- Krónika egy erdélyi útról -
Kedd: Utazás Dévára
Oláh Bódi Éva színművész, drámapedagógus vezetésével Budapest Főváros Önkormányzatának Béke Gyermekotthona és Általános Iskolája egy színjátszó társulatot működtet Béke meseszínpad néven.
2007. október 30-án kora reggel a 13 fős kis színházi társulat a Szent Ferenc Alapítvány meghívására ismét útra kelt Erdély felé azzal a céllal, hogy három helyszínen élő, –a budapestiekéhez hasonló sorsú - árva gyerekeknek bemutasson egy színdarabot, melynek a címe „Világszép királykisasszony”. A meseszínpad Magyarországon is már több éve játszott, kifejezetten karitatív céllal, és pedagógiai szándékkal számos, rangos helyen: Aszódi Nevelőintézet, gyermekotthonok, ferencvárosi Roma fesztivál, dabasi öregek otthona, szegény sorsú kisgyermekeknek, Szociális Minisztérium, stb.
A premiert Dévára tervezték, de már három éve lépnek fel rendszeresen a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban: Petrozsényben, Torockón, Szászvárosban, Gyulafehérváron, Szovátán, Tusnádfürdőn. Ilyen színdarabokkal, mint: „Az ember, aki megkereste Istent…”, „Petőfi szűlei”, „Megváltó született”, „A hétpettyes katica története”, „Bolondos királyság”. Kemény munka vár rájuk, próbák-fegyelem, díszlet-építés, fárasztó körülmények, (sokszor villany sincs a teremben, vagy fűtés, ahol fellépnek), mégis ilyen vidám „színtársulatot” nem láttam még, Déryné „Anyánk” szelleme tart velünk, szinte hallom a Echos szekerek nyikorgását.
B. Éva diplomás színésznő, aki a világi sikerek helyet tizenhárom éve nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozik, rendez, tanít. Az erdélyiek is nagy örömmel várják újra és újra hozzájuk érkező pesti csoportot, hiszen valahányszor megérkeznek, mindig felbolydul a csendes kolostor, város, az erdélyi gyerekek, mint közönség nagyon boldogok, és Éva rendszeresen őket is rendezi, színdarabokat szervez nekik. Hiszen itt nincs színház, ide nem jut el sem a magyar színház, mint élmény, sem a dráma, mint személyiségformáló eszköz.
Persze ennek az útnak a célja és jelentősége jóval több volt egy átlagos kirándulásnál. Kérdezhetjük, mi köti össze a két országból való, sokféle-fajta, számos nehézséggel és problémával küzdő gyereket és felnőttet egymással, akik rövid időre találkozva, úton-útfélen mind ugyanazt élték át, mégpedig, hogy ellenállhatatlanul vonzza őket egymás felé valami, amiben teljesen egyek tudnak lenni? Cikkünk erre a kérdésre keresi a választ.
Érthető a kíváncsiságom, hogy miért is tartok velük.
Mikor elindultunk egy ragyogó, napsütéses 400 km-es út, azután hat boldog és közösen eltöltendő nap várt ránk, tele élményekkel.
A Béke meseszínpad félúton Déva felé, Aradon.
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Tehát az új színdarab, amit ajándékba viszünk: „A Világszép királylány”.
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Premier Déván 2007. október 31.
Támogatók: Színész szakszervezet, színházi produkciók támogatása, elnök: Konrád Antal elnök úr.
Előadók: Béke meseszínpad
A szereposztás
Párjanincs királykisasszony: G. Vivien
Tudós Áron vándordiák: G. Tamás
Mesélő és Pitypang manó: O. Bódi Éva
Rózsa, Anyóka és VII. Bojtorján a tündér: Horváth Éva
Kocos: D. Fanni
Fülbül, a nyúl: G. András
Medvepapa: Kozma Sándor
Bocsok: R. Gergely és Sz. László
Fülemüle: Komondy Ferenc
Videós: Szuromi Imre
Fotós: Gottl Hanna
Krónikás: Gottl Egonné
Rendezte: Oláh Bódi Éva
Oláh Bódi Éva színművész és drámapedagógus volt ezen az úton a „kapitány”.. Mint mesélő és manó ellenállhatatlan lendülettel vitte a darabot a frenetikus siker felé. Humorral fűszerezett, énekkel, tánccal „feldobott jelenetein keresztül gondoskodott róla, hogy mindenki számára felejthetetlenek legyenek az előadások.
A történet röviden annyi, hogy Párjanincs, az igen szépséges királykisasszony mindenkit és mindent kicsúfol és senki mással nincs megelégedve, csak önmagával. Még az őt szerető vándordiákot is megveti mindentudásával egyetemben. A manó és a tündér megleckéztetik: csúnyává változtatják, és csak akkor oldódik fel az átok, ha valaki így is szereti és feleségül kívánja venni. Az állatok, akiket megszégyenített most már kedves játszópajtásokká lesznek, és a tudás is értékké válik számára. Ezután jön a happy end: a királylány alázatossá és jó tanulóvá válik, a vándordiák szerelme feloldja az átkot és a fináléban együtt táncol, énekel és örül mindenki.
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
A társulat tagjai
Horváth Éva Bojtorján tündér (igazgató helyettes) a színdarabban, mint rózsa tüneményes, mint anyóka félelmetes, és mint tündér fenséges alakítást nyújtott. Játékos, huncut, igazán hiteles „tündér erővel” bíró.
Mind a zenei és színpadi mozgása frenetikus, igazi, vérbeli színésznő. Olyan, akit a gyerekek egy csapásra a szívükbe zárnak.
Éva mindig mindenben rendelkezésre álló segítőként is nélkülözhetetlen volt ezen az úton. Őszi szünetét áldozta fel, és hivatalosan is lehetővé tette a csapat számára az utazást. Éva is igazi, vérbeli pedagógus. Igazgató helyettesként sem a posztjáért, hanem a belőle áradó kedvességért, higgadtságért, emberi és szakmai kvalitásaiért tisztelik őt felnőttek és gyerekek.
