Ferences továbbképzésen vagyunk Csíksomlyón, a múltból tanulunk és a jövőt fürkésszük. Imádkozzatok, hogy tovább tudjuk vinni őseink szent örökségét, 

Csaba t.

Márciusban az Erdélyi Ferences Rendtartomány 128 elhunyt rendtagjáról emlékezett és emlékezik meg a déli imaóra keretében. Közülük néhány ismertebb arcot mutatunk be összeállításunkban. Ebben a hónapban a legkorábbi évben elhunyt testvér halála 1688-ban lett jegyezve, míg a legutóbbi márciusi ferences temetésre 1999-ben került sor.

Március 2: Salamon István, P. Albert (1840−1927). Csíksomlyón született 1840-ben, 18 évesen jelentkezett ferencesnek. P. Albert jubiláns pap, rendi tanácsos, életének 88., szerzetességének 67., papságának 62. évében halt meg Szamosújváron 1927-ben.

Hagyatékában életrajzi adatai és fénykép található.

Biró Dénes, fr. Guidó (1890−1963). Zetelakán született, a testvéri közösségekben szakácsként szolgált, életének 73., szerzetességének 49. évében, agyvérzésben, hosszas türelemmel viselt betegség után halt meg az Úrban, a provincia közösségének összezárása idején, a dési közösségben, 1963-ban.

Hagyatékában személyes irata és fénykép található.

Máthé Ferenc, P. Benvenut (1894−1970). Ő is zetelaki születésű ferences, akit 1917-ben szenteltek pappá. Benvenut atya a két világháború között eredményes népmissziókat tartott Erdély több településén. A lélekmentő napok mellett klerikus magiszterként, rendi tanácsosként, provinciai titkárként és házfőnökként is szolgálta a rábízottokat.

Máthé Benvenut rendi tanácsosként (1931-1933)

Életének 76., szerzetesi fogadalmának 54., papságának 53. évében halt meg érelmeszesedésben Esztelneken, a kényszerlakhely idején, 1970-ben. Hagyatékában személyes iratai és fényképe található.

Március 3: Kóry Mihály, P. Ottó (1866–1930). A Temes megyei Moraviczán született 1866-ban. A gimnáziumot Temesváron végezte, 18 évesen jelentkezett szerzetesnek. A teológiát Fogarason hallgatta, majd 1888-ban tett örökfogadalmat és néhány hónap múlva pappá szentelték. Tevékenysége, rendi szolgálata nagyon szerteágazó, hiszen Medgyesen volt tanító, házfőnök, majd Fogarason és Székelyudvarhelyen ismét csak tanító, Marosvásárhelyen pedig iskolaigazgató.  Ezt követően Brassóban, majd Szászvároson, Désen, Szászsebesen tanárként dolgozott. Kóry Ottó volt egyike azoknak a ferenceseknek, aki 1885-ben Csiszér Elek atyával és négy társával a mikházi zárdában megkezdték a rendi reform bevezetését, majd 1898-tól rendi tanácsosként a szigorúbb fegyelmet követelők szószólójává vált. Háromszor választották meg miniszter provinciálisnak, ami alatt modernizálta a tanulmányi házakat.

Írásai a Szent Ferenc Hirnöke című ferences lapban olvashatóak. Plébánosként és hivatalban lévő elöljáróként, életének 64., örökfogadalmának és papságának 42. évében Szászsebesen halt meg 1930-ban. Hagyatékában személyes iratai és fénykép található.

Március 7: Imets Mátyás, P. Polikárp (1894–1967). 1894-ben született Tusnádon, 1918-ban szentelték pappá. Volt tanító és teológiai tanár, házfőnök, plébános, majd nyugdíjas korában, vesebajban hunyt el Kolozsváron, életének 73. évében, 1967-ben.

Március 9: Rozsnyai Gyula, P. Barnabás (1879–1943). Szépvízen született 1879-ben. 16 évesen lépett be a ferences szerzetesek közé, majd 1902-ben pappá szentelték. Rozsnyai Barnabás atya eredményes és keresett népmissziós volt a két világháború közötti időszakban, de mellette teológiai tanár, és többször is elöljáró, aki hosszas betegség után halt meg az Úrban, életének 64., szerzetességének 47., papságának 41. évében Nagyszebenben, 1943-ban.

Március 10: Dénes József, P. Félix (1882–1966). Háromszéken, Lemhényben született 1882-ben. 18 évesen lépett be a ferencesek közé, majd 1907-ben szentelték pappá.

