Márton Áron 130. születésnapja előtt közzéteszek egy már elkészült fejezetet a készülő könyvből, aminek címe még nem végleges, ezért az alcímét írom ide: MÁRTON ÁRON ÉS A KATOLIKUS TÁRSADALMI TANÍTÁS. Régen megfogalmaztam azt, hogy Márton Áron a katolikus társadalmi tanításnak nem csak alapos ismerője, hanem a maga helyén alakítója is volt, sokszor a pápai enciklikák előtt írt le tényeket. 

Ahhoz, hogy Márton Áron szellemtörténeti jelentőségét bemutassuk, be kell őt illeszteni a korszak társadalmi problémái és eszmei harcai közé, hogy lássuk, reflektív gondolkodóként mire reflektált ő. 

Az egyik elkészült fejezet címe: „KÖRÜLMÉNYEK” – MELYEKRE SOKAN RÁFOGJÁK A BAJT. (A szövegben lévő zárójeles számok a szöveg végén lévő hivatkozásokat jelzik.)

Ez a fejezetcím talán szokatlan, de hozzá tartozik a részletekre szabdalt világ ideológiáihoz, melyekkel egy alapvető problémát akarnak magyarázni. Az internacionalista-globalista életszemlélet, amihez a liberálisokat és a szocialistákat egyaránt sorolhatjuk, válságba, káoszba juttatta a világot. A VILÁG SZÉTESŐBEN VAN! A liberálisok és a szocialisták erre egyaránt azt válaszolják, hogy rosszak a körülmények, meg kell változtatni a körülményeket. Arra a kérdésre, hogy hogyan kell megváltoztatni a körülményeket, a környezetet, természetesen más-más választ adnak, de mindkét ideológia a társadalom (a „körülmények”, a „környezet”) átalakítását szorgalmazza. Azt a kérdést azonban nem teszik fel, hogy mitől rosszak a körülmények. Három álláspontot szembesítünk egymással, a marxizmust, a XX. századi liberalizmust, és a keresztény álláspontot.

1./ MARX EGY KONFLIKTUSELMÉLETET ÉPÍTETT FEL a hatalom megragadása érdekében, ennek az elméletnek alapkifejezése az osztályharc fogalma. Jellemző, hogy a kommunista pártok önmaguk erejéből csak a nagy szegénységtől terhelt és hatalmas távolságokat jelentő Oroszországban tudtak hatalomra jutni, Nyugaton sehol, és a szintén jelentős szegény rétegeket hordozó Köztes-Európában is csak a szovjet megszállással juthattak hatalomra. Marx kifejtett egy társadalomszerkezet-elméletet, amit a termelőeszközökhöz való viszony szerint fogalmazott meg. Egy rendkívül egyszerű, akár azt is mondhatjuk, hogy primitív társadalmat írt le ezzel: Akiknek van termelőeszközük, azok a kizsákmányoló kapitalisták, akiknek nincs, azok az elnyomott munkások.

A nyugati illetőségű Marx Londonban írta legfőbb műveit, és külső segítség nélkül csak Oroszországban jutott hatalomra a kommunista párt. Marx egy ÚJ TÁRSADALOM felépítését nevezte meg célnak. Arról írt, hogy „a tőke uralma közös helyzetet, közös érdekeket teremtett a tömeg részére”, melynek érdekei „osztályérdekek lesznek”. Marx úgy fogalmazta meg elveit, hogy MÁSOK HELYETT GONDOLKODOTT, ÚGY VÉLTE, HOGY MÁSOK HELYETT Ő TUDJA, HOGY MÁSOKNAK MI A JÓ. Ebben már ott volt a majdani kommunista diktatúra jellemzője. Ebből kiindulva állította, hogy egy új társadalmat kell létrehozni. „Az elnyomott osztály felszabadulása tehát szükségképpen magában foglalja egy ÚJ TÁRSADALOM megteremtését.” Az volt tehát az álláspontja, hogy az ember jó, a társadalmi struktúrát kell megváltoztatni – amivel az ősközösséghez hasonló társadalmat, az „egyenlőek” társadalmát szándékozott létrehozni. A FILOZÓFIA NYOMORÚSÁGA című művét ezzel zárja: „Harc, vagy halál.” (1.)