Horváth Évát útközben kérdeztem, - hogy ő mikor és hogyan kapcsolódott be személyesen a színjátszó kör munkájába és a Szent Ferenc Alapítvánnyal való együttműködésbe?
- Három évvel ezelőtt egy drog-prevenciós konferenciát rendeztünk, ahová sikerült meghívni előadóként Böjte Csabát. Az előadás során betekintést nyerhettünk abba, hogy ők milyen módszereket alkalmaznak a kallódó, sokféle hátránnyal küzdő gyermekek megmentésében. Az elmondottak nagyon megérintették a hallgatóságot. Oláh Bódi Éva kollégám azonnal meglátta a ”nagy lehetőséget”: és közvetlenségével, gyors, határozott fellépésével megnyerte nekünk az Atya figyelmét. Pillanatok alatt „meghívatta” Dévára a színjátszó csoportunkat, melynek én akkor már a kezdetektől tagja voltam.
Mi ezeknek az utaknak a célja, te hogy látod?
- A Bódi Éva által nem sokkal korábban létrehozott és kidolgozott drámapedagógiai módszer kemény önfegyelmet, sokszor fárasztó próbákat, kitartást igényel és jellemet formáló csoportmunkán alapszik. A résztvevőknek ezért - a csoportkohézión kívül - egy ilyen évről-évre visszatérő külföldi turné lehetősége nagyon komoly motivációt jelent a megtartatásban. Megerősíti a gyerekeket abban, hogy ők is tudnak adni. Tudatosítja bennük, hogy van számukra kiút – hiszen láthatják az erdélyi fiatalokat, akik még talán az övékénél is nagyobb mélységből jönnek ki és emelkednek fel a tanulás révén.
Mit profitál a Bódi Éva által létrehozott módszerből, és az erdélyiek rendszeres meglátogatásából a gyerekeitek?
- Elsősorban a gyermekeink profitálnak a módszerből. Pályázat keretében mód van a hasznosítására, más gyermekvédelmi intézményekben is bemutatkoztunk már, a módszer adaptálható… Erdélyben elsősorban az adás öröme az, ami megmutatkozik, a szeretet erejének megtapasztalása, amely itt kinn körülvesz mindegyikünket – feltöltekezést jelent. A kollégák nem is értik, miért olyan boldogan érkezünk haza egy-egy ilyen út után felnőttek és gyerekek.
Éva! Szerepelnek-e elképzeléseitek között a jövőben további programok, együttműködési szerződés, közös pályázatok az erdélyiekkel ? Milyen színtű jelenleg ez a kapcsolat?
- Az idei drog-prevenciós konferenciánkra Böjte Csaba már elfogadta a meghívást. Úgy gondolom, hogy nekem csupán annyi volt a feladatom, hogy előkészítsek egy esetleges intézeti szintű együttműködést!
Mond, hogy van az, hogy igazgatóhelyettes létedre beálltál a gyerekek közé szerepelni? Nem félted a tekintélyed?
- Egyáltalán nem. Szerintem nagyon is kapcsolatépítő a közös próbák előadások során az együttlét a gyerekekkel. Ezen felül példát, mintát is kell adni valakinek, és mi felnőtt szereplők ezt örömmel tesszük.
Kozma Sándor Mackó papaként is tanít és nevel a színpadon, rendkívül szeretetreméltóan.
A tanár úr vezette a mikrobuszt, aki veteránnak számít az ilyen utak legyőzésében. Sanyi bá’ a gyerekek iránt tanúsított szívjóságból csillagos ötöst, autóvezetésből meg 15-öst kapott, mert a tinik lelkes bíztatása közepette igen fiatalos lendülettel vette a kanyarokat előttünk. Nem csak mint szereplő vett részt a csapatmunkában, de jó „játékosként”, mint magánember sem vette zokon, ha – román nyelvtudását kihasználva – jó néhány alkalommal igénybevettük szolgálatait, mint pl. a pénzváltásnál, vagy ajándék vásárlás esetén.
A pályáját elhivatásnak valló szelíd, csendes Komondy Ferenc szabadidő szervező és hitoktató tanár egy kismadárka szerepében „röpdös” és fütyörész” a színpadon. Alakítását önkéntelen kacagással jutalmazták az összes helyszínen.
Egyébként alkatánál fogva kicsit nehezen fért el a szűk ülésen, de ez csöppet sem zavarta. A fiúk úgy tekintenek fel rá, mint egy barátra, pótapára. Nem véletlenül. Feri mosolyogva „készítette elő” a gyerekekkel való sok órás együttlétet, mikor az inárcsi parkolóban előhúzta zsebéből a kártyacsomagot, miközben a szatyrokból ugyanezzel a lendülettel megkezdte a szendvicsek és üdítők folyamatos osztogatását is.
Megkérdeztem Ferit, miért dolgozik éppen ezen a helyen?
- Azért, mert meg vagyok róla győződve, hogy ezek között a gyerekek között van rám a legnagyobb szükség.
Mit gondolsz a gyerekekkel való közös fellépésről?
- Azért szerepelek szívesen velük egy színpadon, mert ez felemeli a gyerekeket, és bensőségesebbé teszi a kapcsolatunkat!
G. Andris az egyik növésben lévő kamasz fiú, három testvér között a középső. A próbákon nagyon fegyelmezett volt, nagyszerűen alakította a jószívű, megbocsátó, óriási fülű nyulat, mind a három helyszínen. akinek időnkénti „keménykedése” természetes kortünet. Nehéz lenne őt nem szeretni, mikor a legkomolyabb arccal képes a legkomikusabb helyzetben is a tekintélyét őrizni.
G. Tamás mint az egyik főszereplő, megnyerően, karakteresen, hitelesen volt jelen a színpadon, s játszotta a szerelmes vándordiákot. Őszintén tapsoltak neki a nézők, valóban sikere volt. R. Gergellyel (alias Tom és Geri) mint a mesében, elválaszthatatlan párost alkottak, csak ők nem kergették egymást folyton. Kiutazásuknak – a színjátszó körön kívül is - voltak érdekes előzményei.
