Április 28-án 10 órakor a Szentatya a Velencében élő és a venetói egyházmegyékhez tartozó fiatalokkal találkozott a Basilica della Salute előtti téren egynapos lelkipásztori látogatása keretében. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A nap is mosolyog! Jó látni benneteket! Az együttlét lehetővé teszi számunkra, hogy – ha csak egy imán, egy pillantáson és egy mosolyon keresztül is – megosszuk azt a csodát, akik vagyunk. Mert mindannyian nagy ajándékot kaptunk, azt, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, és arra kaptunk meghívást, hogy megvalósítsuk az Úr álmát: hogy megéljük az ő örömét és tanúi legyünk az ő örömének.

Nincs ennél szebb dolog. Nem tudom, volt-e már annyira szép élményben részetek, hogy nem tudtátok magatokban tartani, hanem szükségét éreztétek, hogy megosszátok. Mindannyiunknak van része ilyen élményben, olyan gyönyörű élményben, amelyről érzi az ember, hogy meg kell osztania. Ezért vagyunk ma itt: hogy újra felfedezzük az Úrban azt a szépséget, akik vagyunk, és hogy örvendezzünk Jézus nevében, a fiatalos Isten nevében, aki szereti a fiatalokat, és aki mindig meglep bennünket. A mi Istenünk mindig meglep bennünket. Értettétek ezt? Nagyon fontos, hogy fel legyünk készülve Isten meglepetéseire!

Barátaim, itt Velencében, a szépség városában, egy szép találkozásban van részünk együtt, de ma este, amikor mindenki már otthon lesz, s majd holnap és a rákövetkező napokban honnan induljunk el, hogy befogadjuk és tápláljuk azt a szépséget, akik vagyunk? Honnan induljunk el, hogy megragadjuk ezt a szépséget? Az újrakezdéshez két igét javaslok, két gyakorlatias igét, mert ezek anyai igék: két, mozgást jelentő igét, amelyek Máriának, Isten anyjának fiatal szívét irányították, és irányítják a miénket is. Mária, hogy terjessze az Úr örömét, és hogy segítsen a rászorulón, „felkelt, és elment” (Lk 1,39). Felkel, és elmegy. Ne felejtsük el ezt a két igét, melyet a Szűzanya megélt előttünk.

Először is, felkelni. Keljünk fel a földről, mert a menny számára teremtettünk! Keljünk fel a bánatból, hogy magasba emeljük tekintetünket!

Keljünk fel, hogy talpon állva szembe tudjunk nézni az élettel, és ne a kanapén tespedjünk!

Gondoltatok-e már arra, elképzeltétek-e már, milyen egy az egész életét a kanapén töltő fiatal? Elképzeltétek-e már? Képzeljétek csak el! Vannak kanapék, amelyek tartóztatnak bennünket, és nem engednek felkelni. Kelj fel, hogy elmondhasd az Úrnak, hogy „itt vagyok”. Ő hisz bennünk. Fel kell kelnünk, hogy átvegyük azt az ajándékot, akik vagyunk, hogy elismerjük, mindenekelőtt, hogy értékesek és pótolhatatlanok vagyunk. „De atyám, pápa bácsi vagy pápa úr, nem, ez nem igaz, hiszen én csúnya vagyok…” Nem, nem! Senki sem csúnya!

Mindannyian szépek vagyunk, és mindannyiunkban kincs rejtőzik, gyönyörű kincs, melyet meg kell osztanunk, tovább kell adnunk másoknak.

