Erdélyi nagycsaládosok találkozója Sólyom Lászlóval

ImageA 2007 februárjában Nyárádszeredában létrejött Erdélyi Családszervezetek Szövetsége, alig pár héttel megalakulása után máris tervbe vette, hogy találkozót szervez Erdélyben Sólyom László államelnökkel.

 

 

A szövetség vezetői elhatározták, hogy ez a találkozó Csíkszeredában legyen.

A frissen alakult családszövetség, amelybe egy nagyváradi, egy kolozsvári, egy üvegcsűri, egy nyárádszeredai, két marosvásárhelyi, egy csíkszeredai és egy kézdivásárhelyi családszervezet lépett be, levelet intézett az államfőhöz, akit meghívott a székely megyeszékhelyre.
Később ezt a meghívást a családszövetség vezetői szóban is megtették. Legelőször 2007-ben, amikor a budapesti Szent István Bazilikában találkoztak Sólyom Lászlóval, legutóbb idén, 2008-ban, amikor együtt vonultak az államfővel a Szent István-napi Körmenetben.
A találkozó létrejötte érdekében a szövetség vezetői segítséget kértek Szabó Endrétől, a NOE elnökétől, aki első pillanattól fontosnak tartotta és szorgalmazta ezt a találkozást. A találkozó megvalósulásához a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is hozzájárult.
Idén, október elején bizonyossá vált, hogy a magánemberként Székelyföldre látogató Sólyom László találkozni fog az erdélyi nagycsaládosokkal. Hosszú egyeztetések után, amelyeken a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért vezetője tárgyalt, megvalósult az álom.
Dánél Sándor, CSEN-elnök legelső dicséretre méltó érdeme az, hogy a csíkszeredai konzullal folytatott egyeztetéseken határozottan kiállt amellett, hogy a köztársasági elnök úr ne csak az ECSSZ és a CSEN vezetőit fogadja, hanem igazi nagycsaládos találkozó jöjjön létre.
A találkozó helyszínét szintén nagy hozzáértéssel választotta ki a CSEN vezetője, valamint az őt támogató elnökség, hiszen a Segítő Mária Gimnázium díszterménél méltóbb helyet, aligha találhattak volna Csíkszeredában. E helyiség a székely város egyik legszebb díszterme.
Közel száz gyermek és ugyanannyi sokgyermekes felnőtt töltötte meg lélekkel a szent helyet a találkozó előtti percekben. Székely ruhás nagycsaládos gyerekek, párás szemű nagycsaládos szülők és a csíkszeredai családegyesület kék zászlócskái várták Magyarország államfőjét.
Az államférfit, akit kézről-kézre, intézménytől-intézményig percnyi pontossággal adtak át mindenhol egymásnak a helybéliek. Az október 24-én, pénteken pontban nyolc órakor érkező vendéget az ECSSZ és a CSEN vezetői az iskola előtermében kürtőskaláccsal kínálták meg.
Ugyancsak ők, valamint a gimnázium igazgatója bekísérték Sólyom Lászlót s az őt követőket a díszterembe. Itt – Dánél Krisztina hegedűkísérete mellett – az államelnököt fogadó, erdélyi nagycsaládok küldöttei a sokgyermekesek himnuszát énekelve, tapsolva fogadták a vendéget.
Miután a CSEN elnöke köszöntötte Sólyom Lászlót, Csíki Sándor, az ECSSZ elnöke, Tamás Levente, a Segítő Mária Gimnázium igazgatója, Ábrám Noémi, marosvásárhelyi, ötödik kicsi gyermekét váró édesanya és Sógor Enikő CSEN-alelnök szólt az elnökhöz, az ünneplőkhöz.
A rövid, de szívhez szóló beszédek után Dánél Sándor és Sógor Enikő egy virágkosarat adott át a tizenegy unokával büszkélkedő, bepárásodott szemű államfőnek, aki megható beszéddel és meleg kézfogásokkal köszönte meg a családias fogadtatást és a nagyon ötletes ajándékot.
A virágkosárban levő székely anyaföldbe ügyesen beültetett két nagyobb fenyőfacsemete és az ezeket körülvevő sok kicsi fenyőfa a szülőföldet megtartó, erdélyi magyar nagycsaládokat hivatott jelképezni, s igazi örömet és meglepetést szerzett a meghatódott Sólyom Lászlónak.
