Milyen gyorsan jön a baj!! Legyünk óvatosak, elővigyázatosak, tanuljunk a múlt hibáiból!!

Féltő szeretettel osztom meg az 1887. májusáról az akkori híreket, 

Csaba t.

A toroczkói tűzvész.

— Saját, a helyszínére kiküldött tudósítónktól.  — Magyar Polgár, 1887. május 4.

Toroczkó képe

Tordáról Toroczkó felé jövet a községtől negyedórányira, kellemetlen, keserű füstszagot érez az ember. Közelebb haladunk, mikor elhagyjuk a város melletti kohót, fasor következik és azután Toroczkó első utcája. A fáknak a házak felé eső végéből tizenöt, húsz nagy izmos vastag fa szénné van égve, egy vastagabb fatörzs teljesen átégve kidőlt, az utca összes házai, a szomszédos utca összes, házai, melléképületei, minden a mi fából volt és eléghető, e három utcában porrá égve, elszenesedve, használhatatlanná van té¬ve. Az utcaközepén víz foly, a tüzet oltók a falu közepén levő forrást válú segélyével a faluba bocsátották.

A tűz kitörése.

Május elsején, vasárnap délután, szabadelvű párti gyűlésen voltak Toroczkó polgárai, a gyűlés már véget ért, a piacon beszélgettek, ekkor rémült kiáltás volt hallható: „tűz van“.  Gál Miklós unitárius lelkész telkén, mely a piac közepén, az iskolaépülettel szemben van, ütött ki a tűz és pedig vagy az udvaron levő ólban, vagy a szemétdombon. A tűz feltétlenül gondatlanságból eredt. A hivatalos vizsgálat, melyet Kovács csendőr főhadnagy tett, a gyújtogatás minden lehetőségét kizárta. Legalább is csodálatos az a valótlanság, ami a budapesti és vidéki hírlapoknak a távirat iroda útján megsürgönyöztetett, hogy a papi lakban „választási lakoma“ közben ütött ki a tűz, a miből aztán tovább kombinálja a tudósító, hogy „gyújtás“.     

A papilakban semmiféle választói lakoma, vagy értekezlet nem volt, a papilak zárva és üresen állott, mikor a tűz kiütött. A telek közvetlen közelében gyermekek játszódtak gyufákkal s az a valószínű, hogy ezeknek egy eldobott gyufájuk okozta a szerencsétlenséget, bizonyosan ezt sem lehet mondani, de az, hogy fényes nappal valaki behatoljon a falu kellős közepén levő papilakba, mely azonkívül zárva is van, az elképzelhetetlen. A városban, egyesek által terjesztve, az a téves hír terjeng, hogy a pártértekezletre begyültek közül, valami „aranyos-széki” gyújtást követett volna el, ez azonban nem való.

A tüzet legelőször az arra felé haladó Vaska Béla tanító vette észre, elkiáltotta: „tűz van!“ A piacon állók rögtön arrafelé futottak, a harangokat félreverték, a lakosság kifutott házaiból.

A tűz terjedése.

Toroczkó völgyben fekszik, örökös légvonat van benne, de azon a napon erős északkeleti szél fújt, nagy szárazság volt.  Amint a szemétdomb meglobbant, leégett az ól is, a csűr is, mely az udvaron volt, most a szél vitte a lángot lefelé, a város eleje felé.  Ami ház és épület abban az irányban volt, mind leégett.  Hihetetlen, borzasztó gyorsasággal rohant a láng házról-házra, mintha csak tűzfolyó hömpölygőit volna feltartozhatatlan gyorsasággal lefelé. A tűz nemcsak az egymás végében következő két utcát pusztította el, hanem az oldalt fekvő Puskás-utcát is megemésztette egészen végig.  Ha az alsó-utca még egyszer olyan hosszúra terjed is, feltétlenül leég, ép úgy a Puskás-utca is.  Az alsó-utca végén, mikor már minden házat elhamvasztott a tűz, megtámadta a város elején levő fasort, a nagy nedves élő, egymástól 8 - 10 lépésnyire levő fákból tizenöt-húsz elégetett, minden gallyaikat, ágaikat leperzselte, vastag törzseiket feketévé szenesítette.