Tomi, hallottam, hogy máskor is voltál már Déván?
- Már egy évvel azelőtt.
Milyen érzés újra visszamenni?
- Összebarátkoztam egy Déván élő nagyon komoly gondolkodású lánnyal, Máriával. Hosszú idő után most újra láthatjuk egymást. Nagyon várom a találkozást.
Ezen a vonzalmon kívül mit jelent számodra egy-egy ilyen erdélyi turné?
- Jelent egyfajta húzó erőt, bíztatást és reményt a jövőre nézve, és segítheti a jó irányba való fejlődésemet.
Beszélgetésünkben rátereltem a szót a színjátszó csoportra.
Tomi, milyen fontos számodra ez a közeg?
- A színpadon szereplés közben keletkező pozitív érzések elkísérnek a hétköznapokban is. Sokat segít a testvéreimmel és másokkal való kapcsolat jobbá tételében. Amit a színjátszás közben megtanulok, és tovább adhatok beépül az életembe, jellemembe. Tudom, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnem, és ez erősen motivál. Tomi számára azóta fontos a tanulás, szeretné vinni valamire.
R. Geri nagylelkű, brummogó medvebocsot játszott, alakításával részese volt a sikeres előadásnak.
Neki bizony nagyon rezgett a léc, ami az utazást illeti. Főleg lelki problémái miatt nemigen járt a próbákra – és hogy végül mégis eljöhetett erre az útra, - egyszerű „néma” szereplőként - alázatának köszönheti és a csoportnak, amely megelőlegezte számára a bizalmat, és ezt megszavazta. Geri rossz állapotban volt az indulás előtt, testvére drogozása nagyon megviseli. A társulat megelőlegezett bizalommal, szeretettel veszi körbe.
Láttam, Geri hogyan erősödött meg lélekben, és azután a beszélgetésünkből is kiderült, hogy egész úton milyen boldog, felszabadult, hogy issza a színpadi sikert, mennyire szüksége van ilyen és ehhez hasonló élményekre ahhoz, hogy el tudja hordozni a maga és a családja otthon rá váró terheit.
G. Vivien 11 évesen főszerepet kapott a darabban. Ettől szerencsére nem „szállt el”, hanem igyekezett felnőni a feladathoz: elhitetni, hogy ő egy csúfolódó, szépségére felfuvalkodott királylány. Bátran és leleményesen játszott ez a valamikor szintén „tüskés” kis vadóc, s a szemünk előtt alakult át kedvessé, szeretetreméltóvá.
D. Fannit, aki nagyon eleven, játékos, bravúros kutyalányt alakít, legszívesebben megsimogatnánk. Mint egy tyúkanyó vette szárnyai alá az úton Vivit. Na persze a babusgatásra nem annyira Vivinek volt szüksége, de azért hősiesen hagyta és élvezhette a „legfiatalabbnak” járó kényeztetést.
Sz. László egy gáláns meghajlással végződő színpadi jelenlétre kapott lehetőséget. Lacikát nagy tapssal jutalmazták a nézők, és ő hálából minden rámosolygóra visszamosolygott. Rendszeresen és hűségesen látogatta a próbákat, példát mutatva ezzel.
**************
A megérkezés
Bár már este van, de azonnal híre megy, hogy Éva és csapata megérkezett. „Megint lesz színház” boldogan kiabálják a helyiek.
Szinte mindenki ismeri már őket, felnőttek és gyerekek egyaránt. Különösen másnap reggel kezdődik a búcsújárás. Éva és a „békések” körül – előttük, mellettük, mögöttük, - mindig van valaki, ahogy járnak-kelnek, jönnek-mennek, hol gyermekek, hol felnőttek jönnek oda hozzájuk – hiszen amit mindenki megérez, az a kiáradó kölcsönös elfogadás.
Az előadások
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Második nap: Színházi est Déván
Az előadás előtti próbák
Az előadás előtt egy kis pihenés. Délelőtt sétáltunk és fényképeztünk Vajda-Hunyad várában, és csak ebéd után a próba ideje volt szigorúan strukturált. Ez a próba komoly koncentrálást kívánt mindenkitől. Egyszerre kellett egymásra és a maguk szerepére ügyelniük, ugyanakkor a zenére és a rendezői utasításokra is. Ki hol jön be, hol megy ki, hol áll, és hogyan, ki mit mond, vagy énekel. Nagy volt az izgalom, a szereplők még akklimatizálódtak a helyhez és a körülményekhez.
Mire a másfélórás próba véget ért, a feszültség éppen azon a fokon volt, ami ahhoz kellett, hogy az előadáson minden rendben legyen. Este hétkor, a vacsora után az átrendezett ebédlőben gyülekezett a nézőközönség.
Az előadás, premier
Itt volt a ház apraja-nagyja. Hétórakor felment a függöny, megkezdődött az előadás. A dévai közönség ámulva, hatalmas örömmel fogadta a szereplőket. Már a nyitányt végigtapsolták a színházra, élményre éhes, nyitott szívű nézők. Minden szereplő egy telitalálat volt. Éva természetesen kitűnik a profizmusával, de bizony – sikeres rendezői munkájának köszönhetően, - szorosan a nyomában vannak a többiek is, igen jól átélt játékukkal. A felnőttek közül Ferit - mint a világ legnagyobb méretű fülemüléjét - alakításáért nagy kacagással jutalmazták. Felszabadultan táncoltak és énekeltek a szereplők, önfeledten, hatalmas vastapssal jutalmazták őket a nézők. Egyszóval óriási a siker! Gyönyörűek a jelmezek, a díszlet! A táncokat, az énekeket külön megtapsolták.
Megdöbbentő, hogy milyen „értő a dévai közönség”. Spontán reagálásaik olyanok, mintha minden nap színházban ülnének. Nyilvánvaló, hogy ez egy – a művészet, a zene a tánc iránti - született „érzék” ezekben a gyerekekben, amit Éva ki is használ, amikor csak Déván tartózkodik.. Ha csak teheti, bevonja a dévai gyerekeket a színjátszásba, és más játékos programokat szervez számukra. Ahogy most is: elhatároztatik, hogy a szombati napon „művészeti és játék délután” lesz, a helyiek bevonásával, ahol nekik is színdarabot rendez Éva.
****************
A csapat egy darabig még fürdött a siker fényében, aztán mindenki felvonult a szálláshelyre az előadás megtekintésére, videó felvételen. Ezután megkezdődött az elmaradhatatlan értékelés. Éva jó pedagógiai érzékkel, értőn és figyelmesen, egyenként sorra vett mindenkit, dicsért és dicsért és dicsért, mindamellett pontos mércével megmérte az egyes teljesítményt, visszajelezve mindent a legapróbb részletekig. Elmondta, hogy ami jó az jó, amin meg lehet javítani, arra felhívta a figyelmet. Azután rátért a másnapi előadással kapcsolatos előkészületekre és mindenki ezzel kezdett foglalkozni.
****************
A dévaiak, felnőttek és gyerekek gondolataira voltam kíváncsi az előadás után.
Megkérdeztem, hogy jó volt a színház?
-Itt Déván egy ilyen előadás nagyon ritkaságszámba megy. Egyértelműen számunkra ez az előadás egy „igazi színházi élmény” volt. Nagyon hálásak vagyunk Bódi Évának és kis színtársulatnak, amiért évről-évre elhozzák közénk a színház élményét, a játék örömét.
A nevelők közül valaki hozzátette:
- Nekem nagyon tetszik az, hogy hétköznapi fiatalokból hogyan válnak a színpadon rendkívülivé, pusztán a színjátszás által.
Fiatalok egy csoportjával beszélgettem még, mert a véleményük nagyon érdekelt. Mi a jó abban, amit Bódi Éva néni csinál?
- A szereplők a siker fényében tényleg úgy érezhették, hogy minden szem rájuk tapad, ők vannak a középpontban.
- Fontos, és jelentős, amit tesznek. Nagyon jó ez az önbecsülésüknek, önértékelésüknek.
- Megtisztelve érezzük magukat a csoport látogatása révén.
- Hozzánk hasonló fiuk és lányok, de számunkra ők „sztárok”!
***************
Harmadik nap: Előadás a Szent Ferenc Alapítvány Petrozsényi Otthonában
Másnap reggel az időjárás rosszra fordult, de nem a csapat kedve. Komor felhők és nagy köd takarta a hegyeket, melyeket az ősz színes ruhába öltöztetett. A kanyargó út mellett a látvány így is tündérmesébe illő volt.
Amint megérkeztünk a Böjte Csaba által alapított petrozsényi „Jézus szíve” Kollégiumba, azonnal megkezdődtek az előadás előkészületei. Mivel már kétszer is voltunk itt, otthonosan mozogtak a mieink, akárcsak Déván. Tudták mi hol van, és percek alatt készen állt a díszlet, megtörtént az átöltözés. Már csak a gyermekek hiányoztak. Az óriási tornateremben elöl ülő kicsik meghitten szőnyegeken és párnákon ültek, hátul a nagyobbak számára székeket hordtak be. Telt ház volt. Izgatottan várta mindenki, hogy megkezdődjön:
Az előadás
Minden szép renddel és ékesen történt most is, a szereplők csodálatosan játszanak. A szereplők közül ezen az estén Vivi remekelt elsősorban, bájos, talpraesett előadásmódjával. Bódi Éva Pitypang manóként itt is ki tudta csalni a nézőkből a nevetést és a vastapsot, persze nem csak a maga számára. A szereplők mindegyike újra érezhette a siker ízét. Végül együtt táncoltak szereplők és nézők, ami mindenkiből felszabadult örömet váltott ki.
Sok csillogó szemű gyermek és nevelő vett minket körül, miután végigtapsolta az előadást. Az egyik kislánytól megkérdeztem, hogy tetszett neki a darab?
* Jó volt, és szórakoztató.
Mi tetszett legjobban?
* Az, hogy a szeretetről szólt.
Egy-két nevelőnőt is megszólítottam előadás után. Tetszett az előadás?
* Gyönyörű volt, nagyon tetszett.
* És a gyerekek mit szóltak hozzá?
* Nagyon örültek az élménynek, hogy igazi színházat láthattak.
* Mi volt szerinted a legjobb az előadásban?
* Az, hogy bevonták a gyerekeket, hogy ők is gondolkodjanak, s vonják le a tanulságot.
A gyerekeket kérdezem sorra: Gyakran van ilyen színházi előadás itt az otthonban?
- Nem, nem, sajnos ritkán. Főleg magyarul nincs semmiféle színházi előadás!
Mi volt a legjobb szerinted az előadásban?
- Amikor a tündérvarázsló adott egy leckét a királylánynak, hogy megjavuljon a rosszaságból!
Ki tetszett a legjobban?Hárman egyszerre:
* A manó!
Ács Éva a „Jézus szíve” Kollégium igazgatónője arra a kérdésemre, hogy mit jelent nekik a társulat látogatása, elmondja, hogy:
- elsősorban magyar kultúrát! azóta van Petrozsényban magyar kultúrélet, amióta Éva társulata eljár hozzánk.
- A gyerekeink magyar nyelven, élőben ezen kívül soha nem hallanak semmilyen előadást. Az benne a legjobb, hogy irodalmi nyelven hallhatják a szép üzenetet, amely így eljut hozzájuk. Ezen a szép ékes magyar nyelven játszott színdarab minden szava és tanulsága egyenesen odajut, ahová szánták, a szívükbe.
Az előadás után megkérdezett gyerekek nagyon értelmes válaszokat adtak. Látszott, hogy az ilyen üzenetekre fogékonyak. Hogyan éritek ezt el?
