„Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet” – a krónikák szerint Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel Kinga születése előtt.

Lengyelország és Litvánia patrónájára, a sóbányászok védőszentjére, Árpád-házi Szent Margit nővérére, Kingára emlékezünk liturgikus emléknapján, július 24-én.

Kinga IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő első gyermekeként született 1224 márciusában.

Szülei, testvérei (Árpád-házi Szent Margit és Boldog Jolán), atyai nagynénje (Árpád-házi Szent Erzsébet), valamint nagybátyja és felesége példás hitéletének hatására maga is mélyen vallásos volt gyermekkorától fogva. Hatással voltak hitére a kolduló rendek is; IV. Béla udvarában a domonkosok és a ferencesek is szívesen látott lelkivezetőkként és tanácsadókként szolgáltak. Kinga egészen fiatalon elhatározta, hogy szüzességi fogadalommal életét teljesen Istennek szenteli.

1239-ben azonban szülei igent mondtak a szomszédos lengyel fejedelem leánykérő küldöttségének. Kinga pár napos vívódás után beleegyezett akaratukba, és sikerült férjét, Boleszlávot rávennie, hogy tartsa tiszteletben szüzességi fogadalmát, sőt maga is tegyen ilyen fogadalmat.

A királyi pár együtt érte el, hogy Szent Szaniszlót, Krakkó hajdani vértanú püspökét szentté avassák.

A tatárok a muhi csata évében Lengyelországot is megtámadták. Kinga az ellenség elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, s az apja által szolgálatára rendelt bányászok segítségével 1251-ben megnyittatta a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka).

Ehhez kapcsolódik egy legenda, miszerint Kinga magyarországi látogatásakor édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba is. Gyönyörködve nézte a csillogó hófehér sótömböket. De mindjárt eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik sós forrásokból párologtatott, úgynevezett főtt sóval voltak kénytelenek beérni. Kinga így szólt atyjához: „Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket.” A király teljesítette leánya kérését. Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül a mélybe dobta. Amikor később megnyitották a wieliczkai sóbányát, a legenda szerint az első kitermelt sótömbben megtalálták a királyné gyűrűjét. 

Boleszláv 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt. Jolán húgával együtt – aki fél évvel korábban szintén megözvegyült – abba az ószandeci klarissza zárdába léptek be, amelyet annak idején Kinga és férje együtt építtettek.

Kinga napjai ezután jótékonykodással és önmegtagadó imaéletben teltek. A nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották. 1287-ben a kolostort földúlták a tatárok. Az újjáépítést Kinga irányította.

Egy legenda szerint: amikor Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban, a Pieninek-hegységhez érve apácatársaival egy szalagot dobott a háta mögé, amely kanyargós folyóvá vált: így keletkezett a Dunajec. Mivel ezen a tatárok keservesen ugyan, de átjutottak, ezután Kinga a fésűjét dobta háta mögé, melyből sűrű erdő lett, amelyen a tatárok már nem tudtak átkelni.

1291 őszén Kinga betegeskedni kezdett, majd 1292. július 24-én, Szent Jakab apostol ünnepének vigíliáján elhunyt. 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, 1999. június 16-án Ószandecen (Stary Sacz) II. János Pál pápa iktatta a szentek sorába. Kinga tisztelete Lengyelországban igen eleven.

Hazánk egyetlen Szent Kinga-temploma a Veszprémi Főegyházmegye területén, Küngös településen található. A községet és a hozzátartozó területet alapításakor IV. Béla Kingának ajándékozta.

Istenünk, te megismertetted Szent Kingával a kegyelmi élet édességét, és arra indítottad, hogy szüzességét a házasságban is megőrizze. Add, kérünk, hogy közbenjárására mindenkor tiszta élettel szolgáljunk neked, és őt követve mi is örvendező lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás

Diós István: A szentek élete

Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

„Boldog az a férfi, akinek jó felesége van, napjai megkétszereződnek.” (Sir 26,1)

Ez a bibliai dicséret, amely a mai szentmise olvasmányában hangzik el, mintha szokatlanul egyszerű lenne – szinte túlságosan emberi. Mégis, épp ez a meglepő benne: Isten dicsérete ma nem egy templomi himnuszban szólal meg, hanem a mindennapi hűség ünneplésében.

Árpád-házi Szent Kinga életében ez a csendes, ám határozott hűség vált szentséggé. Királylányként érkezett Lengyelországba, de szívében mindig Isten volt az első. Feleség volt, majd özvegy – s végül Istennek szentelt szűz. Az ő életútja megmutatja, hogy a szerepek változnak, de a szeretet állandó.

Mi is a „jó feleség”, a „derék asszony” ma, amikor sokan már nem hisznek sem a házasságban, sem a szentségben?

A Szentírás nem azt mondja, hogy a tökéletes nő boldogítja a férjét, hanem aki jó – azaz hűséges, türelmes, együttérző, és Istennel kapcsolatban él. Ez az üzenet ma is aktuális – a rohanó világban, ahol nem fér bele az időbe a másik ember. Pedig pont most lenne a legnagyobb szükség az „idő ajándékára” – egymásnak.

A mosatlan edények mellett, egy betegágy mellett virrasztva, a gyermeknevelés örömeiben vagy épp fáradtságában – mind ott születhet a csendes szentség. Ez nem látványos. De Isten épp ebben van jelen.

Tegyük fel ma magunknak a kérdést:

– Kinek szentelem az időmet?

– Látják-e rajtam, hogy hiszek a szeretet erejében, a hétköznapok szentségében?

– Tudok-e hálát adni azokért, akik naponta mellettem állnak, szeretnek, támogatnak, még ha olykor fáradtan, hibákkal, csendben is?

Szent Kinga arra hív ma minket, hogy ne féljünk az egyszerűség erejétől. Ne vágyjunk állandó figyelemre, csillogásra – mert az Isten országa gyakran a háttérben, a csendben, a hűséges szeretetben épül.

www.frszilveszter.blogspot.com