Ökumenikus Imahét 2009

Image„…legyenek eggyé kezedben” – Ökumenikus Imahét 2009. Az Ökumenikus Imahét nyitó istentisztelete egyben a katolikus, a református és az evangélikus egyház által közösen meghirdetett Biblia évének lezárása is lesz. A ünnepélyes szertartásra január 18-án 19 órakor kerül sor Budapesten, a Szent István-bazilikában. 

 

„…legyenek eggyé kezedben” (Ez 37,17)

Az imahét középpontjában  a koreai félsziget egyesítésének imaszándéka áll, amelyet az idei mottó is kifejez. Az idei Imahét imádságos anyagának elsô változatát a Koreai Katolikus Püspöki Konferencia képviselőinek egy csoportja és a Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsa készítette. A munkában egyetemi, szemináriumi és középiskolai tanárok vettek részt a római katolikus egyház, az egyházak nemzeti tanácsa tagegyházai, valamint a missziói közösségek és a Fokoláre Mozgalom soraiból. „E nemzet fiai és leányai naponta élik meg a félsziget, az ország, a családok, a barátok, az egyházak és általában az összetartozók fájdalmas szétválasztottságát még akkor is, ha a nyílt ellenségeskedés légkörét mára már feloldani látszik a megbékélés szándéka, amelyért mind a Koreai Katolikus Püspökök Konferenciája, mind pedig a Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsa sokat fáradozott. Az újraegyesítés reményét nem adták föl” – áll az Ökumenikus Imahét füzetének előszavában.
A kiadványban olvasható a 2007-ben Nagyszebenben megtartott III. Európai Ökumenikus Nagygyűlés üzenete és ifjúsági nyilatkozata. „Imahetünk megnyitója egyben ünnepélyes lezárása a Biblia évének. Nem zárul le azonban, hanem új lendületet vehet a Biblia évének alapigéje: 'Boldog, aki olvassa!' Ezt a boldogságot kívánjuk mindannyiuknak” – zárul az előszó, amelyet Erdő Péter bíboros és D. Szebik Imre evangélikus püspök fogalmazott.
(Az imafüzet a Magyaroszági Egyházak Ökumenikus Tanácsa honlapjáról tölthető le. Az egyes városok programjait a korábbi évekhez hasonlóan összegyűjtve olvashatják a Magyar Kuríron.)
Az imanyolcadot első alkalommal 1908-ban az egyesült államokbeli Graymoorban Paul Wattson anglikán pap szervezte meg, úgy választva a dátumot – január 18–25. –, hogy az imádságok egybeessenek Szent Péter székfoglalása és Szent Pál megtérése ünnepével.
Magyar Kurír