A ferences harmadrendi Bret Thoman mutatta be nemrég az Aleteia portál olvasóinak a dél-olaszországi Monte Sant’Angelót, a Szent Angyal hegyét, ami a középkor zarándokainak egyik fontos célpontja volt, és Pio atya is sokaknak ajánlotta.
A Monte Sant’Angelo, mint az a nevéből is sejthető, angyali látogatásnak köszönhetően vált híressé: a hagyomány szerint Szent Mihály főangyal jelent ott meg. A kegyhely a Szent Mihály kardjaként emlegetett különös egyenes vonal egyik pontja.
Az Apuleia nevű délolasz régióban fekvő zarándokhely nincs messze San Giovanni Rotondótól, ahol Pio atya élete java részét töltötte, és ahol a sírja található.
A középkori legenda szerint egy nemesember elveszett bikáját kereste, s egy barlangban akadt rá végül: az állat ott térdelt. Mivel nem tudott a közelébe menni, végül rálőtt az íjával, a nyílvessző azonban megfordult a levegőben, és a férfit találta el. A helyi püspöknek, aki háromnapos imát és böjtöt rendelt el az eset után, megjelent Mihály angyal. Mikor harmadszorra is megjelent, az angyal arra utasította, építsen kápolnát, azonban ne szentelje föl, mert az angyal jelenléte fogja megszentelni.
A helyiek által csak Monte néven emlegetett szent hely fontos úticél volt a középkorban; megálltak itt az Itáliából a Szentföldre tartó zarándokok és a keresztesek. Az évszázadok során pápák, szentek és uralkodók is tiszteletüket tették a hírneves kegyhelyen, melyet a zarándokhelyek között Rómával és Compostelával tekintettek egyenrangúnak.
Pio atya gyakran küldött vezeklésként gyónókat a Monte Sant’Angelóra, mivel tőlük mindössze 25 kilométerre volt.
Az első, amit a látogató észrevesz, a vár, amely már önmagában is erőt sugároz. A bazilika fölött latin nyelvű felirat olvasható: „Terribilis est locus iste; hic domus Dei est et porta coeli”, vagyis: „Félelmetes ez a hely; itt van az Isten háza és a mennyország kapuja”. Az idézet a Teremtés könyvéből származik; azután mondta Jákob, hogy látta álmában a mennybe vezető létrát, melyen le-föl jártak az angyalok. Ezután Isten megerősítette, hogy neki adja azt a földet, s ő „megrémülve azt mondta: »Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja!«”.
Belépve hirtelen nagyon más atmoszférát érzékel a látogató – folytatja Bret Thoman, aki gyakran vezet zarándoklatokat Olaszországba. 86 kőlépcsőn kell lefelé menni, ami valóban Jákob „lajtorjájára” emlékeztet. A lefele úton az olasz hívők egy imát szoktak mondogatni magukban: „Scala santa, scala santa, Padre, Figlio e Spirito Santo” (Szent lépcső, szent lépcső, Atya, Fiú és Szentlélek) – majd keresztet vetnek. A lépcső mentén Szent Mihály ábrázolásai – a harcos angyalt gyakran hívják segítségül az ördögűzők, hogy segítsen kiűzni a gonoszt.
A falon sok száz évvel ezelőtti graffitikat is felfedezhetünk: kőbe vésett kereszteket, arcokat, kezeket. A kézábrázolások egyesek szerint beszédesek: a Szentföldre tartó zarándokok és keresztesek egyik kezük nyomát hagyták ott az odafele úton, a másik kéz nyomát akkor látjuk a falon, ha épségben vissza is tértek. Ebből sajnos elég kevés van.
A lépcső aljában találjuk a Porta del Torót, azaz a Bika ajtaját. Jobbra nyílik a grotto, melyben többek között egy Szent Ferencnek tulajdonított tau jelet is láthatunk a falon. Állítólag a szent eddig volt hajlandó belépni, mert nem érezte méltónak magát arra, hogy beljebb menjen a szent helyen, amely az egyetlen templom a világon, melyet nem emberkéz szentelt meg, hanem maga az arkangyal.
A ferences harmadrendi Bret Thoman mutatta be nemrég az Aleteia portál olvasóinak a dél-olaszországi Monte Sant’Angelót, a Szent Angyal hegyét, ami a középkor zarándokainak egyik fontos célpontja volt, és Pio atya is sokaknak ajánlotta.