Drága jó Albin atya, életed akárcsak Domokos, Salvator, Antal, Ervin atya és a többi szentéletű ferences atya élete számomra örök példakép! Hálás vagyok a gondviselésnek amiért kicsinységem ellenére a ti nyomotokba járhatok, imádságos életetek által által megszentelt munkátokat folytathatom.
Albin atya lelkületű fiatalokért imádkozom, hogy e gyönyörű életforma, a ferences szerzetesi élet kárpátmedencében még sok értékes gyümölcsöt hozzon az itt élő emberek számára!
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba t.
Nevét ritkán emlegetik, pedig volt, amikor – 1941-ben – történelmi helyzetben lett Márton Áron támasza.
1914. február 1-én született Gyergyószárhegyen, az ottani ferences kolostor közelében, ahol Kájoni János a XVII. századi ferences tudós várja feltámadását. A keresztségben a Sándor nevet kapta. Belépett a ferences rendbe, és az Albin nevet vette fel – Szent Albin püspök a korai középkorban Galliában élt, és a beteg gyermekek védőszentje. Teológiai tanulmányait a vajdahunyadi ferences főiskolán végezte, ami után 1936. június 11-én szentelte pappá Vorbuchner Adolf püspök.
A második világháború alatt Nagyszebenben volt hitoktató, és közben részt vett a dél-erdélyi szórvány lelkipásztori ellátásában. Itt érte az a helyzet, amiben veszélybe kerültek az Antonescu-féle Romániában, Dél-Erdélyben működő katolikus iskolák. Ezt az előzte meg, hogy a romániai német püspökök, Augustin Pacha temesvári katolikus püspök és Wilhelm Staedel nagyszebeni evangélikus püspök átadták a felekezeti iskoláikat a Romániai Német Népcsoportnak, ami lényegében államosítást jelentett. Ez nyomást jelentett Márton Áronra, hogy ő is adja át a dél-erdélyi katolikus iskolákat a Romániai Magyar Népközösségnek. Értelem szerint ez is államosítást jelentett volna, ha Márton Áron belement volna ebbe.
Jakabffy Elemér, a Lugoson kiadott Magyar Kisebbség c., európai rangú kisebbségtudományi és jogi folyóirat alapítója és főszerkesztője érzékelte, hogy mekkora nyomás nehezedik Márton Áronra. Ezért vitát „provokált” folyóiratában. A vitaindító cikkben az általa második nemzedéknek nevezett, 1937-es Vásárhelyi Találkozó nemzedékét szólította meg, értelem szerint azokat, akiket Dél-Erdélyben, román fennhatóság alatt el tudott érni. Jakabffy Elemér természetesen tudta a „vita” kimenetelét, tudta, hogy minden hozzászóló az iskolák megtartása mellett foglal majd állást. És tudta, hogy a „vita” kimenetele nagy terhet vesz le Márton Áron válláról. Jakabffy Elemér a Magyar Kisebbség 1941. június 1. számában tette közzé az állásfoglalásra felszólító írását. A hozzászólások az augusztus 1-i számig érkeztek, a Magyar Kisebbség kéthetenként megjelenő folyóirat volt.
Az erdélyi magyarság többsége, az értelmiség is a Magyarországhoz 1940-ben visszakerült Észak-Erdélyben és a Székelyföldön élt. Az erdélyi magyar írók közül két jól ismert író maradt Dél-Erdélyben, Kacsó Sándor és Szemlér Ferenc. Ők is válaszoltak Jakabffy Elemér felhívására, és baloldali emberekként ők is a katolikus iskolák megtartása mellett foglaltak állást. A katolikus papok közül ekkor ketten írtak az egyházi iskolák védelmében: Vasvári Aladár brassói plébános nem a Magyar Kisebbségben, hanem a temesvári Déli Hírlap hasábjain foglalt állást; Keresztes Albin nagyszebeni ferences hitoktató pedig a Magyar Kisebbség 1941. július 16-i számában írt.
