Szeptember 10-én délután különös sorsú kötet bemutatójára került sor a Szent István bazilika előtti téren. Halász Piusz ciszterci szerzetes most megjelent „Eucharisztia” című könyvéről beszélgetett Kindelmann Győző, a Szent István Társulat főszerkesztője Kozma Imre atyával, a Betegápoló Irgalmas rend magyarországi vezetőjével. Ez a szép kiállítású, közel háromszáz oldalas kötet az Eucharisztikus Kongresszussal egy időben megrendezett Szent István Könyvhét egyik nagy meglepetése.

„Amikor Imre atya hírét vette, hogy a Szent István Társulat kiadja ezt a művet, rögtön jelentkezett nálunk, hogy ez olyan nagyszerű mű, amelyet ő önerőből szeretne támogatni és több ezer példányban elajándékozni a híveknek. A támogatás részeként a Szent István Társulatnál maradó kötetekhez is rendkívül kedvezményesen juthatnak hozzá a kedves olvasók” – mondta bevezetésként Kindelmann Győző. Kozma Imre atyától megtudhattuk, hatezer példány került ajándékként a hívek kezébe, ami igazi unikum a hazai – nemcsak egyházi – könyvkiadás történetében. Elöljáróban szenteljünk néhány szót a szerzőnek.

Az 1909-ben született Halász Ferenc 1928-ban lépett be a ciszterci rendbe, s a Piusz nevet vette föl. Teológiai tanulmányait 1929-1936 között Budapesten és Rómában végezte, 1934-ben szentelték pappá. Az Örök Városból való hazatérése után Zircen a ciszterci novíciusok tanára, prefektusa, a ciszterci rend könyvtárosa. 1946-ban a zirci apátság engedélyével néhány társával együtt Borsodpusztán alapít önálló monostort, amelynek ő a perjele. Amikor a szerzetesrendek működési engedélyét – néhány tanítórend kivételével – 1950-ben az állam megvonta, a borsodpusztai monostor is bezárta kapuit. 1961-ig Csatkán plébános; ebben az évben letartóztatják és elítélik. 1963-ban szabadul, de két év múlva izgatás és egyesülési joggal történt visszaélés bűntettének gyanújával ismét őrizetbe veszik, majd elítélik. (Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában közel másfél száz dossziéban találjuk meg Halász Piusz nevét; az egyik, a vizsgálati anyagait tartalmazó, több mint 450 oldalas dosszié lelőhelye: ÁBTL 3.1.9 V-151328). 1968-ban szabadult, ezután Pannonhalmán, Nagykovácsiban majd Szentendrén élt; 1990-ben visszatért a zirci kongregációba, Zircen halt meg 1994 nyarán, itt is temették el.

A Piusz atyánál tartott házkutatások során kéziratait elkobozták, mégis – ahogy Kozma Imre atya fogalmazott – csodával határos módon sok-sok kézirata megmaradt. Születésének századik évfordulóján a Vigília szép dolgozattal emlékezett Piusz atyára, ebből az írásból tudjuk, hogy közel negyven könyv kéziratát hagyta hátra. Nemrég jelent meg a Szent István Társulat gondozásában „Életünk értelme” című műve, s most, az Eucharisztikus Kongresszusra időzítve, az „Eucharisztia” című kötet.

Kindelmann Győző a könyvbemutatón idézte Piusz atya egyik, a hatvanas évek elején kelt naplóbejegyzését: „Megkezdődött nálam a házkutatás. A rendőrök rögtön lecsaptak a dossziékba gyűjtött húszkötetnyi kéziratomra. Kicsit kesernyésen gondoltam arra, ha értéküknél fogva a jövőben is szükség lenne rájuk, akkor a Gondviselés bizonyára megőrizte volna őket; most megengedi, hogy megsemmisüljenek.” Kozma Imre atya – aki személyesen is ismerte Piusz atyát – ezzel kapcsolatban többek között ezt mondta:

