Bátran írhatom le, hogy a mai világvándorok útja bármerre is tartson, Székelyföldön át vezet. Pár évvel ezelőtt egy Németországból gyalogosan útnak indult fiatalember pihent meg a csinódi tanyánkon, majd őt követte 2019-ben egy lengyel lovas zarándok, aki Jeruzsálembe tartott, 2022-ben pedig két szamaras világvándor töltött az udvarunkon egy éjszakát.

A két szamárral világot járó Cindy és Michael egy júniusi késő délután érkezett meg hozzánk. Az előző állomáshelyük Csíkmindszenten volt, ahonnan a nyolcgyermekes barátunk irányította az Úz-völgye felé őket. Nagy feltűnést keltettek a településen, hiszen itt szamarat senki sem tart. A szomszéd gyermekek, akik nem látták őket bejönni a kapunkon, csak a szamarak nagy füleit látták a kerítés fölé magasodva, azt hitték, hogy megszamarasodtunk.

A felmálházott szamarak látványa a családom minden tagját derűssé tette és az angolul jól beszélő váratlan vendégeknek sátorhelyet és mosdási lehetőséget kínáltunk, majd meghívtuk őket vacsorára. A szamarak vödrökben friss kútvizet kaptak, aminek nagyon örültek, majd elkezdtek legelészni.

Az éjbe nyúló beszélgetés során kiderült, hogy a francia Cindy indult útnak hamarabb. Ő egy Franciaország és Svájc határvidékén lévő alpesi falucskában él a szüleivel és 13 esztendeje vásárolta a Mina nevű szamarát azért, mert a lova túl egyedül érezte magát. Erre a nagy utazásra 2020. szeptember 10-én, éppen a születésnapján indult. Három hét alatt átgyalogolt a szamarával és a Nenette névre hallgató kiskutyájával Svájcon, majd 11 hónapot barangolt Olaszországban. Itt a vírushelyzet miatt rostokolt 4 hónapig, de ezalatt kapott munkát. Útja során Rómába és a Vatikánba is eljutott. Szamarával még a Szent Péter térre is beengedték. Szlovéniában 4 hónapot töltött, s ebből kettőt juhok mellett dolgozott. Magyarországra 2021. december 22-én érkezett meg, s két nappal később egy magyar család meghívta, hogy töltse velük a szentestét. Amikor a családfő meglátta a szamarával, azt mondta, hogy olyan mintha Mária lenne. Végül ennél a családnál ki is telelt. Azóta úgy beszél róluk, hogy „az én magyar családom.” Milyen érdekes ez a francia-magyar kapcsolat az országunk és nemzetünk feldarabolásának századik esztendejében! 

A hatvanadik évében járó németországi Michael a Fekete-erdőtől 2021. április 10-én indult útnak a Vaillant nevű szamarával. Végzettségét tekintve útépítő mérnök, de 6 évvel a nyugdíjazása előtt otthagyta a munkahelyét és világjárásba kezdett. Kerékpárral bejárt több európai országot, majd motorkerékpárra váltott, s bejárta a Közel-Keletet és egész Afrikát. Végül azt érezte, hogy a kétkerekű járművek túl gyorsak neki és átváltott a sokkal lassúbb szamárra. Ő háromgyermekes családapa, de elvált a feleségétől. Amióta vándorlásra adta a fejét a nagyobbik fia megszakította vele a kapcsolatot; a kisebbik fia elfogadja ezt a helyzetet és időnként beszélgetnek telefonon; a lánya, aki keresztény, büszke az édesapjára.  

Michael Svájcon keresztül jutott el Ausztriába, majd innen Csehországon és Szlovákián át Magyarországra, ahol összesen 4 hónapot töltött. A magyarokról az a véleménye, hogy kedvesek, vendégszeretőek és befogadóak. Valamelyik magyar szállásadója feltett róla képeket a közösségi oldalára és ezúton a Cindyt vendégül látó család is tudomást szerzett arról, hogy Magyarországon tartózkodik még egy szamaras világvándor. Ügyes szervezés eredményeként összehozták őket a Balaton partján. A találkozás óta együtt folytatják útjukat. Mire Erdélybe értek nemcsak a két ember, hanem a teherhordó jószágok is összeszoktak. Erdélyben többnyire a természetben szálltak meg, ezért kevesebb emberrel volt közvetlen kapcsolatuk, de akikkel összehozta a sors őket, azok mind érdekesek és kedvesek voltak számukra. Székelyföldön több szállásadójuk volt, és itt továbbinduláskor mindig kaptak egy nevet, akit a következő állomáshelyen bizalommal kereshettek. 

A vándoroknak minden ingóságuk a szamarak hátára van erősítve. A vízhatlan bőröndszerű oldaltáskákban viszik magukkal a téli-nyári ruháikat és a száraz élelmeket. Van egy kis gázzal működő főzőkályhájuk is, amin rizst, laskaféléket és teát főznek. A kutyának is cipelik az eledelt. Az oldaltáskák közé vannak elhelyezve a hálózsákok, a sátor, edények, itatóvedrek a szamaraknak és a Mina hátán még egy kis ketrec is amiben kutya utazik, ha a gyaloglásban elfárad. A felszerelésükhöz tartozik még egy kis napelem, amivel a telefonjaikat töltik fel. Van elemlámpájuk, vizes kulacsuk és tisztálkodási eszközeik. Igyekeznek legalább havonta egyszer olyan kempingben megpihenni, ahol mosógépet is használhatnak, de gyakran patakokban mossák ki a ruháikat. Ötletes megoldás, hogy a szamaraknak laskaszűrőből készítettek szájkosarat, hogy útközben ne tudjanak legelészni. Érdekes a gumiba öntött patkó is, amit a szamarak első lábaira húznak fel a gyaloglás idejére. A vándorok haladnak elöl, s utánuk ballagnak sokszor ímmel-ámmal, de mindig kitartóan a szamarak. Nem sietve, meg-meg állva naponta úgy 15-20 km-t szoktak megtenni. 

Arra a kérdésünkre, hogy miért nem lóval vándorolnak, azt válaszolták, hogy a lóról a lovas lenéz a mellette álló emberre és ők nem akarnak senkire lenézni, hanem mindenkivel ugyanazon a szinten akarnak beszélgetni. Ezen kívül a szamár megnyitja az ajtókat. Szerintük szamárral utazni a legcsodálatosabb dolog, hiszen ezt a mókás kinézetű állatot nemcsak a gyermekek kedvelik, hanem a legtöbb felnőtt is elmosolyodik, amikor meglátja. Az a tapasztalatuk, hogy a szamarakon keresztül őket is mindenhol elfogadják és befogadják.

Jó kedélyű és edzett fizikumú vándoraink Kászon felé vették az útjukat, hogy majd Kézdiszéken és Moldvábán át ősz végére Bulgáriába jussanak. Búcsúzáskor megkérdeztük tőlük, hogy miért csinálják ezt az egészet. Amire Cindy válasza csak ennyi volt: Miért ne?

Sepsiszéki Nagy Balázs