Egyetértetek ezzel? Igen? És jól jegyezzétek meg, ez nem önteltség, nem, ez a valóság! Ennek felismerése az első lépés, melyet a reggeli ébredéskor meg kell tennünk: felkelsz az ágyból, és ajándékként fogadod magad. Felkelsz, és mielőtt belevetnéd magad ezernyi teendődbe, felismered, ki vagy, és hálát adsz az Úrnak. Azt mondhatod neki: „Istenem, köszönöm az életet! Istenem, segíts, hogy szívem mélyéből szeressem az életemet!” Ismerd fel, ki vagy, és köszönd meg az Úrnak! Mondhatod neki: „Istenem, köszönöm neked az életet! Istenem, segíts, hogy szívem mélyéből szeressem az életemet! Istenem, te vagy az én életem. Istenem, segíts ma nekem ebben…, abban… Tudod, Istenem, szerelmes vagyok, segíts, hogy növekedjen ez a szerelem, és aztán boldog párkapcsolatban végződjön!” Mindig annyi szépet lehet mondani az Úrnak. Aztán imádkozd el a Miatyánkot, melynek az első két szava az öröm kulcsa. Mondd: „mi Atyánk”, és ismerd fel magad szeretett gyermekként! Emlékezz arra, hogy Isten számára nem digitális profil vagy, hanem gyermek, és hogy van egy mennyei Atyád, te pedig a menny gyermeke vagy. „De Atyám, ez túl romantikus!” Nem! Ez a valóság, kedvesem, de ezt az életünkben kell felfedeznünk, nem a könyvekben! Az életben, az életünkben!

Mégis gyakran azon kapjuk magunkat, hogy egy negatív gravitációs erő ellen küzdünk, mely lehúz bennünket, nyomasztó tétlenség vesz erőt rajtunk, mely azt akarja, hogy mindent szürkének lássunk. Néha ez történik velünk. Mi tegyünk? Ahhoz, hogy felkeljünk – ne felejtsük –, először is hagynunk kell, hogy felemeljenek bennünket: hagyjuk, hogy kézen fogjon az Úr, aki sosem hagyja cserben azokat, akik bíznak benne, aki mindig felsegít, és megbocsát. „De én – mondhatnád – nem vagyok képes erre: gyarlónak, gyengének, bűnösnek érzem magamat, gyakran elesem!” De amikor így érzel, kérlek, változtass a nézőpontodon: ne a saját szemeddel nézz magadra, hanem arra a tekintetre gondolj, amellyel Isten néz rád!

Amikor hibázol és elesel, mit tesz ő? Ott áll melletted, és mosolyog rád, készen arra, hogy kézen fogjon, és felemeljen. Ez nagyon szép dolog: ő mindig ott van, hogy felsegítsen!

Mondok nektek valamit, amit ez sugall nekem. Szép dolog-e lenézni valakit? Szép vagy nem szép? Nem, nem szép. És mikor szabad felülről lefelé nézni egy emberre, mikor? Amikor segítünk neki felkelni. Csak akkor nézhetünk le egy emberre szépen, ha segítünk neki felkelni. Jézus is így tesz velünk, amikor elesünk. Ő lenéz ránk. Ez szép! Nem hiszed? Nyisd ki az evangéliumot, és nézd meg, mit tett Péterrel, Mária Magdolnával, Zakeussal és sok más emberrel: csodát tett a gyarlóságukkal. Az Úr csodát tesz a gyarlóságunkkal. És egy kicsit en passant: ti szoktátok olvasni az evangéliumot? Hadd adjak egy tanácsot. Van kis méretű evangéliumotok? Mindig legyen nálatok, és bármikor nyissátok ki, és olvassatok el egy kis részt belőle. Mindig legyen nálatok egy zsebméretű evangélium! Megegyeztünk? [Válaszolnak: „Igen!”] Gyerünk, bátran!

Isten tudja: amellett, hogy szépek vagyunk, gyarlók is vagyunk, és a két dolog együtt jár: egy kicsit olyan, mint Velence, mely egyszerre szép és törékeny. Szép és törékeny, van benne valami törékenység, amelyre vigyázni kell. Isten nem jegyzi fel a noteszébe a hibáinkat: „Ezt tetted, azt tetted…” Ő nem köti magát ehhez, hanem kinyújtja felénk a kezét. „De Atyám, nekem oly sok hibám és bűnöm van, amiért szégyenkezem.” De ne magadra nézz, hanem nézd a kezet, amelyet Isten nyújt feléd, hogy felemeljen! Ne felejtsd el: ha úgy érzed, hogy a lelkiismereted terhel, nézz az Úrra, és hagyd, hogy kézen fogjon!

Amikor a padlón vagyunk, ő felemelendő gyermeket lát, nem pedig megbüntetendő gonosztevőt.