A pontosan egy félórát tartó összejövetel vége felé az ECSSZ elnöke egy mappát nyújtott át a magas rangú vendégnek, amely iratcsomagban fontos információk voltak az erdélyi magyar nagycsaládos és családos szervezetekről, azoknak a vezetőiről és ezeknek az elérhetőségeiről.
A csomagban egy rövid tájékoztatás is volt azokról a romániai jogszabályokról, melyek jelen pillanatban a családokat és a nagycsaládokat érintik. Ugyancsak ebben a tanulmányban olyan javaslatok, elképzelések, célkitűzések is szerepeltek, melyekért az ECSSZ küzd napjainkban.
A találkozó végén, hiába integettek neki testőrei, hiába akarta elrabolni őt a ceremóniamester, az elnök beállt még egy közös fényképre a székelyruhás gyermeksereg közé, akikkel megint együtt dalolta a Tavaszi szél vizet áraszt népdal dallamára szerzett, nagycsaládos himnuszt.
Annyira sürgették őt a szervezők, hogy az átadásra hozott emlékérméket az utolsó pillanatban az intézményből való eltávozáskor az előcsarnokban nyújthatta csak át a szervezőknek, de az is lehet, hogy a meghatódottságtól, a kapott szeretettől elérzékenyülve feledkezett meg erről.
Sajtónak adott nyilatkozata szerint, az emberpróbáló iram ellenére, a nagycsaládosokkal való találkozás mély nyomokat hagyott benne, és „szívet melengetőnek" nevezte ezt a félórát.
A röpke kicsi időt, amit szívós munkával, óriási szívvel és szép összefogással készített elő a Csíkszeredáért Egyesület a Nagycsaládokért vezetősége. Találkozó után a gimnázium egyik termében még kicsit eszegettek és iszogattak, majd jót beszélgettek az egybegyűlt családok.
Az esemény résztvevőit telefonon üdvözölte Szabó Endre, a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke és Müller Kati, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének alelnöke, akik mindketten sajnálták, hogy nem lehetnek jelen s gratuláltak a szervezőknek.
A házigazda megköszönte a gratulációkat, szervezetei nevében köszönetet mondott azoknak, akik munkájukkal, anyagi segítségükkel és erkölcsi támogatásukkal hozzájárultak a találkozó sikeréhez. Megköszönte a sajtósok munkáját is, akik rádió, tévé és újságok által tudósítottak.
Az összejövetelre a koronát a Korona étteremben tették fel a főszervezők s azok meghívottai, akik értékelték a szép rendezvényt. A pohárköszöntők jó része a nagycsaládok problémáinak továbbgondolásáról szóltak, számos elképzelés elhangzott ezen gondok gyors megoldásáról.
Elhangzott a gondolat: az Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetsége, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége mellett szükség lenne Magyar Nagycsalád Alapítványra is itt, Erdélyben. Az erdélyi magyar nagycsaládokért.
Felmerült annak lehetősége, hogy 2009-ben az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége vállalja fel a Kárpát-medencei Családszervezetek és Családmozgalmak Szemináriumának romániai megszervezését, minél hamarabb dolgozza ki a főállású anyaság intézményének jogszabályát.
Elhatározták, hogy küldötteikkel részt vesznek november elején a magyarországi Mogyoród településen tartandó Kárpát-medencei Családszervezetek és Családmozgalmak Szemináriumán és továbbra is fenntartják és ápolják kapcsolataikat a magyar nemzet nagycsaládjaival.
Abban a szellemben, ahogy Sólyom László székelyföldi körútján megfogalmazta: „A magyar alkotmánynak és személyes felfogásomnak is az az alapja, hogy a magyar nemzet kulturális egységet képez, a kulturális nemzet fogalmát igyekszem elfogadtatni egész Európában."
Erdélyi Családszervezetek Szövetsége