A Puskás-utca házai után hosszú sövény-kerítés van, ennek fele leégett. Az alsó-utcában egyik háznak kőkerítése van, melyen, úgyszólván dísznek, kis fafedél volt, az is leégett. A 34 számú telektől a 89-ikig terjedt a tűz.  Leégett 56 telek.

Megjegyzendő, hogy Toroczkón sok telek¬ben nem csak egy lakóház van, hanem több család is lakik.  A leégett épületek számát legkevesebb 300-ra tehetjük.

Oltás, mentés.

A tűz kitört, a harangokat félreverték. Más használható tűzoltó eszköze városnak a harangoknál nem volt. Elővonszolták a fecskendőket. És itt nem hallgathatunk el egy dolgot, ami a toroczkói előjáróságot súlyosan terheli. Toroczkónak három gyenge fecskendője van, s ezek közül a tűz kiütésekor egy teljesen használhatatlan állapotban volt, a más kettő is hiányosan működött, mert lyukas, összeszáradt, szóval teljesen gondozatlan állapotban volt.  Ilyen figyelemmel volt az arra hivatott elöljáróság Toroczkó tűzbiztonságára, pedig alig van község, amelyik erre nézve több leckét kapott volna.  Toroczkón már többször nagy tűzvész volt, így 1869-ben, 1871-ben nagy tüzek voltak, melyek a községet nagy részben elhamvasztották.  A következő években számtalanszor volt tűzvész. Toroczkó természetes fekvése az (egy szűk völgyben), hogy a tüzek ott mindig nagy pusztítást tehetnek, mert a házak zsúfolva vannak, gyakori ott a nagy vihar, s majdnem állandóan szél uralkodik. E körülményen okulva gróf Thoroczkay Miklós toroczkó-szt.-györgyi birtokos, ki önfeláldozó barátja a környéknek, már felvetette volt egy tűzoltó-egylet alakításának kérdését, azonban életrevaló terve hajótörést szenvedett a község tehetősebb¬jeinek indolentiáján. E kemény lecke, hisszük, nemsokára meghozza e tekintetben a maga gyümölcseit. Azonban mindez nem menti azon vétkes gondatlanságot, hegy a fecskendők ilyen körülmények között is annyira gondozatlan állapotban voltak.

Felhívjuk az alispán figyelmét e gondatlanságra, melyről személyes meggyőződést szereztünk magunknak.

Az ottani csendőrőrs őrmestere, Mészáros Farkas, a tűz kiütésekor egy embert küldött Nagyenyedre, ott Nagy István őrmester egy csendőrrel rögtön Toroczkóra indult, a nagy-enyedi tűzoltók közül 12-en jó fecskendővel rögtön útra keltek. Baj volt az, hogy nem lehetett jóravaló lovakat találni, a fogatok legnagyobb része Diódon volt, az elhunyt Zeyk temetésén.  A gyepmester két gebéjét fogták be a tűzoltók, és a városgazda vezetése mellett indultak segíteni.  Toroczkóhoz közel már szembe jöttek az innen segélyül küldött lovak.

Esti 11 órakor érkeztek be a városba a nagy-enyedi tűzoltók és azonnal hozzáláttak a működéshez, hozzáláttak derekasan, de akkor már lokalizálva volt a tűz, mert a leégett házak félóra alatt lángban állottak, ami ez idő alatt meggyúlt, az le is égett. Az égő parázsokat, az égő gerendákat eloltották, és elejét vették annak, hogy ha a szél esetleg megfordulna, újabb szerencsétlenség ne történhessék.

A szomszédos községek lakóit de¬rekasan segítettek. Toroczkó-Szentgyörgy lakossága, a borréviek, a gyertyámos-bedeleiek megjelentek, dolgoztak nagy erő¬feszítéssel, azzal az erővel, amit a rémület képes kölcsönözni az embernek.

