Majdnem életét vesztette a csíkszentdomokosi Bodó Lóránt 2018 nagycsütörtökén: egy munkabaleset során közel 10 métert zuhant és ráesett a két tonnás munkagép. Három hónap alatt huszonnyolc műtéten esett át. Csodaszámba menő felépülése után kápolnát épített a Hargita megyei Egyes-kőnél az isteni irgalmasság tiszteletére, amelyet Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök szeptember 17-én áldott meg.

A kápolna megáldásának napján a rossz idő ellenére is mintegy kétszázan zarándokoltak el a hegyre, ahol Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök az ünneplő hívek és a környékbeli papság körében hálaadó szentmisét mutatott be.

A szentbeszéd három fő gondolat köré épült. Kerekes László elsőként arra emlékeztetett, hogy az Isten felé vezető út olyan, mint a kápolnához vezető út: tele van erőfeszítéssel, kereszttel, kihívással, de Isten látja mindezt az áldozatot és a küzdelmet, ezért bőséges gyümölccsel jutalmazza azt.

Második gondolatként az elöljáró kiemelte, hogy a hegy már az Ószövetségben is az Istennel való találkozás helyszíne volt. A kápolna, de a szoba csendje is lehet az Istennel való találkozás helyszíne. Szükségünk van ezekre a találkozásokra.

Harmadik gondolatként elmondta, hogy amikor valaki megtapasztalja az Istennel való találkozást, annak nyoma marad az életében. Újra és újra előtűnnek azok a pillanatok.

Végül a segédpüspök azért imádkozott, hogy a kápolna egy olyan hely legyen, ahova szívesen mennek az emberek, akik maguk is úttá tudnak válni, amely embertársaikat is Istenhez vezeti el.

Bodó Lórántban egy csíksomlyói lelkigyakorlaton fogalmazódott meg, milyen formában is szeretné kifejezni háláját az irgalmas Istennek, aki csodával határos módon mentette meg az életét.

A férfi 2018 márciusában, nagycsütörtök napján súlyos balesetet szenvedett: egy munkagéppel bezuhant egy szakadékba, ő egy hatalmas csutakra, míg a gép őrá esett. – Mint egy szendvics belseje, voltam a csutak és a gép között – fogalmazott Bodó Lóránt, meglepő őszinteséggel és részletességgel idézve fel a megrázó történetet. Két embernek köszönheti az életét, akik kiszedték a gép alól. A baleset alatt nem vesztette el az eszméletét; amikor a mentő kijött, akkor is eszméleténél volt. A hó és a hideg víz miatt annyira ki volt hűlve a teste, hogy nem tudtak neki fájdalomcsillapítót sem adni, mert nem találták a vénáját. A baleset után két órával kapta az első fájdalomcsillapítót.

Kegyetlen, elviselhetetlen volt a fájdalom – emlékszik vissza Bodó Lóránt.

Sokat szenvedett. Nyolc oldalbordája törött el, de a többi fájdalma olyan erős volt, hogy azt már nem is nagyon érezte. A kezét majdnem elveszítette, mindössze az izomzatból tartotta egy darab. Közben egy ér is elszorult, ez további komplikációkat okozott. Volt egy pillanat, amikor karja levágását kérte, hogy megszűnhessen ez az állapot. A balesetet követően hosszú ideig morfiumot kapott, hogy el bírja viselni a fájdalmakat.

A súlyos sérülések ellenére Bodó Lóránt valódi büszkeséggel magyarázta, mára olyannyira felépült, hogy ma már úgy megy fel az Egyeskőhöz, mint bárki más. A balesetre mindössze annyi emlékezteti, hogy nem tudja használni a bal kezét könyöktől lefele. De hosszú út vezetett idáig. A tragédiát követő három hónapban huszonnyolc alkalommal műtötték altatásban. Volt 3, de 12 órás operáció is. A balesetet követően sürgősséggel tolták a műtőbe Csíkszeredában, utána viszont Temesvárra vitték. A felesége és a sógora kísérték el. Ők egy hétig szállodában laktak, de a megoldás nagyon költséges volt. Lukács János – vagy ahogyan a helyiek ismerik, Luky –, az akkori csíkszentdomokosi káplán jó kapcsolatot ápolt a családdal. Ő kért segítséget Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébánostól, így Lóránt felesége, Zsuzsa megközelítőleg három hónapot lakott a plébánián.

Szilvágyi Zsolt minden héten bement a kórházba, hogy Bodó Lóránt szentáldozásban részesülhessen. Zsuzsát pedig arra bátorította, hogy csatlakozzon egy ottani imacsoporthoz. Az asszonyt mélységesen meghatotta, hogy az együtt imádkozó családok férjéért is felajánlották imáikat.

