Győzelemről énekeljen a NEK himnusza

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_Nek3enekese.jpgBár még 78 nap van hátra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetéig ma este hangolódjunk a NEK himnuszával a világeseményre, amely sokak számára ismerősen csenghet!

Korábban már mi is beszámoltunk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imázsfilmjének bemutatásáról, amelynek a forgatókönyvét a Kossuth-díjas zene- és dalszerző Kovács Ákos írta. De a NEK himnuszában is közreműködött az ismert énekes, amelyet Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Czinke Máté szólóénekesek előadásában ismerhettünk meg. Bár igazából a katolikusok számára nem ismeretlen dallamról van szó, amelynek zenei hátterét az Operaház Zenekara és Kórusa adta.
A „Győzelemről énekeljen” kezdetű népéneket – amelyet még Bangha Béla SJ írt az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra – dolgozták fel újra az idei világeseményre.
Így a szövege és a dallama is sokak számára ismerős lehet majd amikor felcsendül a NEK során. Addig pedig hallgassuk meg mi is ezt a dalt!
Győzelemről énekeljen
Napkelet és napnyugat,
Millió szív összecsengjen,
Magasztalja az Urat!
Krisztus újra földre szállott,
Vándorlásunk társa lett;
Mert szerette a világot,
Kenyérszínbe rejtezett.
R: Krisztus, kenyér s bor színében,
Úr s király a föld felett:
Forrassz eggyé békességben
Minden népet s nemzetet.
Egykor értünk testet öltött,
Kisgyermekként jött közénk;
A keresztfán vére ömlött
Váltságunknak béreként.
Most az oltár Golgotáján
Újra itt a drága vér,
Áldozat az Isten-Bárány,
Krisztus teste a kenyér.
R: Krisztus kenyér s bor színében…
Zúgjon hát a hálaének,
Szálljon völgyön, tengeren:
A szeretet Istenének
Dicsőség és üdv legyen!
Az egész föld legyen oltár,
Virág rajta a szívünk,
Minden dalunk zengő zsoltár,
Tömjénillat a hitünk!
R: Krisztus kenyér s bor színében…
István király árva népe,
Te is hajtsd meg homlokod,
Borulj térdre, szórd elébe
Minden gondod, bánatod!
A kereszt volt ezer éven
Reménységed oszlopa,
Most is Krisztus jele légyen
Jobb jövődnek záloga.
R: Krisztus kenyér s bor színében…
Forrás: iec2020.hu