Csongvay Lőrincz szolgabíró, gróf Thoroczkay Miklós, Kovács Ferencz csendőr főhad¬nagy, Vaska Béla tanító, a falu jegyzője vezették az oltást, a fékevesztett dúló elem elleni harcot. Igazi hősiesség az, a mit Mészáros Farkas csendőrőrmester véghezvitt.  Mindenütt ott volt, egyszer elájult a nagy fáradtságtól, akkor fellocsolták, azután jobb lábára zuhant egy tüzes gerenda, sebét bekötöztette, tovább ott maradt, felügyelt, és addig nem akart lefe¬küdni, míg Kovács főhadnagy meg nem parancsolta.

A tüzet hétfőn délig folyton oltották, ekkor távoztak el a nagy-enyedi tűzoltók. Még tegnap reggel is füstölögtek a romok, a parázsból itt-ott kicsapott egy-egy vékony piros lángnyelv, a csendőrség a környékbeli falukból 60—70 embert hozott el, akik a tüzes üszköket felbolygatták, és vízzel leöntözték.

Zavargás a tűznél.

Ebben a nagy szerencsétlenségben egy sajnálatos incidens fordult elő, amely amellett, hogy hátráltatta az oltást, még jobban elkeserítette a lakosokat.

A szomszédos Toroczkó-Szent-György község lakósai, ahogy a főszolgabíró által küldött lovas legénytől értesültek, hogy nagy veszély van Toroczkón, rögtön mintegy hetvenen útra keltek.  Velük ment a falusi bíró: Györke János is. Este 10 órakor Györke János, a község bírója, az oltásra felügyelő Mészáros őrmestertől a községi lakosok számára, akik, mint monda, el vannak fáradva pálinkát kért.

Az őrmester kijelentette, hogy még csak kevés ideig várjanak, a környékbeli faluk lakósai már útban vannak, a nagy-enyedi tűzoltók is nemsokára itt lesznek, azonnal felváltják őket. A bíró erre azt felelte, hogy „ha nem adnak pálinkát, van neki is pénze” és hívta az embereket magával a korcsmába. Mészáros őrmester megtiltotta ezt a bírónak, ki azonban reá sem hederített, a szent-györgyiek csakugyan el voltak fáradva, elmentek a korcsmába a bíróval, aki egy részüket leitatta, valamint ő maga is félig-meddig leitta magát.

Ezután visszatértek a tűzhöz a toroczkó-szentgyörgyiek és újból hozzáláttak teljes erővel a munkához. Györke János bíró odament a dolgozókhoz és bujtogatta őket, hogy menjenek haza. Mészáros őrmester a „törvény nevében” megtiltotta a bírónak, hogy embereit a munka abbahagyására biztassa és lázítsa, a bíró ekkor rekedt hangon kiáltozta embereinek.

- Menjünk csak haza, nem parancsol az úristen sem.

Az őrmester most Csongvay Lőrincz főszolgabírónak jelentést tett. A főszolgabíró odasietett és a kiáltó bírónak értésére adta, hogy ha fel nem hagy a bujtogatással, letartóztatja és vasra vereti. A bíró felesegetett, és kiabálta a szent-györgyieknek.

- Nézzétek, hogy bánnak a ti bírótokkal! Az ittasabbak közül egy csoport a bíró mögé vonult, egyszerre csak egy kődarab repült Csongvay főszolgabíró felé, elsuhant épen a füle mellett és a főszolgabíró mögött álló Mészáros őrmesternek sebesült lábát ütötte meg. Azt az egyént, aki a követ dobta, dr. B1aha Gábor körorvos vállon ragadta és átadta a csendőrségnek. A neve: Bartha Miklós. Letartóztatták még Bartha Jánost is, az ki vitézkedni akart. A bíró erre eltávozott néhány ittas szentgyörgyi kíséretében. Úgy értesülünk, hogy e jeles községi bírónak állásától való felfüggesztésére már megtétettek a lépések.

A halottak.

A tűz rendkívül gyors és rohamos terjedésének mi sem élénkebb bizonyítéka, minthogy az négy áldozatot szedett. Nagyobb tüzeknél is, mint a marosvásárhelyi, ko¬lozsvári, hol zsúfoltabbak a házak, s a menekülés — emeletekről stb. — sokkal nehezebb, nem volt halott egy sem, sőt sebesült is kevesebb, mint Toroczkón, hol a mi faluinkhoz képest zsúfoltnak mondhatók a házak, mert egy kis szűk völgy két vége a falu terjeszkedési vonala.