Az első világháborút megelőző magyar marxizmus jellegzetes képviselője, Szabó Ervin egyenesen elvtársai szemébe vágja: „NEM A TÖRVÉNYHOZÁS A FONTOS, HANEM A VÉGREHAJTÁS.” Magabiztosan őszinte, mert közli, hogya törvényhozás, a parlament neki nem számít, a közigazgatás, a végrehajtó hatalom, a kormány a fontos számára. Ismerős recept: Hitler előbb még csak kancellár, a kormányzás feje, aztán Vezér …, ne kelljen folytatni a sort. A marxistáknak a társadalom törvények nélküli átalakításához elég a végrehajtás, a közigazgatás a hozzá tartozó hivatalnoki apparátussal. Szabó Ervin ezután azzal folytatja, hogy „a demokrácia csak forma”, amire nekik szükségük van ahhoz, hogy a világot kiforgassák a sarkaiból. „De szükséges, sőt nélkülözhetetlen forma, mert megnyitja az új erők (a forradalmi szocialisták; V.L.) útját, szemtől szembe állítja őket, az alattomos portyázó, kiszámíthatatlan gerillaharcot MODERN HÁBORÚVÁ ENGEDI KIFEJLŐDNI. HÁBORÚVÁ” (2.) Itt mintha a sok évtizeddel későbbi eurókommunista elveket látnánk, melyek a parlamentáris demokráciát akarták használni a hatalom megszerzéséhez, tehát csak eszközként képzelték el a törvényhozást. Éppen ezt írja Szabó Ervin is: a törvényhozás, a parlament, a demokrácia nem fontos. Nekik harc kell, háború. A kommunizmus egy formája az, hogy demokratikus intézményeket – számukra csak formákat! – használtak a hatalom megragadásához.

2./ A XX. SZÁZADI LIBERALIZMUS álláspontját Friedrich August von Hayek nézetei alapján mutatjuk be, aki a klasszikus, államtalanító liberális nézeteiért, eszmei riválisával, a szociáldemokrata – a katolikus társadalmi tanítással is rokonítható – Gunnar Myrdal svéd közgazdásszal megosztva, 1974-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott. A 70-es években, az 1973-as olajválsággal is összefüggésben, megerősödött az a klasszikus liberális, akkor már neoliberálisnak nevezett nézet, ami szerint az államnak nem lehet beleszólása gazdasági kérdésekbe. Ezzel a neoliberálisok – a nyugati világban! – az állami szociálpolitikát, létbiztonságot adó intézkedéseket se ismerték el. (Amivel persze a neoliberálisok az államnak a fizetőképes keresletet, tehát a nyugati fogyasztói társadalom számára szükséges széles társadalmi rétegeket kialakító tevékenységét is elutasították. Mintha a liberalizmus még saját érdekeit se ismerné fel!)

Hayek 1988-ban adta ki A VÉGZETES ÖNHITTSÉG című könyvét, ami A SZOCIALIZMUS TÉVEDÉSEI alcímet viseli. Szocializmus alatt mindent ért, ami az államnak szerepet tulajdonít abban, hogy az emberek létbiztonságban éljenek, legyen az szociáldemokrácia, vagy akár a Nyugat-Németországban 1949-ben XVIII. században megjelent Konrad Adenauer kancellársága idején Ludwig Erhard által kidolgozott kereszténydemokrata-keresztényszociális társadalmi gondolat. A neoliberálisok győztes helyzetben képzelték magukat, és azt képzelték, hogy gazdasági elveikkel még a természet törvényeit is megfejtették.

Az ÖNHITT LIBERALIZMUS jelenik meg Hayek véleményében, ami szerint „kevéssé értik az emberek a piac rendezőelvét”, mert az a véleményük, hogy „az együttműködés jobb, mint a verseny”. (3.) Ez az önhitt liberális elv megbotránkozik azon, ha a liberális nézetektől (némileg!) eltérő vélemény jelentkezik. Hayek eme gondolata élesen elkülöníti egymástól az együttműködést és a piaci versenyt, már pedig a piaci verseny lehetősége, az ember érdekeit szolgáló határokkal, ott van a kereszténydemokrata – és nyugati szociáldemokrata – gondolatban is. Hayek azonban SZOCIALIZMUSNAK NEVEZ MINDENT, AMI NEM LIBERÁLIS. Önhittségnek nevezi a szociális gondolatot, már pedig éppen Hayek véleménye mutat önhittséget. Hayek azt az álláspontot képviseli, hogy az öntörvényűen működő szabad piac majd kialakítja a „körülményeket”, azt a társadalmi környezetet, ami a globálissá váló piac urainak jó.

