"Amit most Aleppóban művelnek, az az aleppói keresztények gazdag, nagyszerű és egyedülálló történelmének a végét jelenti.”

Döbbenetes hír! Én jártam Aleppóban, az ottani gyönyörű, hatalmas keresztény templomokban, együtt imádkoztunk, reméltük, hogy vége a nagyhatalmak játékának és lám - lám a gonosz újból támad. Hogy nincs irgalom a nagyhatalmakban!? Imádkozzunk a keleti keresztény testvéreinkért!

Sir a lelkem, 

Csaba t. 

„Nagyon fáradtak vagyunk. Kimerültünk és végünk van, minden értelemben” – nyilatkozta Jacques Mourad homszi érsek – aki maga is hónapokat töltött dzsihadisták fogságában – arról, hogy november 28-án dzsihadista erők törtek be Aleppó sokat szenvedett városába.

Jacques Mourad, a Deir Mar Musa közösség szerzetese 2023. március 3. óta Homsz szír katolikus érseke. A városba a napokban folyamatosan érkeznek menekültek a fegyveres dzsihadista lázadó csoportok kezére került Aleppóból.

Ő maga Aleppóban született, kedves emlékei fűződnek a városhoz és sorstársai élnek ott. Paolo Dall'Oglio – római jezsuita, a Deir Mar Musa közösség alapítója, aki 2013. július 29-én tűnt el, amikor Rakkában, a Daesh akkori szíriai fővárosában tartózkodott – lelki gyermeke. 2015 májusában egy dzsihadista kommandó elrabolta és hosszú hónapokig fogságban tartotta, először elszigetelten, majd több mint 150 el-Karjateinből való kereszténnyel együtt, akiket szintén túszul ejtettek a meghódított területeken. Ezért is tudja Jacques atya, hogy miről beszél, amikor azt ismételgeti, hogy

„nem tudjuk elviselni ezeknek az embereknek a szenvedését, akik 25 órás út után holtfáradtan érkeznek ide. Szomjasan, éhesen, fázva, semmijük sem maradt”.

A Fides hírügynökséggel megosztott története a hit tanúságtétele. Egy olyan hité, amely kérdez: „Miért ez az egész, miért kell elviselnünk ezt a szenvedést”, és közben mozdul is, szorgalmasan gondoskodik az ismét hatalmas gyötrelmeket átélő Aleppóból menekülőkről.

„A helyzet Homszban – mondja Jacques atya – nagyon nehéz. Sok menekült érkezett Aleppóból – köztük keresztények is – a fegyveres csoportok támadása utáni első napokban, a régi úton keresztül. Nem voltunk felkészülve minderre, ezért azonnal megbeszélést tartottunk a püspökökkel, és a jezsuiták, valamint az Œuvre d'Orient és a Szükséget Szenvedő Egyház támogatásával két befogadóállomást alakítottunk ki. A menekültek megsegítéséhez élelmiszerre, matracokra, takarókra és gázolajra van szükségünk.”

Mourad világosan látja, mi történik: „Mérhetetlen a szenvedés, a szíreket mélyen megrendíti, ami történik. Ki és hogyan döntött a fegyveres csoportok akciójáról, amikor mindannyian tudjuk, látjuk évek óta, mi történik, ha egy fegyveres csoport belép az országba. A kormány és az oroszok azonnal reagálnak, bombázzák a megszállt városokat és falvakat... Miért kínozzák ezzel Aleppót?

Miért akarják elpusztítani ezt a történelmi, szimbolikus, az egész világ számára fontos várost? Miért kell még mindig a szíriai népnek fizetnie, 14 év szenvedés, nyomor, halál után? Miért vagyunk ennyire magunkra hagyva ebben a világban, ebben az elviselhetetlen igazságtalanságban?”

A szír katolikusok homszi érseke nem fél firtatni a felelősséget: „A külföldi hatalmak, Amerika, Oroszország, Európa felelősségét... Mindannyian közvetlenül felelősek azért, ami Aleppóban történt. Ez bűncselekmény – folytatja Jacques atya –, veszélyezteti az egész térséget, Hamát, a Dzsazíra régiót… A közvetlen felelősség nemcsak a rezsimet vagy a fegyveres lázadó csoportokat terheli, hanem a nemzetközi közösséget is… és a politikai játszmákat, amelyeket mindenki folytat ebben a térségben.”

Jacques atya, aki egyházmegyéjében azon dolgozott, hogy újraindítsa a gyermekeknek és fiataloknak szóló katekézist, ami a háború fájdalmas évei után valódi kiindulópontot jelent a keresztény közösségek számára, jól ismeri azokat az érzéseket, amelyek most átjárják a hívek szívét: „Ezeknek a fegyveres csoportoknak a fellépésével az itt élő keresztények meggyőződtek arról, hogy nem maradhatnak Aleppóban. Hogy számukra vége. Hogy nincs többé okuk maradni.

Amit most Aleppóban művelnek, az az aleppói keresztények gazdag, nagyszerű és egyedülálló történelmének a végét jelenti.”

Forrás: Fides.org

Fotó: Kirche-in-not.de

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír