A csend, amely Jézus halála után a világra borul, olyan csend, amelyben megszületik a remény. Mickaël Le Nezet atya, Rochefort plébánosának gondolatai.

A Szanhedrin embereinek nem volt szükségük hosszas vitatkozásra, hogy döntsenek. Az ügy már régóta eldőlt. Jézusnak meg kellett halnia! Minden tehát nagyon gyorsan zajlott. Jézust egyik helyről a másikra rángatták, hogy megvádolják, kigúnyolják, elítéljék és megöljék. Mi meg csak nézzük, hogyan következnek ezek a jelenetek egymás után. Tanúként vagyunk ott, talán egy kicsit cinkosként is, bizonyára egy kicsit félve, hogy azt ne mondjam, gyáván, mint Péter apostol. Áradnak a szavak, összefolynak az igaztalan vádak, a Jézus halálát követelők aljas kiabálásai, az ellene hangoztatott hazugságok, egy olyan farkascsorda dühkitörése és agresszivitása, amely készen áll a véres széttépésre.

Csend uralkodik

Jézus kereszthalála kell ahhoz, hogy minden megálljon, hogy megszűnjenek a zajok, a kiáltások, a hazugságok, és átadják helyüket a csendnek. Vége van. Jézus halála elhallgattatja az emberek gonoszságát és gyávaságát, és véget vet az elszabadult erőszaknak és gyűlölködésnek. „Beteljesedett.” (Jn 19,30) Hirtelen csend lesz. Ez előtt az eltorzult ember előtt, aki már nem is hasonlít emberre, elcsendesül a sokaság, amelyről Izajás beszél. Elcsendesül, mert tudatosul benne, hogy az ember milyen messzire képes elmenni féltékenységből, büszkeségből, kicsinyes számításból és hatalomvágyból. Elcsendesül eme emberiség előtt, amely Isten nélkül akar meglenni, sőt, akár magát is Istennek tartja.

De ez a halálos csend, amely Jézus Krisztust körülveszi, mégis már a meghirdetett győzelem helye. Ez az a csend, amely megelőzi a Jelenések könyvében a harsonák megszólalását. Ez az a csend, amely megelőzi a Teremtés könyvében Isten teremtő munkáját. Ez az a csend, amelyből a bölcsesség és a bátorítás szavai fakadnak, olyanok, mint Jézus szavai a házasságtörő asszonyhoz: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,11)

Igen, vannak olyan csendek, amelyek már az életet hirdetik. Vannak csendek, amelyek tele vannak reménységgel. Vannak csendek, amelyek a szeretet bizonyságai. Ilyen Krisztus csendje a kereszten. Ez nem a szomorúság és a bevégződés csendje, hanem az Atyaistenbe vetett bizalom csendje, aki a neki engedelmeskedőket elvezeti a végleges győzelemre, az örök életre.

Amikor nincs mit mondani

Nagypénteken Krisztus erre a csendre hív minket. Arra, hogy álljunk meg csendben a szenvedők mellett, hogy ne szólaljunk meg az emberek abszurditását látván, hogy maradjunk csendben, amikor nincs mit mondani, hogy megízleljük a csendet, amely a béke helye. A világnak nagyon nagy szüksége van a csendre, hogy újjászülessen. Az életünknek is nagyon nagy szüksége van a csendre, mert ebben a csendben Krisztussal kapjuk meg a mindennél, még a halálnál is erősebb reményt. Ebben a csendben tanuljuk meg Krisztussal azt a türelmes bizakodást, amely lehetővé teszi, hogy elviseljük a megpróbáltatásokat. Ebben a csendben alakul ki Krisztus segítségével bennünk a szolidaritás embertestvéreinkkel. Ebben a csendben nézzük azt, akit átdöftek, hogy megkaphassuk az élet Lelkét, amelyet már ma nekünk ad, és akkor az emberek keresztjeinek tövében állhassunk.

www.katolikus.ma