Tradicionalistáknak nevezi azokat, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő! Önhittsége megmutatkozik abban is, hogy antiintellektuálisnak tartja azokat, akiknek gondolkodását akár szokások – melyeket pedig a szerves, tehát az életképes hagyományokra épülő fejlődés alakít ki –, akár pedig a vallásos hit alakítja. Az van e gondolat mögött, hogy a XVIII. században megjelent a gazdasági liberalizmusnak az az elképzelése, ami nem számolt se Istennel, se emberrel; a pénz, a kereskedés és a gazdaság lett a mindenható, és aki Istennel, emberrel, a társadalom szerves fejlődésével számol, az Hayeknak már tradicionalista. Bizonyos „antiintellektualista” kritériumok között felsorolja azt is, hogy a „tradicionalista” és a „szocialista” gondolkodás elutasítja azt, aminek nincs meghatározott célja, és aminek nem látni a társadalmi hatásait. (4.) Tehát Hayek szerint, aki nem „tradicionalista” és nem „szocialista” – tehát aki liberális –, az megy a vakvilágba, nem számol a saját számításainak társadalmi hatásaival. Hayek a „szocializmus” – nem a kommunista államszocializmusról, hanem a nyugati szociáldemokráciáról van szó! – és a „tradicionalizmus” elleni küzdelmében az ösztönökre, az érdekvezérelt spontán gazdasági beavatkozásokra hagyatkozik. Ezért elutasítja a társadalmi folyamatokba való – pedig a szabad piacot és a tőkés gazdálkodást feltételező! – beavatkozást, amire a második világháború utáni nyugatnémet szociális piacgazdaság negyven évig épült. Márton Áron az ösztönök és a merőben racionális tudás összegzésében látta AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ okát, ami egy LIBERÁLIS KORBAN TÖRT KI. „A pokoli torna idején olyan vad ÖSZTÖNÖK ragadták meg az embert, és a tudás az ösztönöktől elragadott ember kezében olyan gonosz eszköznek bizonyult…” (5.) 

Hayek szójátékot űz a „society” (társadalom) főnév és a „social” (szociális, társadalmi) melléknév között úgy, hogy kijátssza egymás ellen ezeket a kifejezéseket. Azt vallja ezzel, hogy ne legyenek szociális, társadalompolitikai intézkedések (a tőkés gazdaság piacgazdaságának szociális oldalát bírálja!), mert a társadalmat kizárólag a piacnak, a pénztőkének kell alakítania. (6.) Konkrét visszaélésnek nevezi az 1949-ben elindított nyugatnémet szociális piacgazdaságot. „A ’szociális’ szóval való visszaélés nemzetközi, legextrémebb formáit valószínűleg Nyugat-Németországban vette fel, ahol az 1949-es alkotmány a sozialer Rechtsstaat (szociális jogállam) kifejezést használja, és ahonnan a ’szociális piacgazdaság’ koncepciója elterjedt”. (7.)

Azt, hogy a liberalizmus hogyan akarja átalakítani a társadalmat, az emberi környezetet, a liberális közgazdászból a liberalizmus kritikusává lett David C. Korten a Washington állambeli, a piaci liberalizmus előmozdítását szolgáló Cato Intézetre hivatkozva határozza meg. Ez az intézet nem a társadalmi és erkölcsi értékek, hanem a tulajdonlás joga felől látja a világot. A Cato Intézet szerint: „A piaci liberálisok hisznek abban is, hogy a jogok és a tulajdon elválaszthatatlanul összekapcsolódnak. … Tágabban értelmezve … valamennyi természetes jogunk alapja a tulajdon.” (8.) Erről írja Korten, hogy „a piaci liberalizmus morálfilozófusai (…) nem veszik figyelembe a különbséget a pénz jogai és az emberek jogai között.” (9.) A neoliberalizmus a szabályozatlan piacokkal olyan társadalmi környezetet teremt, melyben a megnövekedett gazdasági hatalmak kizárják, vagy kivásárolják a kisebb piaci szereplőket, létrejönnek a monopóliumok, melyek fölébe nőnek az országhatároknak és a nemzeti parlamenteknek. A pénzhatalom birtokosai pedig „a törvényhozóknál bevethetik a pénzügyi hatalmukat annak érdekében, hogy a játékszabályokat átírassák, ezzel még több előnyt biztosítva maguknak. Az eredmény egy föltartóztathatatlan monopolizálódási folyamat, amit egyedül egy keménykezű kormányzat tudna megzabolázni.” (10.) Ahol a neoliberális gazdasági folyamatok érvényesülnek, ott a pénzhatalmak számára kedvező, tehát gyengekezű kormányok vannak. És ez a már világuralommal rendelkező tőkés társaságok érdeke.

3./ A KERESZTÉNY VÁLASZ azt az álláspontot képviseli, hogy a monopóliummal rendelkező hatalmak – akár a politikai monopóliumot megszerző kommunisták, akár a gazdasági monopóliumot megszerző neoliberális világhatalmak – nem formálhatják saját képükre a világot. Nincs az az ideológia, ami az emberi környezetet, az oly sokszor hivatkozott „körülményeket” egyoldalúan formálhatná. A keresztény válasz azt képviseli, hogy ahol baj van, ott az ember gondolkodásával van baj, A GONDOLKODÁST KELL ÁTALAKÍTANI, NEM A VILÁGOT.

A gondolkodás átalakítása bibliai kifejezés, ami már előre jelzi, hogy sem a marxisták, sem a liberálisok nem fogadják el ezt az igényt, mert ők nem akarják átalakítani a gondolkodásukat. Ők a társadalmat, globális szereplőként pedig az egész világot akarják átalakítani. A „noosz” jelentése: ész értelem, gondolat, gondolkodás; „noészisz”: megértés, gondolkodásmód, értelem; „noétikosz”: gondolkodni tudó, értelemmel megáldott. A „metanoeó” ebből, ezekből képzett szó, aminek szótári jelentése: megváltoztatja szándékát, meggondolja magát. A „metanoia” a gondolkodás átalakítását jelenti, de bűnbánatot, megtérést is jelent. AZ ÚJSZÖVETSÉGI SZENTÍRÁS A GONDOLKODÁS GÖRÖG KIFEJEZÉSÉBŐL KÉPEZI AZT A SZÓT, HOGY MEGTÉRÉS. Megtérést, a gondolkodás átalakítását bárkiről lehet feltételezni, kommunistáról és liberálisról is, hiszen Isten olyanra alkotta az embert, hogy legyen fölfelé nyitott. De a kommunizmus és a liberalizmus, mint ideológiák nem tűrik, hogy akik ezeket követik, akik eme ideológiák szerint gondolkodnak, azok átalakítsák a gondolkodásukat, hiszen ezek az ideológiák a világot akarják átalakítani, saját képükre formálni. Ha egy kommunista, vagy liberális megtér (átalakítja a gondolkodását!), akkor elhagyja ezeket az ideológiákat.

Márton Áron 1932-ben egyetemistáknak tartott előadást az előző évben megjelent QUADRAGESIMO ANNO enciklikáról. Elmondta, hogy soha nem volt ilyen nagyarányú a gazdasági termelés, az anyagi bőség minden korábbi történelmi korszakot felülmúl, mégis tömegek élnek nyomorban. „A helyzet azért jutott idáig, mert HIBÁS VOLT A GAZDASÁGI ÉLET CÉLKITŰZÉSE.” Láttuk, hogy Hayek 1988-ban „antiintellektualista”, és „tradicionalista” jelzőkkel illette azokat, akik célkitűzést fogalmaznak meg a gazdasági tevékenység számára. Márton Áron is célkitűzést, mégpedig helyes, mert az emberek javát szolgáló célkitűzést várt el a gazdasági élet résztvevőitől, még 1932-ben, Hayek előtt 56 évvel. Arról beszélt Márton Áron 1932-ben, hogy „a reneszánsz óta kibomlott és a múlt században fejlődésének és hatalmának legmagasabb pontjára felérkezett SZABADELVŰ, LIBERÁLIS VILÁGFELFOGÁS A LÉNYEGÉHEZ TARTOZÓ KORLÁTLAN SZABADSÁGOT KÖVETELTE ÉS ÁTVITTE A GAZDASÁGI ÉLETBE IS.” (11.) A liberalizmus tehát gazdasági felfogásával olyanra alakította az emberi környezetet, az emberi életfeltételeket, hogy nagy vagyonok halmozódtak fel a szédítő technikai fejlődés mellett, mégis tömegek éltek nyomorban.