Kérlek, bízz az Úrban! Ez már kezd egy kicsit hosszú lenni… Unjátok? [Válasz: „Nem!”] Jólneveltek vagytok, rendben!

És miután felálltunk, ránk hárul a felelősség, hogy talpon maradjunk. Először felkelni, aztán állni, talpon maradni, amikor kedvünk lenne leülni, hagyni az egészet, elengedni mindent. Nem könnyű, de ez a titok. Igen, a nagy eredmények titka az állhatatosság. Igaz, néha előjön ez a törékenység, mely lehúzza az embert, de az állhatatosság az, ami előre visz, ez a titok. Manapság gyors érzelmekkel, rövidke érzésekkel, pillanatnyi ösztönökkel élünk. De így nem jutunk messzire. A bajnok sportolók, a művészek, a tudósok mind azt mutatják, hogy a nagy célokat nem lehet egy pillanat alatt elérni. És ha ez igaz a sportra, a művészetre és a kultúrára, akkor még inkább igaz arra, ami leginkább számít az életben. Mi számít az életben? A szeretet, a hit. S ahhoz, hogy növekedjünk a hitben és a szeretetben, állhatatosságra van szükségünk, és mindig mennünk kell előre. Ezzel szemben az a veszély fenyeget bennünket, hogy mindent rögtönözni akarunk: imádkozom, ha épp úgy érzem, elmegyek a misére, ha épp kedvem van hozzá, jót teszek, ha épp arra érzek indítást… Ez nem vezet eredményre: kitartónak kell lennünk, napról napra. És együtt kell csinálnunk, mert együtt mindig előbbre jutunk. Együtt: a „csináld magad” a nagy dolgokban nem működik. Ezért mondom nektek: ne szigetelődjetek el, keressétek a többieket, együtt tapasztaljátok meg Istent, fáradhatatlanul csoportban járjátok az utat! Azt mondhatnád: „De körülöttem mindenki egyedül van a mobiltelefonjával, mindenki a közösségi oldalakhoz és a videojátékokhoz tapad.” De te

bátran menj szembe az árral: vedd kezedbe az életedet, menj ki a pályára; kapcsold le a tévét, és nyisd ki az evangéliumot

– ez túl sok? –, hagyd a mobiltelefonodat, és találkozz az emberekkel! A mobil nagyon hasznos, a kommunikációhoz hasznos, de vigyázz, ha a mobil megakadályozza, hogy emberekkel találkozz! Használd a mobilt, rendben, de találkozz az emberekkel! Tudod, mi egy ölelés, egy csók, egy kézfogás: az emberek! Ne felejtsd el: használd a mobilodat, de találkozz az emberekkel!

Szinte hallom az ellenvetéseteket: „Nem könnyű, atyám, mintha árral szemben úsznánk!” De ezt itt, Velencében nem mondhatjátok, mert Velence azt tanítja, hogy csak állhatatos evezéssel lehet messzire jutni. Ha velencei polgárok vagytok, tanuljatok meg állhatatosan evezni, hogy messzire jussatok! Természetesen az evezéshez rendszerességre van szükség, de az állhatatosság kifizetődő, még ha erőfeszítésbe kerül is! Tehát, fiatalok, ez a felkelés: engedjétek, hogy Isten kézen fogjon benneteket, hogy együtt menjetek!

És miután felálltatok, mennetek kell! Menni azt jelenti, hogy ajándékká tesszük magunkat, odaajándékozzuk magunkat másoknak, képesek vagyunk beleszeretni a másikba. És ez gyönyörű dolog: abból a fiatalból, aki nem érzi magát képesnek szerelembe esni, vagy nem érzi, hogy méltó mások szeretetére, valami hiányzik. Menjetek mások felé, menjetek, haladjatok előre!

Kedves testvéreim, lassan a végére érek, nyugodjatok meg!

Gondoljunk mennyei Atyánkra, aki mindent értünk teremtett, Isten mindent nekünk adott: és mi, akik az ő gyermekei vagyunk, kinek teremtünk valami szépet? Ember alkotta termékek között élünk, amelyek miatt elveszítjük a körülöttünk lévő szépség iránti csodálatunkat, pedig a teremtett világ arra hív, hogy mi magunk is szépségteremtők legyünk. Kérlek benneteket, ne feledkezzetek meg erről:

legyetek szépségteremtők, alkossatok valamit, ami korábban nem volt!

