Szalézi Szent Ferenc, akinek liturgikus emléknapját január 24-én ünnepeljük, nemcsak szóban, hanem nyomtatott formában is terjesztette prédikációit. Ha kellett, röpiratok segítségével hirdette a katolicizmust, így nem csoda, hogy a szent életű Ferencet a katolikus egyház a zsurnaliszták és írók védőszentjeként is tiszteli. A reformáció és a vallásháborúk korszakában a meggyőzés és a szelíd szeretet erejében hitt, a puskapor „szaga és íze” a pokol tüzére emlékeztette a genfi püspököt.

Szalézi Ferenc egy ősi savoyai nemesi családba született 1567 augusztusában. A hithű katolikus környezetben cseperedő fiú tizenegy évesen már bejelentette, hogy papi pályára lép, ám szülei még korainak gondolták a pályaválasztást. Édesapjának más tervei voltak, jogászt szeretett volna faragni fiából.

Ferenc Párizsban a jezsuita Clermont-kollégiumban tanult, majd 1588-tól atyja akaratát követve jogot tanult Padovában. Érdeklődése a teológia iránt azonban nem lankadt, Aquinói Szent Tamás, Szent Jeromos, Loyolai Szent Ignác írásait tanulmányozta, és mindeközben aszkéta életet élt.

Ebben az időszakban átesett egy súlyos betegségen is. Ferenc meg volt győződve arról, hogy hamarosan eltávozik az árnyékvilágból, ezért felajánlotta testét tudományos vizsgálatokra.

Az ifjúval azonban más céljai voltak a Teremtőnek. Ferenc felépült, megszerezte a jogi diplomáját és miután elzarándokolt Rómába és Loreto városába, 1592-ben hazatért Savoyába (ma Franciaország), ahol ügyvédként tevékenykedett volna. A savoyai herceg még egy szenátori pozíciót is felajánlott a frissen végzett jogásznak, de Ferenc visszautasította az ajánlatot.

Otthon színt vallott, bejelentette, hogy papnak áll. Szülei, akik már a házasságát szervezték, letörve fogadták a hírt. A patthelyzetet Ferenc nagybátyja, Szalézi Lajos oldotta fel azzal, hogy a genfi püspök segítségével egy magas egyházi pozíciót szerzett unokaöccsének.

Ferenc megkapta a genfi Szent Péter-káptalan préposti címét. A fontos kinevezés meglágyította az atyai szívet, Szalézi Ferencet 1593 decemberében pappá szentelték. Lelkipásztori tevékenységét, mivel Genf a kálvinistáké lett, Annecyben kezdte meg.

Papi hivatását rögtön egy nagy kihívással indította: Savoya kálvinistává vált tartományában, Chablais-ban misszionáriusi tevékenységet vállalt és megpróbálta rekatolizálni az ott élőket, a tartomány azonban makacsul tartotta magát.

Ferencet gyakran életveszélyesen megfenyegették, de ő nem adta fel a küldetését. Thonon-les-Bains városának egyetlen katolikus templomában hirdette az igét, rendszerint saját magának az üres templomban. A kálvinista város ugyanis rendeletben megtiltotta polgárainak, hogy katolikus istentiszteleten vegyenek részt.

Szalézi Ferenc az üres széksorok láttán az igehirdetés egy teljesen újszerű módját választotta: beszédeit röplapokra nyomtatta, így juttatva el az emberekhez a katolikus tanokat. A párbeszédtől sem zárkózott el, és titkos megbeszéléseket folytatott Kálvin utódjával, Théodore de Béze teológussal.

Eltökéltségét és sikereit látva VIII. Kelemen pápa négy pappal támogatta meg munkáját, amely eredményesnek bizonyult, hiszen a század végére Chablais lakosainak nagy része újra katolikussá vált.

Áldozatkészségének és sikeres hittérítő munkájának köszönhetően Granier genfi püspök halálát követően, 1602 decemberében Szalézi Ferenc került a genfi egyházmegye élére, amelynek székhelye Annecyben volt.

Ferenc püspökként sem távolodott el a hívőktől, a szegényektől a tehetős nemesekig és polgárokig mindenki előtt nyitva állt hivatala ajtaja. Igazi lelki vezető volt, aki prédikációiban a harcos hitviták helyett a szelídséget, az alázatot, és a jámborságot hirdette. Úgy tartotta, hogy „egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel”.

Egy nagyböjti prédikáció során 1604-ben találkozott Jeanne de Chantal asszonnyal, akivel szoros baráti kapcsolatba került. A francia nemesasszony és Szalézi Ferenc inspirálólag hatottak egymásra: 1610-ben megalapították a pápai jogú női szerzetesrendet, a vizitációs rendet.

Szalézi Ferenc, aki egész életében a szeretetet és a jámborságot hirdette, 1622-ben hunyt el. 1661-ben boldoggá, majd 1665. április 19-én szentté avatták. Munkái közül kiemelkedik az Értekezés az istenszeretetről vagy a Teotimus című mű, amely 1616-ban jelent meg és a lelki irodalom egyik klasszikusává vált.

www.mult-kor.hu