1919. november 16-án vonult be Budapestre a Nemzeti Hadsereg élén Horthy Miklós fővezér. A főváros népe szinte egy emberként várta ezt a vasárnapot, a két forradalom zűrzavara, a vörös terrorra következő román megszállás után a jogfolytonosság helyreállításának nyitányát. Az alábbiakban a korszak két jelentős, liberális napilapjának az írásai alapján idézzük fel ezt az eseményt, s Magyarország utolsó királykoronázó hercegprímásának beszédét.

Az Újság című liberális napilap (szerkesztői Ágai Béla és a jeles író, Kóbor Tamás) a bevonulás napján vezércikkben köszöntötte a fővezért, akit három és fél hónappal később a nemzet akarata a kormányzói székbe emelt:

„Ha komolyan kételkedett valaki Budapest magyar voltában, látva a hatást, amit Horthy bevonulása kelt, le fog tenni kétségéről. Ha nem célja a ráfogása, örülni fog, hogy csalódott. Horthy bevonul s magyarrá válik még a közömbös is. Ezt meg lehet érezni. Forrt az utca Károlyi Mihály előtt is, forrt a kommunisták boszorkányüstje körül is, de oly igazán, oly szívesen, oly lelke szerint az éljen nem lobogott ki a lelkekből, mint most, amikor Horthy bevonul.

Érezze át mindenki, hogy itt lüktet a magyar nemzet életere a Horthy seregében. Ezzel az érckészlettel mindent meg lehet menteni. Horthy Miklós és serege a nemzeté és nem párté, nem politizál, hanem rendelkezésére áll a magyar kormánynak. Szálljon magába a politika és érezze át a rettentő felelősséget. Nem mindegy, hogy ezt a nagyszerű nemzeti erőt hogyan használják föl. Igenis, olyan erősség, amilyen senki másnak nincsen. Ez az erősség okos, lelkiismeretes kormány rendelkezése alatt meg tudja menteni az országot. Elvakult, könnyelmű politika pedig el tudja veszejteni ezt a gyönyörű utolsó sarját is a magyar léleknek.

Horthy bevonul…

A nemzet életét hozza. Idehaza becsüljük meg, erősítsük, hogy erősödjünk tőle s vigyázzunk reá. A polgári Magyarországnak méltónak kell lennie Horthy harcos Magyarországához.”

Horthy bevonul. Az Ujság 1919. november 16., 1. o.

A bevonulás után két nappal (hétfőn ugyanis nem jelentek meg a lapok, akkor a vasárnap valóban vasárnap volt, tehát az Úr megszentelt napja) részletes beszámoló olvasható a Nemzeti Hadsereg budapesti fogadtatásáról. Az Ujság állandó, címoldali rovatának címe: Rovások. Köztudott, Kóbor Tamás írta ezeket a szövegeket. Részlet a november 18-án megjelent Rovásokból:

„Ha bűnösnek mondja Budapestet Horthy, hajtsuk le fejünket abban a tudatban, hogy bűnünktől megtisztultunk. Az atya korholása ez, mely a kemény szóban már a feloldást is megadja. Hogy ne volnának bűneink? Valóban Budapest volt az ország vezetője, s ahova értünk ezen az úton, mondhatjuk-e, hogy jó helyre értünk? Legfölebb azt, hogy nem ezt akartuk, nem így gondoltuk. Hogy rabjai voltunk az erőszaknak, hogy meglapultunk fegyvertelenül a fegyveresek előtt, hogy a nyomorult kenyérért cselédsort vállaltunk, – helyes volt-e? Legfölebb mentegetődzhetünk, az első rabságba a nemzeti eszme képét öltő csalás csábított bennünket, s mire kiábrándultunk, már a másik erőszak gúzsba kötött. Nem, a szemrehányást épp úgy kell fogadnunk, mint a bizalmat, hogy ezentúl jobbak, erősebbek, bátrabbak és önfeláldozóbbak leszünk. Hogy lehettünk volna, mutatja Horthy és serege, akik voltak jobbak. Hogy ezentúl leszünk, azt a keserves lecke mellett megkönnyíti nekünk a Horthy példája és segítsége.

‘A magyar nemzeti hadsereg zászlói alatt egyesüljön a magyar nemzet egyetlen testvéri szövetségbe’. A magyar hadvezér mellett a magyar főpap hirdeti a nemzeti eszmét és a keresztény erkölcs tartalmát, a testvériséget és a szeretetet. Ez az a keresztény Magyarország, melynek ellenzője nincs és nem lehet. Csernoch János, Magyarország bíboros hercegprímása, az ő oltári magasságában szintén nem politizál, de szól a politikusokhoz. Az eszme, az igazság a fő – az út mindig csak hozzájuk vezethet. Gyönyörű, szent és magyar vasárnap! Zord téli szelek szárnyán a világosságot árasztotta erre a szegény, megtépett, tévelygő országra.”

