A Szentatya október 17-én, vasárnap a kitüntetett helyekre áhítozó tanítványokról szóló evangélium kapcsán a másokkal való együttérzésről és a szolgálat jelentőségéről elmélkedett. A keresztség a szolgáló szeretet életmódjába történő alámerülésre emlékezteti a keresztényeket.

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgia evangéliuma (Mk 10,35–45) arról szól, hogy két tanítvány, Jakab és János arra kérik az Urat, hogy egy napon mellette ülhessenek a dicsőségben, mintha ők lennének a „legfontosabb miniszterek”, vagy hasonlók. A többi tanítvány azonban, amikor meghallja ezt, felháborodik. Ezen a ponton

Jézus – türelmesen – fontos tanítást ad nekik: az igazi dicsőséget nem úgy lehet elnyerni, hogy mások fölé emelkedünk, hanem úgy, hogy ugyanazt a keresztséget éljük át, amelyet nem sokkal később ő kap meg Jeruzsálemben, vagyis a keresztet.

Mit jelent ez? A „keresztség” szó „alámerülést” jelent: kínszenvedése által Jézus alámerült a halálba, feláldozta életét azért, hogy megváltson bennünket. Az ő dicsősége, Isten dicsősége tehát a szolgáló szeretet, nem pedig az uralkodásra vágyó hatalom. Nem uralkodásra vágyó hatalom, nem! Szolgáló szeretet! Jézus ezért fejezi be azzal, hogy azt mondja övéinek, és nekünk is: „Aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok” (Mk 10,43). Ahhoz, hogy naggyá váljatok, a szolgálatnak, mások szolgálatának az útján kell járnotok.

Két különböző logikával állunk szemben: a tanítványok fel akarnak emelkedni, Jézus pedig alá akar merülni. Gondolkodjunk el egy kicsit ezen a két igén. Az első a felemelkedik. Azt a világias mentalitást fejezi ki, amelyre mindig kísértést érzünk: mindent, még kapcsolatainkat is úgy éljük meg, hogy nagyravágyásunkat tápláljuk, hogy feljebb lépkedjünk a siker lépcsőfokain, hogy fontos pozíciókat tölthessünk be. A személyes presztízsre való törekvés a lélek betegségévé válhat, akár jó szándék mögé bújva is; például amikor a jótetteink és a jóról szóló prédikálásunk mögött valójában csak önmagunkat és önmegvalósításunkat keressük, vagyis csak előrébb akarunk jutni, felfelé kapaszkodunk… És ezt látjuk az Egyházban is. Hányszor próbálunk mi, keresztények, akiknek szolgáknak kellene lennünk, felkapaszkodni a ranglétrán, előrébb jutni.

Ezért mindig ellenőriznünk kell szívünk valódi szándékait, meg kell kérdeznünk magunktól: „Miért végzem ezt a munkát, miért töltöm be ezt a vezetői pozíciót? Hogy szolgáljak, vagy hogy észrevegyenek, dicsérjenek és gratulációkat kapjak?”

Ezzel a világias logikával Jézus a sajátját állítja szembe: ahelyett, hogy mások fölé kerekednél, szállj le a piedesztálról, és szolgáld őket; ahelyett, hogy mások fölé emelkednél, merülj alá mások életébe. Az A sua immagine (magyarul: Saját képmására – a szerk.) című tévéműsorban láttam a Karitásznak a „Senki ne szenvedjen hiányt élelemben” szolgálatát: törődni mások éhezésével, törődni mások szükségleteivel. Nagyon sok rászoruló ember van manapság, és a világjárvány után még több. Szétnézni és elmerülni a szolgálatban, és nem saját dicsőségünkért törtetni!

Aztán itt van a második ige: alámerül. Jézus arra kér bennünket, hogy merüljünk el. Hogyan merüljünk el? Együttérzéssel, azok életében, akikkel találkozunk. Ott [a Karitász szolgálatáról szóló műsorban] láttuk az éhezést: és mi vajon együttérzéssel gondolunk-e a sok éhező emberre? Ott van az étel az asztalunkon, ami Isten kegyelme, és amit megehetünk, közben viszont sokan vannak, akik dolgoznak, mégsem keresnek annyit, hogy egész hónapban legyen mit enniük.

