A lourdes-i látnokra emlékezünk liturgikus emléknapján.
Bernadett 1844. február 17-én született Franciaországban, a Pireneusok lábánál fekvő Lourdes-ban. Szülei molnárok voltak, a család nagy szegénységben élt egy korábban börtönként használt nedves, hideg lakásban. Bernadett beteges gyermek volt, haláláig asztmával küzdött.
Tizennégy éves volt, amikor 1858. február 11-én a Lourdes mellett, a Gave folyó mentén található Massabielle-barlangban látomást látott. Elragadtatásba esett, s egy ismeretlen „Hölgy” ezeket mondta neki: „Imádkozz a bűnösökért!” – „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” – „Mondd meg a papoknak, azt akarom, hogy itt kápolnát építsenek nekem.” – „Körmenetben jöjjetek ide!” – „Menj, igyál a forrásból, és mosdj meg a vizében!” Erre Bernadett kezével kaparni kezdett a barlang alján, és fölfakadt egy forrás, amely ma is ontja magából a vizet.
A jelenések július 16-áig folytatódtak, a Hölgy összesen tizennyolc alkalommal jelent meg a lánynak, minden alkalommal bűnbánatot és engesztelést kérve. Március 25-én nevét is elárulta: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” (Négy évvel korábban, 1854. december 8-án IX. Pius dogmaként hirdette ki, hogy Szűz Mária fogantatásának első pillanatától kezdve mentes volt az áteredő bűntől, és a megszentelő kegyelem állapotában volt. Ezt a korabeli hitetlen világ nagy gúnyolódással fogadta.)
A jelenésekkor, elragadtatásában Bernadett természetfelettien megszépült, tisztaság és megilletődöttség sugárzott belőle, annyira, hogy a szemlélők között még a legkeményebb szívűek szemébe is könnyek szöktek. Az utolsó jelenéskor a Szűzanya megígérte a lánynak, hogy boldoggá teszi, de nem itt, nem a földön.
A barlangnál történt jelenések és a forrásnál egymást követő gyógyulások a hívő és a hitetlen világot egyaránt megmozgatták. Lourdes a világ legnagyobb Mária-kegyhelyévé vált, a reménység forrásává, ahol sokan meggyógyulnak.
A jelenések utáni években Bernadett sokat szenvedett, zaklatták, vádolták, vallatták, sokszor ellenséges szándékkal. Türelemmel fogadott mindenkit, és mindig nyílt egyszerűséggel és őszinteséggel válaszolt a kérdésekre. Ugyanakkor menekült mindentől, ami fölhívhatta rá a figyelmet, soha senkitől egy fillért sem fogadott el, még családja javára sem. Legnagyobb vágya az volt, hogy eltűnhessen a világ szeme elől. 1866-ban felvételt nyert a nevers-i iskola- és szeretetnővérek Saint-Gilgard-kolostorába. Rendi neve Marie-Bernard lett.
A noviciátust Isten iskolájaként járta végig. A novícia-mesternő és a főnöknő egyaránt attól féltek, hogy Bernadettet kevéllyé és beképzeltté teszik a jelenések. Ezért úgy gondolták, minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy megalázzák. Bernadett azonban felismerte az igazságot, mely teljesen áthatotta: az ember semmi, semmire nem képes, semmije nincs, ami nem Isten ajándéka volna és nem a kegyelem műve lenne az emberben. Ezért készséggel fogadott minden megalázást, s mindenben és minden mögött Isten akaratát látta: „Ha erősödik a vihar, emlékezni akarok Urunk szavára: »Ne félj, én vagyok!« Ha elöljáróim vagy társaim megaláznak, nyomban hálát akarok adni érte az Úrnak, és szívesen veszem a bántó szót, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessek Istenhez.”
Mikor egy nővértársa irigységgel figyelte Bernadettet, ő odafordult hozzá, és megkérdezte: „Mit csinál az ember a söprűvel?” – „Micsoda kérdés! Az ember fogja a seprűt, és seper vele.” – „És aztán?” – „Aztán visszateszi a helyére.” – „Hol van a helye?” – „Hát az ajtó mögött, a sarokban!” – „Látod, ez az én sorsom. A Szent Szűz dolgozott velem, aztán a sarokba állított. Ott az én helyem, és boldog vagyok, ha ott maradhatok.”
Bernadett a kolostorban is sokat betegeskedett. Ha nem volt ágyhoz kötve, akkor a betegszobában szolgálta testvéreit. Légszomja haláláig kísérte. Tüdővérzések és egyéb komplikációk léptek föl, s különösen nagy kínokat okozott neki jobb térdének gyulladása.
1879. április 16-án, harmincöt évesen halt meg Nevers-ben. Utolsó szavai ezek voltak: „Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, imádkozz értem, szegény bűnösért!”
Teste nem látott romlást, ma is épen őrzik a nevers-i kolostor templomában. XI. Pius 1925-ben boldoggá, 1933-ban szentté avatta.
Szent Bernadett a betegek védőszentje. A lourdes-i jelenések és csodás gyógyulások hatására Szent II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11. legyen a betegek világnapja. Ennek célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, illetve segítse elő a szenvedés megértését”.
Istenünk, alázatosak kedvelője és megdicsőítője, te Soubirous Szent Mária Bernadettet nagy szeretettel kiválasztottad, és megadtad, hogy a Szűzanya megjelenjen neki és beszélgessen vele. Közbenjárására add, hogy példáját követve a hit útján járjunk, amelyen az alázatos szívűeket a mennyei boldogság felé vezeted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
A lourdes-i látnokra emlékezünk liturgikus emléknapján.