Rovások. Az Ujság 1919. november 18., 1. o.

A szintén liberális Budapesti Hírlap vasárnapi száma ugyancsak vezércikkben köszöntötte a nemzet hadseregét és annak fővezérét. A főszerkesztő, Rákosi Jenő ezekkel a szavakkal zárta írását:

„Mint Csaba vezér hadsorai, úgy jönnek s mint Árpád honfoglalói állanak az új honalapítás munkájába. Hozzák Szent István keresztjét, Botond csillagos buzogányát, megdöngetni a megsanyargatott magyarság nevében Európa kapuit; hozzák Lehel kürtjét, melynek hangjaitól megremegnek Jerikó falai: de hozniok kell lelkükben és karukban Könyves Kálmán király bölcsességét, tudománytiszteletét és humanizmusát, Mátyás király igazságosságát; ekkor lesznek ők méltó utódai a történelmi magyar koszorús vitézeknek, dicsőségük örökösei, szegény, tépett, rnegcsúfolt és megalázott, kifosztott és kálváriájának végére még mindig nem ért hazánk utolsó reménye.

Üdvözlet vitéz fiainknak, üdvözlet vezérüknek. Döngő lépésük e megtántorodott főváros kövezetén verje föl a visszhangot minden magyar szívben, mely hazája feltámadásáért dobog és új életéért minden áldozatra kész.”

Nemzeti hadsereg. Budapesti Hirlap, 1919. november 16., 2. o.

Két nappal később, a keddi lapszám vezércikkében szintén Rákosi Jenő méltatta a fővezért:

„Sem pártok, sem kormányok eddig el nem bírták helyzetünk emberfölötti súlyát. Ideje, hogy forradalmi bonyodalmaink kuszált csomójába a katona vágja bele tiszta kardját. Horthy Miklóst oly nemzetség adta az országnak, melyben a polgári becsület, a magyar hazafiság, a katonai erkölcs, az igazságosság családi hagyomány volt. Ezek azok az erények, melyek nélkül ma Magyarországon segíteni nem lehet. Mindünkben van valami ezekből. De mindnyájan együttvéve nem érünk ma annyit, mint EGY ember, akiben e tulajdonságok vannak együtt. És ha ez az ember fizikai hatalommal is rendelkezik, amely bálványozza őt: akkor ha nem tud is segíteni a jelen nehéz nyomorúságain, de a jövőbe nyíló kapunak aranykulcsa az ő kezében van.”

Horthy kardja. Budapesti Hírlap, 1919. november 18. 2. o.

A bevonulás napján délelőtt, az Országház előtt, Tormay Cécile író adta át a fővezérnek a magyar asszonyok zászlóját, de előtte „misét kezdett pontifikálni a bíbornok hercegprímás az alkalmi oltárnál”, s „a mise különböző részleteinél a tüzérség többször dísztüzet adott” – olvassuk a Budapesti Hírlapban. A mise után a magyar asszonyok zászlóját Csernoch János hercegprímás, Petry Elek református, Raffay Sándor evangélikus püspök és Józan Miklós unitárius esperes áldotta meg. Csernoch János rövid beszéde:

„Isten áldása legyen e zászlón és mindazokon, akik azt a jog és igazság védelmére, a keresztény Magyarország oltalmára bátran és holtig elszántan követik. Sugározzék e zászlóról büszke öntudat, törhetetlen kötelességérzés, hit és bizalom minden magvar katona szívébe. Tekintsen e zászlóra minden magyar polgár mélységes tisztelettel, mint a magyar nemzet erejének, bátorságos békéjének, szeplőtlen becsületének és hősiességének szent szimbólumára. A magyar nemzeti hadsereg zászlói alatt egyesüljön a magyar nemzet egyetlen testvéri szövetségbe. A szeretet legyen közöttünk az uralkodó törvény és az új szövetségnek ezen új törvénye uralkodjék az egész keresztény világon. Ahol elhagyják a szeretet törvényét, ahol elhagyják az igazságot és a jogot, ott ez a zászló, mint a magyar nemzet lobogó haragja, szálljon reá a bűnös makacsságra. Isten angyalai vezessék ezt a zászlót békés és diadalmas utakon. Lássák meg mindnyájan, akik kínos szenvedések, keserű megpróbáltatások és szörnyű megaláztatások után, epedő vággyal és égő sóvárgással várják a dicsőségesen föltámadó keresztény Magyarországot. Úgy legyen!”

Budapesti Hírlap 1919. november 18., 5. o.

www.katolikus.ma