„Amikor 1961-ben megjelent a házkutatásra kirendelt több tucat ember, akkor az első gondolata az volt – s itt Szent Ágostonra hivatkozott -, hogy bizonyára azért engedi meg a Jóisten, hogy ez a rengeteg kézirat elvesszen, mert mindez szemét, pelyva. Ilyen alázatosan gondolt arra a sok-sok csodálatos, lelkünket fölemelő üzenetre, melyeket ezek a ’papír-szemetecskék’, összegyűjtött írások tartalmaztak. Egyébként hogy mennyire ördögi volt ez a történet: Piusz atya néhány nappal a házkutatás előtt hozatta az otthonába ezeket a kézzel írott, nagyon fontos iratokat, amelyeket korábban különböző családoknál rejtett el, hogy fennmaradjanak. Másnap megjelentek a házkutatók, tehát minden lélegzetvételéről, minden lépéséről tudtak, mert épp akkor jelentek meg, amikor már minden kézirat ott volt az atya lakásán.”

Kérdés, akkor hogyan maradhattak fenn az elkobzott kéziratok, hogyan jelenhetett meg most ez a válogatás Piusz atya Eucharisztiával kapcsolatos írásaiból? Kozma atya erre is választ adott:

„Így szeretném ezt Önöknek érzékeltetni: ez a könyv – csoda. Egyszerűen a létrejöttében csoda, hiszen Piusz atyánál kétszer volt házkutatás, és ő maga is mindent megtett azért, hogy a kéziratai szanaszét legyenek, hogy minél több megmaradjon. A csoda az, hogy mindazok után, amikről szóltam, valahol, mégis, különböző embereknél lapultak ezek a jegyzetlapok. Mindaz, ami ebben a könyvben olvasható – s ebben a meggyőződésemben teológusok is megerősítettek – a huszadik századi magyar teológia gyöngyszeme. Annak pedig külön örülök, hogy az Eucharisztikus Kongresszusra sikerült megjelentetni ezt a könyvet, amelyet minél több ember kezébe szeretnénk adni, mert az Eucharisztia misztériumát oly kézzel foghatóvá teszi, s az Eucharisztia közösségi hatását oly módon fejti ki, amilyennel én még nem találkoztam. Amikor néhány nagy teológus kezébe adtam ezeket az írásokat, ők is rácsodálkoztak Piusz atyának ezekre a gondolataira.”

A kiadó főszerkesztője föltette a kérdést: kiknek ajánlható a könyv? Kozma atya válasza:

„Csodálatos a Bibliával kapcsolatban az a gondolat, hogy a Biblia olyan folyam, amelyet egy kisgyerek is meg tud lábalni, át tud menni rajta, de az elefánt is beleveszhet, mert olyan hatalmas ez a folyam. Tehát, azt hiszem, ez a könyv mindenkinek való, annak is, aki Istent kereső, annak is, aki az egyházi közösségekben a helyét keresi, de főképpen azoknak, akik a keresztény közösségnek a tagjai. Abban a helyzetben, amiben ma van Magyarország, az egész Kárpát-medence, de egész Európa is, ennek a könyvnek az üzenete elsősorban az, hogy a bűntelenségünkkel kell foglalkozni, mert a legtöbb ember ma Európában bűntelennek gondolja magát. Valójában a legnagyobb bűnünk az, s most csak a keresztények oldalára tekintek, hogy megkeresztelkedtünk, de ami ebből következik, az mintha elillant volna az életünkből. Ezért olyan nagyon fontos ennek a kötetnek a mottója: ’Az új élet fája Krisztus keresztje, a virága az Oltáriszentség, gyümölcse a szeretet.’ Halász Piusz atya a keresztény közösség tagjainak figyelmébe a megváltó keresztnek az erejét állította. Az Eucharisztia az élet eledele, ezt az eledelt azért kell enni, hogy a kereszt titkával tudjunk azonosulni, a kereszt titka pedig az áldozat. Annyi ereje van a kereszténységünknek, amennyi áldozatot tudunk hozni Istenre, erkölcsre, keresztény örökségre hivatkozva, amennyi áldozatra készek vagyunk egymásért. Ezt fejezi ki az a teológiai igazság, hogy a hit szeretet nélkül halott, tehát semmit sem ér az igazság, ha nem válik életté.”

