukkal felébresztették a római őrséget, megmentve ezzel a várost a gallok támadásától. November 11-e ősi római idők óta a parasztok év végéje, mert hagyományosan ilyenkor kezdődött a téli időszak, amikor is a hideg beköszöntével véget vetettek a gazdasági munkáknak és megünnepelték az egész évre elegendő termést. A tél érkezésével és a sikeres évzárás alkalmával vágták le először az egész nyáron hizlalt libákat és e napon kóstolták meg először az újbort. A rómaiak Aesculapius, a gyógyítás istenét ünnepelték ebben az időben, ezért tiszteletük jeléül Mars hadisten szent madarát a ludat „vágták le” azaz az „ellenség” szent madarát ölték meg.
A keresztény naptárban is a lúd római megnevezése “avis Martis”, azaz Mars isten madara kapott helyet, melyet következésképpen „Márton madara”-ként ünnepeltek a keresztények, így nem kellett elhagyni az évnegyedkezdő római lúdlakomák hagyományát. A szokás reformáció után is folytatódott, azonban a protestánsok akkor Luther Márton nevéhez kötötték az ünneplést, poharaikat az ő nevére emelték.
A nagy eszem-iszom, a népi hagyományok szerint, kihagyhatatlan, hiszen: „Aki Márton napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik. Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik." – tartja a mondás.
Márton napi lakoma a Nádas Pihenőpark éttermében
A nemes tanácsot megfogadva november 5-13. között érdemes lesz ellátogatni a Nádas Pihenőpark éttermébe, hiszen mi is készülünk a Márton-napra és pompás, de aktuális ételekkel várjuk vendégeinket. Kifejezetten erre az időszakra összeállított étlapunkon szerepel két leves: Erdei gombás rozmaringos libaragu leves, és Liba esszencia julienne zöldségszalmával, valamint öt fenséges főétel (Libazúzával töltött libanyak knédlivel és konyakos pecsenyeszafttal, Pirított fenyőmagos ludaskása, Zöldségágyon sült ropogós libacomb káposztás csuszával és bacon chips-szel, Laskagombás libamájtorony fahéjas almakompóttal és francia burgonyával, Rosé libamell pisztáciás sólet ágyon) melyet egy különleges desszert (Étcsoki szuflé áfonyás aszalt szilvával) koronáz meg. Fejedelmi ételeinket különös odafigyeléssel állítottuk össze, így az ízek harmóniája garantált élvezetet nyújt majd vendégeink számára.
Szokásokban, népi jóslatokban bővelkedik a nap szentjének, a püspök és hitvalló Tours-i Mártonnak az ünnepe. Sok település névadója, templomok százainak a védőszentje. Vidékünkön Dicsőszentmártonban, Csíkszentmártonban és Homoródszentmártonban ülnek búcsút; nevét Nyárádszentmárton is örökíti. A magyar királyok patrónusa volt, ma Magyarországé.
Az egyháztörténelem első nem vértanú szentje a pannóniai Savaria, azaz Szombathely szülötte, apja római tribunus volt. Tizenöt évesen lépett be a hadseregbe. Tizennyolc évesen keresztelkedett meg. Feladta katonaéletét, diakónusként missziós tevékenységet végzett. A nép 371-ben püspökké választotta. A lovas katonák, kovácsok, fegyveröntők, takácsok, szabók, kikiáltók, koldusok, kádárok, foglyok, tímárok, szállodások, kalaposok, molnárok, vincellérek védőszentje.
Emléknapjának régi és átmentett szokásai legendájához, önzetlenségéhez, illetve a naptárban elfoglalt helyéhez kötődnek. Jelképe a koldus: Amiens város kapujában érte hasította ketté a köpenyét. Úgy tudni, hogy püspökké választása elöl egy libaólban próbált elrejtőzni, ám gágogásukkal elárulták őt. Innen a Márton lúdja kifejezés és a libasütés szokása. Aki Márton-napján ludat nem eszik, egész évben éhezik. Lóháton katonaként is ábrázolják. A népi időjóslás szerint olykor fehér lovon érkezik. Felkészülhetünk a havazásra, ami enyhe telet ígér. Régen a boltokban ezen a napon gyújtották meg a gyertyát, emléknyoma a gyermekek lámpás felvonulásában hagyományozódik. Ma, az advent előtti utolsó mulatónapon koccintsanak Márton poharával: az újbornak ő a bírája.
Biztosak vagyunk benne, hogy Márton nap hallatán sokaknak eszébe jut a nagy lakmározás, a libacomb párolt lilakáposztával mellé pedig egy ízletes bor. Igen ám, de tudja-e mindenki, hogy honnan is indult a hagyomány, mit is ünneplünk november 11-én?