Zarándokút Máriacelltől Csíksomlyóig

ImageÁprilis 21-én gyalogos zarándokok indulnak útnak Budapestről Csíksomlyóra. A 920 kilométeres utat 40 nap alatt fogják megtenni, hogy részt vegyenek a minden évben több százezer embert vonzó pünkösdi búcsún.

 

 

 

 

 

A zarándokok indulását megelőzően sajtótájékoztatót tartanak, amelyen bemutatják a Mária út nevű zarándokutat, amely az ausztriai Máriacelltől (Mariazell) az erdélyi Csíksomlyóig tart, és amelynek kiépítése folyamatban van. Bemutatják a Mária Út Egyesületet is, amely az 1400 kilométeres út kiépítésének céljával jött létre. Ugyanakkor felavatják az út első felfestett jelzéseit: a zarándokok az utat a Szent Anna réttől a Városmajorig már a Mária út jelzésein teszik meg. A sajtótájékoztatón részt vesz Bencsik János, Tatabánya fideszes polgármestere, a Mária Út Egyesület alapító tagja, aki négy évvel ezelőtt maga is gyalogosan jutott el Csíksomlyóra - közölték a szervezők.

MNO.hu