Kindelmann Győző VI. Pál pápa egyik híres mondását idézte, miszerint korunkban nem tanítókra, hanem inkább tanúkra van szükségünk. Piusz atya, tette hozzá a kiadó főszerkesztője, egyszerre volt tanító és tanú. Kozma atya ehhez a következőt fűzte hozzá:

„Már korábban mondanom kellett volna: Piusz atya tanú. A tanúskodás azt jelenti, hogy Krisztusnak akarta megnyerni azt, akivel találkozott. Mert aki Krisztust megismeri, az ebben az ismeretben, ebben a Hozzá kötődő kapcsolatban megismeri Krisztusnak azt az igazságát, amely így hangzik: úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Az életünk forrása az Eucharisztia, aminek éppen ez az üzenete: szeressétek egymást jobban, mint önmagatokat. Jézus erre a példa, hiszen senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki élete áldozatával igazolja ezt az igazságot. Az Eucharisztia az életünk forrása. A Piusz atyával való találkozás ezt a csodálatos forrást jelenítette meg, s ezért tartom fontosnak, hogy ez a könyv minél több emberhez jusson el. Hatezer embernek sikerült ajándékozni ebből a kötetből.”

A beszélgetés után Kozma Imre atya a hallgatóság között szétosztotta a könyv sok-sok példányát, majd az egyik közeli pavilonban dedikálta a kötetet.

Halász Piusz frissen megjelent könyvéből három rövid részletet idézünk, ezzel ajánljuk a kötetet az olvasók figyelmébe.

Elsőként a „Maradjatok szeretetemben” című lelkigyakorlatos elmélkedéseiből idézünk egy részletet:

„Krisztus fölfeszítésében megnyilatkozott az ember radikális lázadása, de ugyanakkor radikális hódolata is. Az Istengyűlölet a teremtmény végső lehetőségéig hatolt, de ugyanakkor Jézus is átadta magát Istennek, hogy benne az Atya kiterjeszthesse uralmát a teremtett lét végső lehetőségéig, egészen az élet feláldozásáig. ’Engedelmes volt a halálig, mégpedig a kereszthalálig.”

E pillanatban született meg újra Isten országa a földön.

Nézzünk föl a keresztre! Mikor a gonoszság minden hatalmát összeszedi, mikor minden erejét beleveti a harcba, mikor már a végső magaslatot ostromolja, mi állhat még ellent neki? Mi törheti meg hatalmát? Hol ér véget a sátán országa? Ott, ahol az áldozat kezdődik. Nézzünk föl a keresztre és suttogjuk el Szent Pál szavait: ’A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed….mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

Ó, értjük már! A kereszt ez a ’minden’. A totális gonoszsággal szemben a totális szeretet. Hogy valóban mindent eltűrhessen, meg kellett engednie minden gonoszságot; hogy mindent elhihessen, a teljes sötétségnek kellett lelkére borulnia; hogy mindent remélhessen, a végső elhagyatottságba kellett zuhannia; és hogy mindent elviselhessen, az áldozat kelyhének utolsó cseppjét is ki kellett ürítenie.

’Íme a kereszt fája, melyen a világ üdvössége függött.’ És most álljunk a szentmise oltára elé, és folytassuk Szent Pál szavait: ’a prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik, a szeretet azonban soha meg nem szűnik, mert a legnagyobb a szeretet.’ Igen, a szenvedések véget érnek, a sebek kínjai megszűntek, a halálhörgés utolsó sóhaja is elenyészett, de a szeretet Jézus legszentebb Szívében soha meg nem szűnik. A szegek helyén ma a szeretet bíbor rózsái illatoznak az Atya előtt, s a megnyitott szív bíbor ajakká lett, mely egyre értünk könyörög: Atyám, ne a bűnt tekintsd, hanem az én szívem hódolatát! Az ember milliószor vétkezik, de én milliószor hajlandó vagyok Érted és érte odaadni önmagam! Atyám, igen, a bűn borzalmas, de van a bűnnél is nagyobb! Mert a legnagyobb a szeretet. A szenvedés elmúlt, de az Áldozat megmaradt! És ez a szentmise.”

p., 2021, 59-60. o.