Tanítóként, házfőnökként szolgálta a reábízottakat. Életének 84., papságának 59., örökfogadalmának 62. évében halt meg az esztelneki összegyűjtés idején, 1966-ban. Hagyatékában személyes iratai és fénykép található.

Március 11: Vajnár Sándor, fr. Kvirin (1887–1941). A mai Beszterce-Naszód megyei Várkudu településen született. Húszévesen jelentkezett ferencesnek, életének 55., szerzetességének 32. évében halt meg Mikházán, 1941-ben.

Március 12: Vargha József, P. Iréneusz (1898–1967). Baróton született 1898-ban, 25 évesen jelentkezett ferencesnek, rá öt évre szentelték pappá. Iréneusz atya is azon népmissziósok közé tartozott, aki eredményesen mentette a lelkeket a két világháború közötti időszakban. Teológiai tanárként, házfőnökként, plébánosként is szolgált. Nyugdíjason, szívelégtelenségben halt meg a brassói rendházban, életének 69. évében, 1967-ben. Hagyatékában személyes iratai és fénykép található.

Köllő Antal, P. Bonifác (1908–1981). Gyergyóditróban született 1908-ban, majd 1926-ban jelentkezett ferences szerzetesnek. A rendi feljegyzések szerint: „tanító, a munkában készséges ember, a kósteleki egyházközség és plébánia alapítója és építője. A rendi Gyűjtőlevéltárban fennmaradt egy levél, amit 1948-ban P. Hajdú Leánder csíksomlyói házfőnök írt a rendi vezetőségnek a kósteleki plébánia kapcsán, amelyből nemcsak a kósteleki plébánia szervezése, de Bonifác atya jellemzői is kiolvashatók. P. Bonifác életének 73., szerzetességének 54., papságának 47. évében halt meg 1981-ben. Hagyatékában személyes iratai találhatóak.

Március 14: Jánosi András, fr. Gáspár (1901–1972). Nyárádremetén született 1901-ben. 1929-ben jelentkezett a rendbe, ahol a rávonatkozó feljegyzések arról tanúskodnak, hogy „buzgó testvér volt, aki különösen értett a házi állatok gondozásához, rákban halt meg életének 71. évében Esztelneken, 1972-ben.” Hagyatékában személyes iratai találhatóak.

Farkas Domokos, P. Bonaventura (1921–1998). Karácsonyfalván született 1921-ben. 1940-ben Medgyesen lépett be a rendbe, majd 1945-ben Vajdahunyadon szentelte pappá boldogemlékű Márton Áron püspök. Ezt követően, P. Bonaventura Kolozsvárra került, ahol a kiskordások vezetője lett, majd az 1951-es deportáláskor Máriaradnára, onnan pedig az állami hatóság 1957-ig Désre helyezte. A dési kényszerlakhelyt követően a kaplonyi közösség tagja lett majd 40 éven át, onnan látva el 35 éven keresztül a józsefházi plébániát. Életének 77., szerzetességének 57. és papságának 53. évében hunyt el az Úrban. Hűséges szolgálatának állomáshelyei Kolozsvár, Máriaradna, Dés, Kaplony és Józsefháza voltak. Ferences szerzetesi és papi életét odaadó szolgálata és szeretete jellemezték.

Kaplonyban temették el 1998. március 17-én. Lelki üdvéért Ft. Reizer Pál szatmári megyéspüspök mutatta be a legszentebb áldozatot, az Erdélyi Ferences Rendtartomány részéről P. Pap Leonárd provinciális helyettes végezte a gyászszertartást és mondta a szentbeszédet. Hagyatékában személyes iratai találhatóak.

Boros Domokos, P. Fortunát (1895–1953). Zetelakán született 1895-ben, 1918-ban szentelték pappá, később felsőfokú tanulmányait Kolozsváron és Szegeden folytatta, ahol doktorátusi képzést is szerzett. 1930-től az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. Tanítóként, tanárként, az udvarhelyi Collegium Seraphicumban dolgozik, párhuzamosan Szentföldi komisszárius is, valamint több tucat cikkje jelent meg a Szent Ferenc Hirnöke, Hirnök és Katholikus Világ folyóiratokban, de szerkesztőként is dolgozott, amellett, hogy önálló kötetei is jelentek meg. Külön említést érdemel a kolozsvári közösségben kifejtett tevékenysége, ugyanis 1932−1942 között ő volt a Szent Bonaventura nyomda és könyvkötészet igazgatója. 1942−1948 között tartományfőnöki minőségben állt helyt az akkor már egyre erősödő kommunista egyházpolitika nyomása alatt. 1948-ban a brassói kolostor elöljárójaként végzi teendőit, azonban gyakori zaklatások után a rendszer 1951-ben kényszermunkára ítélte a Duna csatorna építéséhez.