– A hatodik, hetedik műtét lehetett már – idézi fel a történteket Bodó Lóránt –, amikor a medencéjét készültek megoperálni. Az orvos előző este leült az ágya mellé, megmutatta neki, hogy néz ki az ő medencéje, és egy maketten azt, hogy hogyan kellene, hogy kinézzen. Másnap, amikor Lórántot betolták a műtőbe, az orvos odalépett Zsuzsához, megfogta a kezét és azt mondta neki: „A jó Isten legyen velük...” Kilenc órával később, lépett ismét az asszonyhoz. Újra megfogta a kezét.

A jó Isten velünk volt. Harminc darab csavar és két araszos lemez van a medencéjében, de nem érzi, hogy fájna.”

Amikor már fel tudott ülni, akkor fogalmazódott meg benne, hogy háláját Isten felé valahogyan ki szeretné fejezni. Egy csíksomlyói lelkigyakorlat alkalmával, a családpasztorációs központ által szervezett férjek és édesapák lelki hétvégéjén határozta el, milyen formában szeretné ezt megtenni. A baleset a Szép-patak völgyében történt, ami az Egyeskőhöz vezető úton van, ezért Bodó Lóránt úgy gondolta, épít ott egy kápolnát.

Egyéni történetként indult, mára mégis egy közösség történetévé vált Bodó Lóránt balesete és csodás felépülésének története és az Isten irgalmasságát hirdető kápolna felépítése.

Mintegy ötvenen kapcsolódtak be a munkába; ki anyagilag támogatta az építkezést, más fizikai segítséggel járult hozzá elkészüléséhez. A szobrot egy csíkjenőfalvi szobrász, Kába Zoltán készítette el szimbolikus összegért.

A közbirtokosság faanyagot adott, a helyi vállalkozók fűrészárut, vagy néhány napnyi munkabért ajánlottak fel. A legnagyobb támogatást barátjától, Kristály Richárdtól kapta Bodó Lóránt, aki első perctől mellette állt, minden munkafázisnál ott volt, és anyagilag is támogatta a kezdeményezést.

Isten irgalmasságát nemcsak a balesetet követően, hanem az építkezés közben is megtapasztalták.

Bőven akadt kihívás, de mindig sikerült túljutni rajtuk. Már az engedélyeztetési folyamat is nehézséget jelentett, mivel a kiválasztott helyszín természetvédelmi területen található. Amikor az alapot készítették, egy speciális munkagépre volt szükségük. Az az első alkalommal megcsúszott a domboldalon, majd megakadt egy fában és félig felborult. Örültek, hogy nem történt tragédia, de mindenki úgy érezte, nem fognak tudni tovább dolgozni.

Végül egy órával később a munkagépet mégis sikerült talpra állítani, így estére előkészítették az alapot a betonozásra.

– Sokkal többet kaptam, mint amennyit veszítettem.

Sokszor, amikor az ember azt hiszi, hogy mindennek vége, hogy ő is elérte a véget, akkor tudja megtapasztalni igazán a jó Isten irgalmát és kegyelmét, főleg, ha hisz és bízik benne – summázott Bodó Lóránt. Bár sokat szenvedett, de ezeket már elfelejtette. Mint az anya, aki fájdalmas szüléssel életet adott egy gyermeknek, de az új élet öröme feledteti vele korábbi fájdalmait – érzékelteti szemléletesen Bodó Lóránt, hogyan éli meg a vele történteket, azt is kiemelve, hogy időközben viszont mennyi szeretetet és önzetlenséget tapasztalt meg.

A kápolnához vezető úton egy keresztutat is felállítottak. Ezzel kapcsolatban is megosztott egy érdekes történetet Bodó Lóránt: amikor még az állomásokat állították fel, két hölgy a kápolna mellett elhelyezett csutakokon ülve megkérdezte, hogy hol van a tizennegyedik és a tizenötödik állomás, mert követték a keresztutat, de azokat nem találták meg.  Nem is találhatták: azokat csak akkor szerelték fel. Így az első két turista, aki a munkások után kiment, már a keresztutat követte. A kápolna megáldásának napján is szerepet kapott: a jelen lévő kisiskolások is megpihentek és imádkoztak az állomásoknál.

– A tizenötödik állomás, a feltámadás jelképe, a kápolnán van.

Az élet is ilyen. Megyünk, megállunk, és újra erőt gyűjtünk. Az út végén pedig hitünk szerint ott van a feltámadás – mondta Bodó Lóránt.

Forrás és fotó: Szász István Szilárd/Romkat.ro

Magyar Kurír