A „Hitünk szent titka” című Halász-műből vettük az alábbi részletet:

„Arra a feledhetetlen jelenetre kell gondolni, amely az emmauszi úton ment végbe. Két tanítvány találkozott Jézussal, de nem ismerte föl. Jézus akkor visszaadta összeomlott reményüket, eloszlatta csalódásukat. Amikor a keresztútnál el akart válni tőlük, kérlelték: ’Maradj velünk, mert esteledik.’ (Lk 24,29) Aki komolyan akarja élni keresztény hitét, annak számára folyton esteledik. Bárhová nézünk ma is, az ostobaság, a lelkiismeretlenség, a hazugság és a bűn műveit látjuk. Értelmetlen és vak erők tombolnak és veszélyeztetik életünket. Torkig vagyunk az emberrel és bölcsességével! Mindenütt a kapzsiság, a hatalomvágy, a bosszúvágy, a kegyetlenkedés és jogtiprás tombol. De van egy hely a világon, ahol nem az ember, nem a sors és nem a viszonyok, hanem Jézus van velünk. Ez az oltár s rajta Krisztus: ’Én vagyok, ne féljetek!’ (Jn 6,20) – hangzik a szava. Úrfölmutatáskor az Atya felé fordul: ’Atyám, bocsáss meg nekik! …Add, hogy ott legyenek ők is, ahol én vagyok.’ Aztán a szentmise második részében az Atyától visszafordul, hogy a szentáldozásban beleáradjon a lelkünkbe. Föl az Atyához, vissza a lelkekhez, mint a szövőszék kis orsója egybeszövi az eget a földdel, a szíveket a szívekkel. ’Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig.’ (Mt 28,20) Minden percben a világ valamelyik oltárán kiosztja önmagát. Bármilyenek is legyenek az emberek, egy valaki mindig itt van velünk, akinek szívéből árad a mindent legyőző szeretet. La Tour d’Auvergne francia gránátos kapitány hősiességével kiérdemelte a címet: a ’köztársaság első gránátosa’. Amikor elesett, szívét bebalzsamozták, foglalatba zárták és a zászlós a nyakában viselte. Ünnepélyes pillanatokban kiáltották: ’Son coeur entre nous’. Ezt mondhatjuk el Krisztusról is. A szentáldozáskor nekünk is föl kellene kiáltanunk: ’Szíve itt van velünk!’. Nem bebalzsamozva, hanem szeretettől lüktetve.”

I.m. 191. o.

Végezetül Piusz atya 1991-1994 között született, „Napzárta előtt” című jegyzeteiből adunk át az olvasóknak egy részletet:

„Időnkint elfog az aggódás, hogyan is veszi Isten azt, ahogy az Oltáriszentségben bánok vele. Teljesen ki van szolgáltatva nekem. Igyekszem megadni a kellő tiszteletet, mégis azt tehetek vele, ami nekem tetszik, saját gondolkodási módom, elképzelésem és tulajdon érdekem szerint. Az autó, a televízió és számítógép bevonult mindennapi életünkbe, jól funkcionálnak, de ettől még nem lesz szebb az életem. Az időt sem vádolom, hiszen én vagyok az idő: én formálom szellemi arcát, amikor megbecsülöm az értékeket – és csodálkozásomból öröm fakad. És mégsem szép az életünk, mert túlságosan sokat foglalkozunk önmagunkkal, mert nem növekszünk eléggé a kegyelemben, és nem szabadulunk mindennapi apró bilincseinktől. Ó, szentségi Jézus, itt függsz szobám falán hallgatón és passzívan, mint valami ikon. Én helyeztelek ide, én tartalak itt, mint valami tárgyat – de nem tudom, tetszik-e ez neked, otthon érzed-e magad nálam? Egyáltalán tudok-e otthont teremteni mások számára? Meg van-e bennem a képesség mindig új erővel minden újra kezdeni?”

I. m. 286. o.

Halász Piusz egyik mestere boldog emlékű Prohászka Ottokár püspök volt, akiről – születésének száz éves évfordulóján – (máig kiadatlan) könyvet írt „Prohászka püspök üzenete” címmel. Halász Piuszt nem véletlenül nevezik „második Prohászkának”. Aki elolvassa a most megjelent Eucharisztia című könyvet, megérti: ez a minősítés nem túlzás.

www.katolikus.ma