Halálának körülményei nem tisztázottak, ugyanis az emlékezések nem egyértelműek: van olyan sorstársa, aki szerint a fizikai megterhelések és a súlyos cukorbetegségéből adódó legyengülések munkaképtelenné tették, ezért Fortunát atyát lapáttal agyonverték. Egy másik nézőpont szerint a legyengült ferences fekvőhelyén elszenderülve tért haza Teremtőjéhez életének 58., szerzetességének 41., papságának 35. évében, 1953-ban. Hagyatékában személyes iratai, kiadványai és fényképe található.

Március 19: Fodor Alajos, P. Angelusz (1908–1985). Marosvásárhelyen született, 15 évesen jelentkezett ferencesnek, majd 1929-ben 22 évesen szentelték pappá. Több helyen plébánosi szolgálatot végzett, gondozva a lelkeket, ugyanakkor, teológiai tanár és a gyulafehérvári papnevelő intézet lelkivezetője is volt. Mint a körösbányai rendház elöljárója halt meg, életének 77., szerzetességének 61., papságának 54. évében, 1985-ben. Hagyatékában személyes iratai és fényképe található.

Olasz Antal, P. Pacifik (1905–1989). Máréfalván született 1905-ben. 1928-ban szentelték pappá. A rendi feljegyzések szerint békés, vidám lélek, kiváló hitoktató, az orgona kezelésében rendkívüli képességet szerzett, amivel a liturgiát magas szintre emelte. Esztelneken halt meg 84 éves korában, 1989-ben.

Ráduly Lajos, P. Kolos (1905–1945). Zetelakán született 1905-ben, 23 évesen jelentkezett ferencesnek. Rövid élete folyamán népmissziósként is szolgált, de volt a brassói közösség házfőnöke is. Életének 40., szerzetességének 17., papságának 12. évében halt meg 1945-ben. Hagyatékában személyes irata és fényképe található.

Györgyi János, fr. Felicián (1876–1949). Segesváron született 1876-ban, majd 1901-ben jelentkezett ferencesnek. A rendi feljegyzések úgy emlékeznek rá, mint kőműves mester, festő, kiváló orgonista, aki életének 73. évében halt meg a brassói rendházban 1949-ben. Hagyatékában személyes iratai találhatóak.

Mészáros Károly, P. Dorotheusz (1870–1949). Szekszárdon született, 18 évesen lépett be az erdélyi ferencesek közé. Állandó gyóntatóként szolgálta a reábízottakat, jubiláns papként, életének 79. évében halt meg Marosvásárhelyen 1949-ben.

Máthé Domokos, fr. Szaniszló (1894–1959). Ugyancsak zetelaki származású ferences szerzetes, aki 1894-ben született. 1924-ben tett örökfogadalmat és kötelezte el magát egy életre úgy a jó Isten követésére, mint a ferences regula megtartására. A feljegyzések szerint „sekrestyés és szakács, diszkrét ember, a munkában serény, az imádságban odaadó példás életet élő szerzetes volt.”

Hirtelen halt meg életének 65., szerzeteségének 31. évében, a marosvásárhelyi közösségben, ugyanott temették el 1959-ben.

Hagyatékában személyes iratai és fényképe található.

Március 21: Gergely Sándor, fr. Emil (1893–1964). Ő is zetelaki születésű, aki 1922-ben tett örökfogadalmat. A testvéri közösségekben leginkább orgona és szakács ismereteivel, szolgálataival tűnt ki a buzgó imádságos szerzetesi élete mellett. Emil testvér életének 71., örökfogadalmának 42. évében halt meg Esztelneken, ugyanott temették el a provincia tagjainak összezárása idején, 1964-ben. Hagyatékában személyes iratai találhatóak.

Március 22: Boros István, fr. Valér (1918–1984). Zetelaka újabb ferences szülöttje, akiről a rendi feljegyzések az alábbiakat írták: „példás és jó emlékezetű szerzetes. A zene művelője és magas szintű tudósa, aki sokat tett a gazdag szent liturgia szépségéért és a hívek áhítatának emeléséért. Hosszas, türelemmel viselt betegség után, békében hunyt el Krisztusban, a marosvásárhelyi rendházunkban, életének 66., szerzetességének 50. évében 1984-ben.”

Valér testvér hagyatékában a személyes iratai és fényképei mellett nagyszámú kottagyűjtemény is fennmaradt. Benedek Domokos atya 1998-ben A kegytemplom karnagya címmel írta meg Valér testvér életét.