Az első alkalom, hogy szociális enciklika arról ír, hogy a lelki megújulás és a társadalmi megújulás összefügg, XI. Piusz pápának az 1931-ben kiadott Quadragesimo anno című enciklikája volt. „A hőn óhajtott társadalmi megújulást meg kell előznie a lelki megújulásnak keresztény szellemben.” (QA. 127.) Ezt a szellemet a marxista és a liberális szemlélet egyaránt megtagadta, amit XI. Pius a homokra épített háznak nevezett. A társadalom a két világháború között válságban volt, ez váltotta ki a második világháborút is, és ez a válság már évtizedekkel az első világháború előtti liberális korban is megvolt, amikor a liberalizmus és a marxizmus vívta a maga harcát. „Amit a társadalmi rend megújításáról és tökéletesítéséről mondtunk, teljességgel megvalósíthatatlan erkölcsi megújulás nélkül.” A Quadragesimo anno enciklikát megfogalmazó XI. Piusz pápa azt tartotta a XIX. században már egyértelműen jelen lévő válság okának, hogy a gazdasági hatalommal bíró emberek „önzésükben és szívük keménységében NEM VOLTAK HAJLANDÓK BEFOGADNI EBBE A RENDSZERBE A NÖVEKVŐ SZÁMÚ EMBERTÖMEGEKET, (…) a látszatszabadság és más hamis eszmék csábításainak hatására semmiféle hatalmat nem tűrtek meg maguk felett.” (QA. 97.) A liberálisok mindig szívesen állították, hogy a szegények felelőssége az, ha tömegek maradtak szegények. Hiányzott belőlük a gondolkodás átalakításának készsége. 

Márton Áron 1939. szeptember 26-án, amikor már zajlott Lengyelország lerohanása a náci Németország és a kommunista Szovjetunió által, háromnapos elmélkedés-sorozatot kezdett Kolozsváron. Ekkor a náci és a kommunista ideológiák osztozkodtak Lengyelország felett, de Márton Áron a saját érdekei által vezérelt liberalizmus felett is ítéletet mondott: „Akinek nagyobb volt a hangja, üres fejjel is az élre kerülhetett, beteg lelkek kimondhatták beteg gondolataikat, s AZ ÜZLETI ÉRDEKEKNEK SZABAD VOLT A BETEG GONDOLATOKAT TUDOMÁNYKÉNT HIRDETNIE, MERT MINDENKI AZT MONDHATTA, AMI ÉRDEKE VOLT.” (12.) Mindezt a liberális, a náci és a kommunista ideológia követői is egyaránt magukra vehették. A liberális Nyugat (Nagy-Britannia és Franciaország a fasiszta Olaszországgal támogatva) az 1938. szeptember 30-án aláírt müncheni egyezményben Hitlerre bízta Európának a Rajnától és az Alpoktól keletre eső részét. Az üzleti érdek is elsősorban liberális érdek. Nagy hanggal és üres fejjel pedig akár a náci, akár a kommunista pártban élre lehetett kerülni. A liberális Nyugat, a náci Németország és a kommunista Szovjetunió kialakították Európának azt az arcát, amiben előbb 1945-ben a fasizmus, majd 1989-ben az államszocialista kommunizmus semmisült meg, hogy csak a liberalizmus maradjon talpon.

Márton Áron 1947. január 1-én beszédet mondott a gyulafehérvári székesegyházban, amit AZ ÚJ ÉV KÜSZÖBÉN címmel önálló füzetként is kiadott. Arra reagált, hogy „rosszak az idők, mert rosszak az emberek”. Már láttuk, hogy a kommunista és liberális ideológiák szerint azért van baj, mert őszerintük „rosszak a körülmények”, és ők a körülményeket akarták – a talpon maradt liberálisok máig akarják – a maguk képére formálni. A kommunisták és a liberálisok egyaránt munkát adtak/adnak a maguk „társadalommérnökeiknek”, ideológusaiknak. Márton Áron tudta, hogy ez nem így van, ő tudta, hogy a gondolkodással, a lélekkel van a baj. „A keresztény ember úgy látja, hogy A BAJOK OKA NEM A KÜLSŐ KÖRÜLMÉNYEKBEN VAN, HANEM AZ EMBERI LÉLEKBEN. (…) az ember láthatatlan világában, érzéseiben, GONDOLKODÁSÁBAN ment végbe olyan változás, mely megrontotta a világ rendjét is.”  Márton Áron azt mondta ekkor, a második világháború, sőt két világháború után, hogy „az ember döntötte ki a társadalmi élet tartóoszlopait”, tehát az emberrel van a baj, nem a társadalommal. (13.) Alapvető változásra van szükség, ami az emberben kezdődik, és az ember gondolkodásának megváltozása következtében majd a világ, a társadalom is jobb lesz.

Az ember olyan világot teremtett magának, melyben gondolkodnia is csak szlogenek és frázisok, rosszabb esetben utasítások szerint szabad. Püspöki körlevélben is reagált erre. Az ember így lett egy „szép új világ” játékszerévé. Azonban: „A világ új rendjének sorsa nem a tervekben (ideológiákban; V.L.) és rendszerekben dől el, hanem az emberben.” (14.) Márton Áron VÁLSÁGOT REGISZTRÁLT, akár a válságirodalom szerzői közé is sorolhatjuk Őt. Felszínes szemléletű megfigyelők, akár valami személyes válságba jutott szerzők  műveit sorolnák ide, azonban a válságirodalomhoz a legélesebb szemű írók, gondolkodók tartoznak. A válságirodalom az erkölcsi-szellemi krízisre reflektál, a XX. századi tömegtársadalom bírálatáról van benne szó. Az ide tartozó szerzők szellemi éberséget ébresztettek. Ide tartozik például Heidegger, Ortega, vagy Spengler; a magyarok közül Németh László, Bibó István, vagy Hamvas Béla. 

Márton Áron ezt írta 1947-ben: „Már a háború előtt sok szó esett a társadalom válságáról, Európa alkonyáról, a civilizáció csődjéről. A VÁLSÁG A HÁBORÚ UTÁN – kibontakozás helyett – mintha még SÚLYOSABB ÉS REMÉNYTELENEBB szakaszba jutott volna.” Az mindenképpen válság, ha részérdekek ideológiái – a második világháború után már „csak” a liberalizmus és a marxizmus – akarják „megszervezni” a társadalmat, a világot. Márton Áron, aki mindig és mindenképpen elhatárolta saját magát és a rábízott egyházat a politikai tevékenységtől és állásfoglalástól, nem volt „sekrestyepüspök”, mindig határozott állást foglalt az világot szétszedni, leuralni akaró ideológiákkal, a liberalizmussal, a marxizmussal és a fasizmussal szemben. A társadalmat nem ideológiáknak kell átalakítani, hanem az embernek kell formálni. „Nem ülhetünk ki az útszélre, hogy a zajló élet folyását kívülről figyeljük. Nem zárkózhatunk be a templomba sem, hogy azt, ami a piacokon történik, ne lássuk. Az események az életünkön mennek keresztül, tehát ami történik, nem csak a világ dolga, hanem a mi dolgunk is. HA ÚJ KORSZAK VAN KELETKEZŐBEN, MINDNYÁJUNKAT ÉRDEKEL, HOGY AZ ÚJ KORSZAK MILYEN CSILLAGZAT ALATT SZÜLETIK.” (15.) Márton Áron azt, hogy a világ dolgainak az emberben, az ember gondolkodásában kell eldőlnie, katolikus részvételhez kötötte.

Márton Áron 1971-ben ott volt a II. püspöki szinóduson, két beszédet is mondott, az egyiket előre, még Gyulafehérváron elkészítve, a másikat a szinódus helyszínén fogalmazva, a szinóduson felmerült problémáról. Mindkét beszédet latinul mondta, a spontán rögtönzött, de a szinóduson az előző napokban leírt beszédet is. Ebben problémának nevezte azt, hogy a nyugati papság a magánéleti problémáiról panaszkodik, miközben a harmadik világ életfeltételeiről szóló, 1967-ben kiadott POPULORUM PROGRESSIO enciklikának nincs visszhangja. (16.) Ebben az ügyben Roger Etchegaray Marseille-i érsek, későbbi bíboros sajtótájékoztatót tartott és Márton Áron mellé állt. (17.) Az 1971-es püspöki szinódus záróokmánya DE IUSTITIA IN MUNDO címmel jelent meg és ott található a katolikus társadalmi tanítás dokumentumai között. Nem tudni, hogy Márton Áronnak milyen hatása lehetett e dokumentumra, de ott vannak benne azok a gondolatok, melyeket Márton Áron a gondolkodás és a világ állapota közötti összefüggésről már évtizedek el korábban leírt. „A nevelés a szív megújulását kívánja, és ez a megújulás a bűn elismerésén – az egyén és a társadalom bűnének elismerésén – alapul. Ez hozza azután magával a valóságos és teljes emberi életet igazságosságban.” (IM. 51.) Arról van tehát szó, hogy a megtérés – metanoia, a gondolkodás átalakítása! – képes megváltoztatni a világot, a társadalmi felépítmény milyensége tehát a gondolkodástól, az élet épségétől függ. Azt is leírja a De Iustitia in Mundo, hogy „minden nép elsősorban önmaga válhasson (…) gazdasági és társadalmi haladásának alakítójává”. (IM. 71.) A nép életének alakulása tehát ne kívülről, és ne népellenes (marxista, liberális) ideológiák által, hanem saját kultúrája és lehetőségei szerint történjen.

Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa 1984-ben, LIBERTATIS NUNTIUS címmel, megfogalmazott egy dokumentumot a latin-amerikai felszabadítási teológiával kapcsolatban, mert megjelentek ott „marxizáló” elemek. Ebben ő is világosan megfogalmazta azt, hogy a társadalmi struktúra az emberi tevékenységnek, gondolkodásnak a következménye. Tehát ha baj van, akkor a gondolkodással van baj. „A bajok forrását nem kereshetjük főként és kizárólagosan a rossz gazdasági, szociális, vagy politikai struktúrákban, mintha ezek a struktúrák képeznék minden baj okát, és az ’új ember’ megteremtése csupán a jelenlegiektől eltérő gazdasági és szociális-politikai struktúrák bevezetésén múlna. (…) A struktúrák legyenek azok akár jók, akár rosszak, az emberi tevékenység gyümölcsei, s így nem annyira okok, mint inkább következmények.” (LN. Bibliai alapok c. fejezet, 15.)

JEGYZETEK:

1. Karl Marx: A filozófia nyomorúsága. Budapest 1932. 175-177. o.

2. Szabó Ervin: A tőke és a munka harca. Budapest 1911. 104-105. old.

3. Friedrich August von Hayek: A végzetes önhittség. A szocializmus tévedései. Budapest 1992. 26. o.

4. U.a. 74. o.

5. Márton Áron: Iskola kitárt ajtókkal. Erdélyi Iskola 1935/36. évf. 1-2. sz.

6. Hayek i.m. 123. o.

7. U.a. 126. o.

8. David C. Korten: Tőkés társaságok világuralma. Budapest 1996. 83-84. o.

9. U.a. 97. o.

10. U.a. 107. o.

11. Márton Áron: A nemzetgazdaság célja és alapelvei. Közli: Márton Áron hagyatéka 19. (Égető gondok), 57-58. o.

12. Márton Áron: Az eszmék harca (1939. szeptember 26.). Közli: Márton Áron hagyatéka 15. (Eszmék harca) 165. o.

13. Márton Áron: Új év küszöbén (1947) Közli: Márton Áron hagyatéka 7. (Karácsony) 113-114. o.

14. Márton Áron 1947. VIII. sz. körlevele. Közli: Márton Áron hagyatéka 4. (Oltáriszentség, Krisztus király) 114. o.

15. U.o.

16. Márton Áron beszéde az 1971-es püspöki szinóduson. Közli: Márton Áron hagyatéka 5. (Papság) 133-136. o.

17. Szabó Ferenc SJ tudósítása a püspöki szinódusról. Közli: Szolgálat 1971/4. 63-69. o.

Forrás: Virt László Facebook oldala