Gondolunk-e erre? Együttérzéssel alámerülni, együtt érezni az emberekkel. Ez nem egy adat az enciklopédiában: sok az éhező… Nem! Ők emberek! És én együtt érzek-e az emberekkel?

Együttérzés azoknak az életével, akikkel találkozunk, ahogy Jézus tette velem, veled, mindannyiunkkal, együttérzéssel közeledett hozzánk.

Nézzünk a megfeszített Úrra, aki teljesen alámerült sebzett történelmünkbe, és felfedezzük Isten cselekvésmódját! Látjuk, hogy ő nem maradt ott fent az égben, és nem fentről néz le ránk, hanem leereszkedett, hogy megmossa lábunkat. Isten szeretet, és a szeretet alázatos, nem felemelkedik, hanem alászáll, mint az eső, mely a földre hull és életet ad. De mit tehetünk, hogy ugyanabba az irányba haladjunk, mint Jézus, hogyan tudunk átlépni a felemelkedésből az alámerülésbe, a presztízs mentalitásából, a világias mentalitásból a szolgálat mentalitásába, a keresztény mentalitásba? Elkötelezettségre van szükség, de az nem elég. Egyedül nehéz, hogy ne mondjam, lehetetlen, de van bennünk egy erő, amely segít bennünket. Ez a keresztség ereje, a Jézusba való alámerülés ereje, amelyet mindannyian kegyelemből megkaptunk, és amely arra irányít, arra ösztönöz, hogy kövessük őt, hogy ne saját érdekeinket keressük, hanem az ő szolgálatába álljunk. Ez kegyelem, a Lélek által bennünk meggyújtott tűz, melyet táplálnunk kell.

Kérjük ma a Szentlelket, hogy újítsa meg bennünk a keresztség kegyelmét, a Jézusba, az ő létmódjába való alámerülést, hogy még inkább szolgák legyünk, hogy olyan szolgák legyünk, mint amilyen ő volt velünk!

És imádkozzunk a Szűzanyához: bár ő volt a legnagyobb [asszony a földön], mégsem próbált kiemelkedni, hanem az Úr alázatos szolgája volt, és teljesen belemerült szolgálatunkba, hogy segítse találkozásunkat Jézussal!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Ma a „Segítség a rászoruló Egyháznak” Alapítvány közös imára hívja az egyházközségeket, az iskolákat és a családokat „Az egységért és békéért, egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezéssel. Bátorítom ezt az imakampányt, melyet ebben az évben különös módon is Szent József közbenjárására bíznak. Köszönjük minden gyermeknek, aki részt vesz rajta! Köszönjük szépen!

Tegnap a spanyolországi Córdobában boldoggá avatták Juan Elías Medina áldozópapot és 126 vértanútársát: papokat, szerzetesnőket, szeminaristákat és világi hívőket, akiket az erőszakos spanyolországi vallásüldözés során a hit iránti gyűlöletből öltek meg a harmincas években. Hűségük adjon erőt mindannyiunknak, különösen az üldözött keresztényeknek a világ különböző részein, hogy bátran tanúságot tegyenek az evangéliumról! Tapsoljuk meg az új boldogokat!

Múlt héten több merénylet is történt, például Norvégiában, Afganisztánban és Angliában, melyek számos halálos áldozatot és sérültet követeltek. Szeretném kifejezni együttérzésemet az áldozatok családtagjainak. – Kérlek benneteket, térjetek le az erőszak útjáról, mely mindig vesztes, mindenki számára vereséget jelent! Ne feledjük, hogy az erőszak erőszakot szül!

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és különböző országokból érkezett zarándokok! Külön köszöntöm a „Medee” nővéreket, akik most tartják egyetemes káptalanjukat, a Clairvaux-i Szent Bernát Szegény Lovagjainak Szövetségét, a nemzetközi találkozójukra összegyűlt afrikai vállalkozókat, az Estből, Cavallinóból és a Velence melletti Ca’ Vióból érkezett hívőket, valamint a galzignanói bérmálkozó fiatalokat.

Üdvözlöm és megáldom az „ökumenikus zarándoklat az ökológiai igazságosságért” különböző keresztény felekezetekhez tartozó résztvevőit, akik Lengyelországból indultak és Skóciába tartanak a COP26 klímacsúcsra.

Szép vasárnapot kívánok mindannyiatoknak! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír