November 17-én délelőtt a Szentatya a VI. Pál Teremben találkozott az Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett zarándokok és hívők csoportjaival. Olasz nyelvű beszédében, új katekézissorozatot kezdve, Szent Józsefről elmélkedett. Első katekézisének témája: Szent József és a környezet, amelyben élt (vö. Mik 5,1.2–3.4).

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

1870. december 8-án Boldog IX. Piusz az egyetemes Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Százötven évvel azon esemény után egy külön Szent Józsefnek szentelt évet élünk, és ebből az alkalomból a Patris corde [Apai szívvel] kezdetű apostoli levélben közzétettem néhány gondolatot az ő alakjáról.

Szent József soha nem tudott annyi támogatást, vigaszt és útmutatást nyújtani számunkra korábban, mint manapság, ebben a több szempontból is globális válsággal küzdő időszakban.

Ezért döntöttem úgy, hogy katekézissorozatot szentelek neki, mely reményeim szerint segít majd abban, hogy példája és tanúságtétele megvilágosítson bennünket. Néhány héten keresztül tehát Szent Józsefről lesz szó.

A Bibliában több mint tíz József nevű személy szerepel. Közülük a legfontosabb Jákob és Ráhel fia, aki különböző viszontagságokon keresztül rabszolgából Egyiptom második legfontosabb emberévé válik a fáraó után (vö. Ter 37–50).

A József név héberül azt jelenti: „Isten növelje, Isten adjon gyarapodást!” Ez egy kívánság, egy áldás, mely a Gondviselésbe vetett bizalmon alapul, és különösen a termékenységre és a gyermekek növekedésére vonatkozik.

Éppen ez a név tárja elénk a Názáreti József személyiségének egyik lényegi vonását. Ő egy Isten gondviselésébe vetett hittel teli ember, ő hisz Isten gondviselésében. Az evangéliumban elbeszélt minden cselekedetét az a bizonyosság vezérli, hogy Isten „növeszt”, Isten „növel”, Isten „hozzáad”, vagyis Isten gondoskodik üdvözítő tervének megvalósulásáról. És ebben a Názáreti József nagyon hasonlít az egyiptomi Józsefhez. József alakjának megértésében jelentős szerepet játszanak a vele kapcsolatos fontosabb földrajzi utalások, Betlehem és Názáret is.

Az Ószövetségben Betlehem városát Bet Lechemnek, vagyis „a kenyér házának” nevezik, de Efratának is, az ott letelepedett törzs miatt. Arabul viszont a neve „a hús házát” jelenti, valószínűleg a környéken található nagyszámú juh- és kecskeállomány miatt. Nem véletlen, hogy amikor Jézus megszületett, a pásztorok voltak az első tanúi az eseménynek (vö. Lk 2,8–20). Jézus élettörténetének fényében ezek a kenyérre és húsra irányuló utalások az eucharisztia misztériumára mutatnak: Jézus a mennyből alászállt élő kenyér (vö. Jn 6,51). Ő maga mondja majd magáról: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,54).

Betlehemet – a Teremtés könyvével kezdve – többször említi a Biblia. Betlehem Rut és Noémi történetéhez is kapcsolódik, melyet Rut rövidke, de csodálatos könyve mesél el. Rutnak született egy Obed nevű fia, akitől Izáj, Dávid király apja származott. És pontosan Dávid leszármazottja volt József, Jézus jog szerinti apja. Aztán Mikeás próféta nagy dolgokat jövendölt Betlehemről: „Te, efratai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda falvai között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett” (Mik 5,1). Máté evangélista pedig felhasználja ezt a jövendölést, és Jézus történetéhez mint annak nyilvánvaló beteljesedéséhez kapcsolja.

Isten Fia ugyanis nem Jeruzsálemet választja megtestesülésének helyszínéül, hanem Betlehemet és Názáretet, két félreeső falut, távol a hírek zajától és a korabeli hatalomtól. Pedig Jeruzsálem volt az Úr által szeretett város (vö. Iz 62,1–12), a „szent város” (Dán 3,28), amelyet Isten lakóhelyéül választott (vö. Zak 3,2; Zsolt 132,13). Itt éltek ugyanis a törvény tanítói, az írástudók és a farizeusok, a főpapok és a nép vénei (vö. Lk 2,46; Mt 15,1; Mk 3,22; Jn 1,19; Mt 26,3).

Ez a magyarázata annak, hogy Betlehem és Názáret választása azt üzeni nekünk, hogy Isten a perifériát és a peremvidéket részesíti előnyben. Jézus nem Jeruzsálemben született, nem a királyi udvarban… Nem! A periférián született, és életét harmincéves koráig ott, a periférián élte, ácsként dolgozott, mint József. Jézus a perifériát és a peremvidéket részesíti előnyben. Ha ezt a valóságot nem vesszük komolyan, az azt jelenti, hogy nem vesszük komolyan az evangéliumot és Isten működését, aki továbbra is a földrajzi és egzisztenciális perifériákon nyilvánítja ki magát.

Az Úr mindig rejtetten cselekszik, a perifériákon, a lelkünkben is, a lélek perifériáin, az érzések, talán olyan érzések perifériáin, amelyeket szégyellünk; de az Úr ott van, hogy segítsen minket előrehaladni.

Az Úr továbbra is a perifériákon, a földrajzi és egzisztenciális perifériákon nyilvánítja ki magát. Jézus konkrétan felkeresi a bűnösöket, bemegy az otthonukba, beszél velük, megtérésre hívja őket. Emiatt kap is szemrehányást: „Nézzétek, micsoda Mester ez – mondják a törvénytudók –, nézzétek, micsoda Mester ez: bűnösökkel eszik, bemocskolja magát…” De azokat is megkeresi, akik nem tették a rosszat, hanem elszenvedték azt: a betegeket, az éhezőket, a szegényeket, a legkiszolgáltatottabbakat. Jézus mindig a perifériák felé megy. Állandóan a perifériák felé megy! És ennek nagy bizalmat kell ébresztenie bennünk, mert az Úr ismeri szívünk perifériáit, lelkünk perifériáit, társadalmunk perifériáit, városunk perifériáit, családunk perifériáit, vagyis azt a kissé homályos oldalt, amelyet – talán mert szégyelljük – nem mutatunk meg.

Ebben a tekintetben az akkori társadalom nem sokban különbözik a miénktől. Ma is van központ, és van periféria. Az Egyház pedig tudja, az a feladata, hogy az örömhírt a perifériáktól indulva hirdesse.

József, aki egy názáreti ács, és aki bízik Istennek a róla és fiatal menyasszonyáról szőtt tervében, arra emlékezteti az Egyházat, hogy tekintetét arra fordítsa, amit a világ szándékosan figyelmen kívül hagy.

József ma ezt tanítja nekünk: „Ne annyira azt nézd, amit a világ dicsér, nézd inkább a sarkokat, nézd a sötét szögleteket, nézd a perifériákat, azt, amit a világ nem akar látni.” Arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy annak adjunk jelentőséget, amit mások elvetnek. Ebben az értelemben ő valóban a lényeg tanítója: emlékeztet bennünket arra, hogy ami igazán értékes, az nem vonzza a figyelmünket, hanem türelmes megkülönböztetést igényel, hogy felfedezzük és nagyra értékeljük. Ami értékes, azt fel kell fedeznünk! Kérjük, járjon közben, hogy az egész Egyház visszanyerje ezt a tekintetet, ezt a megkülönböztető képességet, a lényeges dolgok értékelésének képességét. Induljunk újra Betlehemből, induljunk újra Názáretből!

Ma szeretnék üzenetet küldeni mindazoknak a férfiaknak és nőknek, akik a világ legelfeledettebb földrajzi perifériáin élnek, vagy akik egzisztenciális peremhelyzetben élnek. Találjatok Szent Józsefben arra a tanúságtevőre és védelmezőre, akire tekinthettek! A következő imával fordulhatunk hozzá, ezzel a „házi készítésű”, de szívből jövő imával:

Szent József, te, aki mindig bíztál Istenben, és az ő gondviselése által vezérelve hoztad meg döntéseidet, taníts meg minket arra, hogy ne annyira saját terveinkben, hanem az ő szeretettervében bizakodjunk! Te, aki a perifériáról jössz, segíts, hogy megfordítsuk tekintetünket, és azt részesítsük előnyben, amit a világ elvet és peremre szorít! Vigasztald meg azokat, akik egyedül érzik magukat, és támogasd azokat, akik csendben az élet és az emberi méltóság védelmezésén dolgoznak! Ámen.

A Szentatya felhívásai az általános kihallgatás végén:

Olaszországban holnap tartjuk a püspöki konferencia által kezdeményezett első nemzeti imanapot a visszaélések áldozataiért és túlélőiért. Kívánom, hogy ez a kezdeményezés alkalom legyen az elgondolkodásra, az érzékenyítésre és az imára, hogy támogassuk az áldozatok emberi és lelki felépülését. Mindazoknak, akik a családban, a plébánián, az iskolában, a szabadidős és sportlétesítményekben nevelési felelősséget viselnek, megkerülhetetlen kötelessége, hogy védelmezzék és tiszteljék a rájuk bízott serdülőket és fiatalokat, mert éppen ezeken a helyeken történik a legtöbb visszaélés.

Gondolok a Borgo Valbelluna és a környék dolgozóira, akik foglalkoztatásuk jövőjéért aggódnak. Kínzó problémáikat látva csatlakozom a térség püspökeihez és plébánosaihoz, és szeretném kifejezni közelségemet hozzájuk. Sürgető felhívást teszek közzé, hogy ebben a helyzetben, mint más hasonló helyzetekben, melyek sok családot állítanak nagy nehézségek elé, ne a nyereség logikája, hanem a tisztességes és szolidáris elosztás logikája érvényesüljön. Minden munkaügyi kérdés középpontjába mindig az embert és annak méltóságát kell helyezni! Ha valakinek nincs lehetősége a kenyérkeresetre, az elveszíti méltóságát! Sokat kell imádkoznunk ezekért az emberekért!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír