Noha 13,5 százalékkal csökkent a romániai magyarok száma a 2002-es és a 2011-es népszámlálás között, a csökkenés nem jelentette a magyarság jelentős térvesztését, mert Románia összlakossága is majdnem ugyanilyen arányban (12,2 százalékkal) csökkent – hangzott el Kolozsváron a népszámlálási adatokat bemutató tanulmánykötet bemutatóján.

A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet által kiadott Népszámlálás 2011 – Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című tanulmányt Kiss Tamás és Barna Gergő népességkutatók készítették. A tanulmány nemcsak a fogyás területi eloszlását és egyéb jellegzetességeit összesíti, hanem annak összetevőire is megpróbál magyarázatot adni.

Amint Barna Gergő elmondta, míg 2002-ben a magyarok 6,6 százalékát tették ki az ország lakosságának, arányuk a 2011-es népszámlálás előzetes adatai szerint 6,5 százalékra módosult. A lakosság fogyása Erdélyben kisebb mértékű volt, mint az ország más régióiban. Míg a Duna-deltában fekvő Tulcea megyében 9 év alatt 21,5 százalékkal apadt a lakosság, Temes megyében 4,2 százalékos, Kolozs megyében 6,2, Hargita megyében 6,5, Kovászna megyében 7,3, Bihar megyében 8,4 és Maros megyében 8,5 százalékos volt a fogyás. Erdélyen belül azonban a magyarok nagyobb arányban fogytak mint a románok. Míg a magyar fogyást 13,5 százalékon mérték, a románok fogyása csak 10,7 százalékos volt.

Barna Gergő szerint az adatok alapján megállapítható, hogy minél kisebb a magyarok aránya egy-egy településen, annál nagyobb a magyar lakosság számának csökkenése. Azokon a településeken, ahol a magyarok a lakosság tíz százalékát tették ki, esetenként harmadával is csökkent a magyar lakosság, a magyar többségű településeken viszont lényegesen kisebb volt a fogyás. A folyamatok egyfajta tömbösödést eredményeztek. A romániai magyarok többsége ma olyan településen él, amelyen a magyarok alkotják a többséget. Az erdélyi magyarság 38 százaléka székelyföldi lakos.

Kiss Tamás, a kötet társszerzője a fogyás összetevői között természetes népmozgalmi folyamatokat, az intergenerációs asszimilációt, nemzetiségváltást és migrációt vette számba. Kifejtette, hogy a természetes népmozgalmi folyamatok, azaz a születések és elhalálozások aránya tekintetében nincsen számottevő különbség a román lakosság és a magyar lakosság között. Az intergenerációs asszimiláció fogalmát úgy magyarázta, hogy vannak olyanok, akiket a – sok esetben vegyes házasságban élő – szüleik még magyarként írattak be a korábbi népszámlálásokon, ők maguk azonban felnőttkorba érvén már románnak vallják magukat. A nemzetiségváltás folyamatának a sváb-magyar, roma-magyar és román-magyar vonatkozásait is megemlítette. Kiss Tamás szerint Erdélyben mintegy 150 ezer roma beszél magyarul, közülük 90 ezer magyarnak is vallja magát.

Kiss Tamás úgy vélte: noha az erdélyi magyarok migrációs vesztesége kisebb volt, mint a románoké, a magyarok kivándorlása nem állt meg. A magyarság utóbbi évtizedben elkönyvelt migrációs veszteségét 111 ezresre becsülte a demográfus, aki szerint a távozók 60-75 százaléka Magyarországra telepedett. Kiss Tamás arra is rávilágított, hogy a magyarországi kivándorlás nem lassult le az utóbbi évtizedben, ez csupán a románok tömeges kivándorlásával összehasonlításban veszített jelentőségéből.

Kiss Tamás tanulságokat fogalmazott meg a politika számára is. Kijelentette, hogy a szórvány demográfiai eróziója végletesen felgyorsult, és ez az itteni magyar intézményrendszer fenntarthatóságát is megkérdőjelezi. Szerinte azzal is számot kell vetni, hogy a magyar oktatás a rendezett kivonulás eszköze ezeken a területeken. Azt is hozzátette, el kell kezdeni a magyar ajkú romák integrációját.

Az eseménynek a Markó Béla miniszterelnök-helyettes által vezetett Koós Károly Akadémia Alapítvány adott otthont. „Aki pontos adatokat tud előtárni, az képes a jövőt is megvalósíthatóan megtervezni" – jelentette ki nyitóbeszédében Markó Béla.

MTI