Az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatják Márton Áron püspök 1947. január 1-jén, a gyulafehérvári székesegyházban elhangzott beszédét, melyet a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye honlapján tettek közzé.

Rosszak az idők, mert rosszak az emberek...

Gondok és aggodalmak között lépjük át az új esztendő küszöbét. És ez már a nyolcadik újév napja, amely szenvedések és rossz sejtelmek komor hangulatával köszönt reánk.

A háborút hivatalosan felszámolták. A nagy csatatereken nem zajlik a véres torna, s nem ugatnak a vérszomjas acélkutyák. Egyes népek hozzá is fogtak, hogy a véres iszapot, hullákat és üszkös romokat eltakarítsák. De a lelkekben még nyugtalanság remeg. Az emberek az új év küszöbéről bizalmatlanul kémlelik az elkövetkezendő események jeleit. És bizalmatlanul, gyanakodva figyelik egymásban is, hogy ki a jó barát és ki az ellenség. Helyénvaló és fölötte időszerű tehát, hogy megkérdezzük: Honnan van ez a kínzó bizonytalanság?

„Rosszak az idők, mert rosszak az emberek – mondotta a Szentatya egyik minapi beszédében. – Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők.”

A beomlott ház romjain

A keresztény ember tehát úgy látja, hogy a bajok oka nem a külső körülményekben van, hanem az emberi lélekben. Így látják ezt egyébként a világ bölcsei is, akik az emberiség és a keresztény kultúra sorsáért aggódva felelősségtudattal és segítő szándékkal vizsgálják a világválság mélyebb okait. Egyhangúan állítják, hogy az ember láthatatlan világában, érzéseiben és gondolkozásában ment végbe olyan változás, mely megrontotta a világ külső rendjét is. Az ember döntötte ki a társadalmi élet tartóoszlopait és borította magára a házat. Most a beomlott ház romjain ülve tapogatja a sebeit, s azon töpreng, hogy kezdje el a romok eltakarítását és az új épület építését.

De: hogy jutottunk ide? Az ember gondolkozását ki vagy mi befolyásolta és változtatta meg annyira, hogy botorul, vak Sámson módjára magára ontsa a saját házát? Ki a felelős?

A folyamat századokkal ezelőtt indult, és több irányból ásta alá az élet alapjait. A kialakult szerencsétlen helyzetért és gyászos következményeiért pedig a modern írástudók, törvényhozók és farizeusok a felelősök.

Az írástudók árulása

Felelős az a természettudományos irányzat, mely elég lelkiismeretlen és komolytalan volt, hogy kétes értékű tudományos feltevések, ún. hipotézisek alapján az ember isteni származását tagadásba vegye. Az igazi nagy tudósok alázattal térdeltek le Isten nyomai előtt, melyeket a természet nyitott könyvében mindenütt felfedeztek. Akadtak azonban olyanok is, akik meghamisították a nagyok gondolatait, a meghamisított gondolatokat katedrákról és népszerűsítő füzetekkel kidobták a tömeg közé, s ezzel a méreggel az Istenhez vezető legfinomabb hajszálgyökereket rothasztották el.

Felelős az a bölcselet és pedagógia, mely a kereszténység egyik legnagyobb hittételét, az eredeti bűn létezését letagadta. Több mint kétszáz éve tartja magát – ellentétben a keresztény tanítással – egy olyan felfogás, hogy az ember rossz hajlamok nélkül, jónak születik, s ha elromlik, ennek a kedvezőtlen körülmények, az úgynevezett környezet az oka. Hiába mondott ellene ennek a feltevésnek maga az élet, hiába cáfolta meg bűnökkel és gaztettekkel a mindennapi tapasztalat, felelőtlen társadalomtudósok és nevelők még hangosabban hirdették az ellenkezőjét, s a nyárspolgár, akinek a napi bűnözés úgyis kényelmetlenül nyomta a lelkiismeretét, szívesen elhitte a színes hazugságot, hogy a bűneit áttolhassa a körülményekre.

Felelős az az irodalom, mely az említett tudományok szólamait és féligazságait lefordította a tömegek nyelveire, s könnyed, regényes és elbeszélő formában továbbadta, és a könnyelműséget és felelőtlenséget széles körök életfelfogásává tette.

Felelős az a művészet, amely – követve az irodalmat – szakított az óriás elődök nagy hagyományaival, s a kereszténység természetfölötti tényeinek és időtlen gondolatainak – a művészet egyetlen méltó tárgyának – a megfogása helyett ereje legjavát és hatalmas tömegnevelő lehetőségeit a testiség, s a bűnös és kicsinyes és szellemtelen polgári élet ábrázolására pazarolta.

Felelősek az államok, melyek – szintén engedve annak a korszellemnek, melyet a tudomány, bölcselet, irodalom és művészet szuggeráltak – törvényeikkel egymásután lazították meg a legnagyobb erkölcsi kötelékeket. A felvilágosultság és a helytelenül értelmezett szabadság nevében egymás után szabadították fel az állhatatlan házasokat a házasság felbontására, a lelkiismeretlen szülőt a gyermek elhagyására, az erőset a gyenge elnyomására, a gazdagot a szegény kihasználására, a többségi népet a kisebbségi nép, a többségi állampolgárt a kisebbségi állampolgár, egyik fajt a másik faj, sőt: egyik vallást a másik vallás üldözésére.