- Nem könnyen. Sokan otthon sem hallanak magyar beszédet. Hogy fenntartsuk a nyelvet esténként magyarul mesélünk nekik szép régi székely meséket. De amit egy ilyen élő előadás jelent, azt csak az értheti meg, aki hozzánk hasonló nyelvi környezetben él. Olyan ez, mint a legszebb zene…
*******************
Előadás után irány a Paringra, - amely egy hegycsúcs - a lanovkás utazás szóba se jöhet az időjárás miatt. Marad a „minimál program”: autóval meglátogatjuk a hegytetőn lévő Hotel bárpultját, ahol a gyerekekre a forró csoki vár tejszínhabbal, mi felnőttek meg a finom meleg kávét és teát élvezzük. Rövid pihenő után „hazafelé” vesszük az irányt a boldog kis csapattal Dévára.
*********************
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Negyedik nap: Előadás Torockón, ami gyönyörű világörökség
Reggeli után elindultunk két kisbusszal a Szent Ferenc Alapítvány Tamás Márta igazgatónő által vezetett Kis Szent Teréz Gyermekotthonába. Az út gyönyörű. Ismét lenyűgöző sziklák – Székelykő - mellett haladunk el. Megállunk és a gyerekek máris a fél hegyet megmászták. Szerencsére egy füttyszó elegendő és újra mindenki ott ül a buszban. Hamarosan megérkezünk.
A faluban egyszerű öreg néni csapja össze a kezét boldogan: „Magyar színház, jaj de jó, hogy újra eljöttek!”
Az előadás
Gyors színpadszerelés, és máris gyülekeznek a nézők a szép kis színházteremben. Hatalmas tapssal, boldog kacagással jutalmazzák a felszabadult, dinamikus zenés darabot. Minden szereplő bravúrosan játszik. A finálét már együtt éneklik a szereplőkkel. Az előadáson remekelt a 9 éves K. Bori, Tigris a költő és műfordító, és húga a 6 éves K. Sára, fürge kiskutya szerepében. A színpadon együtt énekelnek a közönséggel a szereplők. Tomboló siker, hálás közönség! Alig akarták őket a színpadról leengedni!
Amikor az előadás után a falu közepén lévő forrás körül sétálgatott a társulat, és néhány járókelőt megszólított, kiderült, hogy bizony itt élő fiatalok és öregek nagyon nagy örömmel jöttek volna még el magyar színházat nézni és magyar szót hallani, melyre ugyanúgy éhesek itt is, mint mindenütt Erdélyben, ha a környékbeli falvak lakói is tudtak volna róla.
Böjte Emesével, a gyulafehérvári otthon egyik nevelőjével - aki szintén a Szent Ferenc Alapítvány munkatársa, és az összes gyerekével együtt ide utazott - beszélgettem visszafelé az úton. Mióta végzed ezt a munkát?
- Három éve kezdtük férjemmel Böjte Lászlóval. 13 gyermeket nevelünk, ebből három a sajátunk.
Mit jelent nektek újra és újra a budapestiek idelátogatása és színházi előadása?
- Hát a színházi élményt! A hétköznapokban felfrissülést, örömet, mert ezzel felemelnek minket. Fontosnak érezzük általuk a munkánkat! Azután a gyerekek nagyon sokat tanulnak belőle, levonják a tanulságot, mert Éva oly módon foglalkozik velük, hogy amit láttak, hallottak, elmélyíti bennük játszva, észrevétlen. Azután amit személy szerint csodálok Bódi Éva munkásságában az, ahogy bemutatja: lehet játékosan, szívderítő módon a színjátszás eszközeivel nagyszerűen nevelni gyermekeket! Mi is, a gyerekek is kicsit kilépünk a mókuskerékből ilyenkor, és ez is jó. Kevés a gyerekek számára szervezett ilyen jellegű program.
Hivatásod a foglalkozásod?
- Igen, igen, férjemmel együtt úgy indultunk neki, hogy segíteni akarunk ezeken a gyerekeken. Először is így együtt maradhat a család, együtt dolgozunk a férjemmel. Nem a pénzt hajtjuk, miközben mások nevelik a gyermekeinket. Mi így egy nagy család vagyunk, nap mint nap együtt megéljük Isten szeretetét! Azt gondolom, hogy sokak számára lehetne megszívlelendő ez a nemes egyszerűséggel megfogalmazott életprogram.
Ötödik nap: Közös színház és játékdélután Déván
A budapesti csoport hatalmas sikerrel játszotta végig az erdélyi árvaházakat. Jól megérdemelt sikerekben és kissé fáradtan tértek vissza Dévára. Az utolsó előtti napon így dévai gyerekekkel, nevelőkkel készít, rendez Éva új előadást a budapesti csoporttal vegyesen. A dévaiak öröme nem ismer határt, hiszen nagyon szeretik a színházat, a szereplés lehetőségét, és azt, hogy Éva újra rendezi őket. Ez már a három év alatt a dévaiak számára hagyománnyá vált.
Éva itt már rendezett: kisiskolásoknak Hétszínvirágot, kamaszoknak Lúdas Matyit, felsősöknek Twist Olivért, nevelőknek A teremtés történetét, tanároknak A tékozló fiú történetét. A dévaiak lelkesedését és tehetségét jellemzi, hogy mindezt egy hónap alatt tanulták meg. Nagyon megszerették ugyan akkor azokat a dráma foglalkozásokat, ahol az önismeret, koncentráció, empátia, kapcsolat építés, stb. fejlesztése történt. Megható, hogy ebben a felnőttek, a gyerekek egyformán vettek részt.
Talán ennek a megelőző, közös munkának az eredménye, hogy Böjte Csaba meghívta Évát több rendezvény, színházi előadás megrendezésére: Szovátán „Az öröm útja”, (Twist Olivér) és a győri „Szeretet napokon” (Bolondos királyság), amin a Béke meseszínpad is az erdélyi színjátszó csoporttal közösen, egy szívvel, egy lélekkel vett részt.
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Éva célja, hogy a budapesti és dévai gyerekeket összefogja egy közös nagy színházi előadás létrehozása, ami itt már évek óta hagyomány.
Mi az eredménye? Több színdarab előadása: „Az ige testté lett…”, valamint több székely mese előadása.
