Az
Aral-tó négy évtizede még Földünk negyedik legnagyobb tava volt, mára
azonban kisebb-nagyobb sós vízű öblök láncolatává satnyult, amelyek
hatalmas, sivatagos földnyelvek, évtizedes hajóroncsok között
kanyarognak.
A tó vidéke Földünk egyik lefolyástalan területe: az Aral nincs összeköttetésben a világtengerrel. A tavat tápláló folyók, a keletről befolyó Szir-Darja és a délről érkező Amu-Darja vízhozama évezredeken át dinamikus egyensúlyt tartott a párolgással - egészen néhány évtizeddel ezelőttig. Amint az alábbi műholdképeken is látható, a tó kiszáradása nagyon gyors folyamat: gyakorlatilag fél évszázad alatt csökkent töredékére a vízfelszín. Mindez az átgondolatlan emberi beavatkozás, a tavat tápláló folyók vize szinte teljes elöntözésének a következménye.
Jó hír, hogy 2001-ben világbanki támogatással 13 kilométeres gát építése indult meg Kazahsztánban a tó északi és déli része között - ezzel megállt az északi rész kiszáradása, sőt a Kok-Aral-gát 2005-ös megépülése óta ez a víztömeg még gyarapodott is.
[origo]