Tényleg a porrá égett utcák alig három öl szélességűek, s a gyors tűz lángjai már az első órában mintegy átölelték az utcát, hogy azon végigmenni lehetetlen volt. Ez magyarázza meg, hogy annyi sebesült volt, s három, még jó erőben lévő, magával bíró embert megölt, szénné égetett.

Egy gazdag házaspár a halottak között: Pál István és neje. Pál István sütő volt, magtáraiban fölhalmozva rengeteg gabona, s ládáiban sok arany, ezüst, mivel a városban a „gazdag“ címet érdemelte ki. Ötvenhét éves volt, de azért munkabíró, nemkülönben valamivel fiatalabb felesége, s mindketten egymástól titkolva, szenvedéllyel gyűjtötték, s rakták élükre az ezüst tallérokat. A pénz volt utolsó gondolatuk, s ez vitte őket a halálba.  Mikor a tűz kiütött, házuk előtt ültek, s a közeledő veszély láttára házukba rohantak, a pénz s értékesebb holmi megmentésére. Házuk hátsó, kőből épített részébe igyekeztek azokat áthordani.  Pár perc alatt a láng a házra csapott, s a ház előrésze lángba borult, mivel a menekülés útja el volt zárva. Végkétségbeesésben Pál István az ablakon dobálta ki pénzét. Ott kapták a papírpénz néhány épen maradt foszlányát az ablak előtt. Pál István gabonás ládájába rejtett pénzére borulva halt meg a külső, utcai szobában, míg neje a belsőben, ugyanazon állapotban. Elszenesedett holttestük alól a gabonából kaparták ki tegnap reggel a régi, tűztől elbarnult tallérokat. Egyetlen leányuk zokogva szedegette azokat kötényébe, sűrű könnyeivel áztatva mindenét, mi a sok vagyonból maradt.

A harmadik áldozat özvegy Botár Ilo¬na, középkorú asszony, érdekes népszerű alakja volt Toroczkónak. „Áldott jó lélek“, mondják a városiak. Hol menyegző, keresztelő, temetés, vagy bármi családi ünnep volt, Botár Ilona az első, bár hívatlan, de legkedvesebb vendég, anya és gyermeke volt ő az egész falunak. Örömben velük örvendett, velük búsult a bánatban, de mindig segítségükre volt ügyészségével, s nagy tapasz¬talatával, s ápolta őket, mint egy anya. A toroczkói köznép szerette és tisztelte, viszonzásul tartották élettel, mint gyermeküket. Különben állandó foglalkozása a varrás volt. Ő varrta a szép toroczkói öltözeteket, s e munkájával nagycsaládot tartott fenn.  Alapos ismerője volt a toroczkói díszes népviselet minden részletének, s ő volt, ki a budapesti orsz. kiállításon a toroczkói nép¬viseletet egy pompás gyűjtemény¬ben bemutatta.

Mikor a tűz kiütött, szobájába rohant, s a hogy a ház lángba borult, onnan a csűr felé menekült, azonban a feltörő lángok arra is elállták útját, összerogyott. Imára kulcsolt kézzel kapták meg elszenesedett holttestét.

A negyedik halott egy öreg béna ember: Szabó Márton. Egy gazda udvarán volt, mikor a tűz kiütött. Az udvaron mintegy 260 frissen faragott karó volt egy csomóban, s a szerencsétlen ember a gyorsan felcsapó lángok láttára a még nedves karók közé húzta meg magát. Mint egy máglyán, ott égett meg.

A halottakat délután hat órakor szedte össze a községi bába. Annyira összeégtek, hogy egy darabban nem volt közülük egyikük sem. Az elszenesedett tagokat kosarakba rakták, s aztán Pál István és nejét egy koporsóba, s a más két áldozatot külön-külön.

A sebesültek.