Felelős az a képmutató társadalom, mely az államok keresztény és erkölcsellenes törvényeit megtapsolta és elfogadta. Kereszténynek mondotta magát, vasár- és ünnepnapokon kegyes arcot öltött, hithűségével a kaporból és mentából tizedet fizető farizeusmódján kérkedett. De élete a valóságban pogány élet volt: templom után és a hét többi napjain nyugodtan elkövette a maga uzsoraüzleteit, elhelyezte a rágalmazó megjegyzéseit; szalonjaiban és kaszinóiban vitatta a házaséletről vallott felfogást, szórakozásaival, szabados életmódjával és felelőtlen közéleti szereplésével megtagadta a keresztény elveket.

Megalkuvók a papi palástban

És – végül, de nem utolsósorban – felelősök azok a vallások és azok az egyháziak, akik a mindenkori hatalom előtt szolgalelkűen meghajoltak, ma ennek, holnap az ellentétes irányzatnak az uszályába kapaszkodtak, az igazság és a nagy erkölcsi törvények védelméről gyáván lemondtak, a hatalom törvénytelenségeinél asszisztáltak; akik a korszellemmel mindig kiegyeztek ötven százalékra, a maguk hűtlen és elvtelen magatartásának az igazolására mindig olyan mentségeket találtak ki, hogy az igazságba és az erkölcsbe vetett hitet és az erkölcsi tekintély hitelét a hűséges és jó szándékú hívek lelkében is megölték.

Ezeknek a szellemi és erkölcsi árulásoknak, ennek a nagy aposztáziának a következménye a mai ember tragédiája. Amilyen mértékben fordult el Istentől és törvényeitől, olyan mértékben tompult el a lelkiismerete. Az ellentmondások és következetlenségek úgy megzavarták az erkölcsi érzékét, hogy már nem tesz, és maholnap nem is tud különbséget tenni a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a megengedett és a meg nem engedett, a tisztességes és a tisztességtelen, a becsületes és a becstelen cselekedetek: az erény és a bűn között. Eltűnt a jog és az igazság tisztelete, és eltűnt a szeretet. Helyettük az erőszak, az önzés és a hazugság vette át az uralmat a társadalmi élet fölött. Ami nem megy csellel, hazugsággal vagy megtévesztéssel, azt megveszik pénzzel, vagy kikényszerítik erőszakkal. Lelkiismeret-furdalások, erkölcsi gátlások nem feszélyezik sem a kicsiket, sem a nagyokat.

Az élet ítélete

Az élet nem sokat törődik a politikusok, még a tudósok fecsegésével és képzelődésével sem, amíg az fecsegés és képzelődés marad. De ha a fecsegő ember a képzelet világából leszáll a földre, s a gondolatnak, mely az agyában született, testet akar adni, az élet azonnal felmozdul s összetöri a képzelet legcsillogóbb építményét is, ha az nem illeszkedik bele az Isten által megállapított rendbe.

Így törte össze a szuverén valóság azokat a rendszereket, elképzeléseket, eszméket, amelyekért a mai ember lelkesedett, s amelyek gazdasági, társadalmi, politikai életét irányították. Mindenik a teljes boldogságot ígérte, s ma örülnünk kell, hogy az emberi életnek és a kultúrának legalább egy részét megmenthettük a történelem legvéresebb háborújától. Mindenik a szabadság varázsos igéjével toborozta a tömegeket a maga táborába, s ma bilincsekben vergődik az emberi gondolat is.

Vagy... vagy...

Isten időnként alkalmat ad, hogy az emberi életnek és az Isten által megállapított rendnek, a látható és a láthatatlan világnak az összefüggését a saját szemeinkkel lássuk, szinte kézzel kitapintsuk. A most élő nemzedékeknek megadatott ez az alkalom. Ma a fájó élet ezer hangon sikoltozza az apostol kérdéseit: „Mi része van az igazságosságnak a gonoszsággal? Vagy mi társulása a világosságnak a sötétséggel? Vagy mi egyessége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi része a hívőnek a hitetlennel?” (Vö. 2 Kor 6, 14–16). Az események feltárták a nagy hazugságok és ellentmondások összes veszélyeit, s a világ vezetői roskadoznak a kérdések megoldásának és a veszélyek elhárításának a súlya alatt. S mi még kérdezni is alig merjük, hogy mi következhetik, ha ennek a nemzedéknek sem lesz elég bátorsága elválasztani a világosságot a sötétségtől, az igazságot a hazugságtól, a hitet a hitetlenségtől, Krisztus ügyét a Béliál ügyétől? ...

Új élet: igazságban és szeretetben

„Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők” – ez az idők parancsa, és ez számunkra az újévi feladat. Elpogányodtunk, s pogány szenvedések szakadtak reánk. Hűtlenek lettünk az igazsághoz, s igazságtalanságokat kellett elszenvednünk minden nap. A szeretetet régen elfeledtük, s önző, könyörtelen emberekkel van nap nap után dolgunk. Komolyan kell tehát vennünk és szó szerint meg kell tartanunk mindazt, amit Isten egyszülött Fia kihirdetett és az Anyaszentegyház az Ő nevében tanít. A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk. A hétköznapok jelentéktelen feladataiban is az igazságot és a szeretetet kell érvényre juttatnunk. Vagyis: újból keresztényeknek kell lennünk ízig-vérig, hogy emberekké nemesedjünk, a földön emberi életet élhessünk, és Isten áldására méltók legyünk.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok Tisztelendő Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden embertársamnak az Úr Jézus nevében boldog új esztendőt.

Forrás: Márton Áron hagyatéka 7. Karácsony. Összeállította és jegyzetekkel ellátta: Marton József. Marosvásárhely, 2010, Mentor Kiadó. 112–118. p.

Magyar Kurír