A Magyar Kisebbség cikksorozatát 1988-ban teljes egészében közzétettem a Márton Áron a lelkiismeret apostola c. könyv függelékében. Ebben Keresztes Albin állásfoglalása valamivel több, mint három oldalt tesz ki. Ő 1937-ben, fiatal papként nem vett részt a Vásárhelyi Találkozón, de ekkor, 1941-ben idézte a találkozó Tamási Áron által megfogalmazott hitvallásának első pontját: „Az erdélyi magyar népkisebbségi élet irányítása csakis a keresztény erkölcsi és demokratikus nemzeti követelmények szerint történhetik.” Keresztes Albin ehhez tette hozzá: „A második nemzedék ragaszkodik a hitvallásos iskolához, biztosítva látja benne a nemzeti nevelés helyes irányát.” Tudni kell ehhez, hogy a Romániai Magyar Népközösség túlzott lojalitást mutatott az Antonescu-kormányzat iránt, Márton Áron többször bírálta ennek vezetését a hatalmi igazodás miatt. Azt pedig tudjuk, hogy 1941-ben mit jelentett a hatalmi igazodás. Keresztes Albin, Márton Áront támogatva, szembe ment a német orientációt jelentő hatalmi igazodással
Keresztes Albin, miközben kifejti, hogy a szülőknek Istentől adott joguk van arra, hogy gyermekeik nevelésének szellemét megválasszák, EGYÉRTELMŰEN ÉS HATÁROZOTTAN ELUTASÍTOTTA A NÉMET „PÉLDÁT”. Ezt írja: „A német példát mi nem vehetjük át szolgai módon. Különben is A NEMZETI SZOCIALIZMUS NEM EXPORT MÁS NÉPEK RÉSZÉRE.” A felvidéki Esterházy János szinte szó szerint ugyanezt írta a pozsonyi Esti Újság 1938. november 28-i számában: „Mi a kereszt helyébe nem helyezzük a nyilat, mi megmaradunk a krisztusi kereszt mellett (…) A NEMZETISZOCIALIZMUS NÉMET TERMÉK, ÉS NEM KIVITELI CIKK.”
Keresztes Albin ugyanazt a háborúellenes és náciellenes szellemet képviselte, mint Márton Áron. Egyszerű ferences papként, a nagyszebeni katolikus ifjúság nevelőjeként ott állt Márton Áron mellett – másokkal együtt jelezte, hogy a püspök nincs egyedül. Ezzel Márton Áronnak erőt adott. Márton Áron életének kronológiájából tudjuk, hogy a püspök 1945. április 25-én megköszönte neki a Nagyszebenben és környékén, a szórványban élő katolikusok között végzett munkáját.
Keresztes Albin az 1947-es erdélyi ferences sematizmus szerint ebben az évben a dévai ferences rendházban volt házfőnök. 1948. decemberében Déván letartóztatták, hogy miért, azt nem tudták megmondani neki. A dévai fogházból rövidesen a nagyenyedi börtönbe vitték. Nem emeltek vádat ellene, úgy védekezett, hogy tudatlanságot színlelt, mintha nem tudna semmiről. Ez így is volt, mert nem is történt semmi, ami a rendszer megdöntésére irányult volna, nyilván egy koholt perhez próbáltak információt gyűjteni. Amikor megtudta, hogy a börtönben munkalehetőség van, akkor jelentkezett, hogy ne legyen szem előtt, és saját gondolatait is rendezze. Ebben a munkában fát kellett vágni, és farakásokat rakni, nyilván a következő télre. 1949. júliusában közölték vele, hogy hazamehet.
Az erdélyi ferenceseket 1951. augusztusában a máriaradnai ferences kolostorba internálták. Innen 1952. májusában három különböző ferences kolostorba, mint internáló táborba osztották szét őket. Keresztes Albin a háromszéki Esztelnekre került, ahol ő lett az oda internált ferencesek házfőnöke. 1955-ben volt egy rövid életű nemzetközi enyhülés, amire Románia is adott, mert adtak valamit a nemzetközi közvéleményre. Bálint Salvatortól tudom, hogy 1956-ban még az is felmerült, hogy megszűntetik a ferencesek kényszerlakhelyét. Ebben az enyhébb időben, anélkül, hogy a kényszerlakhelyet feloldották volna, olykor alkalom volt arra, hogy elhagyja Esztelneket. Ekkor, 1956. őszén – még a magyar forradalom előtt – azt is megtette, hogy elutazott a dési kolostorba internált Benedek Fidél tartományfőnök ezüstmiséjére. Csoportkép is készült akkor az ott lévő ferencesekről, melyen Keresztes Albin is ott van, az itt róla látható kép annak a fényképnek a részlete.
Az 1956-os magyar forradalom leverése után újabb hidegháború következett, a kényszerlakhely ismét megszigorodott. Amikor az 1964-es amnesztia idején feloldották a kényszerlakhelyet, Keresztes Albin változatlanul Eszetleneken maradt, a község plébánosaként. A 80-as években előbb dévai plébános, majd szászvárosi házfőnök volt. Szászvárosban halt meg 1998-ban.