A tűzvésznek három súlyos és tizenöt könnyű sebesültje van. A súlyos sebesültek közül egynek mindkét szeme van veszélyben. A többiek a karokon és a törzsön égési sebek¬kel.  Életveszélyes sebesült nincs. A súlyos sebesültek között van a toroczkói csendőrőrs derék vezetője Mészáros Farkas, kinek a jobb lábán van nagyobb sebe. Ez és a teljes testi kimerülés miatt most ágyban fekszik, aggasztó állapotban. A sebesülteknek az első segélyt dr. Blaha Gábor járási orvos adta, később a megyei főorvos is kiérkezett Tordáról s együtt kötözték be a sebeket a gyógyszertárban, hol aztán megfelelő utasításokkal s kötszerekkel is bőven elláttattak.

Temetés.

Hétfőn délután 4 órakor három koporsó volt kitéve a  papilak előtti kis térségre, körüle a város zokogó népe, szomszédos községek la¬kói, a csendőrség, s a környéken lakó  intelligentia. A halottak felett Gál Miklós unitárius lelkész tartott beszédet, mit az összegyűlt sok nép szívszaggató zokogása kísért. Ez a jelenet minden képzeletet felülmúlóan megrázó hatású volt. A tönkrement nép kétségbeesését, csupán józansága s erős vallásos hite tudta enyhíteni.

A nyomor.

A leégett házak romjainál nők, férfiak, gyermekek simák, az utcákat jajveszékelve járják be azok a szerencsétlenek, a kiknek immár semmijük sincs. Ennivalójuk sem. „Ha más ad valamit enni, ehetünk, másképp semmit sem,” így panaszkodnak. Több helyen leány az anyának, feleség a férjének meg¬égett, megsebesült karját ápolgatja. Nem hangosan jajgatva kiáltoznak a nyomorukról a szerencsétlenek: a nagy csapás annyira lesújtotta őket, hogy csak sírni vagy már azt sem tudnak. Minden kifejezés nélküli arccal bámulnak bele a gazdák a füstölgő házromokba, kezükben egy-egy darab vasat, vagy értéktelen tárgyat szorongatva.

A három utca, a pap-, alsó- és puskás-utcák teljesen leégtek. Nem maradt meg a kőházak repedezett falainál egyéb. És az alsó utcában laktak a legvagyontala¬nabbak, az utca elején a legelső ház padlásának egy épen maradt deszkáján, egy forróságtól összerepedezett, de azért ép fonókerék van, ez az egyetlen házieszköz, amely épen megmaradt abban az utcában.

A puskás- és pap-utca lakói között voltak jómódú, gazdag emberek, most a tégla- és fatörmelék közül kapargatják ki a félretett, régi ezüst  talléraikat, húszasakat, ezek megmaradtak, papírpénz, minden takarékpénztári könyv, okmány, mind odaveszett.  Kétszáz léleknek nincs hajléka, nincs mit ennie, egyéb annál, amit könyöradományképpen kap

A kár

Meghatározni, összegben kifejezni a kárt, a melyet e tűzvész okozott, még nem lehet. A leégett házak és gazdasági épületek közül összesen kilencezer forintnyi értékben volt néhány ház biztosítva.

A beégett készpénz, hiteles adatok sze¬rint, összesen 10 000 forintra tehető. A toroczkói nép takarékos, még a legszegényebbnek is van egy pár forintocskája ládájában. Alig akadt egy néhány, aki ellett pénzét ki tudta volna menteni.  Pál Istvánnak és nejének, kik pénzüket akarták menteni és oda vesztek, állítólag háromezer forint papírpénzük égett oda. 

Sok ezüst pénz van most is a romok között. Az összes kárt hozzávetőleg legkevesebb 100 ezer frtra lehet becsülni.

Segélyezés.

Hogy a tűz csendesedni kezdett, a város intelligenciája, élén Csongvay Lőrincz főszolgabíróval, segélyző-bizottságot alakított, gyűjtést indítottak a faluban, a nagy-enyedi tűzoltók is hozzájárultak a gyűjtéshez, begyült még vasárnap száz frton felül készpénz, ezenkívül ruhanemű és élelmiszer, a melyekből azonnal ki is osztottak.

Weress Dénes megyei alispán hétfőn megjelent a községben és szintén gondoskodott a segélyről és annak kiosztásáról. Az alispán sürgönyileg jelentést tett a belügyminiszternek és segélyt kért a tűzkárosultak részére.