A Román Adományozók Fóruma szerint a MOL Románia a legjótékonyabb

ImageA Román Adományozók Fórumának zsűrije a MOL Romániát választotta az év Legjótékonyabb vállalatának a TOP Corporate Awardson, amelyet október 1-jén az Adományozók Fórumának Éves Konferenciája keretében szerveztek. Az elbírálási kritérium a Legjótékonyabb vállalat cím esetben a 2006-ban szponzorációra szánt összegek aránya a bruttó nyereséghez viszonyítva.

 

 

„A MOL Romániának a helyi piacon betöltött gazdasági szerepe mellett rendkívül fontos az is, hogy példát mutasson a fenntartható fejlődés területén. Magyarországon a MOL már évek óta az Év Vállalati Adományozójának számít, és ennek tükrében nagyon örvendünk annak, hogy Romániában is felelős polgárnak tartanak, kezdeményezéseinket pedig nemcsak a helyi közösségek, hanem az üzleti szféra is elismeri" – hangsúlyozta Szalay Zsolt, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

A MOL Románia átfogó társadalmi szerepvállalási programokat szervez, tavaly három ilyen, a sport, a kultúra és a környezetvédelem területén elindított kiemelkedő kezdeményezésről számolhatunk be. A Segíthetek révén fiatal sportolóknak nyújtott anyagi támogatást sportfelszerelés vásárlásához vagy országos és nemzetközi versenyekre való elutazáshoz. A Guruló Színház révén színházi társulatoknak és fesztiválszervezőknek biztosított utazási támogatást. Ezek mellett a Polgártárs Alapítvánnyal közösen útjára indította az Iskolák a környezetért programot. Ennek keretében civil szervezetek iskolákkal vagy helyi önkormányzatokkal közösen pályázhattak zöldövezetek kialakítására és felújítására. Ezen programok mellett a cég további helyi eseményeket, projekteket támogatott olyan közösségekben, ahol tevékenységével jelen van.

A MOL-csoport nagy hangsúlyt helyez a fenntartható fejlődésre, ennek szellemében úgy igyekszik a jelenlegi ignyeket kielégíteni, hogy azok ne veszélyeztessék az eljövendő nemzedékek jövőjét. A most meglévő természetes energiaforrásoknak továbbra is fent kell maradniuk, épp ezért a MOL folyamatosan befektet az alternatív energiaforrások kifejlesztésébe, három fő elemet szem előtt tartva: a környezet védelme, társadalmi szerepvállalás és gazdasági fejlődés.

# # #
A MOL Románia a MOL-csoport tagja, amely Közép- és Kelet-európa vezető integrált olaj- és gázipari vállalata, piaci értéke pedig mintegy 12 milliárd dollár. Szlovák partnerével,a Slovnafttal és horvát partnerével az INÁ-val közösen a Csoportnak több mint 1000 töltőállomásból álló hálózata van a régió 11 országában.
MOL Románia közlemény