A béke világnapja- Január 1

Pope Paul1968 óta minden év január 1-jén ünnepeljük a béke világnapját.

 

 

 

 

 

 

 

A béke világnapját VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük az év első napján.

VI. Pál óhaját követve a pápák január 1-jén évtizedek óta a békére vonatkozó gondolatokkal fordulnak a világhoz, mindenkor konkrét elmélkedési témát adva az embereknek.
Ez a nap arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és az egész világgal.
II. János Pál pápa is folytatta a béke világnapok hagyományát. A Béke XXXVI. Világnapjára írt 2003. január 1-ei üzenetében, XXIII. János pápa 1963. április 11-jén nyilvánosságra hozott, történelmi jelentőségű Pacem in terris enciklikája kapcsán, a következőképpen fogalmazott: Nagycsütörtök volt ez a nap. Igen tisztelt elődöm, aki két hónappal később halt meg, és aki ebben az enciklikájában a jóakaratú emberekhez fordult, az egész világnak szóló békeüzenetét foglalta össze az első mondatban: „A békét a földön, amelyet az összes ember a világon minden időben hőn óhajtott, nem lehet másképp megteremteni és megszilárdítani, mint csak az Istentől alapított rend szent megtartásával.”

Magyar Kurír

Image