Ebéd után gyors rendezés: a felnőtt férfiak készítik a zenei anyagot, Horváth Éva, a fiuk és a lányok pedig mindenben segítenek Bódi Évának, aki a legapróbb részletekig mindent a fejében tartva osztja az utasításokat.
A dévai gyerekek, nevelők, mint egy felbolydult méhkas, futkosnak jelmezek, kellékek után, mindenki boldogan próbál, készülődik.
Megkezdődik a közös színházi délután.. A felnőttek és a gyerekek egyaránt remekül mulatnak. Éva ért hozzá, hogy fenntartsa az érdeklődést és a feszültséget, fáradhatatlan a zsűri is, akinek nincs könnyű dolga persze. Jobbnál-jobb produkciókat szórakozhattunk végig, amit a helyiek mutatnak be. Éva betanított egy – a dévaiakkal közös – darabot is, amely pillanatok alatt komoly gondolatébresztő karácsonyi hangulatot teremtett. Remek színészi alakítások, tehetséges erdélyi gyerekekkel. Megszületett az igazi színházi délután!
Végül egy „Ki-mit-tud”-al oldotta fel a hangulatot, amely további szereplési lehetőség volt a fáradhatatlan gyerekeknek.
A „hab a tortán”: Szüreti bál - búcsúest
A gyerekek szombat estére szüreti bált rendeztek – mondhatni maguk.
Mindenről gondoskodtak, arról is, hogy a hangulat frenetikus legyen. Táncoltak itt a nevelők, az igazgató, a tanárok, és táncolt a gyerekek apraja nagyja, tekintet nélkül nemre, korra, egyedül, párban és vegyesen, körben és vonatozva. Persze volt itt magyar tánc, angolkeringő, limbó, rock, és twist, a hip-hopról nem is beszélve. A táncot néha meg-megszakították tombolával, „szívküldivel” és egy kis evés-ivással. A pihenés alatt újratöltekeztek energiával, az ajándékok az öröm fokozását jelentették. Méltó befejezés volt. Éjfél után kerültünk ágyba.
Végszó
Hatodik nap: Hazautazás. Nagy fájdalommal, könnyes szemmel búcsúznak tőlünk a helyiek. Mi nem vagyunk szomorúak, tudjuk, hogy lesz folytatás!
Hagyományunk már, hogy megállunk Szegeden és betérünk a szegedi dómba. Itt történt meg a felnőttek számára is olyan megható történet, ahol R. Geri így szólt: „Gyertek, álljunk körbe itt az Isten házában, és adjunk hálát a jó Istennek az erdélyi útért!”
Mindannyian hálásak vagyunk , és azoknak is, akik ezt az utat lehetővé tették!
Majd. a Mc Donald’s-ban egy közös ebéd.
Még megkérdeztem a szereplő gyerekeket: Na, hogy éreztétek magatokat?
- Szuper volt! – vágtak egymás szavába.
Mit visztek haza – az ajándékokon kívül?
* Azt gondolom, hogy sok tapasztalatot, kapott öleléseket, szeretetet, az ünneplés, a siker ízét.
És látom rajtuk a boldogságot, az örömöt.
Akkor az út betöltötte célját.
Ami képes összetartani a legkülönbözőbb embereket, bárhol a világon, az a szeretet. A drámajáték segítséget jelent ennek megélésében, azoknak is, akiknek eddig alig-alig jutott belőle. A szeretet nem egy érzés, hanem cselekedet. Jól tudják ezt a Béke Gyermekotthonban és a Szent Ferenc Alapítványnál munkálkodók egyaránt. A színjátszó csoport létrejötte, működtetése olyan odaszánt életű embereket kíván, akik képesek arra, hogy megosszák magukat és a gyerekek számára - az élményen túl - felragyogtassanak valamit, ami ennél is több: egy jobb élet reménységét.
*************
Karda Róbert, a Szent Ferenc alapítvány Dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégiumának igazgatója egy-egy alkalommal megtisztelt minket azzal, hogy csekély szabadidejében be-beugrott hozzánk egy kis beszélgetésre a vendégházba. Kihasználva az alkalmat gyorsan „mikrofonvégre kaptam”: Mit jelent neked a „Békések” látogatása Déván?
- Nagy sikere van az előadásnak, és különösen Oláh Bódi Évának, aki mindenkit képes mozgósítani, bevonni egy-egy darabba, játékba. Kezdettől fogva azt tartom, hogy nincsen különbség gyermek és gyermek között. Mindegyik ugyanolyan hálás azoknak a felnőtteknek, akik szeretettel közelednek hozzájuk. Nekem személyesen is öröm látni, ahogy ezek a pesti gyerekek évről-évre nőnek, fejlődnek, komolyodnak. Gondolom ugyanezt az idelátogatók a mieinkről is megállapíthatják. A gyerekek és felnőttek nagyon várják az egymással való találkozást, a távolból is folyamatos kapcsolatot tartanak. Hogy szeretnek bennünket az jólesik nekünk. Legalábbis erre következtetek abból, hogy újra és újra eljönnek a meghívásunkra.
Miként vélekednek a felnőtteitek a „felfordulásról”, amit Éva itt tartózkodása jelent?
- Mikor Éva először volt itt és elkezdett foglalkozni a gyerekeinkkel, kiderült, hogy ilyenkor kedvet kapnak ehhez a fajta foglalkozáshoz, és ha lehetőségük lenne, ők is szívesen csinálnának ilyen szívet-lelket gyönyörködtető programokat. Egyébként felüdülésként élik meg.
Itt Déván volna-e valaki, aki foglalkozni tudna a gyerekekkel úgy, ahogyan Éva?
- Főállásban is elkelne valaki, aki valóban olyan rátermett, mint Éva, de ilyet sajnos nem tudunk találni.
Milyen hatása van szerinted a színjátszásnak, játéknak a gyerekekre?
