A napokban került talapzatra, és áldották meg Bodó Levente szentegyházi szobrászművész mikóújfalusi andezitből készített alkotását Vicében, amellyel Albert atyának állíttattak emléket öten, akiket erről a szolgálati helyéről indított a papi pályára. A műalkotás tervezésekor szóba jött, hogy elhelyezhetnék Csíksomlyón vagy Székelyudvarhelyen is. Albert atya derűjére, a lelkivezető biztató szavára sokan emlékeznek városunkban is, akikkel lelkipásztorként találkozhatott. A római katolikus temetőben sírhantján mindig van friss virág. Ha még közöttünk lenne, idén ünnepelhette volna pappá szentelésének 50. évfordulóját.

Kőbe véső alkotóként Bodó Levente is felejthetetlen és meghatározó találkozásemlékeket őriz, de a felkészülési és alkotási időszakban ihletet jelentett a személyes visszaemlékezések olvasása is. „Igen jó híre volt ennek kis egyházközségnek (…) Akkor sem út, sem autóbusz, sem villany nem volt a faluban. De volt 110 iskolás gyerek, ifjúság és jó hívek. Áldja meg őket a jó Isten!”

 

 

Amíg készült a dombormű, sokan be-betértek a szentegyházi műterembe azok közül, akik ismerték Albert atyát. Így vésőnyomok, és emlékidézés hívta elő a kőből azt a jellegzetes mosolyt, amelyet őriz a közös emlékezet. Hogy nehéz-e szoborba merevíteni egy olyan személyiséget, aki tanításaival még jelenvaló? A válasz egyértelmű: ismerve a páter humorát, magasságát, meghatározó gesztusait, lelki derűjét, jó szavát, nem akadály, sőt. Amikor már az arc és a kezek megformálódtak, a habitus kivésését nem lehetett „elrontani.” A művész erőforrása volt a szemlélők, a megjelenített kortársainak biztatása is. És, hogy a falu lakói, ahol szerzetesi hozzáállással dolgozott öt éven át, a templom szomszédságában kívánták elhelyezni a kész művet.

A tér határozta meg a beállítást. A domborművet, az istenházába érkező szemből látja, keresztet formázó talapzaton. Annyi természetes fényben, amely minden napszakban érheti a falu egykori papjának andezit-emlékhelyét. Lelki nagyságát néhány fennmaradt írása töredékesen őrzi csak, de az a mondat, amelyet mindig mondandójába foglalt - csupa nagybetűsen, a tőle megszokott lelkesedéssel, hogy buzduljanak, akiknek szánta egykoron - rákerült a dombormű utcára néző oldalára: Az élet szép! Üzenet a mindenkori arra járónak is.

Jelképértékű lehet a felcsiszolatlan háttér.  Az arcon árnyalt nyomokban visszamosolyog, akiért az emlékidézés vésőnyomai is koppantak a nagyméretű kőtáblán.

Molnár Melinda – Udvarhelyi Híradó

 

 

Bartók Barabás, P. Albert OFM szerzetesi és lelkipásztori helyei: Mikházán volt szerzetesjelölt, amelyet 3 év kényszermunka követett.  13 évet kényszerlakhelyen töltött Désen, majd Vicében, Vajdahunyadon, Esztelneken, Kolozsváron, Csíksomlyón és Székelyudvarhelyen szolgálta az Urat.