Josef de Veuster 1840-ben, flamand családban született földműves családban. Testvéréhez és két nővéréhez hasonlóan szerzetes lett, belépett a Picpus-misszionáriusok[ ] közé. Ez a kongregáció távoli tájakon, sokszor gyarmati területeken végzett missziós munkát. Bár pap szeretett volna lenni, de az elöljárója, mivel már korosabb volt és nem rendelkezett elegendő képzettséggel, mint az átlagos jelentkezők, először csak a laikus testvérek közé vette fel. Damján testvér mindenben megtette kötelességét, de minden szabad idejét arra használta, hogy latinul tanuljon. Csakhamar olyan alapos tudást szerzett, hogy segíteni tudott a fiatalabb tanulóknak feladataik megoldásában. Ez az elöljáró fülébe jutott, s Damján elérte, amit remélt: teológiát tanulhatott, és készült a papságra. Az a kívánsága is, hogy a misszióba küldjék, gyorsabban teljesült, mint ahogy remélni merte. Louis-Désiré Maigret ] püspök, a Szendvics-szigetek apostoli vikáriusa segítséget kért. A kiválasztottak közt volt Damján testvére, Ágost is (szerzetesi nevén: Pamphilius), de tífuszban megbetegedett, nem tudott elutazni. Kérte, hogy testvére helyett elmehessen a misszióba. Bár nem volt még pap, felettesei hozzájárultak, és 1863-ban mindenszentek ünnepén Brémából elindult hosszú útjára.

A leprások misszionáriusa

1864-ben érkezett meg Honolulu kikötőjébe. Ekkor részesült a papság szentségében. A szigetvilág több templomában szolgált. Feltehetően a matrózok, a kereskedők által behurcolt, a szigeten kezelhetetlen kórok miatt a bennszülött lakosságot több járványos betegség támadta meg, és szedte áldozatait. A megrettent V. Kamehamea király a Hansen-kórban, más néven leprában (magyarul bélpoklosságban) szenvedőket Molokai szigetén fekvő Kalaupapa nevű helységbe telepítette ki.

A karanténba zárt betegeket élelemmel ugyan ellátták, de orvosi kezelésben nem részesültek. A hatóságok elvárták, hogy ellássák magukat, a földeken dolgozzanak. A katolikus vezetés tudta, hogy a betegeknek lelki támogatásra van szüksége, de azt is tudta, hogy az ottani pasztorálás egyenlő a halálos ítélettel. Damján kikönyörögte, hogy őt küldjék a leprások közé. Megérkezésével megváltozott a közösség élete, az elesettek megértést, szeretetet kaptak, célt találtak házaik javításában, a szervezett munkában, iskoláik működtetésében. Damján pedig mosta, bekötözte sebeiket, ásta sírjaikat.

Betegsége és halála

1884 decemberében megbizonyosodott arról, hogy ő is leprás lett. A szigeten tett körútja után erős rosszullét fogta el. Forró lábfürdőben akart enyhülést találni. Anélkül, hogy odafigyelt volna rá, dagadt lábát belemártotta a forró vízbe. Csak amikor a kezét leforrázta benne, vette észre, hogy lába érzéketlen maradt. Ez a lepra egyik legbiztosabb jele. A bizonyosság olyannyira hatott rá, hogy reszketett, mintha heves láz emésztené. Egy ideig újra és újra rátört a rettegés. Időbe telt, amíg imádság segítségével legyőzte félelmét, és testvérének, Pamphiliusnak meg tudta írni ezt a levelet: ,,A Megváltó kiválasztott engem, amikor megengedte, hogy utolérjen a lepra. Örökké hálás leszek Istennek ezért a kegyért. A betegség az életutamat... gyorsabban a mennyei hazába irányítja. Ebben a reményben veszem magamra keresztemet. Kérlek, segíts imádságoddal, hogy legyen erőm kitartani és felérkezzem a Kálvária-hegy csúcsára.'' 

A hírt követően testvére segítségére hajózott, majd az utódja lett. Ekkoriban két kedvesnővér is kiküzdötte, hogy oda jöhessen a betegeket gondozni. Küzdeni kellett, mert a hatóságok nem akarták engedni, hogy egészséges ember oda költözzön.

Damján atya példaadó működése, élet-adása a leprások között – világszerte ismertté vált. A világ nagy újságai sorra beszámoltak történetéről. Ő nem örült ennek, mert nagyon nem szeretett hivalkodni. De ez most jóra fordultak, mert az egész világon gyűjtések indultak missziója-, illetve a leprások javára. Így az eddig nyomorult lombkunyhókban-, vagy a szabadban lakó leprásoknak rendes házakat tudtak építeni – az atya kétkezi munkájának vezetésével, a munkaképes leprások bekapcsolódásával, valamint egy áldozatos építőmester segítségével is. Majd a legsúlyosabb, magukat már végleg ellátni nem tudó betegeknek kórházat építettek (hozzá fájdalomcsillapító és egyéb gyógyszereket tudtak beszerezni), és szép templomot emeltek. Végül a templom mellé kis lakás is épült az atya számára.

Hírére eljött az angol királynő is meglátogatni a szigetet (mely ekkoriban angol gyarmat volt), és ajándékokat hozott, valamint országa legnagyobb díjával tisztelte meg Damján atyát.

1889. április 15-én éjjel halt meg. A leprások egy magas fa alá temették, amely alatt Damján atya első éjszakáját töltötte Molokain. Sírkövén ez áll: ,,Áhítatos megemlékezésül a tiszteletre méltó Damján De Veuster atyának, aki a felebaráti szeretet vértanújaként halt meg.'' 1936-ban szülőhazája, Belgium hazavitette az atya holttestét, a haza hőseként ünnepelve őt – a hajót ujjongó tömeg, énekkarok és virágszirmok hullása fogadta. A katolikus egyetemi városban, Leuvenben temették el.

1995-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta. A szent jobbját visszavitték a Hawaii szigetekre, ahol azóta egy molokai templomban róhatják le tiszteletüket a zarándokok. 2009-ben XVI. Benedek pápa avatta szentté Rómában.

Életéről csodálatos, mély és történelmileg pontos adatokat használó történelmi regényt írt W. Hünermann: A száműzöttek apostola címmel.  A könyvet számos nyelvre lefordították, és ugyanerre alapozva sok film is készült, hasonló címmel.  A film elérhető You-Tube-n olaszul, németül, angolul… Magyarul is fenn volt, ma csak részleteket találtam. 

Imádkoznunk kell, hogy a könyv újra kapható legyen magyarul is. Szent István Társulat vezetői gondolkoznak megjelentetésén.

A lepra elleni gyógyszert akkoriban keresték már. De igazán elérhetővé csak napjainkban lett. Jelenleg 2-10 évnyi kezeléssel,antibiotikumok keverékével gyógyítható. A kutatók megfigyelték, hogy az emberek 95%-a eleve immunis a lepra baktériumára. – Ez is oka, hogy sokan nem kapták meg, akik érintkeztek e betegekkel. Korábban úgy vélték, hogy szinte mindenki elkapja, aki hozzájuk ér.

Megosztva: Tomka Ferenc atyától