Március 30: Gurzó György, P. Anaklét (1912–1989). 1927-ben jelentkezett ferencesnek, Medgyesen és Csíksomlyón folytatta gimnáziumi tanulmányait, a teológiát pedig Vajdahunyadon hallgatta, pappászentelése után Vajdahunyadon hitoktató.

1937 és 1941 között Rómában az Antonianumon tanult tovább, kánonjogból doktorált. 1941-ben hazatért és Kolozsváron szolgált lelkészként. 1942−1949 között novícmester Mikházán. 1945-ben Marosvásárhelyen is hittanár, 1946−1949 között Vajdahunyadon a rendi főiskola tanára, innen Szatmárnémetibe kerül lelkésznek. 1951. augusztus 20-án rendtársaival Máriaradnára hurcolják. 1952 májusától 1955. március 25-ig kényszerlakhelyes Désen. Itt is dolgozott, a dési szabadegyetem tanára, a békemozgalom ellenében a titkos egyházi kormányzat jogi biztosítója, körleveleivel irányította a titkos ordináriusok jogszerű működését. Azon a napon, amikor Márton Áron püspök átvette az egyházmegye kormányzását, letartoztatták. 14 hónapig kegyetlen vizsgálati fogságba vetették. Egy vallatás alkalmával jobb szemét kiütötték, megvakult. Államellenes izgatás miatt hét évi börtönre ítélték. Kolozsvárt, majd Szamosújvárt, Brăilán, Ostrovon raboskodott, Băile Mocrin mocsarában pedig nádat vágott.

Anaklét atya 1962. március 27-én szabadult. Előbb Désen, ezt követően Csicsókeresztúron lelkész, ahol Márton Áron püspök 1968 nyarán meglátogatja és megcsodálja a II. vatikáni zsinat dokumentumait tanulmányozó lelkészt. P. Bálint Szalvátor ajánlására meghívta, hogy 1969 tavaszán vezesse a kispapok egyhetes lelkigyakorlatát. Olyan sikeres volt, hogy ősztől a püspök kinevezte spirituálisnak és liturgika tanárnak.

Széles látókörű ember, a zsinat tanítását ismeri, kitűnő pedagógus és lelkivezető. Hétfőtől szombatig minden este kidolgozott elmélkedési pontokat adott a kispapoknak. A liturgika mellett pedagógiatörténetet, karakterológiát, néprajzot, a medicina pastorális mellett jogot is tanít. Kiszűri a hivatás nélkül, a szekuritate által beépített elemeket. Mindezt az állami hatóság emberei nem nézik jó szemmel, mindegyre zaklatják, a kispapokat is faggatják nevelési módszereiről. Szeretnék eltávolítani az intézetből. Amikor a 65. életévét betöltötte, attól kezdve évente a Vallásügyi Osztálytól engedélyt kellett kérni, hogy taníthasson. 1978 nyarán a rektorátus elfelejtette felterjeszteni a következő tanévre szóló igényét, hogy P. Anaklét taníthasson, ezért ősztől az állami hatóság nem engedélyezte P. Anaklét működését. Ekkor került Székelyudvarhelyre a ferencesek templomába, ahol a város rector spiritualisa volt 1989. március 30-án bekövetkezett haláláig. A diktatúra bukását előre megmondta, de az örvendetes napot nem érte meg. Áldozatos életét, jellemes voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy szárhegyi temetésén több mint kétszáz pap volt jelen. Személyében egy talpig becsületes embert, nevelőt és lelkes szerzetest, papot tisztelünk. A székely szenteket ilyennek tudom elképzelni – írja Darvas Kozma József.

Gurzó Anaklét Székelyudvarhelyen halt meg, 77 éves korában, 1989-ben. Szülőfalujában, Szárhegyen temették el.

Hagyatékában személyes iratai és fényképe található a nagyszámú jegyzete mellett.

Március 31: Schwarcz Imre, P. Renát (1917–1978). Kaplonyban született, 1941-ben szentelték pappá. Hosszú időn át a Déva-telepi plébánia gondos vezetője, kiváló lelkipásztor. Ugyanott halt meg hirtelen, szívinfarktus következtében életének 61. évében, 1978-ban. Hagyatékában személyes irata és fénykép található.

P. Bodnár Sándor (1916–1988). Tasnádon született, 1941-ben részesült a papság szentségében. Kolozsváron halt meg 72 éves korában, Nagykárolyban temették el 1988-ban.

Szent Ferenc atyánkkal hisszük, hogy az Úrban elhunytaknak a testi halál nem árthatott, boldogan az ő akaratában megnyugodva várják az örök feltámadást.

Összeállította: Jonica Xénia