Ez szép! És amikor megházasodtok, és fiatok, lányotok lesz, akkor olyasmit hoztatok létre, ami korábban nem létezett! Ez a fiatalkor szépsége, amikor anyává, apává válik az ember: olyasmit teremteni, ami korábban nem létezett. Ez gyönyörű! Gondoljatok leendő gyermekeitekre, és ennek előre kell lendítenie benneteket, ne a kényszeres géphasználat szakemberei legyetek, hanem újdonságteremtők! Egy szívből mondott ima, egy teleírt papírlap, egy megvalósított álom, egy szeretetgesztus valaki iránt, aki nem tudja viszonozni: ez a teremtés, a teremtő Isten stílusának utánzása. Ez az ingyenesség stílusa, mely segít, hogy magunk mögött hagyjuk a „cselekszem, hogy birtokoljak” és a „dolgozom, hogy keressek” nihilista logikáját. Ezt meg kell tenni – cselekszem, hogy birtokoljak, és dolgozom, hogy keressek –, de nem szabad, hogy ez legyen életetek középpontja. A középpont az ingyenesség: az ingyenesség szimfóniáját szólaltassátok meg a profitra hajtó világban! Ekkor forradalmárok lesztek. Menjetek, félelem nélkül adjátok magatokat!

Fiatal, aki kezedbe akarod venni életedet, kelj fel! Nyisd meg szívedet Isten előtt, köszönd meg neki, fogadd el annak szépségét, aki vagy; szíved mélyéből szeresd az életedet! És aztán menj! Kelj fel, szeress, és menj!

Lépj ki önmagadból, járj másokkal, keresd fel az egyedül lévőket, színezd ki a világot teremtőkészségeddel, fesd ki evangéliummal az élet utcáit! 

Kérlek, fesd ki evangéliummal az élet utcáit! Kelj fel, és menj! Mondjuk mindannyian együtt egymásnak! [Megismétlik: „Kelj fel, és menj!”] Nem hallottam… [Hangosan megismétlik: „Kelj fel, és menj!”] Tetszik! Ezt a meghívást intézi hozzád Jézus. Ő sok embernek, akiken segített, és akiket meggyógyított, azt mondta: „Kelj fel, és menj!” (vö. Lk 17,19). Halld meg ezt a felhívást, ismételd el magadban, őrizd meg a szívedben! Hogyan is szólt a felhívás? [Megismétlik: „Kelj fel, és menj!”] Köszönöm!

A beszéd után néhány fiatal ajándékot visz a pápának.

– Pap: Szentatya, azt hiszem, az én hangom kevés ezeknek a fiataloknak az érzelméhez képest…

– Ferenc pápa: Köszönöm! Elfelejtettem: hogyan is szólt?

– A fiatalok: Kelj fel, és menj!

– Ferenc pápa: Ügyesek vagytok!

– Pap: Szentatya, Ön mindig arra kér bennünket, hogy imádkozzunk Önért. Ezek a fiatalok azt kérték, hogy ma is tegyük meg ezt Önért, ezért kérjük, ezúttal is kérjük az Atyaistent, hogy áldja meg életét, atyai szolgálatát, és hogy mi tanulékony bárányok legyünk az Ön vezetése alatt. A Szűzanya közbenjárására, aki oltalmazza egyházmegyénket, és hogy ő megtanítson bennünket imádkozni, tartsunk egy perc csendet!

Üdvöz légy, Mária…

Áldás.

– Pap: A jelképes ajándék, melyet Önnek visznek, ez a villa, az evezős csónak alapvető kelléke: ez kapcsolja össze a csónakot és az evezőlapátot. Fiataljainkat hivatott szimbolizálni, a vezetés dinamizmusát, azt, hogy beletegyék az energiájukat, az erejüket, de azt is, hogy hagyják magukat vezetni. Ők az összes egyházmegyét képviselik.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír