A világ csodáit rangsoroló – bizonyára sokat látott, tapasztalt, okos emberek – néhány hete úgy döntöttek, hogy mégsem veszik be a Retyezát hegységet a világ első hét természeti csodája közé. A Romániában élőknek viszont egy cseppet sem kell szégyenkezhetniük emiatt a „rossz hír" miatt.

Akinek volt alkalma a Bucura-tó tükrében megpillantani a sziklaóriásként felette trónoló Slăveiut és Judelet, a Bucura-csúcsokat, vagy szikrázó napsütésben végigpásztázni a tájat a Peleaga-csúcsról, vagy akár megmártózni egy aprócska tengerszemben, annak a Retyezát biztosan csodaként vésődik emlékezetébe.

Aki pedig csak távolról, netán képről ismerné a Kárpátok Királylányaként emlegetett hegységet, annak igyekszünk némi ízelítőt nyújtani belőle, hátha kedve kerekedik egy kis túrázásra. Jancsik Péter, a Retyezát-hegység c. túrakalauz szerzője szerint „Minden, magára valamit is adó magyar turista legalább egyszer felkeresi, hogy megcsodálhassa fenséges tájait, de ha egyszer meglátogatta, akkor örökre rabja marad a hegymászás szenvedélyének és a Retyezátnak.”

A hegységről

A Retyezát a Déli-Kárpátok Retyezát-Godján csoportjának része. Északról, illetve keletről a Hátszegi- és a Petrozsényi -medence veszi közre. Délen a Nyugati-Zsil, nyugaton a Szárkő, délnyugaton a Godján-hegység határolja. A felülnézetből fektetett H betűre emlékeztető vonulatot tulajdonképpen két főgerinc alkotja: a magasabb, 2000 méter alá csak végein ereszkedő, kristályos, glaciális kőzetből álló északi gerinc, illetve a vele szinte párhuzamosan futó déli társa, amelynek külön büszkesége a karsztos Kis-Retyezát. A két főgerincet középtájt rövidebb gerincszakasz köti össze.

A Retyezát felszíne nagyon változatos. Égbe meredező kopár sziklacsúcsaival (Peleaga 2509 m, Păpuşa 2508, Retyezát 2482, Zsudele, Bucura stb.), csipkés gerinceivel, egykor jégárak által gyalult völgyeivel és a szintén jégkorszakból visszamaradt közel nyolcvan varázslatos tengerszemével (a Zănoaga-, Bucura-, Galeşul-tóval, a Rossz-völgyi tavakkal, valamint a Judele-ről szemlélhető tavak füzérsorával) a kis-retyezáti karsztvidék látványosságaival, szurdokvölgyeivel (Jorgován-kő, Buta-szoros, Szkorota-szurdok) jócskán rászolgál a vadregényes jelzőre. Növényzete szintén rendkívül gazdag. Az itt található közel 1200 növényfaj közül – amely mintegy egyharmadát jelenti a Romániában található növényfajoknak – több mint 60 helyi jellegű. Az alacsonyabb részeken általában vegyes erdők uralkodnak, megtaláljuk itt az örökzöld fenyveseket, a kocsányosokat és a bükköt, de amint emelkedünk egyre feljebb, az alpesi növényzet keríti hatalmába a Retyezátot. A törpe-, a boróka- és a cirbolyafenyők határát is elhagyva már csak apró cserjékkel, a vörös- és fekete áfonyával, valamint a havasszépével találkozunk, amely júniusban szinte teljesen rózsaszínűre festi a meredek hegyoldalakat. A havasi legelőket, gerinceket összekötő nyergeket valóságos pompába öltöztetik az egymás után nyíló színesebbnél színesebb virágok. „Itt láttam egyszerre nyílni hóvirágot, pompás tárnicsot és pünkösdi rózsát” – írja az Erdélyi Gyopár egyik számában Dezső László.

Állatvilágából talán elég volna csupán a messze földön híres zergéket említeni, de van itt mormota, hiúz, barnamedve, farkas, fakó- és barnakeselyű, s néha méltóságteljes kőszáli sast is megpillantani a csúcsok fölött. A hegység vízzáró kőzetein lefutó patakokban gyakran megcsillan a pisztráng, és nedves, mohás környezetű sziklatörmeléken gyakran látni napozó gyíkokat, de előfordul itt a kockás-, homoki- és szarvasvipera is. A természetbarátoknak tehát a Retyezát maga a paradicsom. A nemzeti parkról

A Retyezát egyediségét korán felismerték, területén az első rezervátumot 1927-ben hozták létre Nyárádi E. Gyula botanikus javaslatára. 1935-ben Alexandru Borza tudós hozzájárulásával szintén a Retyezát területén alapították meg Románia első nemzeti parkját. A hegység jelentős részét 1980-tól UNESCO-rezervátumként tartják nyilván. 2004 óta a nemzetközi Pan Parks- hálózat részévé is vált. Manapság a 38 ezer hektárt felölelő védett terület ügykezelése a Retyezát Nemzeti Park hatáskörébe tartozik.

Legendák és történelem

A nemzeti park igazgatója által említett legendának sokféle változata ismeretes a vidéken. Egyik elbeszélés szerint réges-régen sárkányok uralták a magas hegyvidéket. Közülük az utolsó vesztét egy leányrablási ügy okozta. Az elrabolt kedvese, egy bizonyos Jorgován nevű fiatalember ugyanis nem tágított, amíg halálos sebet ejtve el nem űzte a fenevadat (természetesen az első próbálkozás még sikertelen volt, másodjára azonban felülkerekedett az állhatatos ifjú). Napjainkban a Retyezát tehát sárkány-szempontból kimondottan biztonságosnak mondható. A győzedelmes fiatalember nevét a küzdelem helyszíneként megjelölt Jorgován-kő őrzi a Kis-Retyezátban – eleveníti fel a legendát retyezáti honlapján Budai Péter.

A hegység azonban történelmi személyiségek nyomát is őrzi, hiszen a Hátszeg vidéki Kendeffyek, Nopcsák igazi vadászparadicsoma volt a retyezáti sötét rengeteg. Egyik északi bejáratánál ott őrködik ma is a titokzatos Kolcz vára, hétszáz méter magas szikláról uralva az alatta kanyargó hosszú völgyet. A rege szerint 1648-ban Kendeffy Ilona az erkélyén üldögélve egész vára népével fonta a finom szálakat, amivel török rabságban sínylődő férjét akarta kiváltani. Az asszony azonban egy óvatlan pillanatban a sebes Malomvízbe ejtette orsóját és a váltságdíj nem készült el...

A főúri vadászatok azonban ettől még javában folytatódtak a Retyezátban, egy század eleji feljegyzés szerint maga Rudolf trónörökös is itt vadászott zergékre 1881 augusztusában. Itt-tartózkodása emlékét feliratos tábla őrizte Gura Zlata (Zlata-torok) környékén. Ennek most már nyoma veszett, ellenben a Maderspach család nemrég „avatott” újabb emléktáblát a Retyezáton, a vadászkalandjairól híres Maderspach Viktor emlékére.

Maradjon vad és szépséges!

Acimov Zoran hat esztendeje vezeti a nemzeti parkot. Ennek szépségeiről vele is elbeszélgettünk. Elsősorban arra voltam kíváncsi, miért érzi úgy, hogy a Retyezát bekerülhetett volna a világ hét természeti csodája közé?

– Mindenekelőtt úgy gondolom, maga a hegy formája lenyűgöző. A hegyláncok általában néhány párhuzamos vonulatból állnak. A Retyezát azonban olyan alakú, hogy bármely oldaláról büszkén mutogathatja magát. Csodálatos továbbá az a rengeteg tengerszem, melyeknek számát a tudósok nyolcvanra becsülik. Ebből körülbelül 55 tó állandó jellegű. És itt van Románia legmélyebb glaciális tava, a Zănoaga, illetve a legnagyobb kiterjedésűként számon tartott Bucura-tó. Ezek nemcsak méreteikben lenyűgözőek, de csodálatos szépségűek is. Nem is beszélve a növény- és állatvilágról. Hiszen a nemzeti parkban 30 olyan növényfajt tartanak számon, ami a világon csak itt él.

– Maradjunk picit a hegy formájánál. Sokféle legenda fűződik ehhez. Ismer néhányat közülük?

– Persze többet is hallottam. Ami azonban megragadt bennem, az egy sárkányos viadalról szól. Egy vitéz legény szállt harcba a hegyet uraló sárkánnyal, s a hadakozás során feléje repítette kardját. Ez vágta le az akkor még kúp alakú hegycsúcs ormát. Innen származtatják a hegység román „Retezat” nevét.

– Manapság már nincs sárkányveszély a környéken, azonban annál több emberi gyarlóság fenyegeti a Retyezátot. Mennyire sikerül védeni ezt a területet?

– Igyekszünk. Igaz, összesen 16 alkalmazottja van a parknak, ami nem sok. Ha nem is nevezhető épp veszélynek, de valóban sokféle nemkívánatos hatásnak van kitéve a nemzeti park. Elsősorban komoly gondot jelent a tulajdonviszonyok sokfélesége. Van terület, ami magánszemélyé, vannak közbirtokosságok és a park bizonyos része a közeli települések önkormányzataihoz tartozik. Ebből aztán számtalan nézeteltérés adódik.

– A turisták környezetbarátok? Hány turista látogatja évente a hegységet?

– Tavaly olyan 20 ezerre saccoltuk a turisták számát. Négy éve megszüntettük a jegyszedést a park hivatalos bejáratainál, így pontos adataink nincsenek. Szerencsére a Retyezátra jövő turisták elég természetbarátnak bizonyulnak. Vannak rossz berögződések, miszerint bizonyos helyekre gyűjtik a szemetet, ahelyett, hogy levinnék a legközelebbi lakott településre, de legalább nem hagyják szanaszét.

– Az utóbbi években sok cécó volt a parkot érintő 66–A út megépítése körül. Valóban annyira ártalmas ez a Retyezátnak?

– Maga az út nem jelent olyan nagy gondot, annál is inkább, mert sikerült kialkudni néhány vadátjáró megépítését is. A problémát inkább az okozza, hogy ahol út van, ott hamarosan menedékház, sőt lakóház is lesz, és ezt igazán nem szeretnénk. És egy ilyen útépítés precedens értékű. Egyszóval nem örülünk neki.

– Sokan a vidék gazdasági fejlesztésének lehetőségét látják ebben. Pontosabban pénzt. A Retyezát Nemzeti Park irányába azonban jön-e valami finanszírozás?

– Mi az országos erdészeti hivatalhoz tartozunk és ha szűkös költségvetéssel is, de megélünk. 2000 és 2006 között sikerült elnyernünk egy komoly finanszírozást a Globális Környezeti Alaptól. Ebből valósítottuk meg a nuksorai és pietrelei központjaink napenergiás ellátását. Volt még egy 50%-ban az EB által finanszírozott projektünk, és állandó támogatásban részesülünk egy angliai alapítvány részéről a TICOS-projekt keretében.

– Ön immár hat éve vezeti a Retyezát Nemzeti Parkot. Miért vállalta el ezt a tisztséget. Volt-e, van-e valami olyan álma, amit itt meg szeretne valósítani?

– Nem harcoltam ezért a pozícióért, de megtisztelő volt számomra a felkérés. Mindig oda voltam a természetért. Szeretem a sztyeppet, a deltát, de leginkább a hegyeket. Tehát nagyon örvendtem ennek a munkakörnek. Megvalósítani való álmom nem igazán volt. Ellenben van egy nagy vágyam a Retyezáttal kapcsolatban. Éspedig az, hogy maradjon ilyen, amilyen most. Pontosabban, hogy ne változzon. Ne legyen könnyebben megközelíthető, ne épüljön ki, ne váljon üdülőparadicsommá. Maradjon meg a hátizsákos turisták kedvencének a maga kanyargós, sziklás hegyi ösvényeivel, a rusztikus menhelyekkel és a csodálatos természeti adottságaival.

Gáspár-Barra Réka

nyugatijelen.com