- Elképzelhetik magukat különböző szerepekben színpadon, élvezhetik, hogy nekik is lehet sikerük. Ez a siker pedig nem csak addig tart, amíg szerepelnek, hanem megmarad, növeli bennük az értékességük érzését. Sokan küzdenek önértékelési zavarokkal, és ezt a lehetőséget bíztatásnak, elismerésnek élik meg. Fejlődésükhöz, jellemük alakulásához hozzájárul, hogy kipróbálhatják magukat különböző szerepekben. Úgy vélem, hogy ennél még többről is szó van. A színjátszó csoportot, amely a gyerekeknek sikerélményt, sőt önmaguk „megmutatását”, kipróbálását, egyfajta kihívást jelent, nagyon jó módszernek tartom és bármikor nagy szeretettel várjuk őket.
Milyen jövőt szántok a kapcsolatnak?
- Szó van róla, hogy egy módszertani rendezvény keretében meghívnánk a Béke Gyermekotthon Igazgatóját és munkatársait, hogy kicseréljük gondolatainkat. Most kezdem fogalmazni a meghívó levelet, így hivatalossá lesz téve a kapcsolatunk.
*****************
Szabadka Pétert, a Béke Gyermekotthon igazgatóját telefonon sikerült elérnem.
Kedves Igazgató Úr! Engedje meg, hogy feltegyek egy kérdést." Ön, mint igazgató, hogy gondolja: a Horváth Éva ig. h. és Oláh Bódi Éva drámapedagógus kollégák által kezdeményezett közös programokban a Szent Ferenc Alapítvánnyal benne rejlik a továbblépés lehetősége, a kapcsolat intézményi szintre fejlesztése? Gondolok itt tapasztalatcsere céljából történő kölcsönös látogatásra, közös szakmai, módszertani konferenciák keretében, partnerségben megvalósított pályázatokra, stb."
- Feltétlenül. Bennünk megvan a nyitottság erre. A mi kapcsolatunk Böjte Atyával az 1990-es évek elején kezdődött. Ő akkor eljött hozzánk, elhozta a kollégáit is egy tapasztalatcserére. Sajnos egy időre megszakadt a kapcsolat, de azután a kolléganők jóvoltából újra felelevenedett. Amikor Éváék hazatértek Déváról az egy hetes programjukról, tele voltak nagyszerű élményekkel. A mi gyerekeinknek jelent különösen sokat egy-egy ilyen út. Karda Róbert dévai igazgató is járt nálunk márt, és vele is jó kapcsolatunk van.
Felmerült az is, hogy Önt, kollégáival együtt Karda Róbert meghívná egy szakmai konferenciára.
* Pozitív választ fog kapni, mert én is nagyon szeretném, ha a kollégák kimehetnének és megismernék a Szent Ferenc Alapítvány munkatársaira jellemző szeretetteljes hozzáállást.
Déván (a dévaiak és a Béke mese színpad)
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Jobbról : Kozma Sándor, Horváthné Kovács Éva, Kolozsvári Tibor, Bőjte Atya, Mag Judit, Oláh-Bódi Éva, Komondy Ferenc
A legnagyobb felelősséget Oláh Bódi Éva vitte a vállán. A színdarab sikerre vitelén túl, – ami önmagában is összpontosítást, mindenre kiterjedő odafigyelést és ezer szálon futó cselekvéssorozatot jelent, – feladata volt többek közt az összes program előadásokhoz való igazítása, az idő strukturálásával, a mindenkitől megkövetelt pontossággal és első szóra való engedelmességgel. Együttmunkálkodni egy közös cél érdekében csak úgy lehet, hogy ha mindenki alárendeli magát ennek a célnak. Éva magára vállalta ebben a „projektben” a tervezést, szervezést, folyamatkövetést, ellenőrzést és értékelést is. Tennivalóiba benne foglaltatott továbbá, hogy minden reggel ismertette a napirendet, beleértve az étkezéseket, próbákat, szabadidőt, az utazások rendjét, a megfelelő helyiségek kiválasztását, a díszletek és ruhák szállítását, de gondja volt a „egyéni esetkezelésre”, a csoport tagjainak mentálhigiénéjére is. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot a helyiekkel, a vezetőtől a nevelőkön át a gyerekekig és volt ideje az összes helyszínen mindenkivel összeölelkezni, beszélgetni, mosolyogni és árasztani a szeretetét. Késő este, mikor már mindenki nyugovóra tért, ő még az utolsó dévai napra tervezett színház-, és játékdélután részleteit gondolta ki, sokszor éjszaka is elmélkedve azon, milyen időbeosztás lenne a legjobb, hogy egy-egy kisebb kirándulás, nevezetesség megtekintése beleférjen még a programba.
Bódi Évát kérdezem utoljára:
Neked, mint színművésznek szakmai szempontból mi volt a célod a színjátszó csoport létrehozásával egy nevelőotthonban?
- Én magam is éltem gyermekotthonban, amellett cigány származású is vagyok, hordozom magamban a kivetettség érzését. Annál nagyobb hálával emlékszem meg azokról az emberekről, pedagógusokról, akik egyfajta megelőlegezett bizalommal szerettek, segítettek abban, hogy emberré váljak. Minden ember értékes, csodálatos, és ha tehetséges az olyan, mintha egyfajta szárnyakat kapott volna. A segítőim akikre nagy hálával emlékszem vissza, arra is megtanítottak, hogy „röpüljek” a szárnyaimmal. Már az általános iskolában, a középiskolában: dr. Árki Emőke néni, aki többet látott bennem és igazemberséggel segített, támogatott: Horváth Saca, Szekeres Ilona színművészek csak annyit mondtak „menj bátran”, és ez elég önbizalmat adott a színművészetihez. A drága Simon Zsuzsa, akinek teljes szívből köszönöm, hogy színésszé válhattam, Szabó István, aki olyan volt számomra, mint az édesapám. És 15 év után is, amikor felkereshettem egy pályázattal kapcsolatban, és elmondtam neki, hogy ezzel olyan gyerekeken segítenénk, akik bűnőzökké, prostituáltakká válhatnak, azonnal aláírta. Sose felejtem el neki. Ilyen volt Illés Gyuri bácsi, Radványi Géza.
Bereczki Sándor is az én lelkipásztorom és felesége Ági a (Mindenki Templomában), ahol megtértem, akik tizenhárom éve ezzel a megelőlegezett bizalommal bíznak rám több száz kisgyermeket, hogy tanítsam, rendezzem őket. És még sorolhatnám …
Szóval ezért szeretném az életemet én is abba a szolgálatba állítani, amely megtanítja „röpülni”, emberré válni a rábízottakat.
Ugyanis a gyermekvédelemben élő gyerekek kitaszítottnak, elveszettnek érzik magukat. A cigány szó is lefordítva azt jelenti, „kivetett”. A dráma, amit tanítok sikerélményt, fontosságérzetet, értékesség tudatot nyújt.
„Ha az ember kivetettnek, értéktelennek érzi magát, ez nagyobb fájdalommal jár, mint az éhezés (Teréz anya).”
Mióta jár az általad vezetett színjátszó csoport Erdélybe, és miért?
- A Színész Szakszervezet Jogi Alapja Konrád Antal elnök úr jóvoltából immár második alkalommal járult hozzá „Színházi produkciók” címén nagyobb összeggel az új színdarab létrehozásához, illetve az erdélyi előadásokhoz, és így mutathatták be „Az ember, aki megkereste Istent” és az új színdarabot „A Világszép királylányt”. A színdarab jelmezeit, díszletét, kellékeit, zenéjét, stb., valamint az erdélyi utaztatás minden szükségét fedezte. Ez úton is szeretnénk megköszönni nekik a megelőlegezett bizalmat, támogatást.
- Három éve járunk Erdélybe a gyerekek motiválása érdekében. A sok megélt öröm, baráti kapcsolatok, siker hatására már a többi gyerek számára is „legendává” kezd válni Déva. Egy céllá, melyért érdemes dolgozni, kitartani, próbákra járni, hogy oda újra eljuthassanak.
- Szabadka Péter az igazgatóm óriási megelőlegezett bizalomból kérésemre kiküldetésként egy hónapra elengedett Dévára dolgozni, ahol nagyon sok tapasztalatot, és szakmai tudást szerezhettem.
Ez úton is szeretném megköszönni neki, mert a csoport és a dévaiak közötti nagyon jó kapcsolatot ez alapozta meg. Nagyon jól tudom, hogy Magyarországról sok jó szándékú segítő ember érkezik Dévára, mégis úgy látom, hogy a Béke meseszínpadot, Béke Gyermekotthont kitüntetett figyelem és szeretet fogadja.
- Itthon voltak gyermekeink, akik, ha beléptek egy-egy Plázába, öt biztonsági őr vágta ki őket azonnal! (Sokszor nem alaptalanul!) Azóta Erdélyben a szereplés eredményeként „Megasztárrá” váltak, akiktől a hozzájuk hasonló sorsú gyerekek autógrammot kértek. Ez a sikerélmény, örömélmény növeli önértékelésüket, és megélhetik, hogy „jó jónak lenni!” Ha nem éri őket ez, és más ehhez hasonló pozitív hatás, akkor bizony megtörténhet, hogy bűnözőkké válnak. Ezt mint pedagógus nagy sikerélmény!
Lehet azt mondani, hogy ezek a vendégszereplések egyfajta küldetést teljesítenek be?
- Igen. Mint színművész még azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar szót, magyar színházat eljuttassuk olyan helyekre, ahol ezt éhezik. Fantasztikus élmény látni a csillogó szemű gyerekeket, akik soha nem láttak még színházat.
Ez a küldetésem.
A sikert, mint pedagógiai eszközt fontosnak tartod?
- Esetenként a gyerekek életét menti meg a sikerélmény. Sok általam rendezett darab szereplői közül kettőt emelnék ki: Van növendékem, aki bizony füvezett időnként, és eléggé szétesett. Céltalan fiú volt, ma már tartós kapcsolata van egy erdélyi kislánnyal, a nagy távolság ellenére is immár három éve. Ez a fiú kedves, kitartó, nagyon szeretetre méltó emberré vált.
Egy másik pedig elmondta, hogy ha nem jöhetett volna velünk Erdélybe, itthon biztosan benne lett volna egy rablásba – megdöbbentő, hogy milyen őszintén és tárgyilagosan látja a helyzetét! Azóta tervezget, boldog, kitartóan jár a próbákra. Megértette, hogy az életéről van szó. Bízom abban, hogy a sok szép élmény – öröm, tartós lelki erőt jelentenek az ő mindennapijaikban, mert amikor játszanak, ők nem csak a játék öröméért de mint látjuk, az „életükért” játszanak.
- Az erdélyi gyerekekkel való munkám – rendezés, színjátszás - is nagy örömöt jelent nekem is, hiszen ezekben a gyermekekben is hatalmas tehetséget találtam, melyet gondozni kell. A velük való munka számomra „kész paradicsom”,olyan nagy bennük a lelkesedés. Ugyanakkor nagy felelősség is, hogy a Jóistentől kapott talentumuk a felszínre kerüljön, a sikerélmény, az alkotás öröme őket is kiegyensúlyozott, harmonikus felnőtté formálhatja.
- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy abban a csodálatos munkában az – „életmentés”-, amit Csaba Atya folytat, én is hozzájárulhatok.
Ez az „életmentés” végül is mindkét országban ugyanaz.
Mint hívő ember, aki Krisztusnak adtam az életemet örömmel teszem, mert ő is azért jött, hogy megmentsen minket. Abban segíteni hogy ezt a megmentett életet boldogan és teljesen élhessék le. Megelőlegezett bizalommal. Ez többet ér minden világi sikernél számomra.
S ha talentumot (szárnyat) adott Isten a rám bízott gyermekeknek megtanulhassanak vele ők is „röpülni”…
*******************
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
„A Földön most e pillanatban, sok millió gyermek koldul elhagyatva, cigány, román, arab és zsidó, kis melegségre vágyik, hogyha hull a hó, a nagyvilág pokol, az ember szörnyeteg, de tündérlények ők űzött gyermekek, s bár mindegyiken nem segíthetünk, nem éltünk hiába, ha egyen segítettünk…(Twist Olivér…részlet)
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
